A Hét 1966/2 (11. évfolyam, 27-52. szám)
1966-08-07 / 32. szám
Zs. Nagy Lajos Éljünk sokáig! Megáll, szemügyre veszi a világot Déli tizenkét óra. Kováts doktor úr egyenes derékkal ballag az utcán. Az erős fény hunyorgásra készteti, amitől tekintete tanárosan szigorúvá válna, ha fehér bajsza körül nem vibrálna a közismert és nyájas mosoly. Az elmaradhatatlan. Mint más öregek a szemüvegüket, mint falusi öregasszonyok a rózsafűzért, úgy hordja ő ezt az alig észrevehető, de annál kedvesebb, megvesztegető mosolyt. Megvesztegető? Nem. Inkább bölcsen nyugtázó, mindenkihez és mindenekhez szóló. A világ folyton újuló csodálnak derűs tudomásul vétele. A Stefánia kávéházból ballag hazafelé. Törzsasztala van Itt Kováts doktor úrnak. Huszonegy év óta minden nap pontosan tíz órakor átjön egy teára vagy egy feketére. Hacsak nem beteg. Mert a betegség ilyen korban már az orvosokat Is fel-felkeresi. Persze feltéve, ha elérik ezt a kort... Világosbarna nyári ruhát, fehér szalmakalapot visel. Gondozott, ápolt, elegáns. Tessék megnézni a képen, milyen fiatalos. Pedig a napokban ünnepelte kilencvenedik születésnapját...! Megáll egy percre. Körülnéz. Mosolyog. Szikrázik a fény a házak kitárt ablakain. Galambcsapat húz át az utca felett — azt figyeli? Vagy csak a kéklő égi parcellát veszi szemügyre a nagy természetbarát? Nem mindegy? A kilencvenéves öregúr mosolya megnyugtató: „Komolyabb bajt egyelőre nem észleltünk, a világ pulzusa relatíve szabályos, korához képest jól tartja magát.“ Lehet, hogy ezt jelenti a doktor úr mosolya. Délután négykor kopogtatok Kováts Lajos nyugalmazott orvos ajtaján, ősz hajú, szelíd mosolyú asszony fogad s hellyel kínál. — Egy pillanat — mondja —, azonnal küldöm a férjem. Tényleg csak egy pillanat, rendesen körül sem nézhetek s az ajtóban megjelenik a doktor. Frissen s cseppet sem „doktorosan“. Elnézésem kéri, amiért megvárakoztatott, pedig egyáltalán nem várakoztatott meg. A feleség bort és poharakat rak az asztalra. — Tehát az életemre kiváncsi az úr. Előbb talán kóstoljuk meg ezt a borocskát. Vagy inkább pálinkát parancsol? Most jut eszembe: van egy nagyszerű pálinkám. A születésnapomra kaptam, rögtön hozom, addig gyújtson, rá ...! Egészségünkre! Azzal kezdem, hogy már az atyám és nagyapám is orvos volt. Ez afféle családi hagyomány nálunk. Az atyámnak a pozsonyi gyermekklinika kibővítésében voltak érdemel, egy ideig Igazgatója is volt a klinikának. A hálás utókor ezt a szép carrarai márványból készült reliefet helyezte el kegyeletképp az említett klinika falán, de a későbbi Idők kevésbé hálás ural a harmincas évek Végén levették a falról. Azóta itt van a lakásomon... A közeli rokonságomban jelenleg is tizenöt orvost tudnék megnevezni, sőt, ebben a lakásban is lakik még egy orvos rajtam kívül: dr. Kurhajec, a vöm. A Rózsa utcai német elemibe kezdtem járni, majd a Klarissza utcai magyar gimnáziumot látogattam. Elmondhatom magamról, hogy meglehetősen rossz tanuló voltam, amit utólag azzal magyarázok, hogy Igen szerettem a sportot, úsztam, vívtam, eveztem, egyike voltam a legjobb ligaevezősöknek — azt hiszem egyrészt ennek köszönhetem, hogy ilyen sokáig egészséges maradtam. Az atyám nagy híve volt az úgynevezett Prlsnltz-kúrának. Egyébként is ő sokkal többre becsülte a természetes gyógymódot, mint az orvosságokkal való gyógyítást. Tehát a Prisnltz — azaz a hldegvizes kúra. Abban az időben még nem volt vízvezeték. Egy asszony hordta házunkhoz a vizet, egyenesen a Dunából, puttonyban. Anyánk beállította a fürdőkádat a szobánkba s minden reggel a meleg ágyból kellett nekünk, gyerekeknek a vízbe ugrani. Télen a vízben nem egyszer jégdarabkák, sőt apró halak úszkáltak. Nem volt ez kellemes dolog, annyi biztos, tény viszont, hogy mi a náthát nem ismertük. Budapesten végeztem el az egyetemet 1902- ben. Ott sem voltam valami híres tanuló, nem szerettem a tömény elméletet, elég rendszertelenül hallgattam az előadásokat — főképp a vegytant és az anatómiát nem szenvedhettem — a vizsgáim mégis jól sikerültek. Az igaz, hogy mielőtt anatómiából és bonctanból vizsgáztam, idehaza Pozsonyban már körülbelül százhatvan hullát felboncoltam, tehát a kisujjamban volt az egész, a vizsgáztató tanár nem tudott olyan gyorsan nézni, amilyen gyorsan én felboncoltam a hullát — elméletből azután már kérdezni Is elfelejtett. Másodorvos lettem az itteni pszichiátrián, 1906-ig dolgoztam itt. Azután tisztiorvos voltam. Egészen az első világháború végéig. No, de igyunk is.,.1 Hogy szeretem-e az Italt? Ezt már sokan kérdezték tőlem, különösen mostanában, hogy a kilencven évet is sikerült megélnem. Nem szoktam hazudni, meg aztán minek Is tagadjam: szerettem a jó bort, meg a jó pálinkát is. A bort a háborúban szerettem meg, ahol a tífuszjárvány miatt nem ihattunk vizet. Napi fejadagom három decitől fél literig terjedt. Egyébként jobb, ha ezt meg sem írja, nem szeretném, ha valaki azzal vádolna, hogy orvos létemre az alkoholt propagálom. Az itallal is úgy van, mint mindennel az életben: tudni kell, hol a határ, mennyi elég belőle. S ez egyénenként változik. Hogy mit szólok az orvostudomány fejlődéséhez? Kétségtelenül sokat fejlődött a századforduló óta. Mi például még egy sereg olyan betegséget tartottunk halálosnak, amelyeket ma már sikerrel gyógyítanak — például a vérmérgezést, a tüdőpestist, a miliáris tuberkulózist stb. Akkoriban nem tudtuk azt sem, hogy a tüdővész fertőző. No és a rák. Persze az még mindig probléma... Ezzel kapcsolatban elmondok valamit. Családunkban a rák nagy pusztítást vitt véghez. Atyám hatvannégy éves korában halt meg hasnyálmirigy-rákban, valamennyi nővéremmel a rák végzett. Én ezért egy fél évszázadon át foglalkoztam ezzel a betegséggel. Ugyanis meg voltam győződve arról, hogy ezt a hajlamot én Is örököltem. Rájöttem arra, hogy a rák fertőző betegség (ezt azóta a tudomány is bebizonyította), a bélből indul ki, ahol a bélsár rothadása következtében rendkívül súlyos mérgek keletkeznek s mivel Idősebb korban gyöngül a bélműködés, ezeknek a mérgeknek több idejük van, hogy megfertőzzék az epitersejteket (rákos daganat csak ezekben a sejtekben keletkezik). Saját magamat vettem kísérleti alanyul, negyvennégy évvel ezelőtt. Este és reggel karlsbádi vizet iszom. Mint tudjuk, ez tisztítja a beleket. Ha kell, beöntést Is alkalmazok. Nos, amint látják, a kísérlet sikerült, hiszen itt ülök kllencvenévesen. Mindenféle rákos daganat nélkül. Erre persze azt szokták mondani: Nem biztos, hogy a karlsbádi víz nélkül megkaptam volna a rákot. Ez tényleg nem biztos, de azért el lehet gondolkodni a dolgon. Én meg vagyok győződve, hogy nyakára hágtam a ráknak. Hol Is hagytam abba? Igen. 1920-tól kezdve a városi tanács szociális ügyosztályán dolgoztam, 1934-lg. Ekkor felfüggesztettek a munkanélküliek támogatása miatt. A dolognak nemzetiségi oldala is volt, hiszen a munkanélküliek jobbára faluról feljött magyar földmunkások voltak. 1936-ban nyugdíjaztak. * * # Egészségünkre! Azt mondja, a századik születésnapomon is szeretne felköszönteni? Gondolja, olyan önző vagyok, hogy még azt is megélem? Hányszor elhangzott már a kérdés: Mi a hosszú élet titka? Ami engem illet, egyik oka talán az, hogy sosem futottam a pénz után. A feleségem szerint nem is tudtam soha zöldágra vergődni anyagilag. Az orvosi foglalkozást általában jövedelmezőnek tartják, lehet, hogy igazuk van, nekem azonban csak annyit jövedelmezett, hogy meg tudtunk élni. Hogy mit szólok a mai élettempóhoz? Nézze, őszinte leszek: nehezen tudnám megszokni. Nem szeretem, sosem szerettem a lótást-futást. Abban az időben, amikor nem volt „élettempó“ kevesebb volt az infarktus és az idegbaj. Persze akkor Is volt egyéb baj. Háború, nyomorúság. A szivet ezt a csodálatos kis motort kímélni kell. Pihentetni. * * * Harminc év óta vagyok nyugdíjas. Azóta a természetnek és a könyveimnek élek. Amíg létezett az Állat és Madárvédelml Egyesület én voltam országos elnöke. Van egy könyvem a madárvédelemről, tessék megtekinteni. Tavaly fejeztem be. Németül írtam. Ezzel egyidőben megírtam szüleim életrajzát. Ezt magyarul. Látja-e, mindig akad tennivaló. Én még sosem unatkoztam. Negyvenöt óta Írtam már egy csomó könyvet. Zenetörténeti, művészettörténeti munkákat. Értékük? Döntse majd el a kíváncsi új nemzedék. Végül talán még annyit: 1910-ben nősültem. A feleségem ötvenhat éve áll mellettem, Ahogy mondani szokás: jóban-rosszban. Négy gyermeket neveltünk fel. Nagy része van abban, hogy kilencvenéves koromban sem felejtettem el mosolyogni. 18
