A Hét 1965/2 (10. évfolyam, 27-52. szám)
1965-12-12 / 50. szám
««■ Miatitka Solohovnak? Mint mindenki tudja, Makszim. Gorkij „népies", „populista" romantika, de ét után ő az a szocialista író, akit pártkü- ezt nem hiszem. Az írótól függ minden lönfeség és világnézeti különbség nélkül tőle függ, hogy hol, miben látja és érz olvasnak, szinte már a világ minden or- meg a költőit és hogyan tudja kifejezni szágában. Hiszen az író elsősorban a költői hatás Mi a titka? — A legelső természetesen sal, a szív megindításával és az értélén az, hogy igazi tehetség, nagy Író! Meg- igazságtételeivel tanít. Ehhez az útja mutatta nekünk és az egész világnak, módja-eszköze a gyönyörködtető és ka hogy az igazi író a történelmi, politikai, tarzist előidéző elbeszélés és ábrázolás forradalmi témákat is nemcsak pártosan, A háborúk, polgárháborúk, forradalmat hanem író-módon írja meg. Az író akkor költészete azonban legmagasabb színtér is író legyen, ha pártmunkásokról, for- és legmagasabb hőfokon eddig a verses radalmi vagy mozgalmi harcosokról ír. eposzokban, a lírai kötészetben és a tra Elvégre, mint az előbb már idéztem, Sba- gédiában jelent meg, friss témájú, ma kespeare is írt a politikusokról, hősökről, tárgyú regényekben ritkábban látjuk ezt sőt a királyokról és a zsarnokokról is. Persze, mert míg a természet, a gyerekkoi És azt se lehet mondani, hogy pártatlan és a falu rajza költészetté szublimálódit nul írt. Nem, de az igazság, az igazmon^ az íróban, a jelenkor eseményeit és tra dás vezérelte, akár János királyt, akár a gédiáit elvi állásfoglalások, politikai és Macbethet, akár a Coriolánust, akár a szellemi taktikázások színezik és bonyolít Hamletet írta. Solohov forradalmi és el- ják. Nemcsak az íróban, hanem az olva lenforradalmi hősei és alakjai is igazi sóban is. emberek és a saját logikájukat követik. Solohov ebben is nagy. Meg tudott sza-Ez a logika pedig nem egyszerű egyéni badulni a részletek megítélésében felburszeszély, hajlam vagy véletlen követkéz- jánzó múlandó véleményektől, és az esz tetés, hanem a történelem logikája, az me legtávolabbi és legmagasabb szem osztályok harca is kifejeződik benne. pontjából, a továbbélő nép és a messze A másik gondolat, amit szeretnék meg- tekintő történelem perspektívájából tudtc említeni, hogy Solohov mindig mond va- nézni és elsietett bíráskodás nélkül tudtfi lamit. Szinte minden mondatának tárgyi megítélni az orosz forradalom részesemétartalma, értelme és jelentése van. Mert nyeit és egyéni vagy kollektív tragédiát, nem elég, ha a történet új és eredeti, Nemcsak a Grigoríjét és a vesenszk-vidéki nem elég, ha az ügy akármilyen fontos kozákságét, hanem Buncsukjét, Stokmais. Lapos közhelyekkel és elhasznált szó- nét, Pogudko Anna gépfegyverlövészét, a lamokkal a legszebb ‘történet és a legfon- Podtjelkovokét, de a Lisztnickij urakét, tosabb közügy is olvashatatlanná válik. sőt Kornyilovokét is. Mégcsak azt szeretném hozzátenni, hogy Mert lehet valaki ' a forradalom híve a regény — bármely regény — csak ak- vagy ellensége, és eszerint tetszik vagy kor emelkedik ki a puszta olvasmánysze- nem tetszik neki a forradalom és a polrűségből, ha költő írta. Költő és gondol- gárháború solohovi ábrázolása, de maga kodó, akinek gondolatai és véleményei a forradalom s ami utána következik, a vannak. Mi, magyarok megszoktuk, hogy Szovjetunió és a benne formálódó világosak a versírót tekintjük költőnek. Pe- rend mindenképpen maga a nagy realitás dig az igazi epikus is költő. Olyan költő, ennek a kornak á legfőbb valósága, és aki nem csak első személyben mondja el az erről szóló hiteles tudósítások: dokua gondolatait és érzéseit, hanem egész mentumok is, és ezeknek a költői sűrísor regényalakot teremt és azoknak mind- tése, és tovább, a horátiusi idézet érteinek a saját gazdag leikéből juttat. Tolsz- mében vett költői újrateremtése szintén toj nemcsak Andrej Bolkonszkijnak és világirodalmi és így világtörténelmi je- Pierre Bezuchovnak adott emberi lelket, lentőségű. Igenis ezek az Agamemnonok hanem Natasa Rosztovának és Anna Kare- és Priamosok, ezek az Ulyssesek, ezek a ninának is. Ez a példa Solohov embereire Hekubák és Andromachék meg vannak is érvényes. írva. Nem homéroszi versmértékben, nem A solohovi életmű legköltőibb és leg- a görög eposz távoli fenségében, hanem halhatatlanabb része nekem a kozákélet mai modern regényformákban, forró életábrázolása, elsősorban és főképpen ott- közelben, bonyolultabb, zsúfoltabb, de árhon, a faluban, de a cári hadseregben nyaltabb és életesebb szövedékben. Is. Ez egy emberi természet, a szó igazi Lehetetlen ehhez az állításhoz egy ilyen értelmében: egy „kultúra“. - hatalmas könyvből, amely ennyire tele És az a nagy benne, hogy ez az ábrá- van egyrészt valódi, eredeti, soha le nem zolás nem öncélú, önmagáért való, nem írt falusi kozák életanyaggal, másrészt is társadalomrajzi ismertanyag a kozák valódi történelemmel — lehetetlen a sok sztanyicák világáról, hanem a regény megfelelő idézetet idezsúfolni, de felesalapanyaga, vagy még inkább a „föld“-je. leges is, mert a tisztára csak olvasmány- Miért ezek a legszebbek? Csak a falusi szerűen ítélő olvasók szempontjából nézéletnek, a külső természetnek és a me- ve is éppoly hiteles, természetes és életzei munkának lehet költőiessége? szerű a — mondjuk — Lisztnickij kapi-Ezt a kérdést már sokszor és sokan tányék vagy a lövészárokban tanácskozó feltették, ebből születik újra és újra a fronttisztek ábrázolása, Kornytlov táborul hazai és a külföldi sajtó az utóbbi ZA hetekben sokat foglalkozott Soloi ' 1 hovval, a nagy szovjet íróval. Amint ismeretes, idén neki ítélték oda az irodalmi Nobel-díjat. Mindenki előtt nyit* vánvaló, hogy a magas kitüntetés és elismerés sokáig késett. Amikor Sartre a Nobel-díjat visszautasította, többek között Solohovra is hivatkozott, az ö példájával igazolta a bizottság elfogultságát. Most a magas kitüntetést egy olyan szovjet író kapta, akit az egész világon a legnagyobb élő klasszikusok között tartanak számon. Az alábbiakban Veres Péter tanulmányából közlünk egy részletet Solohovról, a Csendes Don és az Oj barázdát szánt az eke című regények szerzőjéről. nők beszélgetése főtiszt társaival, mint akár a Melehov család életéből é$ a kozák-közösség életéből előhívott beszédek és jelenetek. Legfeljebb, hogy kevesebb benne az olvasót gyönyörködtető, cselekményen kívüli költőiség. Hogy képletesen szemléltessem: egy Kornyokiv tekintetét vagy egy Lisztnyickij- grimasz nem lehet oly gyönyörűséges, mint a Melehov Dunyaska copfos fürgesége, kislányos bája. De az idill és a tragédia egyformán költészet és együtt a valóság. Az olyan okoskodás, hogy ezt vagy azt nem így kellett volna megírni, nem az én kenyerem, mert valamennyire magam is tudom, hogyan születik a Mű, és ha már egyszer készen van, hiába tépi haját az író, hogy ezt vagy azt nem úgy kellett volna. Még jó, ha olyan lelkierővel rendelkezik és annyira szereti utólag is a kész könyveket, hogy van ereje és kedve-türelme az átíráshoz. Nekem, mint olvasónak csak az a jogom, hogy megmondhatom: mely részek tetszenek és mely részek hatottak rám a legjobban. Vagyis hol írta meg legszebben a valót. Mert itt nem arról van szó, mint egy Victor Hugo, Dumas, vagy Jó’kai-regénynél, hogy ha egyszer behívta, becsalta az olvasót a maga utcájába, akkor viszi-vezetl még a képtelenségek mesepalotáját, keresztül is, amíg a végére nem ér és le nem lógatja a lábát a semmibe. Nem, nem: a realista regénynek mindenütt valószerűnek kell lennie, za idillbén is, a tragédiában is. Ez a szőttes nem tűri a fantasztikus színeket a realista regénybe nem lehet beleépíteni a „kitaláció“-kat, az önkényes, írói leleményeket. A realista regényben a megtörtént és meg nem történt részletek teljes, szétbonthatatlan egysége az alaptörvény. A kulcsregény nem realista regény. A realista regény: „tipikus jellemek, tipikus körülmények között“. A realista regényben „igazzá“ lett a „való“ mint a lírai versben. De mindez már messze vezetne és sok tárgyi bizonyítást igényelne írókról és művekről, amelynek azonban nem itt van a helye és nem most van az ideje. A solohovi életmű nincs lezárva, a róla való gondolatokat nem lehet lezárni. Ez az írás nem több, mint amit én ma tu-^ dók és gondolok Solohovról. Mások mást gondolnak és mást írnak róla, mert a nagy író társadalmi-történelmi és egyben természeti jelenség: Mindenkinek mást és másképpen tükröz vissza. Közben maga Solohov is él, ír és gondolkozik, és a róla való kép majd csak a jövőben tisztul, sűrítődik és egyszerűsödik oda, hogy elmondhatják az írók és olvasók: — Ez Solohov! De az bizonyos, hogy mindig sok és sokféle színt vet majd a rávetődő lelki fények ereje és mineműsége szerint. 9
