A Hét 1967/2 (12. évfolyam, 27-52. szám)
1967-08-13 / 33. szám
Menyek— any ótok A két barátnő szívélyesen üdvözölte egymást. Pillanatok alatt végigmérték egymás ruháját és megállapították, kinek az alakja mennyit változott. Feltehetően régebben nem látták egymást, mert nem fogytak ki a kérdésekből, feleletekből, a mesélgetésből. — Képzeld drágám, — így az egyik, — nem is akarok róla nagyon beszélni, csak Igazán neked mondom el, az utóbbi időben az anyósom iszik. Ne, ne nézz rám olyan elképedve, tudom, úgysem hiszed, pedig úgy van, ahogy mondom. Nem is tudom pontosan, mennyivel van túl a hetvenen, nem elég, hogy karácsonyra meg húsv**ra kap egy hét decls üveg bort, ő napoma szeretne kortyolgatni egy kis w borocskát. Hát ki győzné ezt pénzzel? Most is annyi gondom-bajom van, a férjem nemrég kapta meg a külön prémiumát, alig tudtam belőle kifizetni az egyiptomi utazásunkat. Most még ami ez zel jár, új cipők, ruhák, varrónő, a sok apróság, fürdőruha, a férjemnek is kell egy új szandált venni, — hát ki kívánhatja tőlem ezt a többletkiadást a borra? Belátod drágám, hogy nem telik mindenre, ugye? — A másik figyelmesen hallgatta és amikor szóhoz jutott, így szólt: — Vigasztalódj, nálunk is majdnem ugyanilyen a helyzet. Az én anyósom is túl van a hetvenen. Múlt hónap 14-én volt 71 éves és bizony úgy vettem észre, hogy az utóbbi időben ó is megkedvelte a bort. Viszont úgy hallottam egy orvostól, hogy idősebb korban kívánja a szervezet. Persze ilyen korban olyan szerények az öregek, az én anyósom alig akarja meginni azt a kis adagját, amit naponta megkíván. Tudja, hogy ezzel csak nekünk okoz némi többletkiadást. Tudod, a nyugdíja kicsi és nem akar vele bennünket terhelni. A barátnő arca elkomorodott, több helyeslést várt volna, nem védőbeszédet. Ez pedig folytatta: — Hát én drágám másképp rendeztem be a dolgot. Én rendszeresen veszek neki bort, nem is egyet, de két üveget egyszerre. A másikról ő nem tud. Kitölti magának ezt az egy pohárkát és amikor nem látja, én a másikból utánatöltök az üvegbe. Olyan örömmel látom, amikor nézegeti a bor szintjét és úgy félhangosan megállapítja, hogy nem is fogyott olyan sok belőle. így nyugodtabban tölt magának, legyen meg neki ez a kis öröme. Én meg rendszeresen utána töltök, nem sokat, csak egy keveset, mert különben kisülne a turpisság. A másik szemmel láthatóan idegesen hallgatta, haját igazgatta és már nem volt ínyére a beszélgetés. Tüszúrásként közbeszólt: — De tudod édesem, hogy ez a blúz, ami rajtad van, ez már nem divatos? — És hogy teljes legyen a vélt győzelem, megkérdezte: — És ti hová mentek nyaralni az idén? — Hát az igaz, hogy nem Egyiptomba — hangzott a szerény válasz. LOÖSZ DEZSŐ * »1 1 Interjú Egri Viktor államdíjas íróval 1. A „Megmondom mindenkinek“ című regényének itthon és Magyarországon is nagy sikere volt. Mivel magyarázza a regény sikerét? Inkább azt mondanám, hogy az olvasók körében Jó a visszhangja, s majd a jövő dönti el, számolhat-e azzal a maradandósággal, amely például az Ének a romok felett című drámám, vagy az Égő föld című történelmi regényem esetében tapasztalható. A tokozott érdeklődést alighanem a könyv aktuális témája váltotta ki, az a tény, hogy az életünk harminc esztendejét felölelő történetben olyan, valamennyiünk sorsát mélyen érintő eseményekről is szóltam, amelyekről eddig hallgattunk, illetve hallgatnunk kellett. Az a meggyőződésem, hogy a múlt elfogulatlan, őszinte tisztázása nélkül jelenünk egészséges kialakulása elképzelhetetlen. Jól esik konstatálnom, hogy fiatalabb írótársaim — elsősorban Dobos László, Duba Gyula, Mács József és Rács Olivér írásaira gondolok — ugyanezt az utat követik: múltunk és jelenünk egy-egy szakaszának gondos, művészi elemzésével próbálják a követendő helyes utat felvázolni, és azzal az egészségesedés folyamatát meggyorsítani. A kritikától számonkért szlovákiai magyar regény így alakul ki közös munkával. 2. Nemrég a regény orosz nyelven is napvilágot látott. Hogyan jutott el a könyv a szovjet kiadóhoz? Könyvem a Magyar Népköztársasággal kötött könyvkiadási egyezmény keretében, a budapesti Kossuth Könyvkiadónál is megjelent. 1965 őszén értesítést kaptam S. Nyíró Józseftől, a Kossuth szerkesztőjétől, hogy a regényt moszkvai partnerük, a Vojenizdat figyelmébe ajánlották. A szovjet kiadást Kossuthék nagyon meleghangú ajánlása mellett bizonyára annak köszönhettem, hogy magyarul tudó lektor kezébe került a könyv. Ezt a nagyon természetes tényt azért emelem ki, mert tudomásom szerint a prágai Dilia már elküldötte néhány könyvünket külföldre, történetesen a Szovjetunióba is, de eredmény nem mutatkozott, s ennek okát nem csupán az elégtelen propagálásban, hanem bizonyos technikai körülményekben is látom. A cseh és szlovák művek között egyegy külföldre juttatott magyar mű megfelelő támogatás híján szinte elvész, aligha akad kint lektor-olvasója. Miután ez az egész szlovákiai magyar irodalom ügye, úgy gondolom, könyveink külföldi ajánlásának dolgát is a Tatran magyar üzeme hatáskörébe kellene utalni, hogy a Díliával eredményesebben közösen eljárhasson. 3. Hány példányban jelent meg oroszul? A fordítással elégedett? 65 000 példányban, s ez — ahogy tájékoztattak — még szovjet viszonylatban is tekintélyes szám. Nem bírom annyira az orosz nyelvet, hogy a fordítás színvonalát megítélhessem, de ismerem a szovjet fordítóirodalom magas színvonalát, meg vagyok győződve, hogy Jurij Szazanov, könyvem fordítója, értékes munkát végzett. Máskülönben meg kellett barátkoznom azzal a számunkra szokatlan ténnyel, hogy a szovjet kiadók a regényeket, olvasóik ízléséhez igazítva, megkurtítják és ez a Megmondom mindenkinek esetében is megtörtént. A rövidítés bizonyára csorbította mondanivalóm teljességét, szegényebbé tette alakjaim gondolat- és érzelemvilágát, de talán erő-ebbé váltak eléggé ki nem érlelt, művészileg gyengébben megformált részei. Amennyiben valamikor egy második magyar kiadásra kerülne a sor. jómagam is átdolgoznám ezeket a kifogásolható részeket. Hatvanegyben, amikor a regényt írtam, sürgetett a téma: ma megfelelő időtávlattal, gondosabban formálnám meg különösen a második felét. 4. Az Ún könyve az első oroszul megjelent csehszlovákiai magyar regény. Mi ennek a jelentősége valamennyiünk és az On számára? A Megmondom mindenkinek valóban könyvünk első szovjet kiadása, s ennek jelentőségét pillanatnyilag még nem tudom felmérni. Tavasszal Borisz Polevoj közbenjárására, meghívással számolhatok, és remélem, hogy látogatásom a kiadónál — a Szovjetunió Honvédelmi Minisztériumának kiadójáról van szó — alkalmat ad majd, hogy eddig ott teljesen ismeretien irodalmunkra felhívhassam a figyelmet. Feltétlenül szükség van ilyen, már baráti természetű személyes kapcsolatra; magammal vinném legjobb könyveinket, hogy megfelelően érvelhessek: nem (vgy személy, hanem az alkotók sokasága, .<em egy könyv, nem is kettő, hanem a művek sokasága adhatnak tiszta képet irodalmunkról. 5. Min dolgozik jelenleg? Josef Bobok barátom, a Hviezdoslav Színház megbízásából lefordította Párbaj című új színjátékomat. Ezt a fordítást néztük át mostanában közösen és most, egy kis nyári kikapcsolódás után, részben évtizedekkel ezelőtt írott két regényem együttes új kiadását készítem elő. Nem csupán átnézéséről, az új helyesírási szabályok szerinti stiláris javításokról van szó, hanem rövidítésekről, változtatásokról, főleg publicisztikai ízű, sematikusnak ítélhető részek kiiktatásáról vagy átdolgozásáról. Akad kritikus, aki az ilyen időtávlatból indokolt átdolgozást hibáztatja, sőt a mű meghamisításának ítéli. Nem én cáfolom meg őt, hanem Shakespeartól kezdve Brechtig, a halhatatlan alkotók sora. Remélem, hogy a legszenvedélyesebb élményeimre épült, két teljesen összefüggő regény — hátterében az első és a második világháború rajzával — a jövő esztendőben olvasóink körében kedvező fogadtatásra tálál.
