A Hét 1967/1 (12. évfolyam, 1-26. szám)

1967-01-08 / 2. szám

gyermekes családapa holnap haj­nalban készül konzultációra. A he­lyi kilencéves Iskolából a fiatalság fele felsőbb Iskolákba megy, s ott általában Jól megállják a helyű két. A tizenöt-tizennyolc búcsi pe­dagógus ezek szerint jó munkát végez. Pedig a falu népe mintha neheztelne a pedagógusokra: az is­kolán kívül passzívak, nem kap­csolódnak be kellőképpen a köz­ség kulturális vérkeringésébe. Am hallgassuk meg a vádlottat. Török István, a kilencéves iskola igazga­tóhelyettese így nyilatkozik: — Falvainkon valamikor csak a tanítónak meg a jegyzőnek volt érettségije s a papnak főiskolája. Ma nagyon sok érettségizett em­ber él falun. Nézetem szerint ezek­nek éppúgy kötelességük bekapcso­lódni a község kulturális életébe, mint a tanítóknak. Vlgh Béla kollé­gám például kivette részét az Iro­dalmi estek rendezéséből. Ám ha valóban jó pedagógal munkát aka­runk végezni, az Iskolán kívül Is elsősorban a tanulóinkkal kell tör­­rődnünk. A búcsi iskoláspk az Ifjúsági Al­kotóversenyre a „Hamupipőkéivel készülnek. Az Apróállatok Tenyész­tőinek Szövetségével közösen ké­szített kiállításhoz a szövetkezeti klubnak a tantestület is nyújt se­gítséget. Vlgh Béla nem csupán az irodalmi estek műsorát állítja ösz­­sze; a község krónikáját is ő ve­zeti, s az iskola honismereti körét szintén ő irányítja. Molnár István pedig régi tárgyakat, népművészeti anyagot gyűjt a tanulókkal; pénz­­gyűjteményük is van, de az össze­gyűlt anyag nagyrésze az Iskola padlásén hever — nincs, ahol el­helyezzék. A hely kérdése külön­ben is égetővé vált a búcsi pedagó­giai körökben. A kilencévesen kívül egytanerős szlovák ötéves iskolá­­lája és kéttanerős magyar óvodája van a községnek, de nincs megfe­lelő Iskolaépülete. A régi, kivén­­hedt iskolán kívül egy átalakított tanítói lakás, meg egy düledező községi épület áll a kis nebulók rendelkezésére. A központi fekvé­sű, nagyobb községeket fejlesztik ma inkább, mint amilyen a szom­szédos Bátorkeszl. Búcsnak orvosa sincs, ellenben Karvának van, bár az lényegesen kisebb falu. A kar­­vai doktor hetente kétszer rendel Búcson. Gyerekorvos Keszíről jár ki, nőgyógyász ögyialláról, .fogor­vos Komáromból. Érzem, él, lüktet ez a falu, egye­sek mégis azt állítják, valamikor több volt a rendezvény, aktívabbak voltak az emberek. Most a régi ak tlv gárda közd kiöregedni, az új nemzedéknek pedig már más kell. A fiatalság legjava iskolákba jár, el van foglalva, utazik. Tehát nemzedékváltás. Vagy an nál is több. Mert igaz, hogy a Csemadok vezetősége megfiatalo­dott, — Bajkai Sándor el­nök huszonnyolc, Varga Zoltán titkár harminchét éves, s ha hozzájuk számítjuk a fia­tal Szoby-házaspárt, Kiss Mihályt, aki most a Csemadok járási titkárságán dolgozik, Tokody Júli­át, aki a Csemadok járási bizott­ságának tagja, olyan korú gárdát látunk magunk előtt, amilyennel bizony nem sok falu dicsekedhet —, de az is igaz, hogy Búcson a község Idősebb vezetői is fiatalos gondolkodásúak, nem féltékenyek a fiatalok sikereire, helyet adnak az új nemzedéknek maguk között. S a növekvő generáció él jogaival, tanul, művelődik, hogy öt-tlz-tizen­­öt év múlva még Jobban elmosód­janak a szellemi határok fal i és város között. Ide mutatnak a népi akadémiák előadássorozatai, az iro­dalmi estek, a háziasszonyok tan­folyamai, a honismereti beszélgeté­sek, a régiségek gyűjtése, a kiál­lítások, a zeneiskola, a pedagógu­sok és a falu vezetőinek tovább­képzése, és persze a sok tévéan­tenna a háztetőkön. Ezt a célt szol­gálja a szövetkezeti klub fotószak­köre is, amelyben tizenkét leendő fotóművész élesíti oroszlánkörmeit. S ehhez járul hozzá az is, hogy a búcsi fiatalok, akik különböző is­kolákban tanulnak, a téli és nyári szünidő alatt rendszeresen talál­koznak a klubban, műsort gyako­rolva. S az itthon dolgozó fiatalok szintén ősszejárnak: novembertől márciusig minden második vasár­nap rendeznek teaestét (a kultúr­­házban a közbeeső vasárnapokon filmet vetítenek), s időnként na­gyobb mulatságokra is sor kerül. A mulatságok bevételéből kirándu­lások költségeit fedezik: a búcsi fiúk, lányok tavaly Gombaszögön voltak, ez idén a Balatonhoz ké­szülnek. Látszatra semmi különös nem történik Itt. Az idősebbek nyomá­ba fiatalok lépnek: a falusi életet Ők fejlesztik tovább. MikÓts I. Róbert h ,TJ 17 Bl I Will. .. mik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom