A Hét 1966/1 (11. évfolyam, 1-26. szám)

1966-06-26 / 26. szám

Az igazság Ernest Hemingway haláláról A. E. Hotcher amerikai újságíró, aki 14 évig Brnest Hemingway legmeghitíebb barátja volt, könyvben írta meg az író tragikus utolsó hó­napjait, egészen az öngyilkosságig. Ebből kö­zöljük az alábbi részletet. Április 23-a, vasárnap délelőtt tizenegy óra volt, amikor Mary Hemingway New York­ba hívott: Hemingway a Sun Valley-i kórházban van, erős nyugtató szereket kap, minden har­madik órában injekciózzák, éjjel-nappal ápoló­nő felügyelete alatt van. — Ma reggel a lépcsőkön mentein lefelé — mondta Mary — s amint tudod, a nappaliba vezető lépcsőről rálátni az előszobában levő fegyverállványra. Az öregem ott állt az áll­vány mellett. Az egyik kezében a vadászfegy­vere, a másikban meg két töltény. Meglátott. Én feléje indultam. Nem siettem. Egyszerűen csak haladtam feléje. S akkor észrevettem egy levélpapirost. Nekem volt címezve, és az áll­ványra volt feltűzve. Amikor közelébe értem, az öreg igyekezett távoltartani. A cédula után akartam nyúlni, de az én öregem nem volt hajlandó ideadni. Tudtam, hogy mint minden nap, Saviers doktor nemsokára eljön megmérni az öreg vérnyomását. Az orvos érkezéséig igyekeztem őt elszórakoztatni. — Hogyan viselkedett veled szemben? — Nagyon nyugodtan. A puskát ugyan nem adta ki a kezéből, de a tölténytárat sem töl­tötte meg. A leghelyesebbnek azt tartottam, ha egyáltalán említést sem teszek a fegyverről, és ráveszem, hogy beszéljen. Azt mondtam ne­ki, hogy ha már nem akarja ideadni a leve­let, legalább olvassa fel. Nekem címezte, tehát jogom van megismerni a tartalmát. Végül fel­bontotta és néhány mondatot felolvasott. A vég­rendeletről volt szó benne. Hogy ne legyenek gondjaim, ő gondoskodott rólam, átutaltatott a bankszámlára harmincezer dollárt. Végre megjött Saviers doktor. Amikor meghallottam, hogy kocsija felbukkan a hegylejtőn és meg­áll, az újabb szörnyű pillanat volt számomra. Az öregnél még mindig ott volt a puska és a töltények, — s mit tudhattam én! De Saviers doktor megjött, beszélt vele, elvette tőle a fegy­vert, és az öreg nem ellenkezett. Megkérdeztem Maryt: — Egyáltalán, te sejtetted, hogy mi a szán­déka az öregnek? Antonio Ordonez matadorral, a Veszélyes nyár hősével Kép az első világháborúból. Hemingway az önkéntes Amerikai Tábori Szolgálat egyenruhá­jában. — Nem. De tudod, egy kissé mégis, mivel folyton arról beszélt, hogy agyonlövi magát, és ezzel véget vet mindennek. Ám az ember inkább arra gondol: csak azért mondja, hogy megkönnyebbüljön. Megelőzően rettenetesen de­primált volt. Ez volt a legsúlyosabb depresszió­ja, amilyent valaha is átélt. Az ember mégsem gondol arra, hogy ... Éppen az öreg! Délután 16.30-kor felhívott Dr. George Saviers. George falusi orvos volt Ketchumben, a téli sportok városkájában, Sun Valley felett. Ernest Hemingway Ketchumban telepedett le, miután le kellett mondania gyönyörű lakóhelyéről, Ku­báról. Ketchumben kezdtük először komolyan venni Ernest Hemingweynél a szorongás, a le­vertség, az üldözési mánia gyarló jeleit. S Ge­orge Saviers, aki nemcsak orvosa, hanem ba­rátja Is volt, segített rábeszélni Ernestet, hogy a May:klinikára menjen kezeltetni magát. Hogy ne keltsen feltűnést, Ernest barátja, Dr. Ge­orge Saviers neve alatt jelentkezett a May­­klinikán. A Minnesota állambeli rochesteri kli­nikáról, amely a világ legjobb klinikái közé tartozik, az „öreg“ ahogy minden barátja hívta, Ketchumbe vidáman tért vissza. Ojra jólesett neki írni, írni, vadászni, és egyáltalán megjött az életkedve. Néhány hétre. A mostani vasár­nap délelőttig. George Saviersnek csak egy ta­nácsa volt. Ernestnek újra kezeltetnie kell magát a May-klinikán. George Saviers közölte velem telefonon, hogy már beszélt a May-klinika orvosával. Ragasz­kodnak ahhoz, hogy Ernest önszántából men­jen a klinikára, ám Hemingvay vonakodik, az­tán Saviers kikelt magából: — Saját akaratából! Az ördögbe is, hiszen már semmilyen önálló akarata nincs. Ilyet egy­általán mondani is! Hiszen már a percekért harcolunk! Nekünk itt fent, Ketchumben nincs semmilyen technikai eszközünk az efféle ese­tekre. És Hotchi, az Úristen legyen velünk, ha nem tudjuk minél előbb biztonságba helyezni őt —- valamit tesz magával! Ha itt hagyjuk, akkor ez már csupán idő kérdése. Azt mondja, hogy már kiírta magát. Hetek óta egyébről sem beszél. Azt állítja, hogy már nem érdemes élnie. Hotchi, ő már nem fog többé írni. Nem tud. Megadta magát. Ez az inditó ok. Ezért akar mindennek véget vetni. Most erős injekciót adtam neki. De hogy milyen sokáig tudom őt ilyen állapotban tartani...? Mondhatom ne­ked, hogy ez rettenes felelősség egy falusi or­vos számára. Nemcsak arról van itt szó, hogy nekem barátom. Ö Ernest Hemingway. El kell vinnünk Rochesterbe, a May-kliniká­­ra! Egész este fáradhatatlanul telefonáltunk New-York, Ketchum és Rochester között. A May-, klinika orvosait azonban nem lehetett rábírni, hogy Ketchumbe repüljenek. Szintúgy nem vol-. tak hajlandók angedni abból a szigorú elvük-, bői sem, miszerint klinikájukra a pácienseknek önként kell menniük. A következő napon Mary Hemingway hívott fel. Teljesen össze volt tör­ve. A szörnyűségek éjszakája volt mögötte. Azzal kezdődött, hogy Saviers doktor végre meggyőzte Ernestet, hogy számára a May-kli­nika volna a legjobb. Ernest egyetértett ezzel. Haileyből légitaxit rendeltek. Nem sokkal az indulás előtt azonban Ernest azt mondta, hogy bizonyos dolgokat még magával kell vinnie otthonról. George azt javasolta, hogy hozza el neki Mary. Ernest ragaszkodott hozá, hogy sa­ját maga mehessen értük. S hogy a holmijai nélkül nem repül Rochesterbe. George elhatá­rozása ellenére beleegyezett, de belső nyugta­lanságtól hajtva előzőleg elhívta szomszédját, Don Andersont, aki méternyolcvan magas és jó száz kilogramm súlyú ember volt. Mindnyájan visszamentek a házba. Ernest az ajtóhoz ment. Utána Don, az ápolónő, Mary, George. Hemingway hirtelen besiklott az ajtó mögé, becsukta, és belülről ráfordította a re­teszt. Don, megkerülve a házat, a másik ajtó­hoz futott, berontott az előszobába, meglepve Ernestet a puskaállvány előtt, amint remegő ujjakkal a fegyverét töltötte. Don rávetette ma­gát Ernestre, és ledöntötte a földre. Iszonyatos küzdelem támadt a puskáért. George-nak kel­lett közbelépnie. Azidőtt Hemingway a Sun Valey-i kórházban feküdt, a drog adagok még erősebbek voltak, mint az előző napon. Másnap reggel, mármint április 25-én, kedden, Mary újra hívott. Hemingway kijelentette, hogy bele­egyezik a May-klinikába, a repülőgép éppen startolt Rochesterbe. Mary csak nehezen tu­dott uralkodni magán. Megígérte, hogy George Saviers azonnal felhív, mihelyt visszatér. Geor­ge csak éjfél előtt jelentkezett. Elmondta, hogy még a start előtt erős nyugtatószert adott be Hemingway-nek. A gép éppen a magasságot vette, amikor Hemingway a repülőgép ajtajú-, nak rontott, megpróbálta kinyitni és a mélybe vetni magát. George-nak és Donnak csak nagy erőfeszítéssel sikerült elhúzni őt az ajtótól. Gei orge Saviers erős hatású sedataiv injekciót adott be neki. Ettől Ernest tompa álomba merült. Portré a húszas évekből. Ebben az időben Hemingway többnyire Párizsban tartózkodott. to

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom