A Hét 1967/2 (12. évfolyam, 27-52. szám)

1967-08-27 / 35. szám

A kiveszőben lévő nagy emlősök közismert kutatója, G. B. Schaller amerikai zoológus, aki négy évvel ezelőtt fejezte be híres gorillamegfigyeléseit, az utóbbi időben új föladatot teljesít: a tigriseket tanulmányozza India Kanha nevű nemzeti parkjában. A kérdés, amelyre választ kell keresnie, így hangzik: milyen mértékben hat ki a rezerváció tigriseinek aránylag gazdag állománya a többi vadfajták, főként a szarvasok állítólagos pusztulására, s vajon nem volna-e célszerű korlátozni a parkban ezeknek a védett macskaféle ragadozóknak a számát.

Vizsgálódása terepéül Shaller kiválasztott a park közepén egy meglehetősen áttekinthető, mintegy ötven négyzetkilométer kiterjedésű területet. Széles és sekély völgy volt ez, körös-körül alacsony dombok koszorújával, amelyen őserdő és füves térség váltakozott. A vidék tele volt vaddal; az állatok, kivált száraz időben, tömegével lepték el az árnyékos pocsolyákat. A parknak ezt a részét emberi kéz nemigen érintette, s a házi barmok is, amelyeknek hatalmas, elvadult csordái majd’ minden indiai erdőségben megtalálhatók, s amelyek szanaszét kóborolva lelegelik a vadak elől a füvet — a házi barmok is tűrhető arányban fordultak itt elő. Az indiai viszonyokhoz mérten tehát elég ép terület volt ez, eredeti mivoltában megőrzött természettel. Schaller egy évig végezte itt megfigyeléseit. Ez alatt az idő alatt aránylag pontosan kimutatta azoknak a nagyvadaknak a számát, amelyek a tigrisek zsákmányaként számításba jönnek: 600 darab axisszarvas, 80 darab barasingha-szarvas, 60 darab sambar-szarvas, 150 darab vadtulok (gaur) s 60 darab elvadult szarvasmarha és bivaly lakta a völgyet, ezenkívül vaddisznó, langur-majom, sün és egyéb állatfajták nagyobb mennyiségben.

A tigrisek közül egy hím meg egy magányos nőstény állandóan a park központi részében tartózkodott; ugyancsak állandón itt élt két fias anyatígris: az egyik négy kölyökkel, a másik eggyel. Két további nőstény az év nagyobb felét töltötte itt, mig hét kifejlett állat renszertelenül portyázott errefelé, mindössze néhány hetet vagy napot töltve a völgyben, aztán eltűnve ismét.

Akárcsak a gorilláknál annak idején, Schaller ezúttal is kidolgozott magának egy módszert, amelynek segítségével a tigris-egyedeket meg tudta egymástól különböztetni. Megbízható ismertetőjelként szolgált neki a tigrisek szőrének szem-körüli mintázata, amely egyedenként más és más volt. Ennek a tapasztalatnak épp a vizsgálódás legfontosabb módjánál, a közvetlen megfigyelésnél vette nagy hasznát. Noha Schaller a tulajdon szemével sokkal több tigrist figyelt meg, mint előtte bárki más, mégiscsak nyilvánvaló volt, hogy a kiválasztott egyedeket napokig folyamatosan nyomon követni úgyszólván lehetetlen. A tigris ugyanis leginkább éjjel szokott vadászni, szerfölött óvatos természetű állat, magányosan, rejtekben lapulva lesi áldozatát, és zsákmánya után gyakran egész kis területet is keresztül-kasul benyargal, úgyhogy egy éjszaka huszonöt-harminc kilométert is képes megtenni. Schaller rendszeresebben csak a négy kölykéről gondoskodó anyát tudta szemmel tartani. Így például ez az anya egy éjszaka egy axis-szarvast ejtett el. A következő nap éjjelén aztán nem vadászott — pihent az egész család. Harmadik éjjel egy vadon élő házi bivalyt terített le az anyatigris a fiaival, s ennek a teteméből lakmároztak még további két éjszakán keresztül.

Ám nem minden portya jár sikerrel. Amint Schaller megfigyelhette, a zsákmányszerző kísérletek túlnyomó része kudarccal végződik. Maga a vadászat igen hoszszadalmas. A tigrisnek előbb meg kell találnia leendő áldozatát, a kiszemelt állatot aztán megfelelő oldalról be kell cserkésznie, úgy, hogy az ne fogjon szimatot, s ha ez is megvan, a legnagyobb elővigyázattal, a szó szoros értelmében hason kúszva kell a zsákmány közvetlen közelébe férkőznie, hogy az utolsó néhány tíz méter villámgyors vágtája után áldozatát egy erőteljes ugrással lerántsa a lábáról, s fogaival és éles karmaival halálos sebeket ejtsen rajta. Amíg a tigris a zsákmányszerzésnek ehhez a végső fázisához elérkezik, rendszerint tömérdek kudarcba fulladt próbálkozást kell végigszenvednie, mert noha ragadozó életmódjához kitűnően működő érzékszervekkel, roppant erővel és félelmetes fogakkal, karmokkal van fölfegyverkezve, áldozata a védelem nem kevésbé hatékony eszközeivel rendenkezik: mindenekelőtt finom

szimattal, azonnali reagálóképességgel és gyors lábakkal. Képletesen úgy is mondhatnánk, hogy a tigrisnek keményen meg kell a kenyeréért dolgoznia. Gyakran napokig tartó koplalás vár rá, a szervezete ezért úgy van fölépítve, hogy alkalmas legyen a táplálék torlódásszerű befogadására.

■Közvetlen megfigyelések bizonyítják, hogy a kifejlett tigris egyszerre harminc kilogramm élelmet is képes fölfalni.

A közvetlen megfigyelésen kívül Schaller sok közvetett tapasztalatot is szerzett a tigrisek életmódját illetően, főleg a leterltett állatok maradványai, valamint a tigrisek ürüléke és lábnyomai alapján.

Az állatkertekben a tigrisek négy-hat kilogramm húst falnak föl naponta. A szabad természetben, ahol sokkal mozgékonyabbak, persze az étvágyunk is nagyobb. Vizsgálódásai alapján Schaller öt-hét kilogrammra becsüli napi fejadagjukat, ami egy évre átszámítva körülbelül 2—2,5 tonnát Jelent. Ez a mennyiség csak a tényleges fogyasztást mutatja, tehát a zsákmánynak csupán a húsát és egyéb lágy részeit, míg a meg nem emészthető részeket, mint a csontok legtöbbje, a bőr, a teli zsigerek stb., amelyek átlagban a zsákmány egyharmadát teszik ki, ehhez a mennyiséghez még hozzá kell adnunk, ha meg akarjuk kapni az elejtett zsákmány összsúlyát. Az eredmény — 3—3,75 tonna — mintegy 40—50 darab axis-szarvas súlyának felel meg; ennyit kell tehát egy tigrisnek évente elpusztítania, hogy ő maga életben maradhasson. Ez a szám azonban alighanem még ennél is magasabb valamivel, mert a tigris nem mindig teheti meg, hogy elejtett szákmányához újból* és újból visszatérjen, amíg Azt egészen el nem fogyasztotta. A tigris áldozatén gyakorta más ragadozók is élősködnek. Ezeknek a fogyasztást kifejező

magas számadatoknak, valamint a rezervációbeli tigrisek magas létszámának ellenére Schaller megállapította, hogy a vadállomány a megfigyelés egy éve alatt nemcsakhogy nem csökkent, hanem némely szarvasfajták valamelyest még el is szaporodtak. Ügy látszik, a parkban élő szarvasok számának az utóbbi évek során észlelt lemorzsolódását elsősorban a vadorzók okozták, akiknek munkájáról a park területén talált sok régi hurok, csapda és más jel tanúskodott. Hogy a szarvasok pusztulása főleg az orvvadászoknak köszönhető, azt az a tény is bizonyítja, hogy a vadtulkok (gaurok) száma a szarvasok pusztulásának éveiben is emelkedett [a gaurokat ugyanis a szent tehenekhez való hasonlóságuk miatt az indusok nem bántják); márpedig a vadtulok a tigrisek leggyakoribb zsákmányai közé tartozik. A tigrisek aránylag magas számát mind a rezervációban, mind pedig India némely többi részében Schaller főleg az elvadult, szabadon kóborló szarvasmarha- és házibivaly-csordák óriási tömegével magyarázza. Ezek a állatok, amelyek megszelídítésük folytán elvesztették éberségüket s így könnyen válnak ragadozók martalékává, lehetővé teszik üldözőik olyan méretű elszaporodását, amilyenre soha nem kerülne sor, ha a tigrisek csupán a valódi vadak köréből szereznék táplálékukat. Enélkíll a könnyű zsákmány nélkül aligha volna lehetséges, hogy egyetlen anyatígris négy kölyket tudjon fölnevelni, amint ezt a rezerváclőb&ll példán láthattuk — az anyának ugyanis két éven át kell a köiyksíről gondoskodnia, míg azok teljesen ki nem fejlődnek. Normális körülmények közt egy anyatigris csak ritkán nevel föl többet két kőlyöknél.

Noha Schaller még távolról sem fejezte bé tigrisek közt végzett megfigyeléseit, s bár eddigi tapasztalatairól csupán előzetes jelentést tett közzé, munkája nyomán néhány általánosabb következtetés már most kezd kirajzolódni. A ragadozók maguk nem korlátozzák a nekik zsákmányul szolgáló vadak egészséges szaporulatát, s mindeddig nem tudunk olyan esetről, hogy a ragadozók valamely állatfajt kiirtottak volna. A tényleges szaporulatot sok külső és belső tényező határozza meg, s úgy tűnik, épp a belső szabályzó-berendezések a legfontosabbak. Ugyanakkor egyetlen szaporulatszám sem állandó — valamennyi minduntalan változásnak van kitéve. Azok a ma még homályos törvényszerűségek, amelyek például az apró rágcsálók közismert, ciklikus túlszaporodásában Jutnak érvényre, ha némileg más formában is, bizonyára a nagyvadaknál is föllelhetők. Ha a 'zsákmány szaporulata ingadozik, hasonlóképpen ingadozik a ragadozók állománya Is. A szaporulatok belső szabályzó mechanizmusa nem engedi meg, hogy a ragadozók száma egy bizonyos határt túllépjen: a nőstények kevesebbet ellenek, mint általában, vagy elhagyják világra hozott kölykelket, a kifejlett állatok elkergetik, vagy egyenesen elpusztítják egymást, amint ezt nemcsak tigriseknél, hanem más ragadozóknál is tapasztalták. A ragadozók és a nekik zsákmányul szolgáló vadak szaporulata közti kölcsönös összefüggésekre még nem mindenben sikerült fényt deríteni, ám Schaller megállapításai szerint már most határozottan kijelenthetjük, hogy a tigrisek a vadállomány mennyiségét döntő módon nem befolyásolják. M. K.