A Hét 1966/1 (11. évfolyam, 1-26. szám)
1966-04-24 / 17. szám
Ctibor Stítnicky az élő szlovák irodalom egyik legismertebb egyénisége. Költő és műfordító. Művészetében ez a két fogalom elválaszthatatlanul kiegészíti egymást. Azon szlovák költők és írók közé tartozik, akik a Felkelés alatt kerültek az irodalom reflektorfényébe. Akkori műveiben elsősorban a fasizmus és a zsarnokság elleni lázadás kapott hangot. Ma már nem vitás, hogy ott a helye a szlovák irodalom költői és műfordítói között. A Szlovák Nemzeti Felkelés alatt átélt élmények gazdag témaforrást jelentenek számára a felszabadulás utáni költészetében is. A Család (Rodina) címmel megjelent versgyűjteményében a béke jelentőségét és Lenin nagyságát méltatja. Ezért a kötetéért Pozsony város irodalmi díjával tüntették ki. Ezt követte eddigi legjobb gyűjteménye a Kenyér és rózsák (Chlieb a ruze), amelyből kristálytiszta hangon csendül ki a szocialista ember érzelmi világa. Stítnicy irodalmi tevékenységének jelentős részét a műfordítás teszi ki. Különös figyelmet szentel a magyar irodalomnak. Nem csoda, hisz kora gyermekkorától beszél magyarul. Balassi Bálinttól kezdve egészen napjainkig, úgyszólván a magyar irodalom minden kiemelkedő egyéniségétől fordított már költeményeket, vagy írt róluk tanulmányt. Látogatás a Tragédia fordítójánál Pozsonyban él. Tágas lakásában, a könyvespolcokon százszámra és katonás sorrendben sorakoznak többnyelvű könyvei. Megnyerő rend uralja a lakást. Hogy miként vélekedik eddigi tevékenységéről, azt ez az interjú árulja el. ■- Mikor gondolt először műfordításra, és mit tart a műfordításról? — Gömörnek arról a vidékéről származom, amelyen három különböző nyelvű kultúra kereszteződött. így már kora gyermekkoromtól beszélem a magyar nyelvet. Nem csoda hát, hogy irodalmi tevékenységem kezdetén azonnal műfordítással is próbálkoztam, mindenek előtt a magyar irodalomból. Rozsnyó pedig — itt kezdtem meg gimnáziumi tanulmányaimat — akkor sem volt „meszsze", amikor Horthy Magyarországához tartozott a város. Szülőfalum mindössze tizenhárom kilométerre volt ezután is tőle, így a határátlépési engedély megszerzésével, kiváltképpen nyáron, amikor otthon voltam, lehetőségem nyílt „elugrani" a rozsnyói Sajó-vidék könyvesboltba Ady, Juhász, Babits, Kosztolányi versesköteteiért, mint egykor ugyanarra a térre a papírüzletbe — színes ceruzáért vagy tusért. Tanulmányaimat a tiszolci gimnáziumban folytattam. A bécsi döntés utón itt gyülekeztek a rozsnyói, rimaszombati és losonci gimnáziumok szlovák diákjai. Többen egy ambíciókkal, merész tervekkel teli irodalmi körbe gyülekeztünk, ahol írni, fordítani és „alkotásainkat" végleges irodalmi formába öntve, szerkeszteni kezdtünk. Kézsmárkon ez időben Milos Krno irányította a Tátrán irodalmi diókfolyóiratot. 1940- 41-ben itt láttak napvilágot alsó Ady-fordításaim, majd röviddel később a Novy rod (Új Nemzedék) folyóiratban pedig Juhász Gyula verseinek általam szlovákra átültetett sorai. A tiszolci diákok munkáinak Barátok könyve (Kniha priatefov) címmel megjelent gyűjteményében ott szerepeltek már Kosztolányi- és lllyés-fordításaim is. Nem egyet közülük a Fekete vizek partján (Na brehu ciernych vöd) című fordítás-antológiában a válogatást és összeállítást végző Szalatnai Rezső és E. B. Lukác is besoroltak.- Ónálló verskötettel huszonegy éves korában, 1943-ban jelentkezett először. Mi késztette versírásra? — A legembertelenebb tömeggyilkolás és fajirtás idejében léptem néhány kortársammal az irodalom „porondjára". Ezek a rémes élmények, tapasztalatok „megjelölték" költészetünket. A háború, vérontás, erőszak szenvedélyes ellenségei lettünk. Eziránvú költészetünket igazolta a Szlovák Nemzeti Felkelésben való részvételünk is, mert aktív részvevői, harcosai, nem pedig csupán szajkók, fantaszták vagy pacifisták voltunk.- Hogyan fogalmazná meg költői küldetését? Mennyire változott költői felfogása az idők során?- Vajmi keveset. Kiváltképpen ami költészetem eszmei tartalmát illeti. Sajnos újabb háborúk lángolnak, sok helyütt erőszak uralkodik. Az emberiséget újabb halálfélelem fojtogatja, mely sajnos egyre jobban determinálja mindannyiunk sorsát. Mindenki lelkiismeretében újjá kell hát éleszteni a könnyelműség és közömbösség elleni vétó gondolatát.- Kiket tart a hazai és a világirodalomban példaképeinek, illetve mestereinek?- Hazai költőink közül Laco Novomeskyt és Frantisek Halast, a magyar költők közül József Attilát és Radnóti Miklóst, a szovjet költők közül pedig Borisz Paszternákot és Vlagyimir Majakovszkijt.- Tavaly a Magyar Népköztársaság Munkaérdemrenddel tüntette ki Madách Imre: Az ember tragédiájának kitűnő szlovák nyelvű fordításáért. Mondjon valamit erről a munkájáról. Nehéz volt?- Nehezebb, mint eredetileg gondoltam. Hiszen a tragédiát előttem olyan kiváló költők is lefordították már a szlovákra, mint P. O. Hviezdoslav (1905) és Valentin Beniak (1950). A fordításoknak azonban hasonló sorsuk van, mint a nőknek: bármennyire szépek, mégis megöregszenek egyszer. . . Madách halála századik évfordulójának évében Tibor Rakovsky rendező kért meg arra, hogy fordítsam le a halhatatlan Tragédia utolsó három képét, melyeket a Csehszlovák Televízió bratislavai stúdiója mutatott be Rakovsky rendezésében. A munka annyira lekötött,, hogy „hozzáfordítottam" még a falanszter-jelenetet is. És ekkor már nem volt mentség! A ma is fölöttébb időszerű, elevenen élő, izgató és magával ragadó mű, minden képével, valamennyi versszakával és sorával a mának is szól! Nem tudtam hát máson dolgozni, olvasni vagy szórakozni. Úgyszólván megszállottja voltam Madách Tragédiájának. Jarmilával, a feleségemmel, aki egyben leqközelébbi munkatársam is, hosszú hónapokon keresztül dolgoztunk Az ember tragédiáján. Százszor álltunk győzedelmesen, százszor álltunk legyőzve Adómmal szemben. Sokszor holtfáradtan és azzal a rossz érzéssel, hogy sosem fejezzük be a fordítást. Azt akartuk, hogy munkánk átlátszó legyen, mint a forrásvíz, kristály tiszta, mint a gyémánt, nemes ötvözetű, hogy sorain ne érződjék a fáradság, a reménytelenség, azok az átvirrasztott éjszakák, melyeken nem jött álom a szemünkre, melyek az önkívületnél is súlyosabbak voltak . . .- Ne haragudjanak ezért a szubjektív epizódért, de Madách művét szó szerint ótszenvedtük a Paradicsomból való száműzetéstől egészen a megtérés illúziójáig... Az ember tragédiájának ugyanilyen megszállottja Rakovsky Tibor is. A kassai Állami Színház színpadán az ő rendezésében április 9-én mutatták be a drámát. Vajon Pozsonyban mikor kerül színre ez az óriási mű? ....- Bizonyára figyelemmel kiséri a hazai magyar irodalmát is. Mi a véleménye róla?- A Kultúrna tvorba hasábjain a közelmúltban jelent meg egy velem készített interjú erről a témáról. Már abban kifejtettem nézetemet, mely szerint úgy vélem, hogy közös hazánk magyar irodalma a falu és város között oszcillál. Ha a mai, tragédiákkal megjelölt nemzedék megfelelőképpen ki tudná fejezni az átélt történelmi drámákat, könnyen lehetséges, hogy olyan nagy horderejű és jelentős műveket alkotna, melyekre senki más nem képes. A fölszabadulós után, jobban mondva az 1949 utón szinte teljesen leürített „porondra" lépő első generáció tevékenysége hosszú évekig minden felkészültség nélkül, csak a népművelés szintjén mozgott. Csupán az utóbbi években gondolkodnak irodalmilag, alkotnak tudatosan. És hoqy nem csupán két-három emberről van szó, mindannyian tudjuk. A Szlovákiai írók Szövetségének ma mór 26 magyar tagja és taqjelöltje van. Ha ehhez hozzószámítiuk a legalább annyi kezdő szerzőt és a körülbelül száz magyar újságírót, látnunk kell, hogy komoly problémával, folyamattal állunk szemben ■- Az említett interjúban síkraszállt egy önálló csehszlovákiai magyar könyv- és folyóiratkiadó gondolata mellett...- Ahogy mór ezt a Kultúrna tvorba hasábjain hangsúlyoztam, egy ilyen kiadó lényegesen sike***> VvtA resebben teljesíthetné kultúrális politikai feladatait, mint a Tátrán Kiadó mellett működő jelenlegi magyar szerkesztőség. Igaz, nagyon érdemdús tevékenységgel teli évek öregbítik már ennek hírnevét, mégis napjainkban távolról sem felel meg a követelményeknek. Az esetleges új, önálló kiadó egy nagyon szilárd ökonómiai bázis kiépítésére is képes lenne, és sikeresen működhetne együtt a budapesti, romániai vagy jugoszláviai kiadókkal. Kapcsolataik természetesen nem csupán a magyar művek közös kiadására szorítkoznának, hanem kiemelkedő cseh, szlovák és világirodalmi művek magyar nyelvű fordításainak kiadására is. Fel lehetne használni például a Jugoszláviában, Újvidéken működő magyar nyelvű kiadó: a Fórum tapasztalatait, mely nagy sikerrel adja ki az ottani és a magyorországi magyar szerzők műveit szerb fordításban is. Az efféle gyakorlat következtében nálunk is elmélyülnének a cseh és a szlovák olvasók és a hazai magyar szerzők közötti kapcsolatok. ■- Január elsején kétévi alkotószabadságra szándékozott menni. A múlt hónapban azonban a Csehszlovák Filmvállalat szlovákiai igazgatójának nevezték ki. Új munkaköréhez gratulálunk és kíváncsian kérdezzük, mik a tervei a közeljövőre?- Pillanatnyilag Garai Gábor költeményeinek kötetbe válogatását végzem. A közeljövőben Radnóti Miklós költeményeiből válogatok majd egy kötetre valót. A Smena kiadóvállalat pedig Juhász Ferenc költeményeinek válogatására kért fel. Helyeslem a Smena kezdeményezését, hiszen Juhász esetében egy európai jelentőségű fiatal költőről van szó. Nagyon szeretnék azonban időt, figyelmet fordítani saját verseimre is, hiszen rég nem adtam már ki saját kötetet. Sajnos mindig erre a munkára jut a legkevesebb időm. Most: hogy a „kétévi vakációból" sem lett semmi, még előrelátóbban és gondosabban kell majd beosztanom az időmet... Feljegyezte: MIKLÓSI PÉTER a Hét irodalmi mellékletei! 9 i
