A Hét 1965/2 (10. évfolyam, 27-52. szám)
1965-07-25 / 30. szám
Amt azt Jelenti, hogy most már Bocskainak nem levelet Írogatnak, hanem egy egész hadsereg árán is meg akarják keríteni életre-halálra. De nyilván csak a halálra, hiszen, az élet az volna, ha békébe hagynák, nagy ár ez. Megér egy hadsereget egy ember? Nyilván megéri. Mert ez az egy ember nemcsak képviseli, de Jelenti az annyira meggyötört, végpusztulásra szánt magyar nemzetet. Ha ez az egy ember elpusztul, nincs tovább élet magyarnak e földön. Mintha egy épületet csak egy oszlop tartana már s ha ezt az egy oszlopot kiütik, összedől az egész. A nagykapu kérő szót se vár, leereszkedik előttük. Bent, az udvaron éktelenül nagy a nyüzsgés-mozgás. Ölvedy István kapitány Jön elébük, odább az udvar szegletében Pethő János várispán magyaráz valamit az őrségnek, akik ott állnak előtte két sorban. Mintha most lennének az első kiképzésen. Réthy Balázszsal Jönnek nagyon is frissen és fürgén, ebből is látszik, hogy nem aludtak egy cseppet sem az éjszaka. Az ilyen éjszaka megint és megint feladja az embernek a leckét, vagy cseppet sem aludni, vagy örökre elaludni — S elmondják pontosan, hogy volt, mint volt. 5—- Mint Sólyomkő alatt... — Igen. Arról is tudunk. De veszteségünk semmi = viszont el is fogtunk néhányat. Két hadnagyot meg egy kapitányt Is, többek között. Bocskai ebben a pillanatban világosan, határozottan érzi, tudja, hogy mi a teendő Mintha szakaszokban, történésekben fel is villant volna fénylő világossággal a jövendő: — Hát akkor előre az égy igaz Isten nevében, és édes hazánk Magyarország védelmében! Minden feltalálható erőt azonnal a vár alá gyűjteni! S ott, még azon helyen megkezdődött a dolgok felmérése és a cselekvés mikéntje, hogy hogyan, merre, kivel s meddig. Ahogy feljebb és feljebb lépeget a nap, azon mód nő a vár alatt s a várudvaron a nyüzsgés. Van szekér, amely már megérkezett a Kiskerezs mocsaraiban vágott érett fűzfavesszővel, gallyal, amiből a falak alatt még egy sövényt fonnak. Magas karókat vernek le, a karók közé a sövényt, s mögéje a földet, s közben a karókat lentebb is, fentebb ts Jő vesszőgúzzsal kikötözik. Vannak, akik az orgonyok kilövő réseit tágítják vagy szűkítik, belátás szerint. Mások az alagutat tisztogatják, fáklyákat helyeznek el benne itt is, amott is, s a fáklyák fölött szelelőnyílást. Az alagút nemcsak arra jő, hogy esetleg ki lehet rajta menni az ellenség alatt a várból, hanem arra is, hogy be lehet jönni. S ez az Igazi. Ez az alagút elér Mar'Ja mellett egészen Pocsajig. Itt fűrészelnek, amott faderekat hasítanak, odább karókat hegyeznek, veszszőt válogatnak, adogatnak, fonnak, de ahogyan az emberek jönnek-mennek, hajladoznak, munkálkodnak, mintha csak házat csinálnának kalákában, nem pedig várat robotba, zsoldba — és ami Itt nem ritkaság, jószántából. lobog, mint fehér zászló rojtja, ami pedig a békesség jele. Hiszen, ha jelekkel lehetne elrendezni az emberi világot, soha nem lenne háború Kereki környékén. — Mégiscsak furcsa ez, hallja, kend, komám, hogy nekünk azért kell faragni azt a karót, leverni, befenni, megtölteni, hogy meg ne öljenek bennünket — mondja egy falusi paraszt, aki a komájával együtt most tölti az immár Jövendőre járó robotot. — Azért biza, hallja kend. Azért hordták össze ezt a temérdek követ, téglát, fát, mert ha nem hordták volna, be sokszor elszaladhattunk volna szél alá ... — mondja a koma és markába köp. Összedörzsöli hirtelen a tenyerét, s megmarkolja a vesszőt megint. S a soron következő két karó közt egy csavarintással által nyújtja. A koma közben máris megmarkolja, s a vesszőfonás úgy csavarodik karóközből karóközbe, mintha esze lenne s élő valami volna. — Jő, jő, csak azt nem értem, hogy miért akar engem vagy kendet, megölni a török például? — Hogy miért? Azért, mert én is megölném őket egy szálig, ha olyan sokan nem volnának, meg aztán ha bé nem húzódtak volna a várakba, mint teszem azt, Bajomba, Gyulára vagy Szolnokra, vagy... — tovább nem tudja Ezeken a helyeken járt, ezeket ismeri. A többit csak sejti. — Igende, azt nem értem, hallja, kend, hogy miért kell embert ölni? — Nem érti kend? Hogy lehet egy felnőtt ember ennyire értetlen? Azért kell ölni, hogy ha én nem ölöm meg őt, ő öl meg engem. Vagy kend nem ölt még soha senkit? Az ember meghökken, széjjelnéz. Kezében megáll a vessző, titkon felsandít az égre, szinte suttogva mondja: — Az Isten bűnül ne vegye, öltem. p-< Törököt, ugye? — Nem. Hanem ... németet. §=? Török vagy német, egykutya. Utánuk egy ember a fonást karóval ütögeti, hogy sűrűsödjék, hallgatózik, s mindezt hallja. Ide fekszik a nap, melege van és sipkáját egészen hátra taszítja. — Nem úgy van az egészen, hallják. Egyszerre kettőt nem lehet. Vagy az egyiket, vagy a másikat. Különben is, nem tudják kendek, hogy most a német van soron? De most rohanja meg ezt a várat, ha kedve van! ölvedy István várkapitány jön erre a bástyák parancsnokaival. Meg-megállnak, Ölvedy hol a síkra mutogat, hol pedig erre jár a keze az árok felé. s egyszercsak mindenki az udvar túlsó sarka felé néz. Jön a nemzetes úr a feleségivei. Ügy illik, hogy csak ölvedy menjen elébük. Valameddig állnak, valamit beszélgetnek is, az ölvedy keze még határozottabban mutogat — aztán lassan jönnek által az udvaron. S ugyancsak lassan ereszkednek le az árokba, és egymás után tűnnek el mély gödörben. Ez az a hely, ami igen fontos támadás esetén. A síkság felől, a falu balszéle iránt alá vannak ásva a falak, nem új dolog ez a várvédelem történetében. Tán olyan régi, mint maga a vár. Egyrészt puskaporral aláaknázva, másrészt csak tölgyfaoszlopok, ékek, láncok és ágasok, nem lehet tudni, hogy melyik válik be Jobban. Ml több, ha robban vagy dől, utána nehezebben mászható a hely, mint előtte. A fontos aztán csak az, hogy mennél több ellenséget lapítson agyon. Itt is, mint általában mindenhol, ahol a vár alatt vagy mellett, folyó is van kéznél: egy gát cölöpjeinek kidöntésével rázúdul az ostromlókra a Kiskerezs. (Folytatjuk) Ökőrnyálakat lobogtat a szellő a magasságban, néhol szinte koszorúba hajlik, aztán egyenesen úszik. Az innenső vége 13
