A Hét 1965/2 (10. évfolyam, 27-52. szám)

1965-07-18 / 29. szám

Valamikor nem Is olyan régen szomorúan és Igazán hangzott a nóta, hogy: Juhászlegény, szegény juhászlegőny ... Szegények? voltak a juhászok, mint a templom egere. Minden oldalról sújtotta őket a sors. A gazdalegények elszerették a kedvesüket, a betyárok, farkasok, medvék a nyájat tépázták meg. Sokat változott azóta az élet. Betyárok? Szegénylegények? Ma már nincsenek. Farkas, medve? Akad Itt-ott, de azt Irtják mindenfelől. No és ha betéved a nyáj közé, egyet-kettőt elvisz, de aztán van neki haddelhadd. Belföldi és különösen a külföldi vadászok egyhamar puskavégre kapják. Társadalmi megbecsülésben részesül a Juhász. A keresete nem egy esetben felülmúlja két munkás bérét Is. De azért mindig vannak gondok-bajok a juhtenyésztés körül. Ezért a múlt héten találkozóra hívták őket össze. Tapasztalatcserére, no meg beszélgetésre. Elbeszélgetni az életről, meghallgatni és orvosolni panaszaikat.

A deménfalvl völgybe egymásután érkeztek a nagykalapos, népviseletbe öltözött juhászok. Egyesek a fegyvereiket Is magukkal hozták: a furkósbotot, a fokost, no meg a furulyát. Biztos a régi jó szokásokra gondoltak. Ha netán, akkor kéznél legyen. Az öreg fák azt gondolták, Jánosik hívására jöttek össze. A völgyön átutazó turista vagy egy Idegen pedig azt gondolta — „lesz Itt haddelhadd“. Egy eldugott sarokban az igazságot viszont egy kis plakát hirdette: „Fiatal juhászok országos értekezlete.“ Ezért volt a gyülekezés. Mert a Juhászélet még ma is kemény

élet. Hisz a juhok az év legnagyobb részét a legelőn töltik, jó pár kilométerre a falutól. Gyakran van egyedül a juhász. Magányát talán a klsbojtár, no meg a juhászkutya zavarja meg. Rengeteg a gondja, hisz a juhokkal való gond nem kicsiség. Csak úgy futtában: ne járjon össze-vissza a legelőn, hanem pászmásán legeltessen. A juhászok kötelessége irtani mindennemű növényeket, melyek a gyapjú közé ragadnak. Övni a juhokat a megázástól, naponta kétszeri fejés, etetés, nyírás, farkalás, herélés, Irtani a juh-pakláncsot, a juhbögölyt, stb. Nehéz Is volna minden búját-baját, munkáját és kötelességét felsorolni.

De akik megjelentek az értekezleten, valamennyien kitartó, edzett embereknek látszottak, amit az is bizonyít, hogy míg ők a kislajbi alól kilátszó meztelen pocakkal jártak, a körülöttük lévők dideregtek a hidegtől. De leültek vitatkozni. Régi szokás, hogy a juhász nem szeret sokat beszélni. Hisz el is szokik a sok beszédtől. Tavasztól késő őszig ballag a nyáj után ... egyik dombról a másikra, fújja furulyáját, legelteti nyáját... Most se beszéltek sokat. De a problémákat, gondjukat, bajukat megmondták. Sok a szalma, kevés a széna télire. így nem csoda, ha a gyapjú téli fejlődése lecsökken. Kozor Milos, a pribilovoi EFSZ bacsója viszont Llptó egyes mezőgazdasági vezetőit bírálta. „Felszántják a legelőt, mindenhol fásítanak, de sajtot Is akarnak. Hol fognak legelni a juhok? Az új gépeket Is nehezen kaptuk meg." Juhász-tanyákról is szó esett. Hogyan építeni? De egyezett a juhászok és a szakemberek véleménye. Tágasak és modernek legyenek. Hogy a Juhász Is jól érezze magát és az arra bolygó turistát, Idegenlátogatót juhászhoz illő módon tudja megvendégelni. Közben bemutatták a új típusú kalyibát, a fejő és nyírógépeket. Valamennyi tetszett, de gondolatban azt kívánták és kérdezték, mikor jut el ez a sok minden hozzájuk?

Vita után ártatlan csereberével kezdődött az ismerkedés. KI fokost, ki csuprot cserélt. A késő esti órákban, mikor már nem volt mit cserélni, megkezdődött a juhász vásár. Ki mennyit ad a szíjamért? Hát a subámért mit adtok? — kérdezte: az egyik. Azt is eladta. Egy fekete kis juhász még a kutyáját Is eladta volna, ha kéznél van. így ment ez éjfélig s közben a tábortűz mellett felidéződtek a régi juhász-szokások. Vidám tréfák, régi történetek, furulya- és sípszó mellett telt el az est. S közbe-közbe egyik-másik elillant a szomszédos tűzhöz egy kis nyársonsült birkahús kóstolóra. De mivel a juhásznép is szeret szundikálni, egyesek közbe-közbe ki is estek a menetből. Csak a kitartó „nagylegények“ bírták ki hajnalig. De ahogy jött a hajnal, ők is visszaindultak falujukba, a pásztorkunyhókba. Mert a juhásznép becsületes nép. Ha minden jól Is megy, ha jól is érzi magát, mégis bántja a lalklismerete: hogy is van a nyáj? SZIGL FERENC

Csicsátkn Ottó domborművé

Bemutatkozás

június 12-én dr. Szabó Rezsó, a Cseni ad ok KB vezető titkára nyitotta meg az érsekújvári képzőművészek első, közös kiállítását, amely elsősorban azért érdemel figyelmet', mert kulturális életünk egyik legelhanyagoltabb területére, annak helyzetére és lehetőségeire vet fényt.

A kiállítás művészi színvonalát e helyen most nincs szándékunkban értékelni, csupán képzőművészeink munkájára és az ezekkel szorosan összefüggő néhány problémára szeretnénk felhívni az Illetékesek figyelmét.

Köztudomású, hogy vannak képzőművészeink, idősebbek, fiatalabbak egyaránt, akik rendszeresen alkotnak. Munkáikkal azonban csak az újságokon, folyóiratokon keresztül ismerkedhetnek meg azok az emberek, akiket érdekel a képzőművészet. A lapokban közölt alkotások azonban semmiképpen sem nyújtják azt a művészeti élményt, amit egy eredeti festmény, grafikai alkotás, művészi kerámia, dombormű vagy szoborkompozíció.

Az újvári kiállítás azt bizonyltja, hogy a képzőművészeti alkotások lránt nagy az érdeklődés. S ezt az érdeklődést a lehetőségek szerint ki kellene elégíteni. Csupán az a kérdés, hogyan? Ez elsősorban szervezési probléma, amelynek megoldása nem jelenthet különösebb nehézséget.

Cgy hisszük, nem igényelne komolyabb megerőltetést a már meglévő alkotások öszszegyüjtése, rendszerezése, kiválasztása s egy vándorkiállítás megszervezése, amelyet Dél- Szlovákia magyarlakta városaiban szívesen fogadnának.

A komáromi jókai-napok alkalmából is rendezhetnénk képzőművészeink alkotásaiból rendszeresen minden évben egy gyűjteményes kiállítást, hasonlót az Idei könyvkiállításhoz.

Az említett két lehetőségen kívül m|ég többet is fel lehetne sorolni, de kezdetnek elégedjünk meg ennyivel. Megvalósításuk kulturális életünk szempontjából mindenesetre hasznos lépést jelentene.

Az Érsekújváron megrendezett kiállításon két képzőművész alkotásait láthattuk. Cslcsátka Ottó dobormfivei már országszerte Ismertek, úgyszintén Vanek Imre kerámiai munkái is. Ok képviselik a kiállításon az idősebb nemzedéket. Rajtuk kívül Hertmlnszka Zsuzsa és Szudovszky grafikái, jaksics Ferenc és Nágel Gyula festményei, valamint a m|ág főiskolás Melis György szobrai szerepelnek.

Szép és értékes kezdeményezés tanúi vagyunk. A jövőre nézve mindezt szervezettebben, központitllag Irányítva kellene folytatni. —gs—