A Hét 1965/2 (10. évfolyam, 27-52. szám)
1965-11-14 / 46. szám
Stanislaw Wigodski SZERELEM Az asszony az asztal megtérítésével foglalatoskodott, a férfi meg azzal töltötte az időt, hogy átnézte az újságot. Ezen az őszi napon egyszerűen nem érdekelte az újság, és egyetlenegyszer sem szólt oda feleségének, hogy a hírek hazudnak, vagy nem elégítik ki tudásszomját, keveset mondanak a nagyvilágról. Kissé nagyobb figyelmet szentelt az apróhirdetéseknek, különösen a Vétel és Eladás című rovatoknak, de miközben áttért az egyikről a másikra, volt érkezése pillantást vetni az asztalra is, hogy megállapítsa: az ebédhez még nem történt meg minden előkészület. Ö azonban nem volt sem ideges, sem türelmetlen. Nyugodtan várakozott, mert ezen a napon beszélni akart a feleségével. Az asszony még kint volt a konyhában ,a férfi hallotta lépteit sürgölődését. Közben pedig: Veszek kazeines enyvet, tel. 40-31-23“, azután: „Eladó »Weletmeister« márkájú tangóharmonika, Lektorská utca 13. 16-22 óráig“, azután meg: „Eladok Till-Super fajta (francia) csibéket: Michalin, tel. 303.“ Megjelent az asszony. Egy salátástálat tett az asztalra, majd leült. Férje tányérjáért nyúlt s megszólalt: — Valamit akartál mondani. A férfi letette az újságot, és feleségére nézett. Nem tudta, mi a kazeines enyv, nem tudta, milyen a „Weltmeister“ márkájú tangóharmonika, és fogalma sem volt róla, milyenek lehetnek a Till-Super fajta csibék. — Igen — válaszolta a férfi, és átvette felesége kezéből a paradicsomlevessel megtöltött tányért. — Jó — mondta. — Tejföllel van. — Igen — hagyta rá az asszony, i—* Űjból belementette kanalát. Valamit akartál nekem mondani — ismételte a felesége. — Pirítottál kenyérkockákat? Azt jobban szeretem a levesben, mint a rizst. — Majd így folytatta: —• Meg akartam neked mondani. Észrevettem, hogy már nem szeretsz. — Milyen alapon mondod ezt? — kérdezte az asszony, és összevonta szemöldökét. — Várj, hozom a pirított kockákat. Felállt, a konyhába ment, s hamarosan visszajött. A férfi néhány kockát vett a kanalára és megkérdezte: — Friss? — Szombati. Szombaton ettünk pirítóst — magyarázta az asszony. — Miből vetted észre? ■— Az az érzésem — felelte a férfi. Tányérjába szórta a kenyérkockákat, és figyelmesen nézte, ahogy egybetapadva alásüllyednek, majd ismét felmerülnek. — Talán úgy is van •—- mondta az asszony, és közben a levest kanalazta. — Miért gondolod, hogy már nem szeretsz? — Ha már az embert ennyi év választja el az esküvőtől... Megetted? — kérdezte az asszony, és evette férje elől az üres tányért. — Mit kérsz, szárnyát vagy combját? ' — Talán szárnyát? — A férfi olyan figyelmesen szemlélte a tálon fekvő csirkét, mintha a döntéshez hosszú megfontolásra lenne szüksége. — Nem — mondta —, inkább mégis a combját. — Jó. Add a tányérodat. — Tessék. De hát mi van abban, hogy ennyi év telt el az esküvő óta? Miért kell azért megszűnni a szerelemnek? — Vigyázz, tele van apró csontokkal. Nem kellett éppen megszűnnie, dehát magad is mondtad ... — Te pedig megerősítetted >— kapta el a szót a férfi, majd közelebb húzta magához az áfonyadzsemes tálat. — De te engem soha nem szerettél. — Ez nem igaz. Szerettelek. Az áfonyában körte is van, keresd meg a kanaladdal a másik felét. — Miért? — kérdezte a férfi. — Nagyon finom ez a körte. Sok áfonyadzsemünk van még? — Igen, még néhány üveggel. Az asszony felemelte a kistányért, és belekanalazott egy kis kupac dzsemet. — Ezt nem tudom megmagyarázni. — Dehát valami okod mégiscsak volt rá — jegyezte meg a férfi, és megkérdezte: — Kompót lesz? — Igen, szilvakompőt. Mindjárt behozom. A férfi tekintete egyre a nő arcán csüggött, úgy kérdezte: :— Cseresznye nincs? — De van. Őrülésig szerettelek. — És most mindennek vége? — Nem tudom, magam sem tudom. A szilvát már kibontottam. — Hát jó, lehet szilvakompót is ... — Elhallgatott, majd így szólt: — Tudod mit? — Nem. — Még egy darabot ennék a csirkéből. — Kérlek, máris adom. A nő beleszúrta villáját a fehér húsba, s a férje tányérjára rakta. — Nagyon fáj nekem, hogy már vége a szerelmünknek. A férfi villájáról lecsúszott a falat, ügyes mozdulattal újra rátűzte, és szájához emelte. — Tudod, mi újság? — kérdezte. ,v- Épp most olvastam az újságban, hogy létezik valami csirkefajta ... — Az újságért nyúlt, megkereste az Eladás rovatot, és felolvasta: „Till-Super“. — Holnap megkérdezhetem — kézségeskedett az asszony. — Talán tudnak róla. — Kérdezd meg, ez érdekes. Nagyon fáj nekem, hogy vége a szerelmünknek ... Fordította: SEBŐK ÉVA TELLMANN JÓZSEF GRÁCIA Minefa a pétta? Sohasem értem meg azokat, akik így sóhajtoznák: „Kevés a pénzem! Kicsi a fizetésem!“ Pedig milyen sokan beszélnek így, noha senkinek sincs oka az ilyen panaszkodásra. Nem más ez, mint rossz szokás. Igen, a rossz szokás igen hamar elterjed. Olykor már szinte a könyökömön jönnek ki az ilyen mondások: „Fizetéstől fizetésig tengődünk." Vagy: „Ha kétszer egymás után nem kapnánk fizetést, felkopna az állunk." Akik így beszélnek, rosszul értelmezik az életet. Én szerencsére nem így gondolkodom. De nem ám! Nekem nem kell sok pénz, magas fizetés. Mire lenne az jó? Talán arra, hogy irigyeljenek érte? Vagy arra, hogy megfúrjanak? így legalább biztos vagyok benne, hogy senki sem pályázik az állásomra. Meg ha sok pénzem lenne, azt el is kellene költeni. Nekem pedig ilyen gondom nincs. S milyen jól van ez így! Ha sokat keresnék, akkor néha meginnék egy sört. Később a bort is megszoknám. S a bort talán a pálinka váltaná fel... Még rágondolni is rossz, milyen könnyen alkoholistává válhat az, akinek pénz van a zsebében. Ha sok pénzem lenne, kövér pénztárcát kellene cipelnem. Talán még a huligánok is leütnének. Azt mondják, a magas fizetésű emberek könnyen, találnak maguknak feleséget. Én is nősülés előtt állok, hiszen maholnap negyven éves leszek. Ha pénzem lenne, akkor én is találnék valakit, aki hozzám jönne feleségül — a pénzemért. Csak hát én igaz szerelemre vágyom! Olyan nőre, aki kis fizetésem ellenére is imádni tudna. S tudom, talállak is ilyen élettársat. Ha módos ember lennék, én is kocsit vennék. S ez mivel járna? Bármikor elgázolhatnának; ha meg én gázolnék el valakit — becsuknának. Bárhogy is tekintem, előnyösebb ha keveset keres az ember. Minél kevesebbet, annál jobb. Sőt, én kérni fogom, hogy csökkentsék a fizetésemet! jelenlegi fizetésemből ugyanis napjában akár négyszer is étkezhetem. Ez pedig számomra nézve ártalmas — vigyáznom kell a vonalaimra. Még ma megírom a fizetéscsökkentési kérvényemet. Remélem kérelmem megértésre talál. Maradok tisztelettel satöbbi. FÜLŐP IMRE 9
