A Hét 1967/1 (12. évfolyam, 1-26. szám)

1967-06-11 / 24. szám

Végre a helyes úton Részlet a Kiszehajtás és Villőzés című tánckompozícióbél Két év után (íjra bemutatko­zott műsorával a CSISZ SZKB Magyar Dal- és Táncegyütte­se. Egész estét betöltő programmal lépett közönség elé a Kultúra és Pihenés Parkjában. Az érdeklődés nagy és komoly volt, hiszen évek óta heves vita kíséri minden egyes fellépésüket, egyre több bíráló és elmarasztaló szó éri az együt­test: .,Nem áll hivatása magasla­tán! Már-már teljesen elszakadt attól a talajtól, amelybe a gyöke­rét eresztenie kellene! Nem szol­gálja kielégítően a magyar kul­túra ügyéti“ stb. Sajnos, úgy látszott, értelmetlen és felesleges a hadakozás, az együttes tagjai és vezetői rabjai­vá, megszállottáivá váltak elkép­zeléseiknek és mindannak, amitől olyan sokan idegenkedtünk és borsódzott a hátunk. A minden­áron való kísérlet, az új keresé­sének lázában égtek, különös és szokatlan formákkal próbáltak ki­törni a népművészet „unalmas egyhangúságából“, meg akarták váltani a világot, meg akarták oldani azt, amit más komolyabb és nagyobb együttesek sem voltak képesek, a kisebbségi sors egyik legveszedelmesebb rákfenéje kerí­tette hatalmába őket: „Vagy sem­mi, vagy minden leszünk!“ Nem tudatosították kellően, hogy valamilyen műfajnak, — eb­ben az esetben — a népművészet­nek a megreformálása rendkívül bonyolult dolog, sokszor a lehetet­lennel határos. Mert a népművé­szetből csak népművészetet lehet csinálni és semmi egyebet. Annyi­ra kényes ez a terület, hogy az adódó vagy gyűjtött témák feldol­gozásánál még a „hogyanénak is rendkívüli szerep jut. Csak nép­­művészeti eszközökkel lehet a nép életét és szokásait reálisan bemu­tatni. Különféle idegen elemeket belekeverni ebbe a műfajba, körül­belül úgy fest, mint konkoly a tiszta búzában. Sokan mondták azokban az években, hogy a népművészet ko­ra és divatja lejárt, semmi érde­keset nem tud már nyújtani, nem tettek különbséget a műfaj terü­lete és művelőinek hozzáértése között, egy kalap alá vették a ket­tőt. Éppen ezért örvendetes és di­cséretes az együttes vezetőinek belátása és visszatérése. A mostani bemutatkozás arról győzte meg a közönséget, hogy a kényszerű és felelőtlen kísérletezés kora véget ért, a kedélyek megnyugodtak, a józan ész és megfontoltság kere­kedett felül, az együttes azt k©z­aHétirodalmimelléklete24. di csinálni, amire képes és hivar­­tott, amit joggal elvárnak tőle, és ez a helyes irány! Az egész estét betöltő műsornak egységes gondolati magja volt, a számok szinte kivétel nélkül a nép életére és szokásaira irányították a figyelmet. Kellemesen lepett meg bennün­ket az énekkar és a tánckar ösz­­szeforrottsága — sajnos a zenekar­ról nem mondható el ugyanez, a szólótáncosok — Sárszögi Csilla, Kordoš Hana, Jóba Lajos, Tóth Já­nos, Antonik László és Gál György — rátermettsége, az igényesebb és egységes elgondolás alapján összeválogatott tánc- és énekkari számok és a rendezés. Az énekkar különösen Kodály Zoltán Gergely járásával és Gömö­­ri dalával, valamint Németh Ša­morínsky István Aratókoszorújá­val aratott sikert. Az Aratókoszorú szép szám, de térbeli mozgással kombinálva csak az utolsó két hé­ten próbálták, ezért sok esetben nem volt összhangban az ének és a mozgás. A tánckar kiemelkedő száma ként Baross Gábor—Gyapjas István Pásztortáncát említhetjük. A tánc­kép az alföldi pásztorok életét hűen és rokonszenvesen mutatta be. A szerzők egyszerű és tiszta eszközökkel a leglényegesebb - és legjellemzőbb mozzanatokra épí­tették kompozíciójukat, s Jóba La­jos meg a többi táncos szinte hiba nélkül tolmácsolta a mű monda­nivalóját. Szíjjártó jenő—Takács András A pincénél, Rajter Lajos—Kvočák József A fonóban és Mózsi Gyula— Kvočák József Gyertyástánca felújí­tott számok, s annak idején már külön-külön is dicsértük bennük az eredetiséget, az elevenséget, a könnyed humort stb. Az új tánc­számok közül — Rajter Lajos —• Kvočák József Kiszehajtás és Vil­lőzés, Szíjjártó Jenő — Vadas Ti­bor Szentiváni tűzátugrás és An­­drašován Tibor — Kvočák József Te vagy a legény című tánckom­­pozíciók közül az utóbbi kettő emelkedett a többi fölé, bár meg kell jegyeznünk, hogy a Szentiváni tűzátugrás hatáskeltőbb és elmé­lyültebb is lehetett volna, ha csi­szoltabb és kimunkáltabb, úgyszin­tén a kurucok életéből vett tánc­kép is megnyugtatóbb lehetett vol­na, ha világosabb az elgondolás és tisztább, egyértelműbb a koreo­gráfiái munka. Sajnos, az új táncszámok egyi­kénél — másikánál az volt az érzé­sünk, hogy némely részletét már láttuk valahol, más együttesek műsorában . Mindettől eltekintve a mostani bemutatón elsősorban az dicsérhe­tő, amiről már fentebb szóltunk, a népművészethez való visszatérés. Persze, sok még á javítani, a csi­szolni való, ugyanis a téma még 'korántsem minden, a délszlovákiai tájak beépítése a műsorba csak kezdet és az első lépés, amit a szakértelemnek és a színvonala­sabbra törekvő szándéknak kell követnie. Az együttesnek lehetőséget kell teremteni a körültekintőbb és el­mélyültebb gyűjtési munkára, a koreográfia még egyértelműbb ki­fejezésére, s mindarra, amely az Ifjú Szíveket — nevéhez méltóan — a csehszlovákiai magyar nép­művészet szolgálatába állítja! MÁCS JÓZSEF A legsikeresebb táncszám, a Pásztortánc egyik jelenete A „Te vagy a legény ..részlete

Next

/
Oldalképek
Tartalom