A Hét 1965/2 (10. évfolyam, 27-52. szám)

1965-07-18 / 29. szám

Nyílt levél Kedves Karcsi! Nem tudom, hol lehetsz, milyen címre küld­­hetném ezt a levelet. Régi címedre nem küld­­hetem, ' régi címed elmosta a Duna — kis há­zad fölött, melynek teraszán tavaly nyáron egy egész vasárnapot átvitatkoztunk, vidáman fa­nyar és ravasz otellóbor mellett — házad fö­lött összecsaptaka hullámok. A minap kint jártam: láttam, illetve nem láttam, csak a szennyes vizet házad helyén ... Azóta állandó gyamoridegességgel küszkö­dök. Az újságok milliárdos károkról cikkez­nek, ismerőseim, vérmérsékletük szerint, szit­kozódnak, vagy könnyes hangon siránkoznak. Hát veled, mi van barátom? Egy közös is­merősünk találkozott veled, állandóan többna­pos szakállal, szótlanul dobáltad a követ. Is­merősünk köszönését se fogadtad, keresztül­néztél rajta, mint az üvegen. Nem, nem sér­tődött meg, megérti határtalan dühöd, végte­len elkeseredésed. Én se vigasztalni akarlak, merő képtelenség lenne ... Milyen büszkén mutogattad vadonatúj házad, a két frissen bútorozott lakószobát s a csem­­pézett, ragyogóan tiszta fürdőszobát. „Ezzel a két kezemmel.. .“ mutattad fel aránytala­nul nagy, barna tenyered ... Igen, a házad, melyet tavaly nyáron „szen­teltünk fel“, vidáman, otellóbor mellett — ha képletesen Is — saját kezeddel építetted, az­zal a kézzel, amely most bőszült konoksággal szórja a követ az átszakadozott, fellazult gá­takra. Itt nincs mese, minden vigasztaló sző, mindenfajta részvét nyilvánítás menthetetlenül frázissá válik. Az ember agya nem képes itt csak olcsó, lapos, undorítóan nyálkás közhe­lyek kitermelésére. Fáradhatatlan dühvei dobálod a követ a gyilkos vízbe, ismerőseiden, barátaidon keresz­tülnézel, mint az üvegen, egyedül vagy, egye­dül akarsz maradni a vízzel, amellyel száma­dásod van. Egyedül... S lám, már olvasom is: „július ötödikén, lé óra 42 perckor végre sikerült betömni az át­­szakadt gátat.“ Fölegyenesedsz s megtörtöd homlokod. Talán körül is nézel s meglátod: nem vagy egészen egyedül. „Végétért a pofázások ide­je?“ — kérdezed jól ismert modorodban. Sor került az egyetlen értelmes beszédre: a tettre. Tudom, számodra most ez sem vigasz: se a gyűjtési akció, se más egyéb. Azt ma­gadtól is tudod, hogy családod nem éhezik, nem éhezhet. Ismered az országot, amelyben élsz. Méltányolod is, fáradtan és dühösen is méltányolod, ami most az érdekedben törté­nik. Pénzre van szükséged és építőanyagra. Kö­re, téglára, mészre, gerendára. Bizonyára hal­lottad, hagy az ország üzemel épp ezt a hol­mit küldik Csallóközbe. Méltányolod, de fárad vagy megköszönni. Az viszont jól esik — tudom, ismerlek —, hogy nem vagy egyedül. Szeretettel köszönt barátod: Zs. Nagy Lajos A legértelmesebb beszéd: a tett ezt vallják a Csemadok vágsellyei helyi szer­vezetének színjátszói, akik július harmadikán bárosuk szabadtéri színpadán bemutatták Ni­­codámi: Tacskó című színművét. A darabot a rossz időjárás ellenére is szép számú nézőse­reg tekintette meg, s ami ennél is dicséretre­­méltóbb, a csoport az előadás teljes bevételét az árvízkárosultak megsegítésére adja s így az elsők között kapcsolódik be a Csemadok KB által indított segítőakcióba. Példájuk, lelkese­désük követére méltó. Az alábbi fényképek az említett bemutatón készültek. 6 árvízi A Csallóköz nem adja meg magát Nagymegyer nyugodt mindennapi életét éli, pedig a várostól alig kőhajításnyira, & vasúti állomás mögött ott a víz. A gá­takon még őrködik a készültség, de a víz szintje már megállapodott és a város a ve­szély utón érzi magát. Csak gyerekeket nem látni az utcákon, a nagymegyeri pionírok nyári táborokban vannak elhelyezve, el­vitték őket a veszély Idején. • Tarcsi Imrének hetek óta életeleme a víz, olyan barnára sült a tűző napon töltött sok-sok óra alatt, mint egy tengeri nyaraló­vendég. A tenger még helyben is lenne, az egész nagymegyeri határ egyetlen nagy ten­ger, de sajnos, nyaralásról szó sem lehet mellette. S még inkább nem lehetett, ami­kor ez a tenger megindult a város felé, el akarta nyelni és csak a megfeszített mun­kával épített gátak tartották vissza, hogy birtokába vegye. Tarcsi Imrével kis vasúti járgánnyal jár­juk be a vasútvonal mentét, ahol legna­gyobb volt annak idején a veszély, A töltés oldalába ezer és ezer zsák ho­mok van berakva, legtöbbjét úgy helyez­ték el, hogy a víz már derékén felül ért, le kellett belé merülni és a zsákot szo­rosan odailleszteni a másik mellé. Tarcsi Imre mutatta meg az embereknek, hogyan kell ezt csinálni. Nagymegyerre váratlanul és alattomosan, hátulról egy vízelvezető kanálison tört a csicsói gátszakadás vize. Derült égből vil­lám, nyugalomból negyedik fokú — a leg­szigorúbb — készültség. Negyvennyolc óráig tartott a megfeszített küzdelem. A töl-

Next

/
Oldalképek
Tartalom