A Hét 1966/1 (11. évfolyam, 1-26. szám)

1966-01-23 / 4. szám

A kávéházban találtunk rájuk. Éppen a próbára készültek Kurucz Irénke, Készéit Ferenc és Mészáros Lajos a próbán febiwbflti Dejwifátjiík Vág tornácon élnek — szomszéd­ságban, rokonságban — szlovákok és magyarok. Egymás jellemét gyakran kulturális életük szerint Ítélik meg az emberek. Bizony Így van ez még Tornócon Is, ahol nem csupán az egyéni „papucskultú­­ráról“ van szó, hanem a szocia­lista falu kulturális életéről. A tár­­sasélet régi hagyománya, hogy az emberek szeretnek szerepelni olyan csoportokban, szervezetek­ben, ahol valamit tanulhatnak és egy kicsit alkothatnak Is. Így van ez Tornócon Is, ahol a Csemadok helyi szervezete nem tartozik ugyan a Járás legjobbjai közé, mé­gis Itt jönnek össze legpéldásab­­ban a falu kultúrát szerető embe­rei. A kávéházban találunk ré Kiss Menyhértre, Reszeli Ferencre, Rilsmyék Ilonkára és Mészáros Lajosra. Rusnyák Ilonka kivételé­vel mindhármukat már Ismertem korábban Is. Kiss Menyhértet, mint a tavaly bemutatott „Kakukk Marci“ című színdarab rendezőjét, Reszeli Ferencet mint a szervezet elnökét — Mészáros Lajost pedig csak látásból, mint „Csemadokost“ Ismerem. Megérkezésünkkor az új színdarab olvasópróbájára készül­tek. Az utcán találkoztunk egy csoport fiatallal, akik ugyancsak a szlndarabpróbára tartottak. A kultúrhéz öltözőjében alapo­san befütöttek. Folyik az olvasó­­próba. Szigligeti Ede és Móricz Zsigmond színművét, a Csikóst ta­nulják. — Miért éppen ezt? — Mert Tornócra csak ilyen és ehhez hasonló kell. Hiába van más. A MAT'ESZ előadásain 150—200 embernél soha nincsenek többen. Azt a 150 jegyet Is a szövetkezet és az állami gazdaság dolgozói között osztják szét jutalomként. A ml csoportunk meg tavaly há­rom alkalommal mutatta be a Ka­kukk Marcit és mindig telt ház volt. No, ehhez szólj valamitl Csak a fejemet csőválom értet­lenül. A próba folyik tovább. A társa­ság kicsit szégyelll, hogy egye­seknek még a felolvasás Is kicsit nehézkesen megy. Sokkal jobbhirű ez a csoport, minthogy az Ilyesmi előfordulhasson. Kurucz Irénke vi­szont szvettert köt és allg-allg néz bele a szerepkönyvbe, ö már majd­nem fejből tudja a szerepét, öt is ismerem. Az utóbbi években min­den darabnak a női főszerepét játszotta. Irénke a „házi-sztár.“ Óvatosan próbálok magyaráza­tot keresni arra, hogy miért ol­vasnak egyesek ilyen rosszul, szaggatottan, mint a negyedik osz­tályosok?' Kiss Menyhért észreve­szi szándékomat s megszakítva a próbát, kérdés nélkül válaszol. — Nem, ez nem szégyelleni va­ló. Sőt, — dicsőség. Hiszen azok, akiknek nehezen megy az olvasás, mint Jo2o és Helenka — szlovák Iskolába jártak, szlovák nemzeti­ségűek. És látod, Itt vannak köz­tünk, velünk dolgoznak, úgy mint a többiek — kifogástalanul. Rusnyák Ilonkától kérem a ma­gyarázatot, a saját véleményét. — Szeretem a társaságot, sze­retek színdarabot játszani, bará­taim körében szórakozni. Nem ül­het az ember állandóan odahaza a televízió, vagy a könyvespolc mellett. Barátok, Ismerősök közé vágyik. A sztndarabtanulás lehe­tőséget ad erre. A szlovákok közt nem folyik hasonló kulturális te­vékenység, ezért jöttem a magyar fiatalok közé. Folytatódik az olvasópróba, Igyekszem nem zavarni. A sarok­ban egy szőke fiú ül. Mióta Itt vagyunk, még egyetlen szót sem szólt, bár figyelemmel kísérte a társalgást. Csöndesen hozzá húzó­dom és Ismerkedni próbálok. Szlo­vákul válaszol, bocsánatot kér, hogy nem tud magyarul. — Bo­csánatot kér? Ejnye. Kéri, hogy szlovákul beszélgessünk. Először azt kérdezem, miért van Itt a színdarabpróbán? Talán vár vala­kire? — Nem. Én is próbálok — mond­ja természetes arckifejezéssel. Csodálkozó pillantásomra így folytatja. — Igen. Én is játszom a darab­ban. Könnyen megy, mert beszél­nem nem kell. Csupán statisztálok és a szólót táncolom a téncjele­­netben. Ha majd jól megtanulok magyarul és elégedettek is lesz­nek velem, nagyobb szerepet is kaphatok. Oj változatban teszem fel az előbbi kérdést. — Hát hová menjek — mondja, most már kissé hevesebben. — A kocsmába? Ott csak kártya van meg biliárd. Biliárd, meg kártya. Nekem ez nem elég és nem Is ér­dekel. A szlovákok nem játszanak színdarabot, ahogy Ilonka raond-Kizs Menyhárt, • rendező A színjátszó cioport újoncai Jóske, aki csak statisztál: — Hát ho­vá menjek? A kocsmába? Ott csak a biliárd meg a kártya ... Inni meg nem Iszom ta. Nem túlzás ez. Ez az Igazság és én nem szégyellem kimondani. S utóvégre nincs Is Itt szó nemze­tiségről. Ml színdarabot játszunk és tanltunk Is egy kicsit a ma­gunk módján. Vége a próbának. Megbeszélik, hogy holnap hánykor találkoznak. Nem Is olyan egyszerű probléma, össze kell egyeztetni egyesek le­hetőségeit. Féltlzkor sokan In­dulnak műszakba a vágsellyel vegyikomblnátba, sokan meg késő estig dolgoznak. — De azért nincs fennakadás. Szeretnénk a „Csikóst“ még job­ban betanulni, mint a „Kakukk Marcit“. Lehetőségünk van rá, hi­szen csupa fiatal, lelkes emberrel dolgozunk. Az állami gazdaság műhelyében már készítik a dísz­leteket. Megígérték, hogy január végére befejezik a munkát, hiszen február elején meg akarjuk tar­tani a bemutatót. — Nem hinném, hogy februárra elkészültök — mondom, de azért várom az ellenvetést. Nem késik a válasz. — Ha egyszer kitűztük a dátu­mot, akkor be is tanuljuk időre a darabot. A közeli bemutató min­denkit jobb munkára ösztönöz. A pontos és határozott dátum na­gyobb biztonság, mint bármilyen tennlakarás. Majd meglátod, hogy februárban bemutatjuk. RESZELI FERENC Prandl Sándor felvételei Hazafelé

Next

/
Oldalképek
Tartalom