A Hét 1965/1 (10. évfolyam, 1-26. szám)
1965-02-21 / 8. szám
tudja elkepzeini, mi ienet: A motor Denegése erősödik. Távol, a szürkületben fekete árny jelenik meg az úton. Még néhány perc és a dübörgő masina Pista elé ér. Motoros hóeke. A járási székhelyről jött, hogy szabaddá tegye a hólepte utakat. Pista gondolkodik, unit tegyen. Az egyre sűrűsödő alkonyaiban nem akar nekivágni a nagy útnak. Tehetetlenül ált, néz abba az irányba, ahonnét a gép jött, s amerre délelőtt Bodri beleveszett a hórengetegbe. Nein ismer a hangjára, amikor szembefordul a fagyos széllel és rekedten iparkodik túikiabálni a szél orgonáié muzsikáját: — Bodri! Bodri! Kutyuskám! A hívó szó a távolbavész, nincs foganatja. Pistának kiszárad a torka. Gallérja alá csomókban veri a havat a szél. All még egy ideig, száját némán tátogatja, aztán lassan, reménytvesztve megindul befelé. Alig olvad le a hó a kabátjáról, sapkájáról, amikor különös neszek hívják magukra a figyelmét. Mintha parányi csengetytyűk csilingelőse fúrná át magát a tomboló vihar zenebonáján. Talán a fülem cseng — gondolja Pista. De a csengők csilingelőse mintha erősödne. Már nem is valószínűtlenül gyenge csengőmuzsika ez, hanem ütemesen ismétlődő, harangjátékszerű, régi karácsonyok, csodás téli tájak tiuiKRci u.— K.tarja az ajtót, s most már meggyőződhet róla, hogy a csengők valóban versenyre keltek a szélorgonával, s egyre inkább felülkerekednek. Azután történik valami, amit Pista zaklatott lelke csak mint valami álomszerű téli látomást fog fel. Halkan suhanó szán kanyarodik a ház elé. Az élő hóemberben, aki ólomléptekkel kászálódik le a szánról! Pista csak nagysokára ismeri fel Pereces Miska bácsit, a szövetkezet járásszerte hires tehenészét. Az öreg kihámozza magát a temérdek pokrócból, takaróból, lerázza a havat, tömött bajuszáról, de közben azért már beszél is: — Hát itt lennénk! Cudar egy út volt ez, öcsém. Förtelem ez a szél. De nem várhattam tovább. Három napja tétlenkedtem már a Kovács sógoréknél itt, a szomszéd faluban. És mesélni kezd az öreg. Elmondja, hogy harmadnapja tejet vitt a városba a szánon, de útban hazafelé elakadt a nagy hóban a szomszéd faluban. A Kovács sógoréknál szállt meg, de amint a hóeke szabaddá tette az utat, a nyomában haza is indult. — Igaz is — folytatja az öreg Pereces — a Szabó Julika küldött ám neked valamit. De mondd, te gyerek, hát volt lelked Ilyen ítéletidőben kizavarni azt a l«fc tyát? Azzal a szán ülése alá nyúl és megmoa? gatja az ott elhelyezett pokrócosomét Pista csak áll dermedten, várja, hogy éh tűnik a téli varázs, a hihtetlen látomás. Ám ehelyett a pokrócok alól előbukkan a Bodri okos, de bágyadt feje, s amint megpillantja a gazdáját, vakkant néhányat, majd kifejti magát a pokrócok közül és farkcsóválva ugrik Pista lába elé. Pista felemeli a kutyát, magához öleli, még meg is csókolná. Karonfogja az öreg Pe recest, invitálja befelé. — Ügy kifáradt a szegény Bodrid, hogy a maga lábán aligha ért volna haz'a. A Julika ezért bízta a gondjaimra — meséli Miska bácsi, miközben kihörpinti a jóféle barackpálinkát, amivel Pista kínálja. Aztán különös látványnak lesz tanúja az öreg Pereces. Pista eddig csak simogatta a Bodri fejét, de most meg már a nyakába akasztott öreg bugyelérisban kotorász. Kis papirost szed ki belőle és elolvassa. Aztán átöleli a kutyát a nyakánál fogva és kitörő jókedvvel összeviszsza csókolgatja a farkát csóváló jószágot. Pereces bácsi tán soha nem fogja megtudni, hogy a legény jókedvét a kis papirosra írt üzenet okozta. Nem volt hosszú üzenet. Két cső csupán: Várlak. Julika. Ungvári Tamás nevében Szólnom kell, mert vannak dolgok, amelyeket nem lehet .elhallgatni. A MATESZ Miller-bemutatóján kaptam egy műsorfüzetet. Lapozgattam benne, olvasgattam az Írásokat, vallomásokat, s egyszerre Ismerős sorokra bukkantam. A „cikket“ Klimits Lajos irta .. Azonban! A Budapesti Európa Köynvkiadó 1963- ban Jelentette meg Arthur Miller drámáit. A kötetben a szerző tanulmányát is közölték, s utószóként „Arthur Miller dramaturgiája“ címen Ungvári Tamás Írását. Ungvári és Klimits írása között nagyon közeit rokonságot fedeztem fel. íme, néhány ljelölük: Klimits: Műveinek lánca egy minduntalan megújhodó, alakot váltó, temperamentumot és szenvedélyt cserélő művészet, amelyben a legújabb mű mindig elmossa a réginek az emlékét is. Ungvári: Műveinek ez a láncszeme egy minduntalan megújtíódó, alakváltó, egyéniségét az objektív kifejezés mögé rejtő művészt mutat: csaknem színészi temperamentumot, aki szereppel együtt szenvedélyt is cserél; új játékával elmossa a régi emlékét. (525 old.) Klimits: Miller drámáit erőteljes szálak fűzik össze, mély s egységes mondanivaló cseng ki műveiből, a forma és az alakváltás éppen ennek az egységes mondanivalónak az eredménye. Ungvári: Miller munkáit erőteljes szálak kapcsolják össze. Mély és egységes mondandó zeng bennük, melynek az egyes darabok csak nagyszerűen harmonizált tételeit szó laltatják meg. A forma és alakváltás épp ennek a mondandónak őrzéséből ered. Klimits: Hősei egy adott törvény ellen lázadnak fel, bukásuk oka az, hogy ezt az adott törvényt megsértették. Ugnvári: Hősei egy adott törvény ellen lázadnak fel: bukásuk oka az, hogy valamely rendet megsértettek. (526. oldal.) Klimits: Eddie Carbone feljelenti társait. Ezzel a brooklyni híd árnyékába húzódó menekültek törvényét sértette meg. Ungvári: Eddi Carbone feljelenti társait. Ezzel a brooklyni híd árnyékába húzódó menekültek törvényét sértette meg. (527 oldal). Klimits: Antigoné az adott törvényt egy belső sugallat parancsára megszegi, de a magasabb erkölcsöt még a pusztulásban is ő képviseli. Ungvári: Antigoné vagy Elektra ezt a törvényt egy belsőbb sugallat parancsára megszegi: de a magasabb erkölcsöt, az igazságot még pusztulásukban, sőt éppen azáltal, hogy szenvedélyükért életüket adják: ők képviselik (527 oldal). Klimits: Miller nem marxista s mégis a modern tragédia számára megköveteli a társadalom adott körülményeinek rajzát is a megtisztulás — a katarzis mozzanata lázit és a hőst önmaga fölé emeli, a inegáldozottságból egy magasabb erkölcs talajára a bukásban az adott helyzet és jellem, a cél és a valóság közötti kibékíthetetlen ellentmondást hívja életre. Ungvári: Miller nem marxista. De számot vet azzal, hogy a modern tragédia a társadalom adott körülményeinek rajzát Is megkívánja. Tudja továbbá azt is, hogy a megtisztulás mozzanata, a katarzis, épp azzal lázit, hogy a hőst önmaga fölé ömöli: a megalázottságból egy magasabb erkölcs fennsíkjára; a pusztulásban a körülmények és a jellem, a szándék és a valóság közötti kibékíthetetlen ellentmondást jeleníti meg. (532—533 oldal). Klimits: Különbség a marxista felfogás és Miller humanizmusa között az, hogy a marxizmus a személyiség megváltásán túl a társadalom adott állapotának a megváltására Is törekszik. Ungvári: A különbség viszont a marxista felfogás és Milleré között az, hogy a szocialista eszme a személyiség megváltozásán túl — a társadalom adott állapotának* megváltására is törekszik (533 oldal). Klimits: A Pillantás a hídról jelképes cím, a rátekintés távlatát idézi... Ungvári: A pillantás a hídról ebben a* értelemben is jelképes cím: a rátekintés távlatát idézi... (538. oldal). Nem nagy dolog ez. Vagy nem lett volna nagy dolog, ha Klimits Lajos kirakja az idézőjeleket. Sajnos, ezt elmulasztotta. De ha már ő megfeledkezett azokról az átkozott macska körmökről, legalább a műsorfűzét szerkesztője rakta volna ki. Mert nem nagyon hiszem el, hogy a színház szakemberei nem tudnak az általam idézett könyvről. Vagy ez is lehetséges? Mindenesetre itt olyan kérdés forog fenn, amely — bár parányinak tűnik — rontja az Írott szó hitelét, s mint ilyen mellett nem mehetünk el szó nélkül. Gál Sándor 13
