A Hét 1967/2 (12. évfolyam, 27-52. szám)

1967-08-06 / 32. szám

cinkék falatoznak. A verebek kek­szet kapnak, a cinkék diót. Széjjel tudtam választani éket. öregek és fiatalok, tehát a stőszlak pa­tikusként is számon tartanak. ,Akinek a feje, vagy a foga fáj, tudja, hogy nálam Irt talál". Ha valahol orvosságra van szükség, beszólnak az ablakon vagy beko­pogtatnak... A cigányok egy ré­sze Csehországban dolgozott, az asszonyok leveleztek velük, és ez azt jelentette, hogy mivel nálam minden beszerezhető, ügy jártak hozzám borítékért meg bélyegért, mintha postahivatal lett volna a házam. Az a szerencsém, hogy olyan család viseli gondomat, mint a Schreiber család. így teljes ké­nyelemben élhetek. Van egy kislá­nyuk, akit egész kicsi korátél Is­mernek a vendégeim, már a pesti rádióban is szerepeltették a hang­ját, akinek annak idején én adtam a Csacsi nevet. Nos a kislányból nagylány lett, Csacsiból Allzka, a Csacsi név meg rám ragadt, szom­szédaim és ismerőseim most is Csacsi bácsinak szólítanak ... Mit jelent Stósz számomra? Jelenti a napi egy órás sétát. Schreiberék mellett van egy kert, mindjárt az erdő alatt, az özek gyakran lemerészkednek oda délutánon­ként: előszűr jón a bak, aztán a suta a gidálval. Hát ez a kert az én sétaterem. A nap következő fontos része a posta. Az hozza nekem a világot. Harmincöt folyó­iratot, hetilapot, újságot, könyve­ket kapok a világ minden részéből. Ami természetesen nagy terhet is ró rám, hiszen a levelekre felelni kell. Ha egészségi állapotom miatt most alig dolgozom is, a levele­zéssel törődöm. Napi programom­ba tartozik még az olvasás és a zene. Éjszakáról éjszakára ne­gyed egykor fekszem, vacsora után éjfélig olvasni szoktam. Azért fekszem le későn, mert legtöbbször ágyban érnek a szívrohamok. A zene... egy pesti író azt Irta, hogy napi programomat a rádió zenei adása szabályozza. Egy Bar­tók vagy Beethoven miatt elma­rad, vagy későbbre tolódik a va­csora, s olyankor az olvasás prog­ramja is módosul. Amennyiben éj­jel rosszul vagyok, a könyvtárszo­bában felkattlntom a villanyt. Er­ről tudják a gondviselőim, hogy át kell jönniük. Németül ugyanúgy olvasok, mint magyarul, nyelveket azonban a németen kívül nem be­szélek. Nyelvi antitalentum vagyok, képtelen idegen nyelv megtanulá­sára. A németet is csak azért is­merem, mert Stőszon születtem, Így második anyanyelvem lett. Könyvtáram hétezer kötetből áll, s főleg a német kérdésre épül. Meg a magyarországi, erdélyi iro­dalomra és a jugoszláviai Híd kö­réra Innen dedikált könyvek is érkeznek. A minap Párizsból érke­zett egy kis csomag, egy Bartók — plakett volt benne. A feladót nem ismertem, később jöttem rá, hogy Beck Ödön Fülöp fia az aján­dékozó. Erdélyből meg egy bioló­gus állandóan küldi utasításait az életmódomra vonatkozólag. A rá­diómon földgömb és mellette egy szamár, egy magyarországi terme­lőszövetkezet kézimunkaajándéka. Sok névtelen levelet is kapok, ér­dekes adalékokkal, sajnos nincs nevük, feladójuk, így értéktelenek. ■ A postai kézbesítő szakítja félbe a beszélgetést. Mindig déltájban jön, szerényen és figyelmesen ko­pogtat, átadja a napi „rakományt", aztán megkönnyebbül, jóval köny­­nyebb lett a szolgálati táska. Har­mincnyolc éves asszony. A neve: Göblová Gabriela. Szívesen és ürttmmel beszél a munkájáról: — Negyedik éve dolgozom a pos­tán. Ha kézbesítek, szinte a nap minden órájában megkérdezik: — Hoztál valamit? Az üzem és Zoli bácsi kapja a legtöbb postát. Min­den nap bekopogok hozzá valami­vel. Még a vasárnap sem kivétel. Itt lakunk nem messze, ünnepnap is átszaladok hozzá a küldemény­nyel. Kisgyerek korom óta isme­rem Zoli bácsit. Azt tudom róla, hogy nagyon jó ember, szeret ben­(;s mégsem «yodíl Az Adyasztal Kartár* lrfik a könyveik elölt Szamár 61 földgömb a rádión nünket, szereti a gyerekeinket, egyik könyvét, szlovákul is meg­jelent, olvastam én Is, az uram is, nagyobb fiam is, aki most Ipari Iskolás Kassán és tanulnak Fábry Zoltánról, nemrég Is el kellett ké­szítenie az életrajzát. Magyaror­szágról, Romániából, Németország­ból és Pozsonyból kap sok leve­let. talán furcsa is lenne, ha akadna olyan nap, amikor nincs postája. Négy év óta nem emlék­szem Ilyen napra. Ha nála jártam, a táskám fele terhétől máris meg­szabadultam. Németül beszélgetek vele, otthon Is németül, Illetve „mántául" beszélgetünk. Minden stószl ismeri Zoli bácsit, tudják kicsoda, szeretik, nagyra értékelik és büszkék Is rá, hogy a falujuk­ban él. Igen sok látogatója Is van. Pionírok, középiskolások, tekinté­lyes emberek keresik fel. Amikor bekopogok hozzá, mindig találok nála valakit. Ha vasárnap nyitok be, zenét hallgat, hétköznapokon az Íróasztalánál ül és dolgozik. Nagyon jó vele beszélgetni, min­dig szives és kedves, egyszer meg is kérdeztem tőle, miért maradt meg agglegénynek? ő azonban csak annyit mondott, hogy szíve­sebben maradt annak, így nem let­tem okosabb. Ha beteg, Kassán van kórházban, Schreiberné veszi át a postáját. Egyedül él, de sohasem egyedüli Mindig akad látogató... Egész biztos na­gyon megduzzad a táskám, ba l

Next

/
Oldalképek
Tartalom