A Hét 1966/1 (11. évfolyam, 1-26. szám)
1966-05-08 / 19. szám
A lelkes hidaskürt] Csemadok-tagok — Vörös Imre, Pék Lajos, a Sevcsik házaspár és Horváth István FSZ elnök — fellendítették a kulturális életet Hldaskttrtön. Petőfi és Arany Irodalmi délutánok után Dobos László tartott szerzői estet. Lovicsek Béla „Húsz év után“ c. színművével Is példát mutatnak a szomszédos falvaknak. — Plstor — Április elején szerkesztőségünk Szencen beszélgetést folytatott az olvasóközönséggel. Az elhangzott kérdésekre Ozsvald Árpád, a Hét főszerkesztő helyettese válaszolt. A Hét ankét élő újságjának műsorából: Horváth Rózsika énekel, kíséri a szenei magyar középiskola tánczenekara. A Bécs—Bratislava—Budapest mfiút Építésének földmunkálataí nál Diószegen bronzkori sírokat találtak A képen: az archeológiái intését dolgozói munka közben. A „Húsz év után“ c. színdarab szereplői Hidaskürtön. Lehár Ferenc Az egyik legnépszerűbb zenei műfaj: az operett. Gál György Sándor: „Operettek könyve“ bevezetőjében Offenbach szájába ezt a választ adja az elmúlt években oly gyakran feltett maliclózus kérdésre: „Hogy maradandó-e az operett?! Ez olyan kérdés, amit csak nagyképű emberek tehetnek fel. Lenézitek a tréfát? Hát akkor nézzétek le a gyermekkort Is és szülessetek egyenesen szakállas vénségnek. Uraságod lenézi az iróniát?! Mit szólna egy olyan világhoz, amelyben csak az alávaló hízelgés, a bók járja, de az Igazmondást megtagadták az emberiségtől? ön haragszik az én Gerolstein! nagyhercegnőmre? Hát akkor haragudjék a szép lányokra Is, a pukkanó pezsgősüvegre, az én imádott drága Párizsomra, az Ifjúságra, a Bols de Boulogne tündért éjszakáira... Én igenis meg vagyok győződve róla, hogy e műfaj maradandó...“ Es Offenbachnak volt igaza, a műfaj, az „operácska“, ha változik Is, ha új arculatot ölt és ma például musical-nak nevezteti magát, maradandó. Offenbach, Millöcker, Strauss művel meghódították az egész világot. A műfaj azonban talán sehol sem talált aranyira otthonná, mint éppen Magyarországon. A magyar operett szinte mindjárt klasszikusokkal ajándékozta meg a vilőg operettkedvelő közönségét: Huszka, Jacobi, Szirmai, Kacsóh, Buttykay, Kálmán Imre, Lehár Ferenc operettjeivel. Azzal a Leltárral, akinek a muzsikáját Tokióban éppúgy ismerik, mint Rómában vagy Chicagóban. És ez a Lehár itt született Komáromban, a Nádor utcában, 96 évvel ezelőtt, 1870 április 30-án. Prágában tanult és négy évig, 1890—94-ig Losoncon vezényelte a 25. gyalogezred zenekarát, mint az ország legfiatalabb karmestere. Ezer szál köti Lehár Ferencet hazánkhoz, Pozsonyhoz, Komáromhoz, meg Losonchoz, de a szülőházát d'szltő szerény kis márványtáblán kívül jóformán semmi sem jelzi itt a világszerte ünnepelt muzsikus emlékét ... Komáromhoz, azonkívül, hogy ott született — Igaz — nem köti különösebb emlék. Emlékirataiban sem szentel a városnak nagyobb figyelmet: „Úgynevezett tornlszter-fiú vagyok. A monarchiában a hadseregbeliek ugyanis így nevezik azokat a gyermekeket, akiknek apjuk katona s akik helyőrségről helyőrségre való áthelyezésük alkalmával apjukkal együtt vándoroltak. Atyám Morvaországban született és nagyon szegény földművesek gyermeke volt. Sok küzködés után a Theater an der Wlemhez került zenésznek, ugyanoda, ahol ón később a „Bécsi nők“ című operettemmel első nagy sikeremet arattam. Atyám később katonakermester lett, sok helyőrségben szolgált és Komáromban ismerte meg anvámat. akit megismerkedésük után négy héttel már feleségül is vett.“ Lehár nem maradt sokáig Komárom lakója. Édesapját elszólította a katonai parancs Pozsonyba, majd tovább Bécsbe és Brassóba, Szarajevóba és sok más helyőrséghez. Talán ezzel is magyarázható, hogy amikor Komárom elöljárói meghívták Lahárt, hogy a város díszpolgárává válasszák, udvarias hangú levőiben kimentette magát: nem jelenhet meg, mert bemutató előtt áll. Losonci tartózkodásáról regényes leírások maradtak fenn. A katonazenekarról ő maga így emlékezik: „Hivatásos zenész alig akadt közöttük és így zeneértő újoncokkal kellett dolgoznom. Egyébként komoly zenei nevelőmunkát is folytattam és kvartetteket alapítottam. Délelőtt kvartett próba volt, délután a katonazenészeknek nyújtottam elméleti oktatást. A losonci ldillnek a következő „malőr“ vetett véget. Egy este, hangverseny után a kávéházban vacsorázott, amikor egy törzstiszt hozzáküldte a pincért azzal a felszólítással, hogy hegadülje el egyiik kedvenc dalát. Lehár azonban büszkén visszaüzent: — Én nem vagyok cigányprímás! Ha az úr akar valamit tőlem, hát jöjjön Ide ő maga és kérjen meg, de ne üzengessen nekeml Lehárt ezek után bocsánatkérésre szólították fái, ő azonban állása felmondásával válaszolt. így hagyta el Losoncot, hogy rálépjen a világsiker felé vezető útra. Lehár Ferenc muzsikájával a bécsi valcervtlágba született, és ha volt valaki, aki tovább tudta szőni ennek a világnak az álmát, akkor az elsősorban Lehár volt. Szédületes világkarriere azonban nem Indult egyszerre és könnyen. Harmincesztendős elmúlt már, amikor számtalan bukás és látszatslker után hirtelen felfénylett csillaga és körülvette a közönség szeretete. És csak miután már dúsgazdag, világhíres, ünnepelt nagyság volt, Ismerte el Lehárt a zenei világ is. Ügy tartják őt számon, mint teljesen egyedülálló jelenséget. Leltárnak nincs műfaja, a Jelzők lekoptak róla mind, mert elég, ha ezt mondjuk: Lehár-zene. Egyik méltatóje mondta találóan: „A zenés színpadnak három műfaja van: opera, operett — és Lehárl“ Valóban Lehár új műfajt alkotott, mely az operett és az opera között áll. Lehár a századvég operájából indult ki és eljutott az operaszeűen kiszélesített, dúsan hangszerelt, megnemesltett operetthez. Ez a műfaj, a Lehár-zene mégsem „felemás muzsika“, mert meg tudta őrizni az állandó kapcsolatot a kiindulópont eredeti poézisével és invenclódus, könypyed hangvételével. Ez Lehár elementáris tehetségének bizonyítéka és világsikerének titka. —MF—
