A Hét 1966/2 (11. évfolyam, 27-52. szám)

1966-09-25 / 39. szám

szemével draf,ma,vas Színész AZ Ü J Ha igaz az az állítás, hogy a nehezen in­duló munkát végülis siker koronázza, akkor a ko­máromi Magyar Területi Színház az 1966/67-es évadban sikerre szám'that. Ezt nem csupán a ba­bona alapján merem állítani, hanem a színház idei dramaturgiai terve alapján is. Talán azzal kezdeném, hogy miért is indul ne­hezen a munka. A Magyar Területi Színház jubileumi évadba lép. 1952 október 1 -ét írtak, mikor megnyitotta kapuit az ország első magyar színháza. S ma, tizenöt éves munka után ez a szinház nem nyitja meg kapuit. Nem nyitja, mert - nincs neki. Amióta felépült a komáromi Szakszervezetek Háza, a MATESZ ebben az épületben tartja be­mutatóit, előadásait. A régi épületet, mór csak próbákra, megbeszélésekre, gyűlésekre használták. Az elavult színpad, világítópark lehetetlenné tet­te, hogy korszerű előadásokat, korszerű kivitele­zésben ebben az épületben sz’nre vigyenek. Minden szinház szive a színpad. Ha nincs szín­pad, nincs szinház, s ha nincs színház, nincs közönség. Ha viszont nincs közönség, be lehet zárni a sznházat, szétoszlatni a szereplőgárdát. S itt értünk el a nehéz kezdethez. A MATESZ épülete tűzveszélyes I Próbák­ra, előadásokra alkalmatlan! .így hát színházunk propagációs osztálya hiába festette az új bemutatót hirdető táblákat, hiába hirdette, hogy a legközelebbi premiert szeptem­ber 23-án tartjuk meg. A táblákat levették, mert a bemutató - elmarad. S miért? Egyszerűen azért, mert a „Szent Péter esernyőjé“-nek próbái a tisz­ti-pavilonban folynak egy provizórikus színpadon, jobban mondva egy 4X4 méteres emelvényen. A „korszerű" világítópark - mellyel egy színház sem dicsekedhet (de még műkedvelők sem!) - 2 (kettő) ötszázas villanyégővel ellátott reflektor. A díszletek felállításáról szó sem lehet, színésze­ink csupán jelzett dszletek közt mozognak - mozgolódnak. így tehát természetes, hogy a szín­mű betanulása hosszabb időt igényel. Ez hát az a nehéz kezdet, melyet a 15. évfor­duló magával hozott! A viszontagságok közt akad egy szerencse is: a színház dolgozói nem vesztették el kedvüket, s a próbák még nagyobb hévvel folynak, hogy a második terminusra kitűzött bemutató „ne úsz­­szon el". Ha már helyet kaptam e lap hasábjain, szeret­ném kihasználni az alkalmat, hogy néhány sor­ban említést teayek a közönségről is. Szinte lá­tom, hogy most néhánvan leteszik az úísógot, mondván: É Már megint a közönség! Minden­áron be akarják bizonyítani, hogy nem értünk a színházhoz! Nem, kedves közönség, nem erről van sző! S higyjék el, „illik - nem illik“-re sincs kedvem játszani. Csak egynéhány olyan dolgot szeretnék megírni, ami - hogy is mondjam - bosszantó. Nem nagy dolgok ezek, csekélységek csupán, de mégis elkeserítik az embert; közönséget, színészt egyaránt. Egy-egy előadás sikerét legjobban akkor tud­juk lemérni, ha leaközelebb ismét ellátogatunk abba a községbe. Ha történetesen „telt házunk“ van, akkor tudiuk, hogv az előző előadás tetszett. Ha viszont a nézőtér „kong az ürességtől", akkor az előző előadásnak nem volt sikere. De nem is ez a probléma. Mindenki jól tudia. hogy a MATESZ az ország eavediiü maavar színháza. Ez a társulat immár 15. esztende>e iária nz ország maavorlakfn vi­dékét Pozsonytól tíirályhelmecig. Ez eavenes útvo­nalon több, mint 500 kilométer. S ha társulatunk ÉVAD egy-egy kéthetes tájolóútról hazaérkezik Komá­romba, meglepődve számolgatja a megtett út kilométereit, melyek bizony meghaladják az 1500- at is. Déryné idejében ekhós-szekérrel utaztak. Ma — „ekhós-busz" járja. Mi is megakadunk a nagy hóviharban, s bizony gyakran csak reg­gelre érünk haza. S ha nem is akadunk meg, a hajnali megérkezés nem tartozik a különlegessé­gek közé. Tudom, a közönséget mindez nem nagyon ér­dekli. Színházat akar látni, - mégpedig jó szín­házat. Nem is a panaszkodás a célom, vagy az, hogy bebizonyítsam, a közönség a „rossz fiú", a színész pedig a „jó fiú". Nem! Hiszen 2500 éve a szinház és közönség elválaszthatatlan egymástól. Nagyrészt tehát Önöktől is függ egy­­egy előadás sikere, vagy az, hogy milyen szín­darabot látnak. S itt, ennél a kölcsönös közre­működésnél egy pillanatra meg szeretnék állni. Füleken jártunk. A társulat tagjai bevonultak az öltözőkbe, melyekben poros - a szó szoros értelmében piszkos környezet fogadott. Figyelmez­tettem a gondnokot, hogy piszkos az asztal, de ő csak állította, hogy letörölte a port. Mikor végighúzam tenyeremet az asztalon - persze piszkos lett -, a bácsi elé tartottam, aki a leg­nagyobb meglepetésemre azt válaszolta, hogy a tenyerem már előzőleg is piszkos volt. Ez a tenyerem tiszta? - mutatom a bal kezem. Tiszta- feleli ő. Végighúzom az asztalon; poros ma­rad. Elétartom, mire ő: - Most is tiszta. (!) Tovább nem akarom részletezni a dolgot... Pólyány - község Királyhelmec közelében. Meg­éheztünk, betértünk hát a vendéglőbe. Azaz csak betértünk volna, mert a főnök éppen „zárórát" tart. - Ma este zárva van a vendéglő - mondja,- mert itt vannak a színészek. Mi is látni szeret­nénk az előadást! Senki sem zúgolódott. Azt hiszem nem kell bővebben magyarázgatni, milyen óriási különbség volt a füleki és a pólyá­­nyi előadás között. Társulatunk többnyire kisméretű kultúrházakban játszik. Nem csoda hát, hogy a hatalmas kassai színházban az egyik előadásunkon „elveszett a hang". Kassa közönségétől több levelet is kap­tunk, melyben figyelmeztettek bennünket erre a hiányosságra. E jóakaratú figyelmeztetés után tudatosítottuk: a kassai színházban intenzívebb hanganyaggal kell dolgoznunk. S ez az a kölcsönös segítség, amit minden nézőnktől elvárunk. Írják meg észrevételeiket, hoz­aHétirodalmimelléklete39. zászólásaikat, javaslataikat. Mi pedig mindent elkövetünk, hogy valóban jó szinház legyünk, s hogy közönségünk minden rétegének művészi igényeit kielégítsük. Olyan színházat szeretnénk, amely mindenki számára érthető, reális; a nép színházát, teli szenvedéllyel, érzéssel, melynek gerince a világos, igazi gondolat, s élő ember. Ezek alapján állítottuk össze az új dramatur­giai tervet, melynek első „termékeként* október 14-én bemutatjuk a Mikszáth Kálmán regényéből készült - oly nehéz körülmények közt születő — Szent Péter esernyőjé-t. A filmről is jól ismert és közkedvelt bűbájos „babona“-történetet Kon­­rád József rendezi. Wibra Györgyöt Csendes László és Boráros Imre alternálja, Veronkát pe­dig* Budiás Ida, illetve Petrécs Anni játssza. Míg az elmúlt esztendő a drámák, tragédiák évadja volt, az új évad inkább a könnyebb, já­tékos művek felé hajlik. Ki ne ismerné a felszar­vazott férj históriáját, melyet a jónevű Jean Bap­tiste Poquelin — Moliére úr irt meg 1668-ban „Dandin György“ címen. Duda Gyuri „tragédiá­ját" Lukác Viktor rendezésében mutatjuk majd be. Ezután ismét Konrád Józsefé a szó, aki közked­velt Móricz Zsigmondunk „Úri muri“-ját, a ma­gyar dzsentri-világot viszi színpadra. A jubileu­mi évadban a „krimi"-kedvelőkről sem feledkez­tünk meg. Ugyancsak Lukác Viktor rendezésében mutatjuk be A. Watkin és E. Dudley háromfel­­vonásos detektív-színművét, melynek cime: „A gyilkos este érkezik". (Hogy ki a gyilkos, ezt egyelőre nem áruljuk el). Jókedv, szívderítő humor sziporkázik Illyés Gyu­la: „Bolhából" című komédiájából, melyet előre­láthatólag a jövő év tavaszán mutatunk be. És most jön az „ablakocska" - ami azt jelenti, hogy marad egy hely a csehszlovák drámairoda­lom számára is. Hogy melyik cseh, szlovák vagy csehszlovákiai magyar szerző színművét tűzzük műsorra, az a legközelebbi hónapokban dől el. A jubileumi évad egyik legkellemesebb meg­lepetése: tizenötéves várakozás után megérkezik színházunk első főiskolát végzett rendezője. Jelen­leg még a budapesti Sz'nművészeti Főiskolán foly­tatja tanulmányait Beke Sándor, akinek nevével már a Szegedi Szabadtéri Játékok közönsége is megismerkedhetett. Segédrendezőként dolgozott Az ember tragédiájának előadásán. Vizsgaelő­adását - Szigligeti Ede „Liliomfi"-ját már ná­lunk rendezi. Ennek valóban tiszta szívből örülünk. Már csak azért is, mert 1963 február 11-én így írt az „Új Ifjúság": „...A főiskolán ez évben végez az első három magyar növendék, s ismerve őket, tudjuk, hogy mit várhat a sz'nház egy Beke szenvedélyes útkeresésétől, egy Thirring Viola kirobbanó te­hetségétől, egy Vavreczky Géza akaratától, in­dulatától. Ha ezek is cserben nem hagyják őket. Mert úgy hírlik, egyikük Magyarországra készül, a másik szlovák színházhoz, a harmadik ki tudja hová? Vagyis: ha ez bekövetkezik, az eredmény egyenlő o semmivel, kezdhetjük elölről —" Nos, nem kell élőiről kezdeni! Itt vagyunk mind­annyian, sőt, már többen: most érkezett hozzánk a Színművészeti Főiskola sikeres elvégzése után Németh Ilona. Dolgozunk, - már amenyire ezt a körülmények megengedik! Akaratlanul is visszajutottunk a körülmények­hez, ehhez a körforgáshoz, amely a szinház meg­alakulása óta tart, s ma a 15. évforduló küszö­bén is fennáll. És elkezdhetném élőiről a sz'nház tűzveszélyes épületével, azzal, hogy nincs hol dolgoznunk, s fovtathatnám a kultúrházakkal, me­lyekben nincs WC, nincs víz; továbbá a közönség­gel, amelv nem jön el az előadásra csak azért, mert „milyen színdarab az, amelyikben csak nők játszanak". Folytathatnám a rázós autóbusszal, azzal, hoay hajnalban érkezünk haza. s reggel már nróbáhink; hogv közönségünk soraiban olyan is akad, aki az előadáson dohányzik, s hogy a kultúrház előcsarnokában a „büfés-néni* — csakhogy jól menjen az üzlet -, nyugodt lelki­ismerettel árulja a szeszesitalt... S azzal fejezhetném be, hogy milyen kár, hogy ezekre a problémákra nem figyel fel senki (vaqy talán nem akar fe!fiavelni?1. s hogy müven kel­lemetlen. hoa» ezeket n sore*"-t éppen a MATESZ egyik tagja volt kénytelen leírni. ★ A SZÍNHÁZ NEM NYITJA MEG KAPUIT ★ A MATESZ É PÜLETE ELŐADÁSOKRA ALKALMATLAN ★ A .SZENT PÉTER ESERNYŐJÉNEK PRÓBÁI A TISZTI-PAVILONBAN ★ DÉRYNÉ IDEJÉBEN EKHÓS-SZEKÉR, MA EKHÓS-BUSZ JÁR­JA ★ A JUBILEUMI ÉVAD DRAMATURGIA! TERVE

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom