A Hét 1967/1 (12. évfolyam, 1-26. szám)

1967-03-26 / 13. szám

• ry­degikútot érintve Tajtlban kötünk kl. Egy röpke negyedóra alatt megjártuk Medvesalját. Mert az egész tájegység öt községből áll csak. A falvak egy-két kilométer­re fekszenek egymástól, s a két legszélső közti távolság sincs több három kilométernél. Még télen, nagy hó Idején sem, amikor a rö­vidítő utak, ösvények, dűlők bi­zony csak hellyel-közzel Járha­tók. A központi helyen Egyházas­­bást csücsül, Impozáns, dombon emelkedő templomának hegyes si­­sakú tornya uralja a vidéket, bár a szomszéd falvak már nemigen látják — hepehupás világ ez na­gyon. Nem csoda: két görbe hátú megye, Nógrád és Gömör hatá­rán vagyunk, Losonchoz légvonal­ban alig negyven, Fülekhez tizen­öt kilométerre. Rimaszombat, a Jelenlegi Járási központ ugyan­csak vagy negyven kilométer In­nen. Egyházasbást és ez országhatár­ra rúgó Tajtl 800—900 lakosú fal­vak, öbástnak, Vecseklőnak 500— 600, Hidegkútnak mindössze 400 lakosa van. Szlnmagyer község mind az öt; szlovák Iskola csak Egyházasbáston van, ötéves, egy­­osztályos, tizennégy tanulóval. Fe­lekezet szerint Medvesalja népe római katolikus vallású. De mindezt csak később tudtam meg. Mert ahogy ott álltam fény­képész kollégámmal a tajtl fő­utcán, már éreztem: addig Innen ml el nem megyünk, amíg a Med­vesalját végig nem gyalogoljuk. Bakóházát is beleértve persze, bár az nem Medvesalja. Első állomás: Paloták, kecskék, vízcsapok Állunk tehát Tajtl főufcáján, s hallgatjuk a szemközt mekegő kecskéket. Szegény ember tehene — vélné a gyanútlan hallgató, ha nem tekintene maga köré. Csak­hogy hol a szegénység viskói? Emeletes villa mindenütt. Jólét és nyomor együtt? Ál Látszik, hogy először Járunk erre. Az utca túloldalán fekete hajú férfi közeleg, ő tán majd eligazít. Előbb azonban fölhívom Prandl Sa'nyi szíves figyelmét a háta mö­gött sündörgő süldőre: ilyen Idillt nem láthat mindennap a pozsonyi korzón. A fekete férfiú Horváth Árpád, a helyi nemzeti bizottság titkára. Betessékel az irodába, ahol korán őszülő fiatalasszony ír. Aztán Bástl József Is előkerül, a HNB elnöke. Rajta keresztül lsmergetjük a fa­lut. — Tajtl szocialista község — mondja az elnök. — Szövetkeze­tünk 1957-ben alakult; főleg asz­­szonyok és Idősebb férfiak dolgoz­nak benne, mivel a fiatalok ml­­tőlünk Iparba és építkezésekre Járnak: a fülekl zománcgyárba, a pótorl, osztreval bányákba, a besz­tercei vakolókhoz. Tajtlból 00—05 kőműves dolgozik Besztercebá­nyán. A „Pozemné stavby“ vállalat egyik főnöke Is tajtl. Ezért láthat­nak Itt annyi ú] házat. A félke­zemen megszámolom, hány régi ház maradt még a faluban: a HNB és a szövetkezet irodája', meg két vagy három lakóház. Nálunk az emberek már csak a lakásnak él­nek. Erről hamar meggyőződhet akárki — elég, ha végigsétál a falu utcáin. Közben a Jómódba Ju­tott szegényember lélektanához Is gyűjthet anyagot. A takarékosság­ra nevelt mentalitás emelet helyett félemeletet épít, azért nem kell annyi adót fizetni; ám ha a szom­széd fél méterrel magasabbra húz­za a falat, képes vágyóik a nem­rég befejezett tetőt újból munká­ba venni, megemelni, aláfalazni, csakhogy ne én maradjak alul. A kecske is a takarékoskodást szimbolizálja, noha e szimbólum erősen hanyatlóban van már. Mit lehet tenni, a fényűzés Is divat. Szpevár Pál, a helybeli Uzletes mondja, hogy tizenkét évvel ez­előtt, amikor idejött, 05—70 000 korona volt az átlagos havi for­galma; ma 147 darab ezres megy át havonta a kezén. Az üzlet régi épülete nem felel meg a növekvő Igényeknek, márciusban megkezdik egy új, vendéglátó üzemmel egybe­kötött önkiszolgáló bolt építését. S emeletet is szeretnének ráhúz­ni, kultúrháznak, mivel a mostani, amely 1945-ben alapok nélkül, a csupasz földre épült, minden, csak nem kultúrhéz. Tajtlnak három tanerős ötéves Iskolája van, meg óvodája. Sajnos, helyszűke miatt az óvodában csak harminc-harmlnc­­két gyermeket tudnak elhelyezni. A falu kőművesei azonban már elvállalták egy régi határőrlakás tatarozását: oda ötven gyerek Is befér. Meglátogatjuk Tajtl legidősebb emberét, a nyolcvanhat éves Pál Balázs bácsit. (Itt Pál Balázs Bánó néven Ismerik, mivel Tajtl tele van Pálokkal. Meg Molnárokkal, meg Bástlakkal. A HNB-elnök tisztes­séges tajtl neve Bástl József Vld­­róczky, megkülönböztetésül a Du­­do, Gécl, Gazsi, Clbe s egyéb tol­daléknevű Bástl Józsefektől.] Ba­lázs bácsi váci huszár volt vala­mikor, s az első világháború után a selgól szénbányába Járt dolgoz­ni, amíg egy csille neki nem fu­tott. Az öt-hat kilométert Salgólg gyalog tette meg naponta kétszer; hol volt még akkor a buszjárat? De később is nagyban ment a gyalog­lás: Bástl József a macskaluki kő­bányában dolgozott, az két óra út Ide. Balázs báC3l unokájánál a kony­hában vízvezetéket látunk — víz nélkül. Tajtlban nedves a talaj, rossz az Ivóvíz, ártézi kútja sincs a falunak, ezért aki csak teheti, bevezeti a házába a falu körül eredő források vizét. A szomszéd már bevezette, miért ne vezetnénk be hát ml Is, persze hogy beve­zetjük, csak legyen rá egy kis Időnk meg pénzünk. Lám, a csa­pok már készen várják a jó friss forrásvizet. Egyelőre azonban elégedjünk meg a vadonatúj rima­szombati sörgyár termékével, amit a tajtlak ládaszámra hordanak szét az üzletből. Második állomás: Mivé válik a régi dicsőség? A délutáni busszal visszame­gyünk Egyházasbástra. Előbb az Iskolában kopogtatunk, a Medves­alja egyetlen kilencévesében. Nem a legjobbkor Jövünk — a tantestület félévi konferenciát tart. Szókovács Zoltán igazgatóhe­lyettes csak néhány percet szen­telhet nekünk. — Kétszázötvenkét tanulót ta­nítunk itt, tizenöten, három épü­letben — mondja. — Egyik épü­letünk körülbelül négy éve kész, a másik kettő régi. Tavaly tevasz­­szal vezették be a vizet, addig kútra jártunk. Kevés hely jut a szertárunknak. De legégetőbb pro­blémánk talán a tanítók koszto­lása. Tantestületünk nagy része nem Idevaló; csak hárman vannak helybeliek, a többi tanító szobát bérel vagy bejár. Egy év után a legtöbbje itthagyja Bástot. S ennek egyik legfőbb oka — a meleg koszt hiánya. Pedig a tanulóknak is jól jönne a konyha, hisz öt falu serdülő korban lévő fiataljai lá­togatják az Iskolánkat. A régi ha­rangozóházból csinálunk nekik Is, magunknak Is konyhát. Mert Szókovács Zoltán Sőregről Jár a Medvesaljára. De lehet, né­hány évnél tovább nem marad Báston a kilencéves; Almágyot te­szik meg a vidék központjává, oda tervezik az új iskolát. Pedig ott most csak ötéves működük, a na­gyobb gyerekek AJnácskőre járnak. Egyházasbástból ’ mezőgazdasági központ válna. Egészségügyi háza már épül, mivel az orvos — he­tente egy napot kivéve, amit Ve­­cseklőn tölt — csak a tizenkét kilométerre fekvő AJnácskőn ren­del. Kultúrháza nincs a falunak. A régi kultúrháznak csupán a romja van meg. Érdekes falu: a hegyes tornyú templom úgy ül fölötte, mint fcot­­lóstyúk a csirkéin; a domboldalba vájt utcák mentén krumpllvermek sorakoznak; a község határából hatvanöt hektár magánkézen van még; a fiatalok — akárcsak Tajtl­ban — itt sem maradnak meg; Itt Jóval több öreg házat látni, mint amott; a Medvesalja két legna­gyobb községében senkinek sincs még autója. A szövetkezeti Irodában együtt találjuk a tisztviselőket: Mede Menyhért elnököt, aki elégedetlen a fiatalokkal, a mai nemzedék munkához való viszonyával s ál­talában a lépten-nyomon tapasz­talható gondatlansággal, Varga János könyvelőt, aki Gortvaklsfalu­­ból, Potocsny Gizella segédköny­velőt, aki Sőregről, Jakab Géza agrönómust, aki Almágyról Jár be, s a helybeli, gyerekarcú Vlncze László zootechnlkust, aki olyan GT5T9

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom