A Hét 1966/2 (11. évfolyam, 27-52. szám)
1966-11-27 / 48. szám
Minden esküvő, mindén „lakri" esemény még ma is a falu életében. A nagyváros forgatagában a járókelő siettében épp hogy csak utána fordul egy diszkréten felvirágozott autónak: nini, menyasszonyt visz - és máris megy tovább. A falu, bár ott is változott az élettempó, még ma is őriz valamit a hagyományokból. Érdekes, hogy ezek a hagyományok nem egy-egy vidékre jellemzőek, hanem minden falunak megvannak a sajátos szokásai. Szokatlanul ragyogó és meleg október végi napsütésben készültek a Nyitra-megyei Berencsen Babi lányuk esküvőjére Pintérék. Babi különben a szép és komoly méltósággal csengő Antónia névre hallgat. Délután fél háromkor már teljes díszben várja a vőlegényt és a vőlegény násznépét, akik Nagykérröl jönnek, a szomszéd faluból. A vőlegény az ottani szövetkezet könyvelője, de hiába várnánk fefsallangozott lovakat, kocsisoron, nótaszóvai érkező legényeket, a násznépet külön autóbusz szállítja majd ide. A lakodalmas ház is olyan, mint a menyasszony. Új köntösben díszük kivül-belül, még a zöld vaskapun és rácsos kerítésen is fénylik a festék. A nyári konyha előtti térségre kifeszített ponyva vet árnyékot, ott folyik majd a tánc - ha elférnek alatta. De a táncolókat várja az egész, ho-A menyasszony vendégei már gyülekeznek. Valika, Pintérék 16 éves középső lánya rózsaszínben, ahogy az egy koszorúslányhoz leginkább illik, ott áll az ajtóban, kezében tányéron felhalmozott, két apró fehér selyem szalagocskával díszített rozmaringszálacska. Ezt tűzi fel a lakodalomba meghívott vendégeknek, ez a megkülönböztető jele annak, ki hivatalos, ki nem. De ez csak a házasoknak és idősebb vendégeknek jár, mert a helyi szokás azt írja elő, hogy a fiatal lányok rózsaszínű rózsát kapjanak a hajukba, a legények pedig aszparágusz ág mellé fehér nefelejcs-csokrot a zakó hajtókájára. Azelőtt ezt a pántlikás kalap mellé tűzték, de hát ki visel ma már Berencsen pántlikás kalapot, akár lakodalmak alkalmával is? Megérkezik a két násznagy, azaz a két tanú, aki berencsi szokás szerint mindig a vőlegény, illetve menyasszony keresztapja. Ők aztán különösen ünnepélyes kitűzőt kapnak, egész rozmaring ágat. A lakásban gyűlnek a vendégek, de az sem érdektelen, ami a nyári konyhában történik. Négy tűzhely is áll egymás mellett, s ugyancsak dolgoznak a szakácsnők. Fialáné a főszakácsnő, nélküle alig esik lakodalom a környéken, de most váltig ismételgeti, hogy ez az utolsó, öreg VISSZAÉRKEZNEK ESKÜVŐRŐL A KIJÁR AZ ASSZONYOKNAK EGY KIS SZÍVEROSITO LAKODALMAS HAZBA mokkái felhintett udvar is. Hát a szobákból, a konyhából hová lettek a bútorok? Biz azok is vendégségbe mentek, erre-arra a szomszédba, jóbarátokhoz. Nincs most más bent a lakásban, csak a falak mellett felállton, fehér abroszokkal letakart, megtérített asztalok, s az asztalok mentén a padok. ő már, meg beteg is az ilyen strapához. Az az érzésem, hogy még jó néhányszor fog „utoljára" vezényelni lakodalmi sütés-főzést. A dióstészták, csokoládé krémek, sültek fűszeres illata belengi az egész környéket. Az udvaron csellengő gyerekek közül egyik felkapja a fejét. Motorbúgást hall. Perc sem A MENYASSZONY telik belé a kis hírnöktől mindenki értesül: megjöttek a nagykének. A násznép kitódul az udvarra és illő bevonulást biztosítva a kéii vendégeknek félreáll. Énekelve, jókedvűen, de fegyelmezetten, párosával jönnek a vőlegény és násznépe. Rokoni ölelések, csókok, kézfogások, és egy láthatatlan szertartásmester, a még dívó szokás, gyorsan, pontos sorrendben felállítja az esküvői menetet: elől haladnak a násznagyok, a menyasszony szülei, a legközelebbi rokonság, majd a menyasszony és vőlegény, nem egymás, hanem egy-egy fiatal férfi, illetve nőrokon karján, őket követik a koszorúslányok. (A vőfélyek, ki tudja miért, kimentek a divatból) Majd a többi vendég csatlakozik párosával a menethez. A szigorú páros* lendet csak ott bontják meg, ahol kis gyermekek kapaszkodnak a mama szoknyájába, vagy fogják édesapjuk kezét. Utcányi hosszú menet volt a Pintér Babié. Az út két oldalán sűrűn álltak a csoportok, a falu népe látni akarta a szép menyasszonyt. Mikor a nemzeti bizottság közelébe érnek, egyszerre csak megszólal a hangszóró: Tóth Mihály sok boldogságot kíván Pintér Antóniának esküvő-P’f Íj:'*' f' ÍV í **t» m rv#., PRANDL S. felvételei AGY GÉZA a Gúta melletti Nagysztget-pusztdn családostul olvassa a Hetet. A lapot vagy hat éve járatják, s szombatonként alig várják, hogy a legfrissebb szám az asztalukra kerüljön. — Szinte egymás kezéből kapkodtuk ki — mondja NAGY GÉZÁNÉ, — mindenki az öt érdeklő anyagot keresi, s mindenki talál benne magának valót. Én például a folytatásos regényeket szeretem, no meg a receptrovatot. — Anyuka renteget olvas — jegyzi meg ELLA, a nagylány. Neki a Winnetou tetszett, s a fiatalság problémáival foglalkozó cikkek. DEZSŐ, a legidősebb Nagy-csemete — jómaga Is családapa már — a szomszéd Császta-pusztán tanít. 0 a szép versnek híve, de a folytatásos regényeket szintén kedvelt. — jó, ha a Hét mat költők verselt közit, de a klasszikusokról se feledkezzünk megI — mondja. — Ha az ember az Ilyen, világtól félreeső Iskolában, mint a mienk, Irodalmi műsort akar összeállítani, nincs a kezeügyében megfelelő könyvtár; igen jó lenne, ha évfordulók alkalmával a lap nemcsak tanulmányokban emlékezne meg a költészet kiválóságairól, hanem néhány versüket Is Idézné. NAGY DEZSÖNÉ inkább a Nőt olvassa: — A Hétben több a politika, a nőknek Inkább a NO való. Nagy Gézának viszont épp a külföldi rovat tetszik a Hétben. Ö így nyilatkozik: — A külföldet bemutató írásokat, képeket azért szeretem, mert váltó latosak, sok mindenről tájékoztatták az embert. A belföldi riportok írót valahogy nem mindig tapintanak rá a dolgok lényegére. Bátrabban rá kellene mutatniuk például az egységes földmüvesszövetkezetek hibáira, ez csak elősegíthetné mezőgazdaságunk föllendítését. Az Idei évfolyamban a „Beszélő múlt“ c. sorozat anyaga elégít ki a leginkább: Igazán részletes Ismertetést nyújt szükebb hazánk földiéről, történelméről. Még Nagy sziget-puszta közvetlen környékéről ts találtunk benne olyan adatokat,'amelyekről azelőtt nem volt tudomásunk. MATHÉ lASZLÖNÉ a gátat HNB tagja és a postahivatal nagysziget pusztai kézbesítője. Egy éve hordja a Hetet a tanyavilág harmincnégy LAPUNK VIS előfizetőjének, s ő maga is tavaly óta járatja a lapot. Általában elégedett a benne közölt Írásokkal, képekltjal. Természetesen a női rovat áll hozzá a legközelebb szereti böngészni a sütemény recepteket. Fnntosnak tartja a divatismertetéseket, mivel a tanyák lányai, asszonyai is haladni akarnak a korral és csinosan kívánnak öltözködni. A jé regényt, elbeszéléseket is szívesen olvassa. A riportok közül, ügy emlékszik, a „csont kovácsról“ szőlők keltették a legnagyobb visszhangot; a cikkek hatására Nagyszigetről is sokan fölkeresték Sókszelőcét, olyan betegségekkel is, amelyeken a híres Kuhicskó István bácsi nem tudott segíteni. A Het-et már gimnazista koromban olvastam. (Ez pedig nagyon-nagyon régen volt.) A Hét-ben természetesen a Fórumot keresem. Ez a legértékesebb és legfontosabb része a hetilapnak. Ezért, ha minden Fórum egyforma jó lenne, elfogadnám a Hst-et napilapnak Is. Utána az rtttjegyzetek érdekelnek, bár Ilyenkor la kell küzdeni magamban egy nagyon szép emberi tulajdonságot — az irigységet. Miért nem mehettek én is oda, áhol az útijegyzetek szerzői jórnakl? A Beszélő múlt Íróit és szerkesztőit már kevésbé Irigylem, nekik korlátozottabb a mozgási lehetőségük, sokszor mégis többet nyújtanak, mint mondjuk egy skandináviai útijegyzet, mert azt hozzák közel, amit nem akarunk vagy lusták vagyunk megismerni: saját vidékünket. Viszont nem értem, miért kell filmek folyta,ásos közlésén keresztül tilclpelrl az embereket Egyiptomba hél 6
