A Hét 1967/1 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1967-01-01 / 1. szám
*3'' - ' : ■& awiiVWAW Móricz Zsigmond drámája Komáromban Egy színház műsorpolitikája kétségtelenül sok vitára, megjegyzésre adhat okot, ennek ellenére, mégis az az érzésem, aligha lehet vitás az a kérdés, vajon Móricz Zsigmond Dri murijának helye van-e a repertoárban. A válasz itt csak határozott igen lehet. Ha a bemutatót megelőzően különböző észrevételek hangzottak is el, ezeknek egy lehetett az eredőjük, éspedig, hogy a filmbeli változat és a televíziós közvetítés után egyáltalán lehet-e még számítani a közönség érdeklődésére. Meggyőződésem, hogy az élő szó ereje, s a Móricz-darab közismert, ám soha meg nem unható mondanivalója vonzani fogja a közönséget, s a megérdemelt siker ebben az esetben sem marad el. Ha mindehhez hozzátesszük azt is, hogy erőteljes előadásban láttuk a darab bemutatóját, — minden ok megvan a bizakodásra. S bár a magam részéről csak helyeselni tudom a dráma műsorra tűzését, indokok dolgában mégsem tudok egyetérteni a műsorfüzet érveivel, melyek a rendező, Konrád József tollából származnak. Az „Űri muri és a jelen“ mögött ugyanis egy kis erőszakoltságot, a bizonyítvány felesleges magyarázását látom, amelyre ez a darab nem szorul rá. Nem vonom kétségbe a színház korszerű mondanivalóra törekvésének jogát, az időszerűségnek azonban más értelme is van, mint a ma embere „pillanatnyi igénye“ kielégítésének „olcsósága“. A „pillanatnyi igények“ közé ugyanis nem a darab mondanivalójának maivá tételét sorolnám, hanem azt a tényt, hogy ez a nagyszerű dráma segít megismerni a múltat, s a múltismeret révén épül be a jelenbe és a jövőbe. Sohasem gundoltam ugyanis arra, hogy Szakhmáry Zoltán mintagazdaság-törekvésében a szocialista nagyüzemet lássam — igaz, ezt senki nem is állítja —, de arra sem, hogy ennek a kiválóan megalkotott drámai hősnek nincs, nem lehet más mondanivalója a ma nézője számára, minthogy — és most idézek — „aki terveiben nem számol buktatókkal, sokra nem viheti“. A lehetetlenségre vállalkozott volna a színház, ha szó szerint vették volna azt az érvet is, hogy „Egyszerűen azt szeretnénk megragadni a darabban, ami az Őri muri világából ma is élő". Hála légyen Móricznak, és hála a rendezésnek — Konrád József munkája —, hogy az indokoknak ezen túlzásai nem jutottak szóhoz, s a bemutatót valóban a móriczi légkör fűtötte .. . Ha mégis vitába szálltunk a műsorfüzet érveivel, ezt elsősorban a mű és a bemutató érdekében, a vulgarizálás ellen tettük. Móricz Zsigmond, a „nagy csatázások nagy igazolója“ valósághű és nagy kifejezőerejű realista ábrázolással a dőzsölő úri világról, a mozdulatlanság, maradiság és áporodottság világáról vall művében, arról a világról, amelyben minden többetakarás, nagyobbratörés eleve kudarcra van ítélve. A jellegzetesen paraszti-dzsentri világ, a magyar élet egy darabja elevenedik meg szemünk előtt, melyet az író ugyan „a nagy háború előtti időkbe“ hea Hét irodalmi melléklete • 1. lyez, azonban minden kétséget kizáróan a Horthykorszak felől közelít meg. A darab a két világháború közti időszak nagy nemzeti drámája, mely a regény csomópontjait ragadja meg, s ezekre építi a párbeszédeket. Tükröt tart a társadalom elé, kissé a „sosem lesz másképp“ keserűségével vádol, ugyanakkor azonban támadja a visszahúzó erőket, azt a társadalmat, melyben az úri „betyársággal“, könnyelműséggel való szakítás szinte lehetetlennek látszik. S ezt éppen abban a korszakban teszi, amikor az ellenforradalom — a Tanácsköztársaság leverése után — gyors stabilizációról beszél. A dzsentri haláltáncát ábrázoló regények sorában (Kivilágos kivirradtig, Dri muri, stb) mutatja be, hogy ez a világ a legkevésbé sem stabilizálható. Az Őri muri lényegmondanivalója hősén, Szakhmáry sorsán keresztül közelíthető meg. Szakhmáry igazi drámai hős, ' széchényis — gondolatok megszállottja, amolyan missziós szellemű földbirtokos, aki a mintagazdaság és a közművelődés révén akar valami mást, többet csinálni, mint elődei és az őt körülvevő Csörgheő Csulik. Bukásában éppen ezért több van a nagy álmokból kiábrándult, a könyörtelen valósággal szembenéző és a leszámolás tragikus sorsát vállaló földbirtokosnál. Bukásában reformok temetődnek el, s a kastély lángjai közt nem az úri világ és az úri osztály válik a tűz martalékává, hanem „csupán“ a modern Magyarország egyik lehetősége hamvad el. A dráma cselekménye mindössze 24 órába sűrített. Ez a 24 óra azonban egyike a lehető legfrappánsabb korrajzoknak. A bornemissza Móricz számára a mámor, a tobzódás — az élménykeresés, a valóságlátás lehetőségét jelenti. A magyar sírva-vígadásnak nincs még olyan kiváló ábrázolója a magyar irodalomban, mint ő; a bor mögötti indítékok keresésében csak a költőknek — Csokonay, Vörösmarty, Arany és Ady — lehet méltó társa. A „muri“ az ő számára nemcsak valami kedves, kívánatosán szép alkalmatosság, hanem az a közeg, mely színben és sivárságban egyaránt pazar lehetőséget nyújt a testi mámor és a lelki kéj és kín megjelenítésére. A „csóvás kurjantások“ mögött nagyszerű művészi érzékkel a vergődő magyar életet, a pusztulásra ítélt régi világot tolja a múlt, az enyészet felé. S bár a történelemnek azóta új útjai nyíltak, az 1928-ban színpadra alkalmazott és 1942-ben — eredeti elgondolása szerint — újra írt dráma bemutatója élményt jelentett, s éppen az önismeret dolgában nagyszerű segítője lehet mindennapjainknak. A Magyar Területi Színház bemutatója — a dráma hagyományos rendezési elveit érvényesítve — lendületes, erőteljes volt, egyike azon előadásoknak, melyeket a színház méltán sorolhat a legjobbak közé. Bár az élmény most sem lehetett maradéktalan! Konrád József rendezése kétségtelenül rokonszenves s határozott erényei vannak. Az első kép kivételével — ez kissé bágyadtnak, erőtlennek tűnt — az előadás ritmusváltása határozottan jó, s általában jó színvonalú színészi alakításokat láthattunk. Mindenekelőtt Bugár Béla Szakhmáry Zoltánját említeném meg. Szerepfelfogása és játéka egyre tisztább, lényegretörőbb. Bár a dzsentri és a paraszt egyensúlya kissé az utóbbi javára billent, alakítása érezhetővé tette, hogy itt nem csupán egy jobb sorsra érdemes dzsentri bukásáról van szó, hanem egy általános emberi tragédia tényéről. Javára legyen mondva, hogy a „magyaros indulatok“ az érzelmek túltengő áradása helyett jobbára az értékek küzdelmét éreztük, Szakhmáry alakjában általában egy gondolkodó elmét láttunk, s nem olyan Túri Dani-s típusú „vérbő“ ^parasztot. A rendezés így jól érzékeltethette végzetszerű sorsát, elidegenedését és kiábrándultságát az őt körülvevő világtól és környezettől. Kultúráltan szép alakítás volt a feleség szerepében Lőrinez Margit játéka. Viszont a rendezés félresiklásának tartom Rozika beállítását. Ez a kiszolgáltatottságában is ártatlan, a sivár tanyai életből kitörni akaró kislány „romlottságának“ minősítési foka ugyanis fenntartásokra adhat okot. Mórica Zsigmond kedves-bájos „Rozikái“ okosak, életrevalóak, s azt is tudhatják „mire ugranak a férfiak“, viszont aligha közönségesek. Márpedig a bemutató Őri murijának Rozikája kissé harsány, s a visszataszító olcsóság lélekrajzában inkább a profán megoldások felé hajló. Ilyen formán viszont aligha lehetne Szakhmáry „partnere“. Nem szabad viszont elfelejteni, hogy ennek a szerelmi „háromszögnek“ éppen a főszereplő, Szakhmáry Zoltán szempontjából határozott funkciója van. A kedves, bájos, incselkedő kis parasztlány és a finom, intellektuális feleség közt vergődő férfi dilemmájában ott van a felemás ember, aki reformokat szeretne, de a régi világtól nem tud elszakadni! A Rozikát alakító Boldoghy Katót játéka alapján tehetségesnek mondhatjuk, nem az ő bűne, hogy Rozikájára nem „esküdhetünk“. A rendezést illetően' talán nem ártana tompítani (hátrább vinni a színen) az ismétlődő muri-jeleneteket; s az epizód-figuraként szereplő parasztok beállítása — és itt Bugár Gáspár Széplegényére gondolok — kevesebb túlzással többet mondanak. Ezekben a szerepekben egyébként mindhármukat — Várady Béla, Kovács József, Bugár Gáspár — dicsérhetjük. A népes szereplőgárdából ki kell emelnünk Fazekas Imre Csörgheő Csuliját, Turner Zsigmond Abel ezredesét, Tóth László könyvügynökét és Korai Ferenc kondását. De a többiek is tehetségük legjavát adták. Vecsei V. József színpadképe újszerű próbált lenni, de keveset adott. Végezetül' még annyit, ha a színház műsorpolitikáját elmarasztalás éri, hadd mondjuk, itt a legkevésbé az Őri muri a ludast FONOD ZOLTÁN SZERGEJ JESZENYIN: Kószálok a tiszta havon Kószálok a tiszta havon, csupa gyöngyvirág a szívem. Kék-csillagos éj, ragyogón, sok ezer mécslánggal izén. Árny ül, vagy a fény, utamon? Kakas énekel vagy a szél? Hinném, hogy a parlagokon hattyúsereg ül, nem a tél. Szép vagy, te fehér sivotag! Fagytól melegül ma a vér. Testemre szorítalak, hókeblű nyír, te pucér. Jeges álmot lát a vadon, s a pihés tarló de vidám! Ölelésre csukódna karom remegő füzek sudarán. Weöres Sándor fordítása
