A Hét 1966/1 (11. évfolyam, 1-26. szám)
1966-04-24 / 17. szám
A szerelem a részeg kábultsághoz hasonlít Csak az első és második poharat kell felhörpinteni, a többi már magától megy, és csak ekkor kezdi igazán megszom)azni az emberfia! Így volt ez velem is, és elmondhatom, igazi szeszbaráttá váltam. Még ki sem józanodtam az egyik szerelemből, máris nyúltam a kezem- Ugyében lévő pohár után. Ezzel megerősítést nyert az a sejtésem, hogy a szerelem ugyanolyan szokás, mint például a dohányzás. Akadnak nem dohányzók, mások pedig el sem tudják képzelni életüket dohányfüst nélkül; egyesek mérsékelten dohányoznak, mások egyik cigarettáról a másikra gyújtanak rá, s olyanok is akadnak, akik állandóan változtatják a dohányukat, amiért is folytonos köhögés gyötri őket. Egyesek pedig felismerve a dohányzás ártalmasságát, felhagynak vele, csakhogy visszanyerjék étvágyukat. Jómagam azok közé tartozom, akik szenvedélyesen dohányoznak, a dohányt is gyakran váltogatják, s ha cigarettájuk végigég, menten rágyújtanak egy másikra. Ily módon fiatal koromban sok-sok szerelemben volt részem mindaddig, amig úgy nem jártam, mint az a bizonyos korsó, amely addig jár a kútra, amíg el nem törik. A harmadik szerelem már reális igényekkel lépett fel. Hol voltam én már attól, hogy gyufaszálakat nyeljek, vagy spanyol neveket biflázzak, hogy a síremlékek mögött találjak meghallgatásra? Beleszerettem a szolgálóiényunkba, aki alatt a mérleg kerek nyolcvan kilót mutatott, és ez az egész súly az én szívemet nyomta. Ez a szerelem ébresztette fel bennem gyer„De mint ahogy a szerelmeseknél történni szokott, ezt a szép és ideális szerelmet Is cselszövés rombolta szét. Mihelyt észrevették szüleim, hogy kelleténél többet ácsorgók a konyhában, felmondtak Fáninak, s Így tárgy hiányában el kellett hervadnia szerelmemnek." Szíveml En szerettek?... telkestül és,1 teljes „szívvel" énem minden porcikájával?!. Kérlek. — hogy erre a levelemreI válaszolj; minél előbb?... Oh; a téged sírig? szerető... Szerelmem leveleiből teljesen hiányoztak az Írásjelek, s ez azt mutatta, hogy gyengén áll a szerb nyelvtanból. Ez a szerelem nem bontakozott ki, hanem szépen elaludt. Egy nap ugyanis a lány abbahagyta a válaszadást, erre én is az írást. Így lassacskán, észrevétlenül elfelejtettük egymást. Ötödik szerelmem befejezetlen szentimentális regény. Egy nálam húsz évvel idősebb asszonyt szerettem meg. Arcának vonzó gödröcskéi, apró fehér fogai, csókra álló ajka úgy megbabonázott, hogy egész testem reszketett, amikor elment mellettem. Nem mertem szerelmet vallani. Féltem, hogy kinevet, no meg undok férjétől is tartottam. Férje olybá tűnt nekem, mint egy ragadozó, amely karmaival marcangolja a megragadott bárányt, magamat pedig hófehér lovon ülő szent György lovagnak képzeltem, amint megmenti a ragadozó karmai közé került s^pzet. Azt persze nem sejtettem, hogy ezek az álnok szüzek milyen jól érzik magukat a ragadozó karmai között. [ A harmadik szerelemtől a tizenkettedikig mekkorl emlékeimet, amikor szakácsnőnk karján tanultam meg a szerelem békéjét, s mindjárt szemléltető oktatásban is részesültem. Es valóban, amikor Fáninak szerelmet vallottam (így hívták őt), nyelvem hegyén a régi vallomás: — Oh, szívem, mit törődöm én most a snic- Bvel, mikor mellettem vagy! De ha már félreteszel. tégy hozzá egy kis salátát is. Én csak teveled törődöm, csak teveled! Alig várom, hogy keblemre szorítsalak, mégha a snicli ki is hűl! Emlékszem egy meg nem jelent versemre, amelyet ebben a korban írtam: imádlak én téged Fáni, Mert termeted óriási. Milyen jó is drága szentem, Hogy van rajtad mit szeretnem. Negyedik szerelmem a felső nőiskola egyik tüzes tekintetű, huncut mosolyú növendéke lett. Ez afféle távszerelem volt, mert sohasem beszéltünk, hanem az első egymásra mosolygás után leveleztünk, állandóan leveleztünk egymással. E levelezés sokkal hasznosabb volt, és sokkal jobban csiszolta stílusomat. kifejező készségemet, mint azok a bizonyos iskolai feladatok, mint „Először süsd meg és azután szólj!“, meg „Ismerd meg önmagadl" Nemcsak gondolataim kifejezésében gyakoroltam magam, hanem az írásjelek alkalmazásában is. Minden nyakló nélkül használtam őket, nekem ne panaszkodjon egyik sem, hogy kevesebbet használom, mint a másikat! Egyik ilyen szerelmes levelem például Így hangzott: * Jugoszláviai író Az itt között írás részlet a szerzO humoros önéletrajzából. E szerelmem örök titok maradt, s csupán párnám tudott róla, amelyet helyette öleltem, csókoltam, és neki suttogtam el a gödröcskés arcú, csókra álló szájú asszonynak címzett vallomásomat A hatodik szerelemnél végre eljutottam a csókig. Ez egyben életem első csókja volt, s olybá tűnt, mint a kisérettségi, amely után a gyermek számára megnyílik az út a felsőbb osztályokba, ahol már a szerelem magasabb matematikáját tanulják az összes ismert és ismeretlen tényezőkkel együtt. Míg meg nem ízleltem, azt hittem a csókról, hogy olyan, mint a cukorka, tán valamivel édesebb, de amikor ajkamat ajkára illesztettem, megváltozott véleményem. Az első csók olyannak tűnt. mint egy pohár habzó pezsgő. Először gyönyört érzel, majd felforr, felkorbácsolódik tőle a véred, szemed csillog, a fejed hótyagos lesz. És a csók után olyan tapasztalatot szereztem, amelyre a szerelemben éppen úgy szükség van, mint az élet más jelenségeiben is. Ismeretes, a tapasztalat mindig magában hordja a csalódást, így történt ennél a szerelemnél is Egyébként is a csalódás természetes, szinte kötelező vége minden szerelemnek. A hetedik szerelemre — csodák-csodája — nem emlékszem. Tudom, hogy szerettem, és 6 is szeretett, meg is esküdtünk egymásnak, hogy szerelmünk még a síron túlra is elkísér, de mégsem tudok rá visszaemlékezni. Egyszer egy szép asszonnyal találkoztam, aki barátságosan mosolygott rám. Ekkor átvillant agyamon, hátha ő az, akit elfelejtettem. összeszedtem magam és megszólítottam: — Mondja, asszonyom, emlékszik rám? Szerettem én valaha önt? — Honnan tudjam én azt? — Tudnia kellene, mert valószínű, annak Idején közöltem önnel. — Sohasem mondta nekem. — Kéri Egy másik asszonynak is kézzel-lábbal bizonygattam. hogy ő az, csak nem emlékszik rám, mire 6 magabiztosan ezt válaszolta: — Uram, ez lehetetlen. Nekem pontos Us-Edes teher vagy nekem, Szerencsétlen szivemenI Szeress engem Fánikám, Nem Jogod megbánni ám! 10 tám van mindazokról, akiket házasságom előtt szerettem, de ön nem szerepel rajta! íme, minden erőfeszítésem ellenére sem tudok visszaemlékezni hetedik szerelmemre. Nyolcadik szerelmem elejétől végig a megszokott recept szerint történt. Szép szőke haja volt, ragyogó fekete szeme, és valóban őszintén szeretett engem, sőt hűségesküt is követelt tőlem, majd ő is esküt tett. És egy nap — hamarosan a hfiségeskü után — másba szeretett Kilencedik szerelmem egy kis különbséggel a Vuk-féle népdalgyűjtemény szerelmeseihez hasonlított, s így felmelegített étel benyomását keltette. Szép fekete haja volt, meleg kék szeme. Nagyon őszintén szerettem. Még azt is megköveteltem tőle. hogy esküdjön hűséget, én is megesküdtem. De egy nap — hamarosan a hűségeskü után — mást szerettem meg. Tizedik szerelmem tragikomikumos véget ért, és talán érdekli is önöket. Először a férjjel ismekerdtem meg. Igen barátságos volt irántam, elvitt otthonába és bemutatott a feleségének, egy boszorkányosán szép dámának, akinek a szeme beszédesebb volt, mint ajka. Már az első pillanatban beleszerettem, és bármikor hívott a férje, boldogan rohantam hozzájuk. Úgy láttam, hogy szívesen fogad, és amikor magunkra maradtunk, talán szeretetre méltóbb volt irányomban, mint a férje jelenlétében. De a férje is kedves volt, sőt bizalmába fogadott és nagyon őszinte barátomnak mutatkozott. Egy alkalommal, amikor kettesben sétáltunk az egyik park elhagyatott ösvényein, igen furcsa beszélgetés zajlott le közöttünk: — Amint észrevettem, önnek tetszik a feleségem, nemde? — kezdi teljes nyugodtan, hidegvérűen. a beszélgetést. Rettenetes zavarba jöttem, s oly vörös lettem, mint az archimandrita stólája. — Én ... izé... — dadogni kezdtem. — Igen... a felesége nagyon kedves... és én őt nagyon tisztelem. — Ugyan kérem, mire való ez a köntörfalazás? Vagyunk már annyira jó barátok, hogy nyíltan beszélgessünk egymással. A maga korában egy fiatalasszonyt nem tisztelni szokás, hanem szeretni! Nem? — De... izé... hogy is mondjam... ha ön gyanakszik ... — Ember, én nem gyanakszom, hanem egyszerűen az a meggyőződésem, hogy maga fülig beleszeretett a feleségembe. Megnyugtatásul közlöm, egyáltalán nem haragszom érte. Egy csöppet sem, higgye el, egy szemernyit sem! — ??? ül Szavai lesújtottak. Tátott szájjal bámultam rá. s teljes nagyságomban kérdő- és felkiáltójellé változtam. — ön nem érthet meg engem! — folytatta. — Igen, igen, egy kicsit furcsa, hogy én a férj, de . .. Ebben a pillanatban átvillant agyamon: ez valószínűleg azért hozott erre az elhagyatott ösvényre, hogy kicsalja beismerésemet, és azután belémeresszen öt revolvergolyót. Határozottan védekezni kezdtem: — De uram, én visszautasítom azt a feltevését, hogy neje iránt ilyen érzelmeket táplálok. Én őt csupán tisztelem. Úgy látszik megértette félelmemet, mert bátorítani kezdett: — ön talán attól fél, hogy rossz szándékaim vanak? Isten ments! Hallgasson végig, akkor talán megért. Azután baráti, bizalmas hangon gyónni kezdett: — Látja, fiatal barátom, mi a feleségemmel nem jól élünk. Sőt ennél több, válóper előtt állunk. — Maguk? — álmélkodtam. — Nem hiszi? — Ez lehetetlen! — Igen, ez így van barátom Ne tévessze meg önt az a körülmény, hogy barátsággal vagyunk egymás iránt. Ennek az a magyarázata. hogy közös beleegyezéssel válunk. Ö nem akar engem, én nem akarom őt. miért? — ne kérdezze Ez a helyzet viszont az ön számára rendkívül kedvező. Ha sikert ér el szerelmével, akkor szabad lesz. és teljesen az öné. Csakhogy ehhez szoros együttműködésre van szükségünk, barátian kell segítenünk egymást. — Együttműködnünk? — Igen, igen. Én mindenben segítségére leszek, de ön szintén segíthetne nekem. Még mindig csudálkozva szemléltem ezt a furcsa férjet, aki így folytatta: — Hogy könnyebben megnyerjem a válópert, olyan bizonyítékra van szükségem, ami-
