A Hét 1967/1 (12. évfolyam, 1-26. szám)

1967-05-14 / 20. szám

Wj: ŕ. , . . Minden összedőlne AUTH Ede es S NAGY Istvon más var-no te - rád, tnem sze-ret - nél Te is mondasz JthA_____ Fnm________D _______EZ_ . *„ A bú - csút, köszönnél ne-kem hi-de-qen, az-u-ton tovább men-nél, ] t J PM" . D E? r—1 V” mint eqy tó - vo-li i-de-qen Nem is szól-nék eqy szót _l.iT „ i n,.ťr . f . . ,f| , , , I * zárt, csak néz - zek csendben rá-ád, ....... bvsz-ké-nek Ids-són, a-ki _!t__,___,___, . C wm------------T tát. Min-den ösz-sze - dót- ne, E*________________Am_________F ha el- haqy - ndl 0 £ - rez-ném,hooy min - den -j,— c F kö-röl-iem oly Si-vdr. - 3 —p____^_______________Am Letj-a-lább sírj, ho már hi-de - (jen hagysz el. f7 r—3.—, _Am_____ g* _ n----■>­Majd mey-kö -szó - nőm, hotjy könnye - zel. ásd Te is mon-do-náJ Coda Lás -son, a - ki lát, az - tdn me-qyek to - vdbb. El joy vesz-ni a múlt. El joy hayy-m a múlt. El joy tűn -ma váay I Ccpyrtjht by ienemíkiodó Vdllolol, Budapest A Bergend! együttes VÁSÁR MARRAKESBAN A Medinának, Marrakes óvárosának középpontja a Djemaa-el-Fna', egy tér nem messze Marokkó leghíresebb mecsetjének, a Koutoublának négy­szögű minaretjétől. Még ma is min­den délután az Ezeregyéjszaka mesé­lt idéző vásár játszódik le a Djemaa­­el-Fnán. Mindenki, aki bármi olyat tud, amiről azt hiszi, hogy kiváncsia­kat vonzhat maga köré, akinek — mondjuk — egy bohóckodó majma van, vagy aki megragadó meséket tud mondani, keres magának a téren egy üres helyet, egyszerűen hozzákezd a produkciójához, és ha már elég ér­deklődő állja körül, fatányérba vagy a sapkájába baksist gyűjt. Szó­rakozni vágyó kiváncsiakban pedig soha sincs hiány. Ogy látszik, Mar­­rakesban a Djemaa-el-Fna Dótolja más nagyvárosok vidám parkját),. Az ótestamentum illusztrációit idé­zik a koránfelolvasókat körülvevő csoportok. Feketeruhás, lefátyolozott idősebb asszonyok és djellabah-ba öl­tözött, turbános, szakállas berberek guggolnak körben és figyelnek elré­­vü/lten minden elhangzott szóra. Gyer­mekeket és fiatalokat alig látni a koránfelolvasók körül, ök inkább a mesemondókat és a regősökét része­sítik előnyben, a muzsikusok körül csoportosulnak, akik teknősbékaház­­ból készült, kobozszerü kisebb gitár hangjaira majmot táncoltatnak. Vagy a klgyóbűvölők produkcióját nézik lélegzetvisszafojtva, akik flóta1- és síp­szóval próbálnak rávenni egész kob­ra-együtteseket, .hogy a magasba emelkedjenek. A kíváncsiskodó csoportok között, leteritett pokrócokon törökülésben, térdükön irótáblával ^kollégák“: éc­­rivains publics, „nyilvános Írók“, vagyis Írnokok várják a „kuncsafto­kat“. Kérvényeket szerkesztenek, le­veleket írnak a még mindig nagy szá­mú írástudatlanoknak. A mesebeli vá­sár értelmiségeinek szomszédságéban jósnők „űzik az ipart“. Az Atlasz hegységből jött berbereknek és a pa­rasztasszonyoknak egyáltalán nem ke­leti módon francia kártyából olvas­sák ki a jövőt. A piacon minden van, ami csak el­képzelhető: kitömött madarak, teve­bőr, fűszerek, sündisznóprém, gyógy­­füvek és teák. Mindez — a gyógyítás szolgálatában! Különféle vizek szem­bajok, porok fogkihullás ellen. Az egyik kereskedő mindenestre már át­tért a modem reklámmódszerekre. Egy öreg Fiattal jelent meg a piacon, kitett egy asztalt a kocsija mellé és hangszórótölcsárrei kínálta a porté­káját: amuletteket, árnbrét és vala­miféle barna folyadékot, aminek igen nagy volt a kelendősége. Egy fiatal arab elmesélte, hogy a barnásszlnű víz egy szent és ezért nagy gyógy­­erejű forrásból származik. De mikor megkérdeztem a mikrofonos embert, mit árul itt, nevetve bevallotta, hogy az nem más, mint közönséges tea. De nemcsak ez a „gyógyvlzkereske­­dő“ zavarta a Djemaa-el-Fna ódon ke­leti atmoszféráját. Marrakes alapo­san felkészült a mind nagyobb szám­ban idelátogató turisták fogadására. A vlzárusok például manapság lénye­gében már nem ezzel az ősi „iparral“ keresik a kenyerüket. Nagyon jól tud­ják, hogy érmékkel teleaggatott vö­rös ujjasukkal, széleskarimájú szal­­makala'pjukkal, dagadó kecskebőr­­tömlőjükkel és felfűzött, csillogó sár­garézcsészéikkel Ideális motívumok­ként szolgálnak az egzotikumra éhes turisták kamerái számára. Ma már csak akkor hagyják lefényképezni magukat, ha1 előbb megfelelő hono­ráriumot kapnak. A szalmagyékénnyel fedett bazárutcákban Is manapság már csaknem kizárólag emléktárgya­kat, szuveníreket árulnak. A SZÉP SZEMEK ORSZÁGA A legmaradandóbb benyomást azonban a marokkói nők szeme tette ránk háromhetes utazásunk alatt. Alig léptünk partra Casablancában s Indultunk első városnéző kőrútunk­ra, máris a lefátyolozott nők vará­zsa alá kerültünk. Nem messze a ki­kötő kapujától találkoztunk egy mo­peden utazó sajátságos párral: a fiú rancsernadrégban és kockás puló­verben, a lány mályvaszínű djellabah­­ban, narancsszínű fátyollal az arcán. És az első közlekedési lámpánál egy Citroen fékezett le mellettünk. A kor­mánynál egy sötét sziluett, fekete ny­lonkendővel az arcán. Bankrabló ké­szül „munkába“ — gondoltuk az eilső pillanatban. De aztán két csillogó szem tekintett ránk. Mi pedig nem riasztottuk a casablancal rendőrsé­get... Amikor már régen megszoktuk a1 tetőtől talpig beburkolt alakokat, ami­kor már nem hatottak ránk többé az 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom