A Hét 1967/1 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1967-06-04 / 23. szám
És mit mond Sz. Jónasné, négy kiskorú gyermek édesanyja? „Tudom, könnyebb dolog hivatalban csücsülni, mint gyermeket nevelni. Divatosabb és talán kifizetődőbb. Én Is megtehetném, kereskedelmit végeztem. A pénz is jól jönne, amit keresnék, hiszen egy fizetésből... dehát kár róla beszélni. Nem vagyok modern nő, elismerem. Ám nézze ezt a négy lurkót, egyetlen napot sem betegeskedtek még, amióta megszülettek. Ez talán nem az én érdemem, egészségükkel, étvágyukkal az apjukra ütöttek. Némi közöm azonban van ehhez is, ügy vélem. Ha csak annyi is, hogy az ételt, amit — figyelje csak őket! — Ilyen pompás étvággyal esznek, én főzöm nekik...“ F. Géza, három kislány édesapja: „Logikus, hogy csak kevesen akarnak több gyereket. Amíg a gyermek az életszínvonal rováséra megy, nem Is lehet más a helyzet. Amíg az anyákat valódi megbecsülés és anyagi támogatás helyett frázisokkal vigasztaljuk — nőnapkor —, addig ne várjunk javulást.“ G. Jenő, négy gyermek édesapja: „Mások személykocsit vásárolnak, én a múlt héten vettem a negyedik babakocsit. Három éve nem voltam moziban, a feleségem még nem látta a Magas-Tátrát. Mindezt nem panaszként mondom, csak a helyzetet ismertetem. Mérnök vagyok, kollégáim enyhe jóindulattal néznek le rám, tudván, hogy még a gépkocsiravárakozók sorjegyzékén sem szerepelek. Vasárnaponként a gyerkőcökkel sétálok a Duna parton. Véleményem szerint van olyan szórakoztató, mint kocsit mosni a Vaskutacskán." Cs. László, nőtlen és gyermektelen mérnök: „Mindenesetre kollégám gondolatai is igen-igen csak a gépkocsi körül forognak. Szép, szép ez a melankólikus, lemondó gyermekszeretet, engem mégis leginkább az ilyen kijelentések győznek meg arról, hogy nem érdemes megnősülni.“ F. Mária, ötödéves egyetemista: „Hány gyermeket szeretnék, ha férjhez megyek? Dehát férjhez megyek-e egyáltalán? Egyre kisebb kedvem van hozzá. A házasság tönkretesz minden ambíciót, legalábbis a nők ambícióját. Semmi kedvem sincs okleveles házlaszszonnyá válni. De ha mégis férjhez mennék — mert ugyebár ez a kérdés még nincs megoldva — akkor is legfeljebb egy gyermeket lennék hajlandó megszülni. Azt is csak, ha lakásom lesz...“ D. József, négygyermekes: „Lenne megoldás: fizessék meg az anyáknak a gyermeknevelést. Nem kerülne többe az államnak, mint a bölcsődék és hasonló intézményeik berendezése — amelyekből úgy sem lesz elég soha — nem beszélve arról a pénzről, amit az anyaszabadságért kifizetnek.“ Néhány véleményt idéztünk csupán. Következtetésünk megegyezik a népesedési bizottság következtetésével: Tenni kell valamit. Sürgősen, de átgondoltan, intézkedéseket kell foganatosítani, melyek lehetővé teszik, hogy a gyermeknevelés — a legfőbb lehetőségünk arra, hogy önmagunkat átnyújtsuk a jövőnek — hasznos és megbecsült cselekedetté váljon. Zs. NAGY LAJOS
