A Hét 1965/1 (10. évfolyam, 1-26. szám)
1965-06-20 / 25. szám
G aá I Gábor öröksége Gaál Gábornak, a két világháború közötti marxista irodalomtörténet kiváló képviselőjének, a kolozsvári KORUNK ismert szerkesztőjének müveiből — szellemi örökségének első lényeges részeként—, nemrég adott közre egy válogatást az Irodalmi Könyvkiadó Bukarestben. A mű fontos adalék a munkásmozgalom politikai tevékenységének irodalmi változataihoz, különösen a harmincas évektől kezdve, amikor a német fasizmus jutott uralomra, amely ellen körömmel és foggal védekeztek kiszemelt áldozataik, elsősorban a kommunisták. A heroikus munkából Gaál Gábor alaposan kivette a részét, java tevékenysége a 16 évfolyamot megélt KORUNK hasábjaira jutott. Magás szintű és elszánt társadalmi körleveleket bocsátott világgá: sohasem fáradt bele a tőkés társadalom lerombolásának követelésébe és helyébe célul tűzte a szocialista társadalom felépítését. A királyi Romániában nem is volt ez olyan egyszerű. A KORUNK szerkesztési ideje alatt nagy apparátussal csaknem 1000 munkatársat szervezett, az ő erejükre támaszkodott, olykor feltételesen, mert sokan megtorpantak, cserbenhagyták az eszmét, illetve sokakat Gaál Gábor nem követett. A Magyar Tanácsköztársaság bukása Gaál Gáborral együtt sok értelmiségit megzavart. Időnek kellett eltelnie a különböző emigrációkban, amíg megtalálták a továbbjutást. 1921-es bécsi tartózkodása során sóvárogva ír Longosz: Daph'iis és Chloe című pásztorregényéről. Szeretni való, elmélázásra alkalmas írásnak minősíti s még hozzáfűzi, hogy nagy öröm, mert igaz irodalmat ad e szörnyű, szétdúlt mostani világban. Gaál Gábor értékelemzése ellentétbe csap át, már egy hét múlva, Belinszkij és két orosz kritikus társáról írt megemlékezésében. Belinszkijt az orosz esztétikai realizmus mesterének látja, aki nem az esztétizmus után fut, hanem állandóan társadalmi parancsok után kutat és aszerint méri esztétizmusát. „Az orosz kritika gyökere mindig társadalmi formák fölött való ítélkezésben állott, s ezért magatartása az oppozíciő, a lázítás“ — mondja Gaál. Majd 1926-ban, már Kolozsvárott újból visszatér idillikus nyugtalanságához a román Panait Istraiti: Kyra Kyralina c. regénye kapcsán. Gaál Gábor e romantikus, kalandos, a mese színvonalán híressé lett könyvet ismertetésében meleg szeretettel üdvözli. / Négy évvel előtte, Gerhart Hauptmann születésének 60. évfordulói összefoglalásában meg tudja állapítani Hauptmann jelentős életművének végzetét abban, hogy a „szocializmus is komplexum nála, éppen úgy, mint a religiozitás, vagy a művészet, vagy a generációk szembenállása ... Ez a világnézet határozatlan, passzív, a mindenkinek igaza van világnézete, amely azonkívül túlontúl telítve van lírával.“ Talán e szavakban születik meg a későbbi Gaál Gábori szilárd magatartás, amely a balrafordulás egyengetésén túl képes az ideológiai frontba is beilleszkedni. A „fel kéne szabadulni már“ gondolatát Gaál Gábor többször is kifejti, a klasszikus filozófia felbontásától, a Szovjetunió irodalmának népszerűségéig. A klasszikus Spinozáról szóló rövid, szellemes korrajza, születésének 300. évfordulója ürügyén odaveti, hogy Spinoza az emberi agy felszabadítását kezdte meg a Biblia nagy szellemi nyomása alól. Ez az aprónak látszó részlet arra jó, hogy tovább épüljön benne a spinózai elmélet, a modern monizmus kiindulási pontja: a lélek és test azonosítása. Gaál Gábor itt Rousseaut, Herdert, Goethét és Heinét hívja tanúul. Hozzáfűzi, hogy Feuerbach révért Spinoza gondolatainak egy csomó töredéke átkerül a szocializmusba. Gaál Gábor céltudatos aprólékossággal ostromolta a tőkés társadalom szellemi hadállásait igényes ismeretterjesztéseivel. A válságokat kora megrendítő élményei közé sorolta. Bonckése alá nem egyszer a világirodalmat és hazai irodalmat vette, hogy rajtuk mutassa ki a válság és következménye jeleit. Mint mondotta, ez próbakő lehet az adott harcban a múlt és jövő között. „A régi rendszer kötelező még, de ez a régi rendszer már nem funkcióképes. Mind nemzeti, mind nemzetközi viszonylatokban az alapjaiban rendült- meg. A rendszeren belül valami világvége-féle hangulat feszül. Az összeomlás — realitás ... A válság ... Oroszországot kivéve s— adott az egész világon.“ (1932) Igaz, a mindent eldöntő gazdasági válságról beszél, de a szellemi képződmények kiirthatatlanul összetapadnak a gazdasági alappal. Gaál Gábor a kor világirodalmát nem egy írásában vizsgálva rámutatott, hogy az, mint korának érzékeny szeizmográfja: artisztikus. Egyik része tragikus konfliktusokba, másik része a különösségek világába, vagy a játékirodalomba menekül. A válság megragadása számára elvileg lehetetlen. A romantikus irodalom célja a lelkesítés, a naturalista irodalomé a kritizálás. Emez a fiziológiai élet rajzától a szociális nyomor rajzáig mindent leír, lerajzol, lefotografál. A naturalisták már a valóságot adják, de valamit sehogysem akarnak Joyce), de a válságban levő ember számára legfeljebb azt tudja mondani: légy erős individuum, s akkor kibírsz mindent. Gaál Gábor erős érdekeltséget vállalt harcaiban, a nacionalizmus minden fajtája ellen. Élessé vált a küzdelem 1933-ban, a német fasizmus uralomra jutásakor. Tudományos dolgozatai konkrétumokat, tárgyi elmélyülést és nélkülözhetetlen gúnyt tartalmaztak. A nemzeti szocializmus filozófiai jellemzésében megemlíti, hogy fő Iránya az új misztika és az univerzalizmus. Alfred Rosenberg filozófiájában például a tudás harmadrendű. Minden a hiten alapszik. E metafizika körében könnyen elfér a faj fogalma, mint a kispolgárság és parasztság soraira épített antiszemitizmus eredménye. A nemzeti becsület jelszava a versaillesi szerződés által megsértett nemzeti érzésekhez kapcsolódik. Minél komolyabb a helyzet, annál élesebb Gaál fegyvertára Leleplezi a wei. mari demokrácia álszent ellenállását a növekvő fasiszta veszéllyel szemben. Mert a polgárság a „gondolkodók és költők hazájában“ annál a Spenglernél kötött ki, aki Kant és Hegel eszményei helyére a rohamszakaszparancsnok eszményt tette: „A valóságos történelemben Arkhimédész minden tudományos felfedezésével talán kevésbé volt hatékony, mint az a katona, aki Siracuza ostrománál Arkhimédészt agyonütötte.“ (Spengler: Der Untergang des Abendlandes, 36. oldal). Gaál Gábor hangja 1939-ben a világháború kitörése előtt vált a legélesebbé, amikor újra és újra figyelmeztet, lázit és izgat a háború és fasizmus ellen. A francia forradalom 150. évfordulóján felveti az akkor kivívott emberi jogok minimális használhatóságának szerény kérdését. „A mi drámánkban — írja — az emberi áll most a tragikus helyzet élén, hogy 1789 eszményei megmaradjanak-e vagy sem ... A német fasizmusban egy spengleri cézár áll szemben a XIX. és XX. század legjobb tendenciáival.“ Gaál Gábor a maga csiszolt humánus megérteni, hogy nem a fiziológia, vagy a patológia határozza meg a társadalomiján élő ember szokását, ízlését, gondolkodását, hanem a termelésben elfoglalt helye, s a társadalmi és gazdasági erőviszonyok. Gaál Gábor időben számot v#t az izmusokkal is. Az irodalmi forradalmakat olyan kísérleteknek látja, amik a valóság számára elégtelenné lett irodalmat megkísérlik képessé tenni a válság befogadására. De a különböző irodalmi forradalmak csak azt eredményezték, hogy az ember úgynevezett összetett komplex ábrázolása tökéletesedett. Ez az irodalom képes (minden írónál más és más vonatkozásban) az árnyékokat, lelki rezgéseket és egész apró hangtalanságokat kicsendíteni (James formanyelvén egyre hevesebben hangoztatja a föld alá szorított kommunista párt véleményét. Fel kell sorakozni az alapvető eszmények megvédésére. Minden a döntés szakaszába került, a harc sodrába. Drámai helyzet keletkezett. A végső összecsapás kikerülhetetlen. Navirendre került az egész régi világ leváltása. Megelégedéssel kell regisztrálnunk e kitűnő humanista harcos életútjának gondosan válogatott első kötetét. A hozzá fűzhető értelmező esztétikai elemzés talán azért nem került sorra, mert maga a mű felkészülten és világosan elemzi önmagát. (Irodalmi Kiadó, Bukarest és a Szépirodalmi Könyvkiadó közös gondozásában 1964). BECSKY ANDOR 9
