A Hét 1966/2 (11. évfolyam, 27-52. szám)
1966-11-27 / 48. szám
SAKK ■ SAKK ■ SAKK ■ SAKK ■ SAKK ■ SAKK VLASTIMIL JANSA Olimpiai csapatunk első tartalékja az ifjú „triumvirátus“ harmadik tagja, Vlastimü Jansa, a 24 éves prágai nemzetközi mester. 1960-ban került be először az országos bajnokság döntőjébe és ott az előkelő 4. helyet szerezte meg. Ezt az eredményét egy évvel később megismételte. Legnagyobb hazai sikerét 1964-ben érte el, amikor megszerezte az országos bajnoki címet. Első nemzetközi szereplése is igen jöl sikerült — 1960- ban a Mariánské Lázné-i versenyen a 4. helyet osztotta és ezzel a nemzetközi mesteri normát is teljesítette. A nemzetközi mesteri cím megszerzéséhez szükséges második eredményre azonban öt évig várnia kellett — ezt Ismét Mariánské Láznéban, a tavalyi jubllárls versenyen sikerült elérnie. 1963-ban tagja volt a Budvában főiskolai világbajnokságot nyert csapatnak. Önbizalma, szorgalma és akaratereje arra a reményre jogosítják fel, hogy hamarosan ő is komoly várományosa legyen a nagymesteri címnek. Egyes játszmáinak színvonala már megüti ezt a mércét — így a neves szovjet nagymester ellen 1985- ben Szocsihan aratott remek győzelme is. JANSA — ANTOSIN: 1. e4 e6 2. d4 d5 3. Hc3 Fb4 4. e5 b6 (Érdekes, az utóbbi Időben gyakran játszott védelmi rendszer, melynek stratégiai célja a világos mezőkön mozgó futók cseréje.) 5. Vg4 Ff8 (Ez a természetellenesnek tűnő futővisszavonulás a rendszerhez tartozik. Sötét el akarja kerülni a királyszárnyl gyengítést.) 6. Fg5 Vd7 7. f4 h6 (A következetes folytatás 7. .. . Fa6 volt.) 8. Fh4 h5 9. Vf3! Hc6 (Most már nem ment 9. ... Fa6 10. Fa6: Ha6: 11. f5! miatt. A megnyitás világos javára dőlt el.) 10. 0-0-0 Hge7 11. Fb5 Hf5 12. Fg5 Fb7 13. Vh3! (A g4 fenyegetéssel mégis kikényszeríti a királyszárnyi gyengítést.) 13. — g6 14. Hge2 (Világos pontosan játszik. 14. g4-re sötét 14. ... Hh6 17. gh5 Hf5 után jó, iátékhoz jutna.) 14. ... Fe 7 15. g4 Hh6 16. gh5 Hf5 17. Hg3! 0-0-0 (Az egyszerűsítésre való törekvés 17. ... Fg5: 18. fg5 Hg3: 19. hg3 Bh5: 20. Vg4 Bhl: 21. Bhl: 0-0-0 22. Bh7 után világos nyilvánvaló fölényét eredményezné. Ezért sötét a bonyodalmakat választja.) 18. Fe7t Ve7: 19. Hí5: ef5 20. Vf31 (Érdekes áldozati kombináció előkészítő lépése, mellyel világos erős támadáshoz jut.) 20. ... Bh5: 21. Hd5: Bd5: (21. ... Ve6-ra 22. Fc6i Fc6: 23. He7 + nyer.) 22. Vd5: Ha5 23. Fa6! Fa6: 24. Va8+ Kd7 25. d5 Fb7 (A jobb 25. ... Vb4-re is 26. e6+ Ke7 27. d6 + l cd6 28. ef7 Kf7: 29. Bhel után világos támadása tűlerős.) 26. Vg8! Hc4 27. e6+ fe6 28. de6+ Kc6 29. Vg6: Vb4_ (Kétségbeesett ellentámadási kísérlet. A h5 bástya ellépésére 30. Vf5: dönt.) 30. e7+ Kc5 31. Vf6 Fc6 32. Bhel Kb5 33. e8V Fe8: 34. Be8: Bh2: 35. a3 Vc5 36. Vc3 Bf2 37. a4+ Ka6 38. b4 Bf3 39. b5 + ! sötét feladta. Jó kombinációs meglátásról tett tanúbizonyságot az 1963 évi budvai főiskolai világbajnokságon. A látszólag egyenlő állásban a sötét alapsor gyengeségét tlpusáldozat* tál használta ki. Holland ellenfele a matt vagy vezérvesztés helyett a feladást választotta. JANSA—JONGSMA Világos lép A megfejtés beküldési határideje két hét. A 40 számban közölt Walbrodt—Charousek játszmavégződés megoldása: 1. ... Vei +1 döntetlen (2. Kg2 Vgl+ 3. Kgl: patt). Könyvjutalmat nyert Kotmanik Pál, Losonc. KOZMA GYULA, nemzetközi mester ammmmmtmmmsuaB&rBsssm Fazil Iszkander* KAZICD BÁCSI •1 O (Befejező rész) Még napúk múlva is, a jószág, amikor arra legelészett, ahol a medve a tehenet szétszaggatta, bőgni kezdett, kitágult orrcimpával szimatolva a vérnyomokat. Mintha az állatok így adták volna meg a végtisztességet elpusztult társuknak. Aztán az eső elmosta a vérnyomokat, és ők is megnyugodtak. A nagybátyám, mintán hazajött, csapdát ásott az erdőben, és éjszakákon át leste a medvét, de az többé nem jelentkezett. Telték a napok. A lóról a bácsi nem beszélt, és mi sem említettük előtte, mert a néniként figyelmeztetett rá. Anélkül sem volt beszédes természetű , most pedig még hallgatagabb lett. Csak amikor becsapódott mögötte a kertkapu, sóhajtott fel Manyica néni, hosszan nézve utána: — Búsul a mi gazdánk. Egyszer korábban keltem, mint a többiek, mert előző este észrevettem néhány szem dögét a fán, amelynek reggelre be kellett érnie. Kimegyek a verandára, nem hiszek a szememnek — a kapu előtt egy ló áll. — Bábu! — kiáltottam elakadó lélegzettel. — Lehetetlen! — A szobából a nagynéném örömteli hangja hallatszott ki, mintha csak az én jeladásomra várt volna. Egy ugrással lent termettem a tornácról, és a kapuhoz futottam. Egy perc múlva a ház apraja-nagyja a kapu előtt tolongott. Nagybátyám jött ki utolsónak. Könnyű léptekkel, nyugodtan jött végig az udvaron. Észre lehetett venni, mennyire igyekszik nyugodtnak látszani. Lehet, bogy szégyellte magát előttünk, vagy arra gondolt, hogy talán még korai az öröm. A lovat beengedtük az udvarra. Néhány lépést tett, aztán határozatlanul megállt a bácsi előtt. Az körüljárta, és figyelmesen megnézte. Csak most vettük észre, hogy Bábu milyen sovány, és milyen halálosan fáradt. Amikor lépett egyet, egy sereg légy repült fel mérges zümmögéssel a hátáról, aztán mint liliputi dögkeselyűk serege újra rászállt. A háta sebes volt. — Ki tudja, mi mindenen mehetett keresztül — törte meg nagyapó az általános hallgatást, mintegy igazolva a lovat. — Cccö! — Kezével legyintve a bácsi elhajlottá Bábut a helyéről. Az arrább ment néhány lépéssel, megállt, ott álldogált, és nézett a bácsira. — Cccö! — újra legyintett a kezével, elhajtotta a helyéről, és utána nézett. A sebet a hátán nem vette semmibe se, mintha az. amit ö nézett és figyelt rajta, mindenféle sebnél fontosabb volna. Bábu újra tett néhány lépést, majd határozatlanul megállt. Mindenki hallgatott, és a ló, mintha megijedt volna az általános hallgatástól, újra ránézett a gazdájára — Cccö! — kiáltott rá a bácsi még egyszer. Bábu újra elmozdult a .helyéről, tett néhány lépést, majd nagy eíszánással megállt. Többé fel sem nézett. A legyek ismét felröppentek a hátáról, aztán ismét rászálltak a sebre. De a bácsi még nagyobb semmibevevéssel nézett át a seben, mintha a lónak szándékosan törték volna fel a hátát, csak azért, hogy ezzel elvonják az ő figyelmét arról a fő dologról, ami történt vele. — Hagyd — mondta nagyapó csendesen, bár nagybátyám semmit sem csinált. — El van ez rontva — felelte a bácsi fáradtan —, tönkre tették ... — Elfordult, és bement a házba. Én nem értettem, mit jelent az, hogy el van rontva, mégis éreztem, hogy a lóval valami szörnyű dolog történt, de nem akartam elhinni. — Hát a sebe nem gyógyul be? — kérdeztem nagyapótól, amikor a bácsi elment a munkába. Nagyapó az almafa árnyékába ült, és kosarat fonogatott. — Nem ez a funtos, fiacskám — mondta, és görcsös, munkától cserzett ujjai megálltak. Nézte a fonást, gondolkozott, hogy folytassa-e, majd hozzátette: — A büszkeségét törték meg benne .... — Miféle büszkeséget? — kérdeztem. — Világos, hogy mifélét — felelte, már nem is figyelve rám. — Hát a szilaj lóbüszkeséget. Bedugta a rezgő és felfelé meredező lécek közé a keresztszálat-, és mohó, erős ujjaival meghúzta, hogy jó sűrű legyen a fonás, úgy, ahogy a nyereghevedert szokták meghúzni a ló hasán. — Dehát majd kipiheni magát — jegyeztem meg, igyekezvén kitapintani, hogy mit ért ezen. — Az most már mindegy neki. Már nincsen benne semmi játék — mondta tovább csavargatva, hajlitgatva és húzgálva a hajlékony, frissen gyalult dióléceket. Valami méltatlan, öregemberhez nem illő volt abban a sóvár megelégedettségben, ahogy a kosarat fonta. Igaz ugyan, hogy mindent ilyen mohósággal csinált, de nekem most különösen rosszul esett, Bábu miatt. Csak sok-sok év múltán értettem meg, hogy éppen azért maradt meg töretlennek élete utolsó napjáig, mert megvolt benne a jó paraszt és az igazi művész képessége, hogy élvezni tudja a munkából fakadó örömet is, nem várja azt olykor bizony csalóka reményektől. De akkor még mit sem tudtam ás sajnáltam Bábut. Egy hónapja élt már Bábu az udvaron. Mi, gyerekek, hittünk benne, hogy kipiheni magát, ismét olyan lesz, mint azelőtt. Most magunk vittük fürödni, hoztunk neki friss füvet, hajtottuk a legyeket róla, tisztogattuk a sebét petróleumos ronggyal. Egy idő múlva a seb behegedt, a ló ismét szép lett, a szőre sima. De úgy látszik, valami valóban visszavonhatatlanul megváltozott benne. Most, ha odament az ember, és rátette a kezét a nyakára vagy a hátára, egyáltalán nem remegett, csak elcsendesült, és figyelni kezdett. Néha, amikor így elcsendesült, és figyelt, olyan volt, mint aki nagyon iparkodik, mégsem tud visszaemlékezni rá, hogy milyen is volt azelőtt. Később nagyapó a malomba járt vele, mivel az öszvérünk nem jött vissza a hegyszoroson túlról. Aztán kezdték a szomszédok kölcsönkéregetni, a bácsi azonban nem ült rá többé, még csak rá sem nézett. Pedig Bábu még mindig emlékezett a gazdájára, és felkapta a fejét, ha a hangját meghallotta, de az kérlelhetetlenül ment el mellette, rá sem hederitve. —' Milyen kegyetlen vagy — mondta neki egyszer a nagynéném, amikor összegyűltünk ebéd előtt a konyhában. — Legalább egyszer odamehetnél hozzá, és megsimogatnád. — Azt hinné az ember, hogy jobban szereted a lovamat, mint engem, — mondta a bácsi csúfondárosan, és a tűzbe tartva cigarettáját, rágyújtott Ősszel Bábut eladták a szomszéd faluba két mázsa kukoricáért — túlságosan sokan éltünk már akkor a nagybátyám házában, a maga termése nem volt elég. Nem láttuk többé Bábut, de egyszer hallottunk róla. Üj gazdája elment vele a lóversenyre. Kikötötte a lóálláson az oszlophoz, maga pedig befurakodott a tömeg közé. A* leghosszabb futtatás idején, amikor az indulatok a végsőkig feszültek, Bábu meghallotta a. tömeg zúgását, a paták dobogását, orrát megcsapta a felheviilt lovak illata, emlék ébredt benne. Elszakította a kötőféket, a körbe repült, és utolérve a száguldó lovasokat, csaknem egész kört futott előttük, nevetségesen himbálózó kengyellel, a tömeg füttye és kacaja közepette. Aztán más lovak utolérték, és végül magától kiügetett a körből. Bábu után Kazim bácsi nem nevelt többé lovat. Nem volt már ő sem abban a korban, de meg hát nem is volt rá alkalmas az idő. VÉGE. •Szovjet — agház költő és Író.
