A Hét 1967/1 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1967-04-30 / 18. szám
Könyvbarátok, egyesüljetek! örvendetes ténynek vélem, hogy hazánkban a magyar könyvkiadás és könyvterjesztés problémáiról egyre gyakrabban esik szó a Hét irodalmi mellékletében. Különös érdeklődéssel olvastam Sági Tóth Tibor „Könyvek, felmérések, asszociációk“ című cikkét, amelyben érvényszerü megállapításokon kívül felveti a lehetőségek módozatait, és a könyvterjesztéssel összefüggő kérdések megoldását a napilapok, hetilapok és az irodalmi Szemle szerkesztőségétől várja. Mi, olvasók, Sági Tóth Tibor megállapításával teljes egészében nem érthetünk egyet. Legelsősorban a CSKP XIII. kong resszusának vezérelvéből indulunk ki, mely szerint törekednünk keil a nemzeti egységre, s ennek alapján az egységnek egyik sarkkövét többek között a hazánkban élő magyar nemzetiségű dolgozók egyöntetű akaratnyilvánítása és eszmei összetartozása képezi. Tehát marxista értelemben nem lehet szó a cseh és a szlovák nemzettel szembeni alárendeltségi viszonyról, hiszen az alaptörvényben lefektetett jogegyenlőség tiszteletben tartása a hazánkban élő nemzetiségek művelődési és kulturális fejlődését biztosítja. Másrészről ismeretes előttünk az a körülmény, hogy a műszaki forradalom időszakába léptünk, képzett és művelt szakemberekre van szükség, és aki életpályáján haladni akar, nem vonhatja ki magát a követelmények szabta ismeretszerzés hatósugarából, állandó továbbképzésre van szüksége, hogy a munkafolyamatok bonyolult rendszerében helyt tudjon állni. Ne 1 Mint egésszégügyi referensnek, nem is olyan régen alkalmaim volt meghallgatni a motorhajtású mozdonyok vezetői számára rendezett záróvizsgát: három magyar nem zetiségű jelölt is szerepelt, izgalommal figyeltem a fejleményeket, és az történt, hogy hibás szlovák Sággal ugyan, de a feladott kérdé sekre mind a három magyar kitü nőre megfelelt. Következett a második meglepe tés. Vizsga végeztével megkérdez tem az egyik mozdonyvezetőt, hogy milyen módszer alkalmazásával sikerült a nehéz anyagot szlovákul megtanulni, emberem készségesen válaszolt: — Higgye el, kérem, ha szlovákul tanultam volna, a könyvet ele jétől végig be kellett volna magoi nőm, ám vajmi keveset értettem volna belőle. — És akkor mi a siker titka? ... — volt a további kérdésem. — Az anyanyelv... — mosolygott a kétgyermekes családapa. — Harmadmagammal hónapokon át kutattunk magyar szakkönyv után, sajnos, senki sem tudott tanácsot adni, még kevésbé útbaigazítani, végre aztán az egyik „haverunk" Budapestről szerzett könyvet. A vizsgán fejben magyarul fogai máztuk meg a feleletet, amit aztán nagyon rosszul fejeztünk ki szlovákul. Mindegy, a motorhajtású mozdony a kisujjunkban van. Ezzel az epizóddal nincs szán dákunkban Sági Tóth -Tibor aján latát meglékelni, hogy a magyar szép- és szakirodalom, valamint a tudományos munkák propagálását a napi- és hetilapok, jobbadán az enne é irodalmi Szemle rovatvezetőinek serény munkálkodására ne bízhassuk. Sőt, nagy az örömünk, ha recenziókat, esszéket, és tanulmányokat olvashatunk hasábjaikon. De ne vegyék rossz néven, a szer kesztőségek könyvismertető munkájáról vajmi keveset tudunk, ezenfelül a Sági Tóth Tibor által felvetett gondolat végrehajtása magasszínvonalű koordinációt igényel ne, amihez persze tökéletes- esz mei és technikai felkészültség volna szükséges. Felmerül a kérdés, hol keressük hát a megoldáshoz vezető legrövidebb utat, hogy a magyar nemzetiségű dolgozók Időnként kézhez kapjanak könyvismertető tájékoz tatót, aminek fontosságáról mindnyájan a magunk módján már régesrégen meggyőződtünk. Sági Tóth Tibor szerint a „Könyvtájékoztató“-t nem áll módunkban megjelentetni. Vajon miért? Tiltja a törvény, vagy nem fér össze a nemzeti egység elveivel? Nagy kár, hogy a cikkíró nem fejtette ki a meg nem jelenhetés okát, pedig éppenséggel ennél a kérdésnél léptünk az ismeretlen földre. Mi, könyvbarát olvasók, a „Könyvtájékoztató“ megjelentetését olyan értelemben fogjuk fel, hogy a könyv Ismertetés ne csak ad hoc akció keretében történjék, hanem perio dikusan kibocsátott folyóirat formájában, amikor is időről időre nemcsak a hazai, hanem a másutt is megjelenő vagy már megjelent magyar szép- és szakirodalommal, tudományos művekkel ismerkednénk meg. Távol áll tőlünk az a szándék, hogy valami kicsinyes és mihaszna rdeklő lokálpatriotizmussal saját malmunkra hajtsuk a vizet. Egyetemes érdekről van szó, szubjektív szem pontoknak helye nincs, a dolgot nem a véletlenek vagy a félmegoldások, hanem a gyakorlati köve telmények szabják meg. Az illúziókban va ó ringatózás negatívumokat idéz elő, a letargia melegágya, és egyáltalán nem csodál kozhatunk azon, hogy találkozunk individuumokkal, akikben a hazai (de nemcsak a hazaiJ magyar irodalom és kultúra iránti érdeklődés nyomát sem leljük. Ébresztőre van szükség, hangos trombitaszóra, hogy akarva akaratlan felfigyeljen rá az is, aki vattát hord a fülében, mert fél a léghuzat nyomásától. Ébresztőóra van, csak fel keli húzni, kiirt van, csak bele kell fújni, nem is kell hozzá varázsvessző, és a munka megindul. Mi, a Csemadok kassai szervezete mellett működő Batsányi Körre gondolunk, amely eddigi rendezvényeivel bizonyságot tett életképességéről, rátermett és szakavatott gárdája, Görcsös Mihállyal az élen, igen nehéz körülmények között olyan vállalkozásokat hajtott végre hogy le a kalappal előttük. Mindezek a tények alátámasztják indítványunkat, hogy avassuk fel őket, a magyar könyvismertetés és könyvterjesztés propagandistái vá. Bizonyosra vesszük, hogy ők, karöltve a kassai Magyar Könyvesbolttal, ennél többre is képesek, csak mielőbb jöjjön el az érdekelt intézmények, s nem utolsósorban valamennyiünk segítsége. Könyvbarátok, egyesüljetek! SZABOL JUDIT dés? 9 Fokozott érdeklődéssel és érthető kíváncsisággal olvassuk napi- és hetilapjainkban, hogy a TATRAN n. v. kiadásában megjelenő magyar könyvek terjesztése és eladása körül nehézségek vannak. Ha számos kézzelfogható jelenség nem igazolná, hogy olyan időket élünk, amikor társadalmunk szomjas kíváncsisággal veti magát a regények, novellák és versek olvasására, nem lenne indokolt a felmerült problémái tudomásul venni. Felvetődik a kérdés, miért van az, hogy a szlovákiai magyar írók köuyvalakban megjelent műveit a könykiadó nem tudja elhelyezni, illetve eladni? Vannak közhelyek, amelyek a gyakori használatban fényüket és értelmüket vesztik, így hiába harsogják a bölcsesség igéit, hatástalanul siklanak el fülünk mellett, mert túl sokszor találkozunk velük. Ilyen unalomig ismételt közhely az is, hogy a szlovákiai magyar könyvek iránt nincs érdeklődés. Személyes tapasztalataim és kutatásaim mást igazolnak. Népi államunk szociális gondoskodása folytán, mindan évben más és más gyógyhelyekre kerülök, betegségem gyógyítása cél jából. Szabad időmben felkeresem a gyógyintézet és a közeli város könyvtárát, keresem a jó könyveket, természetesen, a szlovákiai magyar könyvek iránt is érdeklődöm. De ilyenről sehul sem tudnak. Amikor megkérdezem a könyvtárosokat, hogy miért nem tartanak a TATRAN n. v. által kiadott magyar könyveket, a válasz mindig az: „ .. . érdeklődés volna irántuk, de nekünk ilyen könyveket senki nem ajánl megvételre, pedig volna rá anyagi fedezetünk". Ez évben a morvaurszági Darkov fürdőhelyen voltain, amely Karvina bányaváros egyik kerületében van, Ebben a városban több mint hatezer szlovákiai magyar bányász él. Számos családot kerestem fel, beszélgetésünk folyamán olyan panaszok merültek fel, hogy az itteni lapárudában nem kapnak rendszeresen magyar újságokat, magyar könyvekről csak álmodni lehet. Tehát nyilván megállapítható, hogy csak a könyvterjesztés terén van a hiba. Az első köztársaság idején olyan könyvterjesztők járták az országot, mint pl.: Gál István, Darvas Sándor, Benedek László volt újságírók, Földessy Sándor egykori színigazgató, Farkas Pál, a népszerű nyugdíjas színész, Wallentinyi Samu és még sokan mások, akik igen eredményes munkát végeztek a magyar könyvterjesztés terén, annak ellenére, hogy minden könyvkereskedésben lehetett vásárolni magyar könyveket, de az olvasó megtalálta a magyar köny vet a városi és községi könyvtárakban is. Tehát a könyvterjesztés kudarca -nem a külső körülmények alakulásából következik, hanem mi magunk formáljuk a körülményeket a kudarc forrásává. S az az ember, aki nem szakavatott a könyvierjesztés terén, az ne vállaljon ilyen felelősségteljes megbízatást, mert nemcsak eltéved az ismeretlen útvesztőben, hanem menthetetlenül összekuszálja a fogalmakat. Mert ugyanazon idő alatt és ugyanazzal az energiával, amit a biztos kudarc elérésére pazarolunk, a biztos sikerhez is eljuthatunk a megfelelő irányítás mellett. WITTENBERG JÓZSEF a Hét irodalmi melléklete # 18.
