A Hét 1966/1 (11. évfolyam, 1-26. szám)

1966-06-05 / 23. szám

A nevelési problémák csakúgy, mint a gazdaságiak, ma állandó beszéd tárgyát képezik. Itt is, ott is felvetődnek, mindenki hozzászól tanítói és nem pedagógiai körökben is. S ez a jó benne, mert az emberek rendszerint arról beszélnek leggyakrabban, ami közelről érinti őket, s amit szeretnének — pozitív értelemben — másképp látni. Szinte állandó vita kerekedett az ifjúságról, viselkedéséről, a gyerekek és szülők viszonyáról, a serdülőkorról, nemi kérdésekről, szóval mindenről ,ami előtt mi felnőttek is sokszor tanácstalanul állunk, mert nem értjük meg a fiatalok cselekedeteinek rúgóját, gondolatviláguk ösztönző forrásait.. A minap is fiatal pedagógusokkal beszélgetve lestem meg egy ilyen „érthetetlen“ történetet. Megróbálom visszavetíteni mások okulására is.

még ott pislogott a kék gyapjútakaróval letakart, kis bölcsőben, és este már nem volt sehol. A kis bölcső üresen ásítozott Éva ágya mellett, és lámpaoltás után, mikor a babák halkan lelopakodtak a díványról, könyvespolcról, pianínóról és a szoba többi sarkáról, lábujjhegyen és nagy titokban, egy kis meghitt tereferére, Teddy nem bújt elő egyik zugból sem, hogy megtréfálja őket: Kukk, itt vagyok! ... És ami a legrosszabb, Éva nem is kereste leddyt; annyit sem törődött vele, mint az üresen maradt bölcsővel, egyszerűen nem vett tudomást róla, hogy Teddy nem tölti otthon az éjszakát, és a babák sértődötten néztek össze:

Ezt lehet? Valaki egyszerűen eltűnik, nyoma vész, nincs többé, és a kutya sem törődik vele? Hiszen akkor egy szép napon akár mindnyájukat elviheti a szakállas rongyszedő!

A fitos orrú francia baba meg is jegyezte:

— Itt emberrablás történt! Fidonc ...

— Mackó volt, nem ember — mordult közbe Fülig jimmy, a tengerész, és széles ívben a szoba közepén elterülő, tarka szőnyeg virágaira sercintett.

— Fidonc! — húzta fel az orrát még egyszer a francia baba. Jó baba pedig elgondolkodva jegyezte meg:

— Úgy látszik, már errefelé is huligánok garázdálkodnak!

Ám a Fekete Herceg titokzatosan az ajkára tette az ujját, és csak ennyit mondott:

— Na, én nem szólok semmit!

Ebből mindnyájan tudták, hogy itt valóban rejtélyes és hátborzongató események lappangnak a dolgok hátterében, és mintha összebeszéltek volna, egyszerre valamennyien Éva ágya felé fordították a fejüket.

, De Éva úgy tett, mintha aludna, lehunyta a szemét, meg sem mozdult. Tapasztalatból tudta, hogy a babák nem szeretik, ha valaki kilesi éjszakai tereferéiket. De mit is mondhatott volna nekik? Hogy Teddy nem veszett el, Teddyt nem rabolták el, sem huligánok, Teddy egyszerűen csak gazdát cserélt?

Utóbb, igaz, emiatt is éppen eleget zokogott. Ugyan mit jelentett Zsokénak Teddy? Bizonyára semmit, pillanatnyi, futó, egyik percről a másikra közömbös feledésbe merülő, jelentéktelen meglepetést, s Teddy azóta már régen ott hever valahol egy poros fiók mélyén, törött bicskák, ócska körzők, szolgálaton kívül helyezett öngyújtók és dohány sZagú cigarettaszipkák között.

Szegény, szegény kis Teddy!

Igaz, Zsokó akkor nagyon megörült Teddynek. Talán meg is hatódott egy csöppet, amikot Éva búcsúzkodás közben váratlanul a tenyerébe csúsztatta.

— Zsokó, ez Teddy — mondta halkan, és félrefordította a fejét, mert szánalmas zavarban volt, és félt, hogy Zsokó kineveti —, tedd el. Legyen a tied.

Többet nem tudott mondani, de Zsokó akkor így is megértette, gyöngéden átvette Teddyt, Éva fejét pedig magához húzta, és nagyon illedelmesen megcsókolta a száját.

— Teddyt is puszild meg — követelte Éva. és Zsokó engedelmeskedett. Zsokó néhány nap múlva, a moziban, egy édes kis aranyláncot akasztott Éva nyakába. A láncról apró aranyszív csüngött alá, és Éva fojtottan felkiáltott a boldogságtól.

— Ezt Teddy helyett kaptad — mondta Zsokó nagylelkűen, és mosolyogva tette hozzá.

— Puszild meg.

De Teddy azután már nem került szóba, pedig Éva gyakran szerette volna megkérdezni, mit csinál, gondját viseli-e Zsokó, nem bánkódik-e túlságosan? Csakhogy Évának akkoriban már kezdtek egyéb gondjai lenni (különös, hogy ez is éppen Teddy távozása után következett be), és lassan már ő sem gondolt többé Teddvre.

Viszont az aranylánc megvan, itt van a nyakán. Szárazon égő szemmel a nyakához nyúlt, tétova, szórakozott mozdulattal lecsatolta a láncot, az öklébe szorította, felállt. A mozdulat belényilallt. a hasára keltett szorítania a kezét. De most nem törődött a fájdalommal, a ruhásszekrényhez lépett, kis dobozt húzott elő a kombinéi alól. belecsúsztatta a láncot. A dobozban aranyozott ceruza és ugyanolyan fésű is volt. meg egy divatos, bronz karkötő. Sóhajtva vísszacsúsztatta a dobozt a kombinék alá. bezárta a szekrényt. Gabi megmozdult. Valami izgathatta, mert az ablak felé emelte az egvik bélyeget, és nagyot szisszent. Név mar sail megcsóválta a farka csonkját és egyetértőén vakkantott.

De Éva Teddyre gondolt, és sikítani szere tett volna.

— Nem tudom, hogyan történt, azt sem tudom, mi okozta, — kezdte a kolléga — egyszerre az egész osztály kijött a sodrából, a máskor szelíd Krajnyák Jóska vonalzóval vagdalódzott maga körül, Kosík és Szépe a padok alatt másztak végig és sorra elmozdították helyükről. A legsajnálatosabb az volt az egészben, hogy rájöttem, azokra sem támaszkodhatom, akik máskor példát mutattak, csitították, csendesítették a többieket. Már attól féltem, hogy szétrombolják az Iskolaberendezést, kitörik az ablakokat, elpusztítják az élősarok nagy gonddal ápolt növényeit. Mondom, nem tudom, mi történt, hirtelen jött mint a vihar és mint a szélvész, oly hirtelen el is ült. Félek, kinevetsz ha ezt így kimondom. Bakos felugrott az egyik padra, két ujját a szájába dugta és éleset füttyentett. Erre az egész osztály lecsillapodott, a gyerekek megigazították ruházatukat, lesimították hajukat és visszaültek padjaikba. Egész délelőtt úgy viselkedtek, mint a kezes bárányok, sőt azt vettem észre, hogy sokkal jobban összpontosítottak a matematika'feladótok megoldásánál, következetesebbek voltak a számításoknál. Nem tudnál magyarázatot adni viselkedésükre?

— Engedd meg, hogy a választ kissé később re halasszam. Most pedig én kérdezek. Láttad a Beatles-ek egy napjáról készített filmet?

— Igen, azt hiszem „Egy nehéz nap“ volt a címe.

— Helyes, akkor bizonyára az sem kerülte el a figyelmedet, hogy műsoruk végeztével, esetleg egy-egy szám után is, milyen eksztázisba jutottak a bakfisok és kamaszok, akik különben egészen normálisak, iskolába járnak, kézilabdáznak, otthon segítenek édesanyjuknak, dolgoznak a kertben stb.

— Node akkor mivel magyarázod ezt a szinte önkívületi állapotot amely az én esetemben szinte a semmiből keletkezett, míg a Beatles-eknél talán a „zenei élmény“ vált háttá ki.

— A magyarázat egyszerű. A serdülőkorban a kölcsönös érzelmi fertőzés gyakran tömeg állapotot okozhat. Ilyenkor teljesen hiányzik a józan megfontolás, erős cselekvési hajlam jön létre, felszabadulnak az ösztönök, megfeledkeznek magukról. Minden bizonnyal emlékszel a filmre, arra a részletre is, amikor a fiatalok figyelik a meglehetősen monoton zenét.

— Igen, emlékszem, teljesen nyugodtan viselkedtek, legfeljebb a végtagok lengése kísérte a ritmust, semmi sem jelezte, hogy kitörőben van egy efféle tömegőrjöngés.

— Helyes a megállapítás valóban így van ha az osztályban történtek előtt is jelen lettél volna, semmiképpen sem jósolhattad volna meg a későbbieket. Ám, hogy még jobban rávilágítsak arra, mennyire kiszámíthatatlanok ezek a fellobbanások, elmondok egy esetet, amely jelenlétemben történt:

Kirándulásra készültünk éppen, s két párhuzamos osztályt vállaltam magamra, mert a kollégám hirtelen belázasodott. Az iskola udvarán a gyerekek körülvettek, s mint az ilyenkor szokás, egymást heccelték. Volt az osztályomban egy mokány kis ember, Bercinek neveztük. Berci ezen a napon elemében volt. Azt bizonygatta, hogy az „A“ osztály sokkal okosabb mint a „B“ és állítását részben a félévi átlaggal, másrészt a futballtornán elért győzelemmel támasztotta alá. Szócsata támadt, amelyből Berci került ki győztesen. Berci mellettem állt és köré gyűltek osztálytársai is. Velük szemben sorakoztak fel a „B“-sek, akik lassan indulatba jöttek és megfenyegették Bercit, de őt megnyugtatta az, hogy ott állok mellette. Nekem azonban még fel kellett mennem a labdáért és a mentőtáskáért a szertárba és ezalatt megtörtént a baj. Mórocz Duci a „B“sek szóvivője egyszercsak félrevonta társait és valamit megbeszélt velük. Nyilván azt, hogy Bercit hazamenet elkapják a Hidegoldalon és jól elagyabugyálják. hogy „ne legyen olyan nagy csőre“! Aztán megfenyegették és imittamott öklök is a magasba lendültek.

Az ablakból láttam, hogy Berci feje fölött vészfelhők tornyosulnak, és a lépcsőket kettesével ugorva tértem vissza az udvarra. A kiskapun kilépve hallom Mórocz kiabálását: Azt akarod, hogy elrakjunk? ... ne félj, nem úszód meg szárazon. A mellette topogó Lakatos bíztatásnak vette szavait és Bercinek ugrott. Csakhogy a többiek nem követték őt ebben, és mikor Lakatos ezt észrevette, visszahőkölt. Ekkor értem oda és persze lecsitítottam a feldúlt kedélyeket. Aztán megkérdeztem Lakatos Karcsit, hogy tényleg meg akarta-e ütni pajtását, aki mellesleg szomszéduk volt. Lakatos azt válaszolta, hogy „mindenki akarta, hogy megverjük. mert szemtelen pofa“. Én elfogadtam ezt a választ, látva a gyerekek izgatottságát a kipirult, dühös arcokat és meg voltam győződve arról, hogy itt is a tömeghatás érvényesült, kölcsönös érzelmi fertőzés ugrasztottá ki a nyulat a bokorból, ill. Lakatos Karcsit, aki ennek a tömegszándéknak nevében akart cselekedni.

— Azt hiszem, most már világos előttem, hogyan jött létre az a kis „dühöngés“ az osztályban. Csak azt nem tudom, hogyan lehet elejét venni!

— Kezdeti stádiumban jő szóval is, megnyugtatással. később csupán a teljes erély latba vetésével. Hogv a helvzet milyen fokra jutott, azt viszont a pedagöv”'"nk éreznie kell.

HORVÁTH LÁSZ'D

11

Érthetetlen történet az ifjúság viselkedéséről