A Hét 1965/2 (10. évfolyam, 27-52. szám)
1965-10-24 / 43. szám
JOZEF HANZLIK; TÉLI ETŰDÖK 1 Egészen egyedül a hegy havas síkján két tört boróka között kioldod a sít leülsz s a ködöt hozó est észrevétlenül köréd száll 2 A sziklához támaszkodsz mint az alvó gyermekre vigyázó kutya figyeled az ég hegyeit amelyek úgy függnek hogy majdnem érintik a föld hegyeit 3 s éppen a testvéri érinthetetlenség láttán ráébredsz mennyire vágyakozol mióta élsz a húgod után egy apró fizikai lényre aki veled volna az első lépésektől aki elfut és visszatér virággal sírva még az álmaidban is 4 micsoda ábránd — hirtelen ér a gondolat s mikor órádról felpillantasz már ott érzed magad mellett Ö az igazán ő a húgod akit összetévesztettél az angyalokkal a lányokkal sőt még a hasztalan versekkel is 5 az ég hegyei abban a pillanatban megindulnak zúgva a földre s te mert zavarban vagy cigarettável kínálod húgodat s így szólsz vegyél ezüst tárcában vannak 6 de mielőtt meggyújtanátok a cigarettát a lángot a tenyeretekkel eltakarjátok s ekkor az első érintés után a húgod megszólal bátyám örülhetsz te gyönyörű örömmel mert dalolhatsz ahogy a fűszálaknak adatott s nem ahogy a húroknak dalolsz s föléreznek a tárgyak elszunnyadnak az állatok s a gyermekek is bár nem ismerik a beszédet 7 és te védekezel hugocskám ne erről beszélj hisz megrónál az ügyetlen szavakért a zavart hangokért hogy a szél szebben énekel a tört üvegen inkább arról mesélj hol rejtőztél ily sokáig milyen távolból nevettél felém mikor büszkeségemben elfeledtem olvasni az agyagból gyökerekből és ráncokból és honnan sírtál felém milyen ablakokból milyen idegen szobák faláról hogy reggelente a te könnyeidet töröltem le homlokomról mert fénylettek és égtek 8 már kicsi korodtól nagyon szerettelek ó hugocskám s beszélnem kell a talpadról is mely után fű serken mint illatos álom s a hajadról mely az ágak öröksége mint a kiáltás s a tenyeredről mely számomra hihetetlen nyugalom tudod hugocskám hiába keresek párhuzamot mellyel egyetlen pillantásodat a másikon keresztbe fektethetném Botyánszky Lenke rajzó 9 S a húgod átöleti a nyakad vigyázva hogy a vállad fájón a kövekhez ne erjen fájdalmaid mélyére tekint és suttog bátyám tudom sokat szomorkodtál de miért hajszolod az árnyakat a kilenc lakat mögötti lámpa sejtelmét s a rosszul sikerült barátságokat is sorra úgy tűnik oktalan minden könny amit kerestél mert mindez az igaz szerelem vágya a gyönyörű boldogságé nos mit számít a lehet s talán a végül a valószínűleg... 10 és te a húgod karjában remegsz s elmondod ki tudja hányszor már kicsi korodtól nagyon szerettelek... milyen messzeségből... bolondul hogy fénylik hogy ég ... bocsáss meg ... egész életemben ... nézd ezüst tárcában vannak ... 11 az ég hegyei lezúdulnak a földi hegyekre felébredsz s látod a vérszinű eget nem úgy haltam meg ahogy a hóban kell meghalni mondod csodálkozva mert nincs egy nyom mely a húgodról beszélne de utána alvó állatfiókát találsz az öledben remegő vérrokonod mely melegített s most hirtelen ocsúdva elbiceg az erdő felé 12 ekkor'felcsatolod siléceid s a vörös havon ringva suhansz haza mikor a hegyek óriási harangjai fenségesen megkonaulnak. GÁL SÁNDOR fordítása 11
