A Hét 1966/2 (11. évfolyam, 27-52. szám)
1966-08-07 / 32. szám
\ 1000 LAT PAÜISTWA POLSKIEGO Mieszko lengyel király sírja Nagy Kázmér lengyel király pecsétje Kalisz, a csatornák városa, a lengyelek „Velencéje“ uWwfeiipáíTí. , ......»C- ---------------ifi 1 ti m m L—J ' ; ■ í Nála minden rendben volt... Motto: „Az emberek kérdése! Egyenesen az átlagon aluliság kultuszát alkottuk meg. Még mindig csak sokat beszélünk a káderek előkészítéséről, de vajon valóban előkészítjük-e az embereket a munkájukra? Az emberek sokat tanultak meg nálunk, azonban megtanítottuk őket húzódozni a felelősség elöl, félni a kezdeményezéstől, nemi vállalni a kockázatot.“ H. Durkovié mérnökkel, a Szlovákiai Kommunista Párt Elnökségének mártom tagjával, a Nehézipari Gépüzemek vezérigazatújával, a Predvoj című hetilap 21/1966 számában közölt beszélgetésből. „Ha a főnök így rendelkezett, az ő dolga, az ő felelőssége“ — vonták le a következtetést az Igazgató utasításaiból az alkalmazottak, s minden ellentmondás nélkül teljesítették azokat, noha tisztában voltak vele, hogy ezáltal megszegik a törvényeket. így aztán az aránylag kisméretű konzerváló üzemből gurultak az ízléses húskonzervek a zöldséggel, földieperrel, málnával megtöltött kosarak. Miután a zöldséghez hús Is kell, s a friss húsnak megvan az előnye a tartósítottál szemben, az Igazgató parancsára a mester nem dolgoztatta fel a nyershúst, hanem szép fehér papírosba csomagolva felhozta a műhelyből és letette az asztalára a kicsontozott sertéskarajt, a bronzbarnára füstölt kolbászt és a disznócsülköt... Tévedés volna mindebből arra következtetni, hogy az üzem igazgatója ezeket a jó falatokat saját étrendjének változatosabbá tételére rendelte meg mestereitől, raktárnokaítól, laboránsaitól. Erre nem volt szüksége. Viszont az üzem számára sok mindenre volt szüksége. Tán egyenesebb úton Is elérhette volna célját, ha mondjuk, készpénzzel fizet a nélkülözhetetlen szolgáltatásokért. Az Igazgató, mint „jó pszichológus", ehelyett az emberek falánkságára és nyalánkságára épített. Tudta, hogy ha például 440 koronát ígér valakinek a kicsorbított paprikavágókés, tompa káposztagyalu vagy az elromlott húsdarálógép munkaidő utáni megjavításáért, nem éri el célját. A szerelő egyszerűen elutasítja ajánlatát, mondván, hogy szabad idejét nem hajlandó „néhány fillérért“ feláldozni. Viszont a vonzó székelygulyás konzervek és a színes címkékkel ellátott kompótos- és zöldségesüvegek tartalma csodákat müveit a karbantartás terén. Evekig sikerült az ügyeskedés: a konzervüzemnek nem voltak nehézségei a gépjavításokkal, sem pedtg a terven felüli nyersanyag beszerzésével. Viszont az, hogy esetleg más üzemek hiába vártak a betervezett javításokra, illetve a nélkülözhetetlen nyersanyagokra, igazgatónkat nemigen éredekelte. Fő az, hogy nála minden rendben volt, a tervet teljesítették, s ez jutalommal járt. Az üzem tehát jól működött, készítményeit megbecsülték a vevők, ezért mi sem volt természetesebb, minthogy egyik küldöttség a másik után kopogtatott be az igazgató ajtaján. Persze a reprezentációs alapból nemigen tellett „Illendő“ megvendégelésükre. Egy-egy üveg finom kompót, egy-két válogatott húskonzerv a raktárból — s megoldódott a probléma, viszont a bőkezű vendéglátásnak hamarosan elterjedt a híre. jöttek is a kíváncsiak, s egyikük se távozott üres kézzel. Nyilván senkit se érdekelt, hogy nemzett, s nem magánvagyonról van szó, amellyel az igazgató kénye-kedve szerint rendelkezett. A gazdag élelmiszerkészletből bőségesen jutott mindenkinek, aki megszolgálta. ’Néhány órányi többletmunkáért nem pénz vagy szabadnap volt a jutalom, hanem „természetbeni juttatás“ ... Az üzem énekkarának karmesternöje például azért, hogy „gondosan foglalkozott az énekkar tagjaival“, húst és tojást kapott ajándékba. De a többiek se csupán elvtársi tiszteletből hordták fel az igazgatónak a kért dolgokat. ök is megkapták a maguk részét, mégpedig Igen gavallérosan. Ugyanis az összkár kétharmada az ö éléskamráikat gyarapította. Természetesen, ahol az alkalmazottak tudnak felettesük manipulációiról, ott a fegyelem is laza. így aztán, amikor igazgatónknak jelentették, hogy ezer kiló kolbász megromlott, nem vonta le a következményeket, s nem büntette meg a bűnösöket. Hogy Is tehette volna, hiszen ki volt nekik szolgáltatvaI Ötszáz kilót egyszerűen feldolgoztatott és piacra bocsátott, ötszázat pedig elásatott a gyár udvarán. Hasonlóan járt el hétszáz kiló romlott füstölt csülökkel is. S bár a vádlottak utólag egybehangzón azt állították, hogy a kár saját hibájukon kívül keletkezett, annál gyanúsabb az eljárásuk. Hiszen sem rendes jegyzőkönyvet nem vettek fel a kárról, sem pedig felettes szervüket nem értesítették az esetről. Tény az, hogy az igazgató jót akart. Azt szerette volna elérni, hogy üzemében minden a legnagyobb rendben menjen, hogy ne kelljen hónapokig várnia egy-egy alkatrész elkészítésére, hogy túlteljesíthessék a tervet. S ezért Ilyen meg nem engedett juttatásokkal igyekezett alkalmazottat munkakedvét felcsigázni, és az együttműködő üzemek munkatársait megvesztegeti. Miután azonban „ajándékait“ a nemzett vagyonból fedezte, ezáltal egyidejűleg meglopta a fogyasztókat ts. A sok száz métermázsányt élelmiszert végső fokon az ő terhűkre „számlázta“. Tegyük hozzá azt ts, hogy az egészség szempontjából — enyhén szólva — káros kolbász áruba bocsátásával erkölcsileg elsősorban az üzemet károsította meg, mivel az hosszú évekre elvesztette a vásárlók bizalmát. Teljes mértékben Igazat kell adnunk Durko vté mérnöknek — úgy látszik valóban: „Egyenesen az átlagon aluliság kultuszát alkottuk meg". Ennek az igazgatónak sohase lett volna szabad ilyen felelősségteljes állást vállalnia. Amint — reméljük — nem ts fog többé elvállalni büntetése letöltése után. Dr. STARK LÁSZLÓ rrm 5
