A Hét 1967/2 (12. évfolyam, 27-52. szám)
1967-08-06 / 32. szám
T .. Stószi látogatások Közel egy évtizede, hogy évente — rend« szerint karácsony és újév között — meglá« togatom Fábry Zoltánt. Legtöbbször har« madmagammal: Dobos Lászlóval és Hajdóit .Gézával. 1965 végén is útra keltünk. Vonatra ültünk, de pályacsúszás és kocsikisiklás miatt nem jutottunk el Stószra. Csak levél« ben tehettük tiszteletünket, utólag. Néhány nap múlva megérkezett a válasz: „Nagyon sajnáltam, hogy nem jöttetek: ez a látogat tás már hozzátartozik az életem menetrendi jéhez.“ Tavaly decemberben már zökkenőmentesen értünk Stószra. Útközben őlcelődtünk is egymással, mondván: úgy jövünk, mint hajdan a háromkirályok a betlehemi bölcsőhöz. A beszélgetés során aztán tré« fásán céloztunk is erre. Az eredménye az lett, hogy Zoli bácsi a következő szöveg« gél dedikálta az Európa elrablása című könyvét: „Tolvaj Bertalannak, a keleti böU esek stószi látogatásakor, szeretettel: Fábry Zoltán, 1966. december 30.“ Személyes ismeretségünk különben hem sokai A gondolat igaza megjelenése után kezdődött. A huszadik század magyar, irodalmát tanítottam akkortájt a középis« kólában, s Fábry Zoltánnak ez a 48 után megjelent első könyve jelentette számunkra az élő folytonosság első, igazán tekin« télyes hangját az irodalomban. A 46—47-es 'évek nyomott hangulatából, az értelmet« len és igazságtalan nemzetiségi zaklatott« ság után A gondolat igazába sorakoztatott szavak hirdették a bizakodást ős biztatást, a „van menekvés“-t. A gondolat igazát szinte tankönyvként használták akkor érettségire készülő diákjaim. De mindany« nyiunkat, a szellemi fronton küzdőket em« béri és nemzeti igazunkban erősített ekkor Fábry Zoltán könyve, amely valóban a Gondolat igazát sugározta. Emlékszem, milyen mohón lapoztuk az oldalakat, s milyen buzgón húzogattuk alá a számunkra akkor merésznek tűnő gondolatokat, tanítottuk meg a tanulóifjúság« gal és idéztük szülői értekezleteken: „Pázmány és Madách, Rákóczi és Kai zinczy, Petőfi és Jókai; mindez letagadhat tatlan hagyomány ... Csak a hagyomány, ami útmutató erkölcsi többlet.“ „Ma hagyomány nélkül élni: gyökérteíenséget jelent, elsodródást, megfutást és beolvadást. Ma a múlt erkölcsi öröké tanít, 9 A Hét irodalmi melléklete • 32. véd és bíztat.., Nyelvhűségre és emberséggerincre vagyunk kötelezve mindent jcéppen.“ „A magyar hagyomány élő summája ma 'Ady!... Mutassatok nyelvet, nemzetet, irodalmat, mely embertelenség teljén, a háború züllesztő sodrában, sovinizmus dühfokán az erkölcsi többlet e magányos árva fokára érkezett?'.“ A következő köteteket már alig győztük kivárni, s én is egyre türelmetlenebbül vártam a Zoli bácsival való találkozást. Amikor végülis sor került rá, A gondolat igaza címlapjára ezt írta: „Elkésett dedikálással, de el nem késett szeretettel.“ Nincs is azóta egyetlen könyve sem, amely dedikálatlanul maradna. Hiszem, ezentúl sem lesz. Nagyon sok gondolata, meglátása, egyegy frappáns megfogalmazása szinte szállóigévé vált. Így például nem győzzük eleget idézni különféle kulturális megmozdulások alkalmából ezt az örökigaz Fábrymegállapítást: „Az ember nagyságát és törpeségét, bátorságát és gyávaságát a kultúrához való viszonyában mérhetjük le a legpontosabban. Aki és ami a kultúrát gazdagítja és továbbviszi, az a haladás pozitív tényezője: részese és építője a jövőnek; ugyanakkor mindaz, ami a kultúrát kisebbíti és hátráltatja: az emberiséget törpíti és gyálázza.“ Amikor az iskolában a kultúra szeretetére, igaz emberségre, gerincességre, helytállásra, jellemszilárdságra nevelünk, Zoli bácsit, az ő ragyogó humanizmusát, nép- és nemzetszeretetét tekintjük példaképnek. Nem hiszem, hogy akadna értelmes ember, aki ne érezhetné az olyan Fábry-fogalmazta tételek roppant súlyát, mint „A kultúra — béke, a béke — kultúra.“ Egyszerűen lehetetlen a Fábry-gondolatok kényszerítő ereje és sugallata elől kitérni. Minden eddigi látogatás és személyes találkozás igazolta, hogy amilyen felemelő Fábry Zoltán emberi és írói kiválósága, olyan lenyűgöző és megható szerénysége. Igaz: szerénység csak emberi nagysággal és tehetséggel párosulhat. A mi nemzedékünknek Fábry -ebben is példaképe. Szinte fiúi ragaszkodással csüggök rajta egy-egy látogatáskor. Csöndesen, halkan, de tűzzel és lelkesedéssel beszél, felolvas kézirataiból, megmutatja a legfrissebb leveleket, beiktat sokezres könyvtárának titkaiba. Bámulatos alkotni akarása ilyenkor belém is újból és újból lelket önt, friss lendületet ad. Hetvenedik születésnapja alkalmából hadd sorakozzam a gratulálok közé, s tiszta szívből kívánjam, hogy a következő évtized stószi látogatásai alkalmából legalább olyan egészségnek örvendjen, mint legutóbbi ottjártunkkor, alkotó erejének töretlenségét tapasztalhassuk ezentúl is, s hogy gondolatainak az igazát igazolja továbbra is a ma és a holnap — a csehszlovákiai magyar szellemi élet és az egyetemes magyar kultúra hasznára, az emberiség boldogulására. TOLVAJ BERTALAN Szirotyák Dezső illusztrációja Gyurcsó István: Cím nélkül í. A vén Somhegy nem kiált ránk ennyi év után, nem kéri tölünk számon a sok-sok halihót, a Szépkö sem int meg, és Alomtó partján nem fütyülnek ránk gúnnyal a feketerigók. Szívünk zárt kapuja mögé, ugyan, ki látott? a hegyek nem, bár ők magasra nőttek fölénk, csak a felhő, ha szél zavarta, ránk kiáltott, nem feleltünk, ő dörgött és esőt szórt közénk. Harmat és virág köszöntött, utak és hegyek, vizek, fák, bokrok, vonatok füstje, majd az éj, csillagok között a hold, jószagú rét, berek: és én téged, ki annyiszor kértelek: beszélj! Evek! Látod, józan nyár köszönt, a nyár tudja most Is, amit mi gyakran nem tudunk úgy lehet, hogy a napok, órák s a percek zárt kapuja mögött birtokba vehetjük a földet s eget: a táj hozzánk szelídül, körben az évszakok állnak, már minden kapu kitárul előttünk, és vezetnek a felhők, a folyók, patakok — s önmagunkkal egyre gyakrabban szembenézünk. 2. Utak fordulóin egy-egy kis pihenés: eperfa rám hajol, csak ennyi az egész, por, ha rám száll, hajam szürke, mint őszi dér — Utolér már az ősz, utolér; megdicsér? ha megérdemlem, hát köszönöm, köszönöm, nem árt néha, néha a nyugtató öröm, ám mégis, ilyenkor köszöntsön csak a nyár, terítse le elém szőnyegét a határ, s járjak rajta végig, őszig, majd a télben, utak fordulóin láttató időben.
