A Hét 1966/1 (11. évfolyam, 1-26. szám)
1966-01-23 / 4. szám
Lenin a Szmolnljban a vörösgárdisták között (D. Olsanszki] festménye) 1924. január 21-en halt meg V. I. LENIN Ezt a fényképet régen ismerjük és becsüljük, mint mindent, ami Vlagyimir iljics Lenin emlékéhez, 1917 oktöberének viharos napjaihoz fűződik. ... Szmolnij. Lenin dolgozószobájának ajtajában vörösgárdisták állnak őrségen. E fénykép az iskolai olvasókönyvekbe is bekerült. Ám eszünkbe jutott-e valaha is, kik voltak az őrségen állók, akikre ily megtisztelő és felelős feladatot bízott a vörös Pétervár? 'jc,bv' A Lett SZSZK Sziguida nevű szanatórium-városából nemrégen levél érkezett Leningrádba, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom Múzeumába. A levél írója másolatot kért e fényképről, mely számára még becsesebb, mint másoknak, ő Szmolnij 67. számó szobája előtt álló vörösgárdista őrök egyike. A levélíró Eduard Zvirgzdin jobb oldalt áll, bal oldalán munkás társát, Eduard Jurgaitist láthatjuk. Eduard Zvirgzdin Ventspils lett városkában született, egy kikötői munkás fiaként. 1915-ben Pétervárra került, ahol sikerült asztalosként elhelyezkednie a Lorenc-féle telefongyárban. Itt kötött barátságot honfitársával, Eduard Jurgaitisszal. Felvirradt 1917 tavasza. „Abban az időben nemigen ismertem ki magam a politikában — írja Eduard Zvirgzdin. — Amikor azonban az üzemi gyűléseken parázs vita támadt a bolsevikok, a mensevikek és az esszerek között, én és Jurgaitis kezdtük jobban megérteni a politikai harc lényegét, s arra a következtetésre jutottunk, hogy a bolsevikok állnak hozzánk a legközelebb, s a bolsevik párt a mi munkáspártunk. Akkor elsőként jelentkeztünk a Vörös Gárdába, aztán a bolsevikok soraiba léptünk. A vörös gárda kerületi törzskara üzemünk közelében székelt, mi gyakran eljártunk ide s különféle megbízatásokat kaptunk. Őriztük a Kseszinszkij villát, részt vettlnk a júliusi tüntetésen. A júliusi napok után egy időre el kellett rejtenünk puskánkat. Ám csak rövid ideig. Közelgett Október. Akkor újra elővettük fegyverünket, hogy kitisztítsuk, és előkészítsük a harcra. Október 25-én az üzemi csapat keretében részt vettünk a Téli Palota ostromában. Később, a felkelés győzelme után őrszolgálatot tartottunk a városban, védtük a Szmolnijt. Lássuk, mit mesél Eduard Zvirgzdin élet egyik legnagyobb élményéről. Nemegyszer álltunk őrségen Lenin dolgozószobájánál. Ez volt a legmegtisztelőbb szolgálat, s minden vörösgárdista büszke volt rá ... Egyik novemberi reggel ismeretlen férfi közeledett az ajtóhoz, fényképezőgéppel a kezében, s le akart minket fényképezni. Tiltakoztunk ellene. Zajos vitánk közepette kijött Lenin, s megkérdezte az idegentől, hogy mit akar. A fényképész elmondta, hogy egy folyóirat számára dolgozik, s kéri Lenint, engedje meg, hogy fényképezhessen. Lenin megengedte neki. A fotoriporter nagyon megörült, s már Lenint is le akarta fényképezni, de Vlagyimir Iljics tréfásan visszautasította: „Most nem lehet. Látja, még a szakállam sem nőtt ki“. Közben kénytelenek vagyunk félbeszakítani Eduard Zvirgzdint, s megnevezni a fotoriportert, aki Lenin dolgozószobájának ajtajában lefényképezte a vörösgárdistákat.'. Nevét a Nyiva című folyóirat 1917-es évfolyamából tudtuk meg, itt jelent meg az ismert kép is. A képaláírás: „Forradalmi napok Pétervárott, októberi államfordulat. A Szmolnij In-Eduard Zvirgzdin (jobbra) és Eduard Jurgaitis vörösgárdisták Lenin dolgozószobája előtt (Pjotr Ocup felvétele) tézetben. Vörösgárdisták őrségen V. Lenin (V. Uljanov) — a Népbiztosok Tanácsa elnökének dolgozószobája előtt. Pjotr Ocup felvétele. Igen, a felvétel Pjotr Ocupnak, az 1917-es események ismert fotokrónikásának müve. Eduard Zvirgzdin 1918-ig teljesített őrszolgálatot a Szmolnljban. Éjjel-nappal őrségén állt. Valahányszor kinyitotta a dolgozószoba ajtaját, mindig munkában találta Lenint. „Nem tudom, mikor pihent. Sohasem vettem észre“ — írja Zvirgzdin. 1918-ban Zvirgzdin a ribinszki Főnix gyárban volt asztalos, majd Ventspilsben volt vasúti asztalos. A burzsoá diktatúra idején e városban Eduard Zvirgzdinnak része volt a bolsevik illegális harcok minden viszontagságában. 1920-ban letartóztatták, de a rendőrség terhelő bizonyítékok híján kénytelen volt a forradalmárt szabadon bocsátani. Eduard Zvirgzdin visszament Pétervérra, visszatért eredeti foglalkozásához, s a famegmunkáló üzemben kezdetben asztalosmeter, majd részlegvezető, később igazgatóhelyettes volt. Lettországban csak akkor tért vissza, amikor a köztársaságban visszaállították a szovjet hatalmat. fAPN) Változás a fürdőházban Zika Ján több mint negyven éve dolgozott a luhaéovlcel fürdőben, mint masszőr. Ujjal nap-nap utén gépies gyorsasággal mozogtak az emberi testeken. A páciensek a szakszerű Zika bácsi kezelései után mindig úgy érezték, felfrissültek, megfiatalodtak. Zlka bácsi nem mai gyerek. Már elmúlt harminc éves, amikor hadat üzent az első szakmájának és bezárta szíjgyártó üzletét Luhaöovlcén. Ót is tönkretette a konknrrencla, a gazdasági válság. Ha nem készítette el a lószerszámot hitelbe, ott hagyták őt, elmentek a vetéiytárshoz. S bár jónéhány ezrese úszott a vevőknél — elment havl-fizesnek. Négy évtizedet töltött el a fürdőben, az emberek tízezreit ismerte meg s ez év végén hetvenkét éves korában végleg búcsút mondott kollégáinak, nyugdíjba ment. Az öttagú kolektíva legidősebb tagja mindig szívesen mesél a múltról, őszintén megmondja mi volt régén rossz és jó, mi nem tetszik ma. Nem elégedett például a fizetéssel, ami ezer korona körül mozgott az utóbbi időben. Az első republikában lényegesen jobban keresett, nem számítva a borravalót, 450.— korona volt a havi fizetése és a bevétel huszonöt százaléka is az övé maradt. Hát ez tényleg jobb kerese a mostaninál, de vajon milyen volt a teljesítményük, és milyen ma? Bevallja, hogy annak idején, szezonban nem igen volt ünnep vasárnap és általában kétszáz személyt masszíroztak meg naponta. S most vajon mennyit? Az ugyanolyan létszámú kollektíva ma kb. száz embert kezel naponta. Ez azt hiszem a kevés keresetre is magyarázat. jól van ez Így? Egy olyan szakmáról van szó, amelyre mindig szükség van. A gépesítésre e téren nem lehet egyhamar számítani. Tenni kellene hát valamit a nagyobb kereset érdekében, oly módon, hogy ne végezzék azt a munkát öten, amelyet kevesebben is elláthatnak. Miért fontos ez? A nyugdíjba menőket mindig felváltja az új generáció. Az utóbbi hetekben Zika ján mellett is ott volt már az utánpótlás, egy megnyerő arcú legény, Kovarik juraj. Érettségizett fiú, a katonaidőt is kitöltötte. Ha masszőr akar lenni, különbözeti vizsgát kell tennie az egészségügyi Iskola anyagából, ami újabb két éves tanulást jelent. Kezdő fizetése azonban alig haladja meg a hétszáz koronát és évek múltán sem éri el az ezret. Ilyen fizetéssel nehezen lehetne megnősülni, családot alapítani. Félő hát, hogy mire megtanulja ezt az elég sokoldalú mesterséget, jobb kereset híján otthagyja. Ez az érem egyik oldala, másik az, amelytől Zika bácsi nagyon félti a fiatalokat. Elkényelmesednek, lassúvá válnak, bármilyen munkahelyre kerülnek majd. Nemrégiben egy öreg szaki búcsúzott a fenyvesekkel övezett fürdőtől. S helyébe törvényszerűen fiatal került, aki talán még most örül, hogy szülővárosában helyezkedhetett el. De több mint valószínű, hogy az öröm lassanként ürömmé válik, mert pénzügyileg nem találja meg a számítását s nem élhet úgy mint jobban fizetett munkahelyeken dolgozó ismerősei. TÖTH DEZSŐ 5
