A Hét 1965/2 (10. évfolyam, 27-52. szám)

1965-08-29 / 35. szám

Kosik József rajza

masieiol meg jo ára van mostan a piacon mindennek, a kappannak tán soha nem 'is volt ilyen nagy ára, meg a hagymának, paprikának, zöldségféléknek, a jóféle sáfránynak, de még itt, hanem a templomon tulnan, a nagypiaconl Ott a birkát szedik össze meg vágómarhát keresgélnek, hiszen jönnek vissza a győzelmes seregek és nagy lakomát készítenek számukra az estével! Nagy lakoma lészen tehát itten, borral, meg zeneszerszámokkal, énekmondásokkal...

Nem csak azon tízezer számára, akik diadallal jönnek vissza, hanem eme tízezer harcos számára is, akik készen állottak minden pillanatban, hogy adott jelre lerohanjanak a harcba a többiek után.

Várbeliek járják tehát mindkét piacot, úgyszólván minden hagymát megvesznek a derecskeiektől, hiszen hagyma nélkül el se képzelhető a birkahús, de megveszik a paprikát is jóáron a böszörményiektől, mert paprika nélkül megint csak nem birka a birka, viszont a sültkappannak meg sok tepsi kell, és... egyszóval, alig van a piacon olyasmi, amire most szükség nem lenne.

Az ácsok is, a piacosok is tudják, hogy valami igen nagy dolog készül, de pontosan senki nem tudja, hogy mi? Tudják az éjszakai támadást Bocskai ellen, Bocskait ismerik jól a váradiak, s környékbeliek. Hiszen, évekig ő volt a váradi vár kapitánya, a Részek és Erdély verhetetlen vezére, de pontosan nem tudják, hogy miért kell Bocskait bántani, de a hallatlanul jó árak megfakítják az érette való aggodalmakat. Ök tudják. A hatalmasok. Az ő dolguk csak az, hogy adjanak, vegyenek, munkálkodjanak.

Az ácsok már mégis többet tudnak valamivel, hiszen, ők céhbeli emberek, és a céhek tudvalevőleg benne vannak a politikában, nyakig. Várbéli dolgokban szavazati joguk van, sőt. Ha szorul a kapca, várvédelmi kötelességet is szabhat ki rájuk a törvény.

De egyelőre csak a piac zsong, valahol csődör nyerít, saroglya csattan és a piac mintha kicsit megkavarodott volna.

— Hájjá kend, én azt hiszem, hogy ... itt valami nem pászol! — mondja a fiatal ács az öregebbnek.

— Mi? — szalad a tekintete végig a gerendán, azt hiszi, hogy avval van valami baj.

— Az, hogy... nem tetszik nekem ez az egész, mivelhogy... mink magyarok ácsoljuk ezt a vérpadot és a németek magyarokat akarnak lefejezni rajta ...

Folytatjuk.

13

íozzá, amíg eoool iiegya/.Ggic-ito gmcium esz.

A fiatal farag, az öregebb már báldol, isattan a balta, zendül a bárd, s repül a orgács, de néha csak feslik. Piros fésűkbe húzzák meg a zsinórt, a gerendára leccentik, egyenes az. Egyenesebb, mint a nyillövés. Feltéve, ha lenne még valarol, valakinek nyila. De van is már nyil, ä fene. Puska kell már, meg ágyú. Meg kard, meg hajdúbalta, meg lándzsa, na, /an azért öldöklő szerszám dögivei.

— Mégis csak furcsa, hájjá kend bátyám, hogy ... más szüretel, meg szánt, vetéshez készülődik, mink meg • itten ácsoljuk ezt az izét, ezt a ... vérpadot. — Mondja a fiatalabb és baltáját a gerendára veti, rátámaszkodik. Az öreg lecsap még egy kis dudorodást a gerenda lapjáról, s fél lépéssel előrébb lép. A bárd álét nézi, ujjaival végig Is matatja.

— Egyik embernek ez a dolga, a másiknak meg más. Addig nincs baj, míg mindenki igyekszik elvégezni a maga dolgát.

— Igende ... mink meg most vérpadot ácsolunk, hát ez a mi dolgunk hajja-e kend?

— Most ez, holnap meg más. Híd, vagy háztető, de azt hiszem, hogy... hamarosan megkezdjük az új templomépítését itt, az újonnan alakított káptalan sor megett. Ott aztán kell a jó ácsmunka, csakugyan. — Megáll a munkában, lábával a forgácsot piszkálja.

— A céh vájjon a bandába minket beveszen?

•— Ha velem se tárgyalna, akkor azt mondanám, hogy elment az esze ...-— A templom fedél, az jó. Meg aztán

a toronytető__ az az igazi. De hájjá

kend ... még sincsen ez rendben.

— Mi a fene?

— Az a. Mert teszem azt... hogy ha csinálnánk azt, amit az ácsnak csinálni kell, de ez a vérpad .... — Megáll ez is. A baltát a gerendába üti, aztán a tenyerét piszkálja. S közben oldalvást sandít. Ahol a tér szélén piaci kofák, árusok szoronganak, meg vásárlók, meg csak nézgelődők, összeszorult most a nép, a készülő vérpad miatt a piac. Azok is csak sunyítva sandítanak erre, ezek is amarra, mindenki tudja nemcsak a piacon, hanem az egész városban, hogy ml készül most itten.

Egyfelől a vérpad készül, hogy majd, de nem is olyan soká, tán délfelé, amikor teljesen szétszedik a hadak a hajdúkat, Bocskait és főembereit megkötözve hozzák, a vérpad tehát kell még napvilágon. Mert nagyon keli a népnek a látványosmppai Balázst hozzak eleoe, két ember van mellette. Bakó Demeter, meg Némethy Balázs. Nyilván csak azért kisérik úgy, hogy tessék lássék. Hiszen, mégis csak a császár zsoldjában állott. Igaz, hogy mikor zsoldba szegődött, még Bocskai is ellenségnek számított, dehát Istenem. Amit megtehetnek a nagyok, nem mindig tehetik meg a kicsik. A legkisebbek meg éppen nem.

De azután... ez az éjszakai szembefordulás még az igazi vétket is kiengesztelte volna. Bocskai megdicsérte és kinevezte a hajdúszázad ‘második kapitányának.

A másik kapitány Némethy Balázs.

De hiszen, lesz ott több kapitány is, hamarosan.

De addig még egyet-mást el kell intézni, többek között azt is, hogy az összes zsákmányolt, de valójában ijedtükben elhajított zászlókat össze kell szedni. Itt pedig volt zászló fölösen. Külön-külön s másmilyen zászlók voltak a kassai zsoldosoknak, más a vallonoknak, más a tokajkörnyéki nemesi bandériumoknak.

Egyiknek haragoszöld a színe, a másiknak fekete sárga, harmadiknak égszínkék, igen szép és értékes zsákmány. A teljes és tiszta győzelem jele. Megszámolták, a nyelébe belevésték a számát, aztán annyi emberből álló csapatot szerveztek, amenynyi a zászló, és a zászlóvivő csapat megindult elől kettős sorokban, a zászló a jobb kezükben, csakhogy nem felfelé tartva, hanem lekókkadva, a bal váll iránt. Utánuk a testőrségnek számító szakasz, ezek után Bocskai arannyal és ezüsttel kivert és díszített nyeregben, kengyelben, s végül a századokba igazodó csapatokban. Elég ritka sorokban, hogy többnek lássék. S végül jó kiáltásnyira szekereken, megkötözve hozták a foglyokat.

Lassan, tempósan ment a menet, hogy lássák őket boldogok boldogtalanok, voltak faluk, ahol a népek, az út mellett tolongtak kétoldalon, régen nem látott ilyen diadalmenetet az itteni nép.

A Nagy-templom előtt, a piacon felsorakoztak, a város urai lejöttek Bocskai elé, levett süveggel köszöntötték, ami azt is jelentette volna, ha semmit nem is mondtak volna, hogy behódoltak Bocskainak. De mondták. Fogadalmat tettek, hogy Bocskai hadjáratát a város segíti, ahogy csak tudja, ahogy tőle telik.

A sebesülteket bevitték az ispotályba, különösen Pecz ezredest ajánlották nagyon gyógyításra, hiszen egy ilyen főember igazi kincs a kezükben. Ki tudja, mit s mennyit lehet azért az egyért kapni, cserélni?

Egy teljes napot töltöttek el Debrecenben, ettek, ittak, fegyvereiket tisztogatták, és másnap nyolc emberből álló kis csapat megindult a zsákmányolt zászlókkal Buda felé. Ajándékba küldi Bocskai Moha, med pasának.

Hadd lássa, mit tud a hajdú csinálni, ha megvész. Meg aztán... nem árt, ha ezt a magas Portának is megmutatják. A zászlóvivőket Bakó Demeter vezeti. Nagyon kell ilyesmire a kipróbált ember. Ki tudhatja, hogy mi vár rájuk ütközetbe?

Amikor a zászlóvivők elmentek, a csapatok is megindultak a császáriak nyomán. Egy részük Váradnak, más részük egyenesen Diószegnek. S Bocskai kevéssel mögöttük kíséretével, hogy mindkét szárnnyal tudja tartani az összeköttetést.

Váradon a Szent Lászlő-téren, szemben a kéttornyú nagy templommal, amit ugyancsak Szent László magyar királyról neveztek el, két ács faragta a gerendákat az álmosdi ütközetet megelőző napon. Az egyik, a fiatalabb, csak fejszével faragja, előbb egyik oldalát, aztán a másikat, harmadikat, negyediket. De hát nem megyen az olyan gyorsan. Gömbölyű tölgyfagerendákról van sző, és bizony idő kell