A Hét 1966/2 (11. évfolyam, 27-52. szám)

1966-11-27 / 48. szám

•

Tehát lényegében BeneJ javaslatairól vök szó, melyeiket J. V. SztáJi« és c szovjet külpolitika (a lakosságcsere, illetve a kitelepítés kérdésében; de nem a reszlovakizálás stb. kérdésében, mert ez már más jellegű volt) is támogatott. Igaz, ebben., az esetben nem az egyoldalú kitelepítés formáját választották, hanem a Csehszlovákia és Magyarország közötti lakosságcserét. A. Csehszlovák kormány ugyanis nem szerezte meg a nemzetközi beleegyezést az egyoldalú kitelepítéshez.

A SZLKP kassai konferenciája (1945. II. 28. — III. 1.) foglalkozott azokkal a feladatokkal, melyeket a pártnak Csehszlovákia fasiszta megszállóktól való felszabadítása időszakában teljesíteni keflett. Kijelölte a végbemenő nemzeti és demokratikus forradalom első fontos intézkedéseit. A fő beszámolóban, a határozatokban és az „SZLKP felhívása az SZLKP valamennyi szervezetéhez és tagjához, valamint az egész szlovák demokratikus közvéleményhez" című dokumentumban viszonylag nagy figyelmet fordított a dél-szlovákiai vegyes nemzetiségű terület kérdésére. A magyar lakosságra vonatkozólag — a konferencia szerint — kívánatosnak látszott, hogy a következő tényekből induljanak ki:

a) a magyar kisebbség túlnyomó többsége 1938-ban üdvözölte Csehszlovákia felbomlását, és „örült, hogy a demokratikus Csehszlovákiából a fasiszta és feudális Magyarországra kerül”;

b) a magyarok voltak a fasiszta Németország fő szövetségesei;

c) a magyarok tevékenyen részt vettek szlovák községek és városok magyarosításában;

d) amikor a szlovák nemzet felkelt a fasizmus elten, a magyar nemzet folytatta harcát a szovjet hadsereg ellen.

Ebből ered a konferencia megállapítása — a magyarokkal szembeni bizalmatlanság. Az SZLKP említett felhívásában volt egy külön rész" A sérelmek orvoslásáért, melyeket a magyarok a szlovák nemzettel szemben elkövettek" címen. Követelte a kollaboránsok és a magyar nemzetiségű árulók megbüntetését, valamint Dél-Szlovákia területén közigazgatási bizottságok megalakítását, melyek mellett magyar nemzetiségű antifasisztákból álló tanácsadó bizottságok működnének. Ugyanakkor azonban hangsúlyozta: „Szlovákia Kommunista Pártja határozottan állást foglal amellett, hogy Szlovákiának

JURAJ ZVARA: /

£1 MAGYAR

— iMiiTisiGi K

érdés eap MEGOLDÁSA

a múltban vagy az utóbbi hat év alatt erőszakosan elmagyarosított déli területe tervszerűen és fokozatosan újra visszanyerje szlovák jellegét".

A magyar antifasisztákkal szemben a konferencia arra az álláspontra helyezkedett, hogy a megszállt területen semminemű fasisztaellenes harc pem folyt. Egyes antifasisztákat — kommunistákat elvtársainknak kell tekinteni, de „szigorúan felül kell vizsgálnunk minden egyes embert, mert okunk van rá". A konferencia követelte, hogy a pártnak Dél-Szlovákiában alakuló szervezeteit szigorúan tisztítsák meg „a magyar konjuktúralovagoktól, akik kommunista párttagságukkal szeretnék palástolni kotlaboráns tevékenységüket és így akarnák elkerülni a megbüntetést.

Több sajnálatos, helytelen formulázás ellenére, melyeket egyrészt a német és a megtizedelt magyar katonaság ellen Dél-Szlovákia felszabadításáért folytatott harc, másrészt a feladatok elégtelen marxista elemzése (lásd az elszlovákosítás jelszavát) befolyásolt, általából abból az elvből indultak ki, hogy a magyar nemzetiségű lakosságnak aktív magatartásával ki kell vívnia a szlovák nép bizalmát. Számoltak bizonyos politikai és kulturális jogok meghagyásával, valamint a magyar kommunisták párttagságával. A magyar nemzetiségű kommunistákat fokozatosan igazolták, úgyhogy megkezdhették munkájukat az SZLKP délszlovákiai szervezeteiben.

Később - főképp a magyar kormánnyal folytatott tárgyalások alapján E- mind a CSKP-ban, mind az SZLKP-ban már az a nyilvánvaló tendencia érvényesült, hogy „meg kell szabadulni a magyaroktól", vagyis lakosságcserét kell végrehajtani a Csehszlovák Köztársaság és a Magyar Népköztársaság között.

Az SZLKP 1945 augusztusában megtartott zsolnai (Zilina) konferenciáján a kérdést olyan értelemben magyarázták, hogy az SZLKP követeli a magyar nemzetiségű kollaboránsok és árulók megbüntetését, valamint a részleges lakosságcserét. A konferencia egyúttal — tekintettel a Dél-Szlovákiában elkövetett magyarellenes nacionalista túlkapásokra, amelyekről a járási pártszervezetek számoltak be >- óva intett attól, hogy a lakosságcserét nacionalista vagy egyéni célokra használják ki.

A CSKP-nak arról az irányvonaláról, mely szerint a csehszlovákiai magyar nemzetiségi kérdést nemzetközi alapon kell megoldani, vagyis áttelepítéssel, illetve cserével, Klement Gottwald elvtárs a CSKP I. prágai kerületi konferenciáján 1945. szeptember 2-án elmondott beszédében a következőket mondta: „Állampolitikai szempontból fontos továbbá a kormánynak az a határozata, hogy Csehszlovákiának meg kell szabadulnia az államellenes, irredenta kisebbségektől. Most a németek és a magyarok állampolgárságáról szóló rendelet alapján tiszta helyzetet teremthetünk. A köztársasági elnök említett rendelete elég szabatosan meghatározza azoknak a német és magyar nemzetiségű személyeknek a körét, akiknek joguk van a csehszlovák álampolgárság megtartásáért folyamodniuk. E rendelet egyben meghatározza azoknak a személyeknek a körét is, akikre nem vonatkoznak az általában a németeket és a magyarokat érintő rendeletek. Ezzel aztán kiütjük a fegyvert mindazoknak a kezéből, akik külföldön rágalmakat terjesztenek rólunk; azt állítván, mfotha Cseh szlovák is*..* német é*

a magyar kisebbséggel szemben a rasszizmus és a bosszú politikáját kö. vetné. Nem! Mi csak békét akarunk a magunk portáján, biztonságot mindennemű új irredentizmussal szemben, fenyegessen akár Németország, akár Magyarország felől. Ezt a Szovjetúnió segítségével, hisszük, el is érjük.*’ (Kiemelés tőlem. J. Z.)

A párt politikáját a magyar kérdést, főleg a magyar nemzetiségű ' kommunistákat illetően részletesen kifejtették a kerületi és járási párttilkárole 1945. december 28-án Bratislavában megtartott értekezletén. Viliam Siroky beszámolójában megállapította, hogy „ . .. pártunk fő irányvonala a Nemzeti Front politikája alapján az, hogy a nemzet vezető ereje a munkásosztály maradjon, ő legyen a. további fejlődés vezető tényezője. Ez azt jelenti; hogy egyetlen nemzet, a szlovák nemzet vezetésének jogáért harcolunk". (Kiemelés tőlem Z. J.) A továbbiakban leszögezte: „Vélen#nyünk szerint nem helyes politika, ha a német és a magyar kommunisták kérdésével v,foglalkozunk". Hisz célunk ma nem az, hogy ezeket megnyerjük. Ezeket a kisebbségeket „külföldre kell küldeni".

A magyar nemzetiségű kommunisták párttagságát illetően a következő irányvonalban állapodtak meg: I. elvben megengedhetetlen új tagok felvétele, 2. további utasításig „felfüggesztik az igazolt magyar kommunisták tevékenységét és összes jogait, s erről kellő módon tájékoztatni kell őket". Ebben a kérdésben kimondták, hogy — mivel a német és magyar kisebbséget külföldre telepítik felhívják a magyar kommunistákat, távozzanak önként Magyarországra. Végül kijelentették: „Hat hónapon belül teljesen tisztázódik a magyar kérdéssel kapcsolatban (célzás a Csehszlovákia és Magyarország közötti tárgyalásra), hogy megint a mi vonalunk győz, úgyhogy az egész kérdés megoldódik."

Mivel a dél-szlovákiai párttagok és funkcionáriusok között kételyek merültek fel a párt e kérdésre vonatkozó irányvonalának helyességét illetően; az értekezleten követelték, hogy a magyar kisebbség és a magyar kommunisták kérdésével ne foglalkozzanak. „A mi irányvonalunknak mind politikai; mind szervezési téren szlováknak, kizárólag nemzeti vonatkozásúnak kell lennie .. . (Kiemelés tőlem - J. Z.) ,, .Természetes, hogy mai politikánkat nem érthetik meg a csallóközi magyarok, és magától értetődő, hogy éppen az ottani szervezetekben hangzik el annyi hivatkozás a nemzetköziségre. Naponta idézik Lenin és Sztálin nézeteit a proletár nemzetköziségről. Teljesen felesleges, elvtársak, hogy annyi időt szenteljünk ezeknek a kérdéseknek", hangzott el az értekezleten.

A kérdés ilyen „kizárólagos nemzeti" értelmezése - márcsak azért is; mert a lakosságcsere az 1946-1947-es években egyre inkább megvalósíthatatlannak mutatkozott, ugyanakkor a magyar lakossággal és a magyar kommunistákkal kapcsolatban még mindig érvényben maradt a párt eredeti irányvonala -- azt eredményezte, hogy a pártban is magyarellenes nacionölizmus nyilvánult meg. A párt nem volt elszigetelve a tömegektől! az idegen ideológia behatolt a párt soraiba is és arra kényszerítette, hogy megsértse a proletár nemzetköziség elveit. Ennek legkonkrétabb megnyilvánulása a reszlovokizáció volt.

Nacionalista nézetek már előbb is elhangzottak. így az SZLKP Bratislavában 1945. május 20-21-én megtartott I. területi konferenciáján több elvtárs lényegében „az elmagyarosított lakosság visszaszlovákosításának* szükségességét hangoztatta.

Mindez nem jelenti, hogy a párt, illetve a pártszervezetek - az elkövetett hibák ellenére - az 1945-1948 közötti években nem szálltak síkra a magyar nemzetiségű dolgozók érdekeiért. A párt tevékenységének - kiváltképp Dél-Szlovákiában - mélyen gyökerező nemzetközi hagyományai voltak. A CSKP a magyar nemzetiségű lakosságon belül a következő csoportokat igyekezett megkülönböztetni: a) antifasiszták, b) demokratikusan gondolkodók, c) olyanok, akik a Csehszlovákia elleni propaganda hatása alá kerültek, vagy a burzsoázia tagjai, a magyar fasiszta pártok exponensei, illetve háborús bűnösök voltak. így például Vágsellyén a járási nemzeti bizottság 1945. május 17-én történt megalakításakor az SZLKP képviselői a bizottságban többséget követeltek maguknak azon a címen, hogy „az SZLKP hivatott arra, hogy képviselje a magyar nemzetiségű, de kommunista eszmékhez ragaszkodó községek lakosságát".

A párt tagjai és szervezetei harcoltak az ellen, hogy büntetésből a déli határvidékre helyezzenek át tanítókat, hivatalnokokat és másokat, főképp az ún. „B-listásokat", vagyis azokat az állami alkalmazottakat, akiket az igazoló bizottságok 1945-ben kevésbé megbízhatóknak minősítettek. Az Iskolai és Kulturális ügyek Megbízotti Hivatala 1945 decemberében közölte a Megbízottak Testületével, hogy „nem bizonyult helyesnek a büntetésből való áthelyezés, vagyis a volt Hlinka — párti elemek áthelyezése ezekre a területekre. Ez nemcsak az iskolaügy, hanem a közigazgatás többi szakaszára is vonatkozik". A Demokratikus Pártba tömörült reakció élesen támadta a sajtóban a Belügyi Megbízotti Hivatal rendeletét, amely ragaszkodott ahhoz, hogy Dél-Szlovákiába elsősorban magyarul tudó tanítókat és hivatalnokokat helyezzenek át.

A pártszervezetek éveken át harcoltak az ellen, Hogy a közigazgatási bizottságokba és községi biztosoknak — a Demokrata Párt nyomására — „szakembereket", az ún. szlovák állam kiszolgálóit, különféle korrupt elemeket, maradékbirtokosokat és hasonló személyeket nevezzenek ki. „Szakképzettségük" kizárólag abban állott, hogy szlovákok voltak. Soviniszta szellemben működtek és hatáskörüket gyakran egyéni célokra, meggazdagodásra használták ki.

A párt szerveinek és szervezeteinek szüntelenül harcolniuk kellett, hogy a közigazgatási bizottságokat és a nemzeti bizottságokat megtisztítsák a bürokratáktól, a volt jegyzőktől és más hasonló személyektől. A Demokrata Párt helyi vezetői a különféle bürokratikus elemekkel együtt óriási károkat okoztak a szlovák és magyar dolgozók kapcsolatában. Nem vettek tudomást a magyar munkásról, a földnélküliekről, antifasisztákról, de összeszűrték a levet a magyar burzsoá elemekkel, megvesztegetés fejében szabadon bocsátottak magyar háborús bűnösöket, vagyonos magyar, nemzetiségű polgároknak csehszlovák állampolgárságot adtak, és a magyar reakciósokat mentesítették a Magyarországra való áttelepítéstől.

A Demokrata Pártba tömörült reakciós burzsoázia valósággal cinkostársi szövetséget kötött a magyar nemzetiségű reakciós burzsoázia visszamaradt részével, és Dél-Szlovákiában is gyűjtögette az erőket a csehszlovákiai viszonyok felforgatására.

#