A Hét 1966/1 (11. évfolyam, 1-26. szám)
1966-06-26 / 26. szám
VERES JANOS: Ünneplés Hét zárral őrzött titkokat unalomig ismerő boldog falak, itt állok közöttetek, virágok sóhajtanak, a primula rámbólogat, szappanszag libben és körüllebeg. A rádión rúzsszeplős könyvek, a polcon üvegek hadsorai, a széken elomló selymek, a papucsok kintfelejtkeztek, nem sejtették, hogy benyit valaki. Éva: csöpp barna lány, baba-arcú, ibolya-szemű, kócos a haja, gyöngy van a nyakán. A paplant megigazítja, övét összébb húzza, — barbáron rátörtem, megláttam festék nélkül, röstelli szörnyen; s örül is neki: mintha meztelen látnám; álom tüze az arcán, fény ring haja hullámán. Éva, én mást szeretek, de most megcsodállak, szemödököd kormát, kerek vállad; megdicsérlek, megünnepellek, áldjon meg a sors, te Asszony, te Anya, te csókok kútja, te, férfi-bú egén arany-felleg. Érzem édességét a sok méznek, mely nagybátyám üvegeibe tavaly belecsorgott. Engedd, hogy szobádban ünnepeljem a csókot. ZALA JÓZSEF: Öcsém Kezed nyomát csak pár sor őrzi egy sárguló füzetlapon, olvastam már vagy ezerszer, de még sokszor elolvasom. Dolgozat volt az iskolában, ^ harminc közmondás, — feladat, s te írtad gyöngyöző betűkkel az „örök igazságokat’. Hogy a sors azóta hová vitt, nem mondja meg már senkisem. Ha élnél, jelentkeztél volna néhány sorral, tudom, hiszem. Keservesen tanulhattad meg, sok bölcs mondásból, mi igaz, mily keserves az egyedüllét, társtalanságban nincs vigasz. Az életben szerencse is kell, s neked belőle nem jutott. Folytatod-e még utóidat, vagy már a végtelent futod? Bölcs könyvek, s emberek tanítják, hogy semmisem vész nyomtalan; csak azt tudnám, hogy életednek nyomából mennyi, s merre vanl Kérdésre csak kérdés a válasz, s az idő veled egyre fut, és minthacsak fiamban látnám a hórihorgas, víg fiút, kinek szeme a fali képről ragyog örök-fiotalon ... — Előveszem az irkalapot, kezed írását olvasom. FECSÓ PÁL: Törvényszerűség Az eget nézem némán, mozdulatlan hanyattfekve arra gondolok, így fogok a hátamon feküdni ha megdermednek bennem a napok. Nyár lesz akkor is s a csukaszürke ég vigyázzba vágja fölöttem magát gázlángok törnek ki a föld alól s a fák elnyelik szemem sugarát. Mocorognék, ám de nem lehet merevvé formál a halál adta rend s amire vágytam süket életemben magához ölel a törvényszerű csend s törvényszerűen jegyzőkönyvet írnak némán tűri a hófehér papír, megmozdulnak síromban a férgek s a törvény újabb papirosra ír. FECSÓ PÄL: Üveggolyó Üveggolyó vagy, szivárványszínű, ékes, S sima, játékos üveggolyó, vakító, mint téli takaró. Üveggolyó, mellyel játszik a gyermek s örül a percnek, melyben csillogó, félti, óvja, dédelgeti, csiszolja fényét fényes szemmel; így óvlak, védlek, féltelek sosem bicsakló szerelemmel fényesítem szerelmed fényét s magam is óvom minden bajtól, de ha elgurulsz, elvesztem én is s mondd! Engem ki óv meg attól?l VERES JANOS: Sugár Teri Útnak eredt Sugár Teri, elindult a nagy városba, tovaszárnyalt, mint a darvak, bűvös estén, szagos estén, lámpafürtös nagy városba. Gőzöskerék zakatolta: nem bánod az öreg házat? kicsiny kerted léckapuját, százszorszéped, muskátlidat? Nem akarta meghallani, szikrabokor ámította, el is ért a nagy városba. Csengés-bongás szédítette, lepihent a lombok alatt sáfrányszínű falócára. — Megy az idő, fut az idő, nőtt egy évig, mint a zsálya; s esztendőre újra leült, leroskadt a falócára. Hull a fára kékes harmat, alatta ül Sugár Teri, csillagos lomb hűvösében dombos testét nézegeti. — Indulj, ne várj, Sugár Teri, — forgó szellők kerekedtek; fel is vette szép ruháját, megfésülte holíóhaját, orcáját is kifestette, felhúzta a hálós kesztyűt. Itt a nagy ház, irdatlan ház, csengő fényes gombja fölött ujja kissé elidőzött. — Árva vagyok, bajban vagyok, szánjon meg, mert belehalok. — Ne ringatózz vak mesében, von már nekem feleségem) Bezárul a fehér ajtó ... Kénláng ég az üvegcsőben, mozikép a széles falon, Sugár Teri nézegeti, csigás haját hátraveti, fehér mint a fehér Tejút, muskátlis kert eszébe jut a Hét irodalmi melléklete 26. 9
