A Hét 1967/1 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1967-06-04 / 23. szám
— Van, kérem. Krames fir. Szintén énekel, kérem — vallotta készségesen a portás, és hivatásosan elszomorodott. — Lőtt, kérem, éppen Nakoncová kisasszonyra. Borüvka hadnagy megrökönyödve eltátotta a száját. — Miért? — Beletartozott ez is a szerződésébe, kérem — mondta sietve a portás. — De sohasem találta őt el, kérem! — Csak most az egyszer — szólalt meg gúnyosan Málek. A hadnagy rosszalló pillantást vetett rá, majd ismét a portáshoz fordult: — Akkor küldje ide Krames urat. Az öltözőben egy igazi cowboy jelent meg. A fején fekete sombrero volt, melyet az ajtóban leemelt. — Tudja, mi az a genickschuss? — szólította meg a hadnagy. A cowboy zavartan elmosolyodott. — Én, hadnagy űr, nem tudok angolul. Igaz, cowboyt játszok itt, s eléneklem azokat a westerneket is, de különben Žižkovi vagyok. Azt a néhány angol szót csak úgy elcsíptem Laxból... — A genickschuss német szó — oktatta ki a hadnagy —, s annyit jelent, mint átlőni a koponyát a nyakszirten keresztül. — Hát... köszönöm... a tájékoztatást — mondta zavartan a cowboy. Borüvka hadnagy kis ideig hallgatott, de a lövész semmi jelét sem adta annak, hogy óhajtana valamit mondani. — Maga, ügye, jól tud lőni? — kérdezte ezért a hadnagy. — Persze, azt tudok. Három évvel ezelőtt még csehszlovák bajnok voltam. Az olimpiára is mennem kellett volna. Csakhogy ... — Csakhogy micsoda? — Á, semmi. Azelőtt Svájcban voltunk. Az Eurőpa-bajnokságon. És hát, tudja ... — Semmit sem tudok — mondta a hadnagy. — Nos... Svájc az órák országa — mondta a cowboy. — Én sem tudtam ellenállni, és néhányat hoztam. Nekik túl soknak tűnt. így hát nem mentem az olimpiára. Borüvka hadnagy elkomorodott. A cowboy elkerülte a tekintetét. — S ezután mihez kezdett? — kérdezte a hadnagy. — Kénytelen voltam átmenni a profikhoz. — Ezt gondolja ... itt? — Nos... ezt is. De a Tesla Vysoőany lövészeti csapatának edzője is vagyok. — Hm — mondta az öreg nyomozó, és előhúzta a zsebkendőjét. Szétgöngyölte, s megmutatta a cowboynak a töltényhüvelyt: — Mit szól ehhez? — Hát — persze hogy... ilyen való az én pisztolyomba is. — Én is ügy gondolom — mondta elgondolkodva a hadnagy s egyszerre teljesen váratlanul a cowboynak szegezte a kérdést: — Mit csinált a főpróba végétől a gyilkosság felfedezéséig? — Hadnagy úr, nem én öltem meg! A lövész kimeresztette a szemét, s megragadta a mellén kabátja szegélyét. — Hiszen én nagyon szerettem Esztertl Ű szintén Žižkovi volt! Én magam tanítottam őt lőni! — Hol? A Tesla Vysoőany lövészeti csapatában? A cowboy zavarba jött — Nem... itt a színházban — mondta levertem — Csináltunk itt a lányokkal egy olyan... — No... — Egy olyan magán lövészeti kört... s a színház kelléktárában gyakoroltuk a lövést... — s most hirtelen a hadnagy szemébe nézett. — De mindig gyakorló tölténnyel, hadnagy úr! S a színpadon pedig vakkal lövök. Hisz ott különben sem szabad élessel lőni. — Azt én is tudom — szakította félbe a hadnagy. — De azt ne magyarázza nekem, hogy a maga pisztolyából nem lehet élessel lőni. — Azt nem, persze, hogy iehet, de a színpadon én kizárólag csak vakkal... — Vakkal? Hát akkor mit lehet látni a maga produkciója közben? — No... tudja, olyan kis balonokat lövöldözök le, amelyek pontosan Eszter feje fölött függenek... függőitek ... — Hogyan tudja azokat lelőni — vaktölténnyel? A cowboy bizalmasan elnevette magát. — Nos... hát ez az egész csalás, hadnagy űr. Magának megmondom, azaz meg kell mondanom. A háttérben egy színpadi munkás ül, s ő vágja el a spárgákat, mindig amikor lövök ... — Aha — mondta Borüvka hadnagy. — Akkor egyelőre elmehet. Málek karon fogta a cowboyt, s megindultak az ajtó felé. — És hozzák ide nekem Krames úr pisztolyát — kiáltotta utánuk az öreg kriminalista. — Addig küldjék be még egyszer Pešková kisasszonyt. — Hogy nagyon ideges volt? — Igen — bólintott Alena. — A rend... a rendező úr mindig követelte, hogy e lövőszám közben mosolyogjon, s erre ő egyáltalán nem volt képes. így a rend... a rendező dühöngött. És mért nem volt rá képes? — Mert félt, hogy véletlenül éles töltény van KrameS űr pisztolyában. — Valamikor ez már előfordult? — Nem. De ma reggel azt mondta, hogy délután valamilyen gyakorlatra megy, s ezért éles töltény van nála. ténytár nem volt a tokban. Csupán két vájat tátongott benne, melyeknek körvonalai pontosan kirajzolták azt, ami oda tartozik. A cowboy meglepetten füttyentett. — No, jól nézünk ki! — mondta. — Hát akkor benne vagyok a pácba, ugye hadnagy úr? * * * — A tok tehát a kosárban feküdt, a többi kellékekkel, amelyeket a színpadról vitt be. Az öreg kriminalistával szemben a vékonydongájú kellékes állt és félénken hunyorgott. Igen, ezt így szoktuk csinálni, pre... prefektus úr. — A hadnagy, aki már megszokta, hogy a laikus civilek minden lehető titulussal illették, most váratlanul megremegett. De a kellékes erre ügyet se vetett, s így folytatta: — Az egyik kosárban az új kellékeket viszik a színpadra, a másikban hozzák. De az utolsó kép előtt villámgyorsan kell elvégezni az átrendezést. Kész bolondokháza. Nem volt mindenre időnk. S még az az olasz is a lábunk alatt botorkált. — Az olasz? Tossl úr? — Igen, Tossi. Majdnem feldöntött. A rendező úr aztán kidobta. — Azt is mondta, hol vannak a töltények? — Igen. A tartalék tölténytárban, a tokban. A szerencsétlen cowboy ismét a hadnagy előtt ült. A hadnagy elvette Málektől a nagy, fekete, kazettaszerű tokot, s kinyitotta. Belenézett és kerek arca megint szomorú lett. Kis ideig hallgatott, majd így szólt: — A tartalék tölténytárban szintén vaktöltényeket tart? — Tudja, — nyelt egyet a cowboy — hadnagy úr, a főpróba után nekem edzésre kellett volna mennem, úgyhogy ... — Úgyhogy éles van benne, igaz? — Én ... no, tudja, hogy van ... csak, hogy ... — De hisz’ ez tiltva van. Az éles töltényt zár alatt kell tartani. — Ügy is tartjuk, hadnagy űr! Nálunk mindig zár alatt van! — Hát akkor mért van mégis a tölténytárban? — Nekem mint edzőnek ... ugye ... van ahhoz a zárhoz kulcsom ... A cowboy megvakarta a füle tövét, és elfordította a fejét. A hadnagy bús szemével végigfutott a tok tartalmán. — Hm — mondta. — S csak ezt az egy tartalék tölténytárat vitte magával? — Csak azt, hadnagy úr, az tény! Csak azt! — S ennek ki kellett volna tartania az egész edzés alatt? — Nem ... vagyis ... A hadnagy szomorúan bólintott. — Legénykedünk, igaz? Derekabb férfinak tűnik a kisasszonyok szemében, ha élest látnak magánál. A cowboy elpirult. Hörögve mondta: ,— Igen, úgy van, hadnagy úr. Mindenkinek van valami gyengéje, és nekem ... — Hány töltény volt ebben a tárban? — vágott a szavába a hadnagy. — Hat. Talán... talán hiányzik belőle? A cowboy ijedten a tokra nézett. Csakhogy azt a hadnagy úgy tartotta a lövész felé, hogy nem láthatott bele. — Azt nem tudom, mondta a hadnagy, s a tokot a cowboy felé fordította. -— De hol van a tölténytár? — szünetet tartott, s miközben a rémült szemű lövészre pillantott, elkoroorodott. — És hol van a pisztolya? Tudniillik sem a pisztoly, sem pedig a töl-Borűvka hadnagy a végzetes kosárra tekintett. — De a főpróba után azonnal KrameS űr öltözőjébe vitte a tokot? — Igen. — Csakhogy addig a kosárban feküdt a színpad mögött, ahol tulajdonképpen mindenki számára hozzáférhető volt. — I... igen. A hadnagy elhallgatott. A kellékes keseregve nézett rá, míg végre megemberelte magát: — Le ... letartóztatnak, prefektus úr? — Miért? — Gondatlanság volt ez részemről, tudom — mondta megsemmisülten a kellékes. — De mint enyhítő körülményt közölném, hogy feleségem van és három gyermekem, az első feleségemmel is kettő, és ... a színpadátrendezésnél rettentő a hajsza. Később az első gyanúsított kiesett a játékból, miután a Lascadosok, mind az öten trambulín-akrobaták, bizonyították, hogy az előadás végétől addig a pillanatig, amikor tudomást szereztek a gyilkosságról, velük máriásozott az öltözőben. Ezt hálálkodva fogadta, s krokodilkönnyekkel siratta a holt táncosnőt, míg Borüvka hadnagy nem közölte vele, hogy úgyis vádat emelnek ellene, éles töltény hanyag kezeléséért, miáltal szándéktalan bűntárssá lett; erre a cowboy érzelmeit saját valószínű sorsára összpontosította. A handnagy nem igen volt elégedett a cowboy alibijával. A Lascadosok hallgatag, határozatlan nemzetiségű és rejtélyes tekintetű férfiak voltak, s azonnal nyilvánvaló lett, hogy valamilyen ősi elvből mindig az ellenkezőjét teszik annak, amit a rendőrség kíván tőlük. A hadnagy szomorú gondolataiba merülve a kellékraktárba ment a portással. A szemközti falon egy céltábla függött, sok helyen átlőve. Szűk utacska vezetett hozzá, a legkülönbözőbb limlomok összevisszaságán keresztül; ez az egész a régi előadások után maradt itt, s az esetleges újabb felhasználás miatt tartogatták. A teres körül apró sárgaréz tőltényhűvelyek hevertek. A hadriagy felemelt egyet és búsan szemügyre vette. A portáson, aki eddig hallgatott, úrrá lett a közlékenység: — Minden téren sok itt af disznóság, komisz- -szár úr. Ha a lányoknak volt egy kis szabad 10
