A Hét 1965/2 (10. évfolyam, 27-52. szám)
1965-07-18 / 29. szám
a,Nap Metis A piros kabriolet maga mögött hagyja a város utolsó házait. „Csak el innen, ebből a pokoli katlanból!“ — gondolja Horst. A négy és öt óra közti csúcsforgalom nap mint nap az idegeire megy, de ma különösen kibírhatatlan — mintha egyszerre csupa részeg ülne a kormánykerék mellett. Horst gázt ad; büszke rá, hogy mennyire ura a hatalmas kocsinak, az erős motornak. Az egyenes szakaszon végre eléri a legnagyobb, 140 órakilométeres sebességet. Egy kanyar előtt fékezett ... Traktor pöfög előtte. Félre akarja rántani a kormánykereket, de mintha kicsit megbénult volna. Reflexei oly lassan reagálnak, hogy az az érzése, mintha sűrű kásába merülnének a karjai. És már itt s van, amitől mindig félt: szörnyű recsegő hang, összeütközés, jókora ütés a mellkasán... Horst magas ívben kiröpül az árokba. Néhány pillanatig ott marad fekve, azután felkel és megtapogatja a csontjait — ezúttal megint szerencséje volt. A kocsi azonban mehet az ócskavasba. Nem érti a dolgot. Mint a malomkerék, folyton egy és ugyanaz a kérdés forog a fejében: „Hogy lehet az, hogy olyan lassan reagáltam?“ Ugyanabban a pillanatban Európa-szerte egész sereg többé vagy kevésbé súlyos közlekedési baleset játszódott le. Az áldozatok közül sokan felteszik maguknak ugyanazt a kérdést. De csak igen kevesen hozzák összefüggésbe a balesetet azzal, ami a legújabb Ismeretek szerint nyilván a valódi oka volt, a Nappal. A Nap nem egy nyugodtan világító golyó, mint azt általában képzeljük. Inkább valami hatalmas atom-kemencéhez hasonlíthatnék, amely megszakítás nélkül sugározza izzó energiáját a környezetébe. Ha nyugalomban van is, nagy tömegekben elektromos töltésű hidrogén molekulák keletkeznek a felületén, óránként több kilométeres sebességgel emelkednek és néhány percig látható iángnyelveket alkotnak. A napsugárzás mélyen behatol a veszmírbe. A napsugarak tulajdonképpen elektromágneses hullámok minden frekvencián, az infravörös sugaraktól az általunk látott fényen keresztül egészen a röntgensugarakig. A napsugarak, ha már el is érik Földünket, akkora energiával rendelkeznek, hogy minden életet megsemmisítenének planétánkon, ha 60—600 kilométer magasságban nem volna körülvéve olyan részecskékkel, amelyeken már csak jelentéktelen mértékben tudnak áthatolni a napsugarak. A Nap ugyan jelenleg nyugodt állapotban van, ez azonban nem zárja ki ugyanakkor a rendkívüli aktivitást. Ez például a napfoltokban jelentkezik, amelyeket Galilei fedezett fel a 17. század elején. Ma már ismeretes, hogy a napfoltok tulajdonképpen aránylag hűvösebb helyek a Nap felületén, valószínűleg tölcséres alakban. Erős mágneses mezők tartoznak hozzájuk, amelyek a tölcsér kiöblösödésének irányában felfelé hatnak. Ugyancsak érdekesek az ún. protuberanciák, gáznemű anyagok óriási tömegeinek vörösen izzó kitörései, amelyek másfél millió kilométernyi távolságra hatnak, ami több, mint a Nap átmérője. A naptevékenységhez tartoznak az ún. napfáklyák is. Ezek világosabb foltok a Nap tömegének magasabb rétegeiben, a napfoltok közelében jelennek meg, de nem függnek tőlük. Számunkra különösen jelentősek a kromoszférikus kitörések, ezek a Nap légkörében, a napfáklyák környékén mint gyors felvillanások jelentkeznek. Az intenzitás növekedése a látható fényt csak jelentéktelen mértékben befolyásolja. E jelenség folyamán azonban óriási mértékben keletkeznek rövidhullámok. Egy ilyen kitörés kb. olyan tömegű sugárzást bocsát ki, mint a Nap egész fennmaradó része. , Ezek az erős ibolyántúli sugarak zavarólag hatnak életkörülményeinkre. Mindenek előtt csökkentik a védőfelhő töltését, amely rendes körülmények között Földünket védi, rések keletkeznek az „acélpajzs“-on, a kozmikus sugárzás részecskéi nagyobb mennyiségben jutnak be az alsóbb rétegekbe, miáltal a levegő erősebb elektromos töltést kap. A napkitörések hatását a Földön is meg lehet figyelni: a rádióhullámok zavaraiban •és a sarki fény keletkezésében jelentkezik. További hatásairól eddig nem tudtunk sémit. Ez azonban nemrég lényegesen megváltozott, összehasonlították egyes orvosok és lonoszféra-kutatók megfigyelési eredményeit. A szerzett adatok nem hagynak kétséget afelől, hogy a napkitörések hatásának súlyos következményei lehetnek az egészséges emberekre és bizonyos körülmények között betegek halálát okozhatják. Vannak mér alapok az orvosi kutatások számára Szibériából. A Szibériai Technikai-fizikai Intézetnek az ionoszféra kutatásával foglalkozó tudományos dolgozói tíz éves megfigyelések eredményeképpen meghatározták, milyen erős az atmoszfára magasabb rétegeiben a részecskék töltése, és Brezina Otto feiv-leljegyeziék a napkitörések következtében beállt zavarokat. Német orvosok egy csoportja azután megállapította bizonyos halálnemek előfordulását, amilyenek: hirtelen halál szívkoszorúérmegbetegedések esetén, halálos kimenetelű balesetek a közlekedésben és az iparban, gyermekhalandóság és holt magzatok születése. A „nyugodtabb“ és „mozgalmasabb “napok összehasonlítása megdöbbentő eredményekkel járt: a fokozott napfénytevékenység napjaiban és még egy-két nappal azután is másfélszer annyi ember hal meg, mint normális napokon. Bizonyos betegségek különösen érzékenyen reagálnak, a zavaró befolyásokra. Ezek: szívbetegségek, magas vérnyomás, érelmeszesedés. Természetesen, hogy a naptevékenység következtében beálló halál elsősorban a súlyos betegeket veszélyezteti. De a meglepő orvosi megfigyelések megyarázatát kevésbé érzékeny eseteknél is sokszor a fokozott naptevékenységben kell keresni. Agyműtétek után beállt komplikációk, a végtageltávolítások utáni ismert állapot, az amputált végtagokban jelentkező (!) fájdalmak — mindez közvetlenül a napkitörések után jelentkezik.. Reiter müncheni és Kohn hamburgi tudósok még tovább mentek kutatásaikban. Nincs talán hatással a töltések egyensúlyában és az atmoszféra magasabb rétegeinek sugárzásában mutatkozó abnormális állapot a közlekedési balesetek egyes napokon való feltűnő torlódására is? Óriási munkát végeztek. Több mint 200 000 balesetet jegyeztek fel és összehasonlították őket a naptevékenység görbéjével. Itt is mutatkozott bizonyos összefüggés. Különböző kísérletek után megadhatta Reiter a választ: az infravörös sugarak erős hatása csökkenti a reagálási képességet. A megfigyelés alá vett személyek a „mozgalmasabb“ napokon négyszer olyan hosszú ideig is reagáltak az adott utasításokra. Ezekkel a kísérletekkel, bár váratlan módon, bizonyítást nyert az asztrológusok ősi meggyőződése, hogy az égitestek befolyást gyakorolnak az emberre. Az egész dolog természetesen nem fejeződhet be puszta ténymegállapítással. A naptevékenység befolyásának következményei túlságosan komolyak ahhoz, semmint hogy csupán szenvedőleg elvíselnők őket. Egész sereg olyan foglalkozás van, ahol a gyors reagálás élet vagy halál kérdése — gondoljunk csak például a sebészekre, pilótákra stb. Ezeknek az embereknek nem volna szabad terhes feladataikat a „napviharok“ időszakában végezniük. Ennek azonban az a feltétele, hogy idejében értesüljenek a fenyegető veszélyről. Ez a napkitörések esetében könnyen megvalósítható,' minthogy hatásuk csak jelentős késedelemmel éri el Földünket. Ezért egy „naptevékenység-veszélyt jelző“ hálózatot kellene kiépíteni, amelynek jelentéseit átadnák a betegeknek, a légiközlekedésnek és más érdekelteknek. Csak azután lesz igazén értékes a fizikusok és az orvosok együttműködése. SERGIUS BOTH HOBBY, Stuttgart 8
