A Hét 1966/1 (11. évfolyam, 1-26. szám)
1966-04-03 / 14. szám
Buzog a „Forrás“- Együttesünk a magyar klaszikusok müveinek bemutatását tűzte ki elsőrendű céljául, - hangzik a válasz. Ezt bizonyltja a Vörösmarty-est, az 1964-es Jókai-Napok díjnyertes Madách emlékműsora, sőt a néhány év előtti első próbálkozás - az Ady-est is. Átgondolt terv szerint dolgoznak. A Csokonai darab után, iákai vígjátékát: A debreceni lunátikust mutatják be, majd ballada estet rendeznek. A próba folyik tovább. Látszik, régen gyakorolják már a Karnyánét. Csak néha-néha kell egy-egy rendezői utasítás miatt megszakítani az előadást. Borisnak, azaz Péterfi Zsonyának nincs sok szerepe a második Felvonás első felében. Van idő egy kis beszélgetésre.- Idén érettségizem. A Színművészeti Főiskola dramaturgiai karán szeretném folytatni tanulmányaimat.- Miért játszom ebben a csoportban? Már évek óta szavalok. Többször részt vettem a komáromi Jókai-Napokon is. Szívesen vállalok szerepet Persze, most a nagy vizsgák előtt, sok időt vesz el a tanulás. A próba szünetében a többiekkel is jut idő beszélgetésre.- Nem megy-e a színdarab próba a tanulás rovására?- Bizony kevés az időnk - hangzik a válasz, Letusek Edit, Molnár László, Molnár All, Németh László és Ládl Tibor próba előtt de olyan jó érzés, amikor sikerünk van és tapsol a közönség... A két és fél órás munka után, a teremben csak a művészeti vezető ül már szemben velem.- Lelkesedésben nincs hiány. Inkább teremgondjaink vannak. Hetekkel előre kell kérvényezni, ha a város valamelyik kis színpadán előadást akarunk tartani. A vidéki kultúrházak is gyakran foglaltak. Ez a terem pedig, sajnos egyelőre csak próbákra alkalmas. Ez lesz a pozsonyi Csemadok Színpad állandó székhelye. A József Attila Ifjúsági Klub színjátszó csoportja modern darabokat, a Déryné Színkör színmüveket, mi pedig irodalmunk nagy klasszikusait, kamaradarabokat játszunk.- Csakhát... Mielőbb be kell fejezni az átalakítási munkálatokat, hogy a három csoport fölváltva szerepelhessen. Természetesen ez a vállalkozás sikere a közönségtől függ. Valljuk be őszintén: Szlovákia fővárosának magyar ajkú közönsége nem mindig fogadja lelkesedéssel az efféle rendezvényeket. Reméljük, sikerül rászolgálnunk a bizalomra. Jó lenne, ha a közeli vidék is segítene a holtpont áthidalásában. Magyar nyelvű kultúránk terjedéséről van szól Egyeseknek úgy tűnt, hogy az ígéretes rajt után a Forrás „kiapadt”. Ez' azonban csak a látszat volt, amelyet az árvizet követő nehézségek okoztak. A Forrás erőteljesen buzog ... Miklósi Péter Tipptopp [Lódl Tibori és Llpltylotty (Llszek István) Tóth Gyula (elvételei Kulcsár Tibor Hosszú útkeresés, több sikertelen próbálkozás után, 1964 decemberében színvonalas Madách-emlékesttel mutatkozott be az Új Színpadon a Duna utcai magyar gimnázium mellett működő Forrás Irodalmi Színpad. Szombat, kora délután. Egy óra. Amikor a Csemadok helyi szervezetének Május téri termébe belépek, még csak két embert találok ott. A Madách-est emlékezetes Éváját Kulcsár Valit és az emlékesten négy szerepben is bemutatkozó Ládi Tibort. Vali tavaly érettségizett, jelenleg hivatalnok. Tibor pedig a Műszaki Egyetem elektrotechnikai karán végzi tanulmányait. Hamarosan nagy társaság jelenik meg. Mindegyikük kezében könyvekkel, füzetekkel teli táska. A próbára egyenesen az iskolából jöttek. Utolsónak a „Forrás” művészeti vezetője és főrendezője, Kulcsár Tibor érkezik, aki a gimnázium magyarszakos tanára. Megkezdődik a próba. Az első felvonás szereplői a színpad köré gyűlnek. A többiek a sarokban húzódnak meg. Ki a társait figyeli, ki a szöveget ismétli. Csokonai Vitéz Mihály: Özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak című darabját tanulják. Miért éppen ezt választották? z,ÚTON — ÚTFÉLEN Az ablak mellett ültek, nézték egymást és beszélgettek, a leány tizennyolc éves lehetett, a fiú húsz, falusiak voltak mind a ketten, ez csakhamar kiderült,- Ki nem állhatom azokat a beképzelt és affektáló városi pasasokatl - mondotta a leány és eligazította térdén divatosan rövid, szűk szoknyáját.- Nekem sem tetszenek a városi nőcskék - bállntott beleegyezően a fiú. - Másfél év alatt kiismertem őketí - tette még hozzá fintorogva.- Maga már másodéves? — kérdezte a leány mosolyogva. - Én meg bazsantnak néztem.- Hogyisne I - mondotta méltatlankodva a fiú, arcán az „öreg katonák” büszkeségével - közeleg a civil, kislány... I És sértődötten rántott egyet a feszes katonazubbonyon. A leány bűntudatos arccal nézte a büszke legényt s csak egy kis idő múlva szólalt meg, békítő, kedveskedő hangon.- Lesz Is hát akkor öröm. Biztosan nagyon várja már magát valaki.. I- Kicsoda? - üti fel fejét a katona s gyerekesen fülig pirul.- Hát... mit tudom énl Valami szép kislány, esetleg a menyasszonya ...- Ugyani Nem járok én senkivelI- El se hiszem. Ilyen csinos legényt És most a leányon a sor, hogy elpiruljon: elszólta magát. De a katona, mintha meg sem hallotta volna, elgondolkodva nézte őt.- Csalódtam a nőkben, kislány. Ez a katonásan nagyképű kijelentés még a leányt is megmosolyogtatja, de óvatosan csak ennyit mond:- Szegény ... A katona szomorú arccal néz ki az ablakon, látszik rajta, hogy ő is szörnyen sajnálja magát. Azután a csomagtartóról leemeli zöldes sporttáskáját s kivesz belőle egy szalaggal átkötött, tekintélyes csomagot.- Mutatok magának valamit... I A leány kíváncsian közelebb hajol, göndör hajfürtjei o katona arcát csiklandozzák. A legény kioldozza a csomagot, rózsaszínű és halványkék leveleket vesz elő, válogat köztük, aztán az egyiket átnyújtja a leánynak.- Olvassa ell A leány hátradől, megigazítja szoknyáját és olvasni kezd, a katona cigarettára gyújt és a kék füstön át figyeli őt, nyilván a hatást akarja leolvasni arcáról.- Nagyon szerette őt? — kérdi halkan, miután visszaadta a levelet. A katona a vértanúk megkínzott tekintetével nézi a leányt és nem válaszol.- Hiszen még kibékülhetnek, nem?- Sajnos ... már férjhez ment. Egy ellágyult, megértő tekintet a leány részéről, egy halk „majd elfelejti Idővel I* vigasz, s a katona elrakja leveleit. Itt akár be is fejezhetném, mivel a párbeszéd, amelynek akaratlanul fültanúja lettem, véget ért, azaz hihetetlenül csöndes suttogásra váltott, a vonat zakatolása teljesen elnyomta. A ka.tona észrevehetően és haladéktalanul a feledés útjára lépett, helyet változtatott, tenyere tévedhetetlen biztonsággal siklott a leány derekára. Csinos, takaros leány volt és zsenge kora ellenére ügyes és tapasztalt búfeledtetőnek bizonyult. Miután nem győzték kivárni, hogy elhordjam magam és ne rontsam a fülke átforrósodott levegőjét, ők vonultak ki a kocsi keskeny folyosójára. Jól összeillenek, állapítottam meg elégedetten. Ez a dolgok rendje. A vonat Losonchoz közeledett, amikor visszatértek. Kéz a kézben, természetesen. Kis kézitáskájából a leány papírt és ceruzát vett elő, írt rá valamit, nyilván a címét, és átnyújtotta a katonának.- De írjál biztosan I- Aztán te Is válaszolj, kicsi!- Sokat fogsz írni?- Sokat. A vonat lassít, még egy hosszú, forró csók a folyosón és a katona leszáll. Ezen az oldalon száll le, tehát a leány ehhez az ablakhoz áll, kezében kékesfehér szilonkendő, készen a búcsúintegetéshez. Látom a katona széles hátát. Határozott, könnyű léptekkel megy át a síneken. No, talán most hátrafordul... I Egyelőre nem. Megáll, szétnéz, aztán szinte futva siet a perron vaskorlátjához. A korláthoz támaszkodva fehérkabátos karcsú nő integet. Arcát nem látom innen a vonatból. Nem is láthatom, mert a katona hozzásiet és eltakarja. Azután meg mind a ketten egy szürke gyerekkocsi fölé hajolnak. ...és a vonat már indul is Fülek felé.
