A Hét 1966/2 (11. évfolyam, 27-52. szám)
1966-07-31 / 31. szám
A színház világa Balogh Zsuzsa és Fülöp Zsigmond Déry Tibor: Becs, 1034 című drámájában (Koncz Zsuzsa felvétele) Évad után — évad előtt a Az elmúlt 1965/66-os szezonban a színházak 19 eredeti magyar prózai és hat zenés darabot mutattak be. Nem mondható alacsonynak ez a két szám, ha tekintetbe veszem, hogy akadtak köztük olyanok, amelyek művészi eszközökkel tárták fel napjaink időszerű kérdéseit, és a múltról is volt érdekes és értékes mondanivalójuk. Az évadvégi mérleg azonban azt mutatja, hogy igazán kiemelkedő új magyar dráma hiányzott mind a budapesti, mind a vidéki színházak műsoráról. Mint minden esztendőben, úgy az idei évad végén is, a színházak vezetői nyilatKozatukban bejelentették, milyen új magyar darabokat szándékoznak bemutatni. A nyilatkozatok figyelője meglepetéssel konstatálja, hogy Illyés Gyula, Darvas József és Dobozy Imre kivételével valamennyi nálunk is jól ismert neves magyar szerző szerepel bennük. A Nemzeti Színház négy új magyar darab bemutatását tervezi, Németh László Szörnyeteq című drámájából már próbákat is tartottak és hét magyar szerzővel áll kapcsolatban. A Vígszínház Károlyi Mihály, az elhunyt nagy magyar politikus Ravelskyjét, Hubay Miklós Római karneváliát tűzte műsorra, és dramaturgiája öt magyar íróval dolgozik. A Madách Színházban még kedvezőbbnek tűnik a helyzet, amennyiben a nyilatkozat szerint Hubay Miklós, Németh László drámái mellett a tragikusan elhunyt Sa'kadí Imre hagyatékából az Oszlopos Simeont, Tabi László Enyhítő körülmény című vígjátékát, Fejes Endre Szerelemből ... című drámáját és Gáspár Margit az Úristen is férfi című szatirikus játékát tervezi bemutatni. A Thália Színház Fejes Endre Mocorgó című novellájának dramatizált formáját és Somogyi Tóth József Próféta voltál szívem című nagysikerű kisregényének drámai változatát tűzte műsorra, de dramaturgiája további négy magyar író munkájával is számol. A népszínház igényével fellépő József Attila Színház is legfőbb törekvésének tartja, hogy mai tárgyú, új magyar darabokat vigyen színre .háziszerzői, Gyárfás Miklós és Kállai István játékai mellett további két új magyar darabot. A bőséges új termést bejelentő nyilatkozatok ellenére a budapesti Fővárosi Tanács ülésén elhangzott szezonvégi beszámoló leszögezi, hogy még idén sem alakult ki a kívánatos alkotói együttműködés az írók és színházak között. Ezt a tényt egyébként baráti beszélgetésekben az írók is leszögezik, ehhez hozzá kell fűznöm, hogy tavaly hasonló nyilatkozatokat olvashattunk — és a termés a várakozáson alul maradt. Alkalmasint az alkotói együttműködés hibáinak és nehézségeinek számlájára írható, hogytöbb művészi igényű, igazán jó darab évek óta nem kapott színpadot. Nézzük meg ezek után, hogy a nehéznek mondható, de a tavalyinál jobban tervezett és eredményesebb szezon miféle pozitív eredményeket hozott. Elsősorban Illyés budapesti színházakban Gyula Bolhabál című szatirikus bohózata figyeltetet fel a Déryné Színház előadásában. Ez a nagy lelki leleménnyel megírt, a francia színpadok farce-ira emlékeztető, fordulatos és bővérű komédia sajnálatosan nem kapott nagyobb színpadot, mert paraszti tárgyú darabnak — állítólag — Budapesten nincs közönsége. Az évad elején Csurka István Az idő vasfoga című szatírájának kitűnő előadását fogadta a közönség kedvezően és ugyancsak nagy sikert jelentett Gyárfás Miklós Egérét című vígjátéka a József Attila Színházban. Ez a problémamentes sikerdarab megkezdte már körútját a külföldi színházakban is, afféle Molnár Ferenc-i utánpótlás ez, mai külsőben, szociálisabb ízzel,'mely főszerepében kitűnő komédiázásra ad alkalmat. A Shakespeare korát megelőző Bornemisza Péter Magyar Elektrájának felújítása — Móricz Zsigmond zseniális átköltésében, — Psota Irénnel a főszerepben, ugyancsak az évad igényes produkciói közé sorolható, de ezzel kimerítettük a múltat, mert a többiek: Jókai, Tóth Ede. Brődy Sándor és Molnár Ferenc legfeljebb egy*színfoltot jelentettek a klasszikusok és külföldiek, Euripidész, Szophoklész. Drzsics, Shakespeare, Ben Jonson, Marivaux, Turgenyev, Dosztojevszkij, Ibsen, Shaw. Brecht, Babel, Giraduox, O'Neill, Sartre, Beckett, Dürrenmatt, Peter Weiss, Hochhuth. Albee. Coward és MroZek mellett. A Nemzeti Színház kamaraszínpada, a Katona József Színház az évad elején dicséretre méltón új magyar szerzőt avatott. Salamon Pál Magadra kiálts című első színpadi munkája meggyőzött a szerző drámaírói kvalitásáról, és gyengéi ellenére is nyeresége az új magyar drámaírásnak. A színház szezonvégi újabb kísérlete azonban balul ütött ki: Galambos Lajos Későn című drámájának bemutatását a dramaturgia elsiettette. Az új magyar szépprózának ez a móriczi hagyományokon nevelt, igen tehetséges kitűnősége megérdemelte volna, hogy nagyobb műgondot fordítsunk színpadi bemutatkozására vagy talán még helyesebb lett volna nem bemutatni ezt a zsengét, és ezzel megkímélni egy jeles prózaírót egy nagy csalódástól. Déry Tibor hasonlóan nem járt szerencsével Bécs, 1934 című drámájával a Nemzeti Színházban. Az új magyar széppróza kiváló, európai rangú művelőjének előbbi darabjaival sem volt különösebb szerencséje a színpadokon, legújabb drámája csak igazolta, hogy nem vérbeli drámaíró, és kirándulása a színpadra nem hozhatja meg azt a nagy sikert, melyet minden regénye és elbeszélése meghoz. Déry ezúttal a szereposztással sem kapta meg a színház részéről azt a segélyt, amelyet színpadi vállalkozása, darabjának eszmei mondanivalója megkövetelt volna. Amit a Nemzeti Színház Déry drámája bemutatásánál mulasztott, azt bőségesen pótolta Peter Weiss Marat jának előadásával. Marton Endre rendezői munkája olyan kiváló, hogy a legnevesebb Világszínpadokon is megállná a helyét. A felszabadulás óta ez talán a Nemzeti Színház legszínszerűbb produkciója; kevés hasonló színházi élményem volt az utolsó két évtizedben. Mozgásban, mimikában, hangban tökéletes volt, ihletett és zseniális, a legszerencsésebb találkozása az író gondolatának a rendező elképzelésével. Nincs itt terem, hogy a színházak más produkcióit elemezzem, de beszámolóm csonka volna, ha nem említeném Thomas Mann Mártó és a varázsló című novellája színpadi változatának kivételesen nagyerejű előadását, Kazimir Károly ihletett rendezését a Thália Színházban. Latinovits Zoltán döbbenetes Cipolla lovagja talán a szezon legremekebb színpadi alakítása, amelyhez csak Sinkovits Imre De Sade márkija és Kálmán György Maratja hasonlatos, Weiss drámájában. És említenem kell a teljesség kedvéért az Euripidész tragédiát, a Trójai nőket, amelyet Jean-Paul Sartre áldolgozásában, Illyés Gyula mesteri fordításában a Vígszínház mutatott be nagy sikerrel. Sulyok Mária Hekabéja megrenditően nagy. Helene Weigel Kurázsi anyójához mérhető, amiről egyébként idén októberben a Vígszínház vendégjátéka alkalmával személyesen is meggyőződhetünk. Beszámolóm bevezetőjében a budapesti színházak vezetőinek nyilatkozatait idéztem, amelyek sze-: rint az új évad termése bőségesebbnek Ígérkezik. De ezt a bőséget és a várt, igazán kiemelkedő új alkotásokat meghozhatja a Népművelési Minisztérium és a Színművészeti Szövetség közösen meghirdetett, októberben lejáró nagyarányú pályázata is, mely százezer forinttal jutalmazza a pályázat első helyezettjét. A verseny kiegészítéséül a ■minisztérium külön is felszólított és ösztöndíjjal támogat tíz jeles magyar drámaírót. Ilyen nagyarányú pályázatra és támogatásra a magyar színpadi irodalomban a felszabadulás óta még nem volt példa, és mindenképpen örvendetes volna, ha meghozná á várt sikert, az új magyar drámairodalom fellendülését, EGRI VIKTOR a Hét irodalmi melléklete 31 9
