A Hét 1965/1 (10. évfolyam, 1-26. szám)
1965-05-02 / 18. szám
Ozsvald Árpád Földközelben téglát, és „az öreg házak az épülőket —< falumód — unokákként őrzik ...“ Egyszerűen, érthetően ír a költő, de ezekben az egyszerű szavakban belső tűz van, nem máglya-lobogás, nem is szalmaláng, inkább melengető parázs, amelynek nem vakít el a fénye, közelebb húzódhatunk hozzá s jól érezzük magunkat meghitt, otthonos melegében. Verseiben a kezdő sortól ott érezzük az őszinteséget. Nem dobálózik a színes, de annál mélyebb sötétséget hagyó frázisokkal, nem is akar elkápráztatni, azt mondja el, amit érez, testvéri szóval, meghitten. Ogy érezzük, hogy amit mond, azt nem is lehe’t másképpen elmondani, megfogalmazni. A szavak pontosan azt a hangulatot keltik bennünk, amit a költő érzett, amikor verssé formálta őket. Ha valamelyik versében egy két jelzőt színesebbel cserélnénk föl, nyomban észrevennénk, érzékelnénk a disszonáns hangot, a harmónia egységének megbomlását. Milyen őszintén, pózmentesen írja le például az egyedüllétet, társtalanságot Albérlet című versében. Mintha mérlegre tenné a szavakat, képeket, olyan érzékletesek, kifejezők: Semmi se tied: a nyikorgó ágy, az ablak, melyen kitekintesz, a kilincs, az asztal, a kopott szekrény, a négy fal, hová szögei se üthetsz. Este úgy surransz be, mint a tolvaj, megkérdik, miért égett ha/nalig a lámpa. Semmi se tied, csak a sarokban feltornyozott könyvek garmadája, melléjük guggolsz, ha elfelejted, ml is van alul, de a Bábel tornyát újrarakni nincs semmi kedved, és lefekszel, vagy az ablakon át bámulod a szomszéd ház fényeit, a kövér mamát, ki az ágyat bontja, és lánya a tükör előtt vetkezik ... Képek, hangulatok, emlékek formálódnak költészetté Ozsvald új kötetében. A költő életünk mindennapjáról, a dolgok egyszerű szeretetéről tudósít, megállít bennünket az elfutó perceknél, megláttatja a koncentrált szürkén átderengő pasztellt, a holt tárgyakból felsugárzó lírát. A kötet utolsó ciklusának, a Köfcornak versei mélyen megrendítően fogalmazzák meg az emberiség nagy kérdéseit: nem rohanunk-e egy mindennél borzalmasabb katasztrófa felé? Meg tudjuk-e őrizni az emberiség nagy vívmányait a jövendőnek? Súlyos szavakba, próféciákba önti a költő emberféltő, emberiségért aggódó gondolatait: Fegyverek gőgje hatalmasodik el rajtunk, tudósok lombikjaiból kitör az arab mesék palackba zárt rossz szelleme, s mi, kontár bűvészinasok, rémületünkben összekeverjük a bűvös igéket. Az egyetlen, igaz varázsszó kellene, a tiszta és bátor emberi hang, hogy a boszorkányfazék fedele örökre zárva maradion. Kőkor című versében szinte egy pillantásban méri fel az emberiség múlját és • jövendőjét. Az utolsó pillanatban vizionálisan érzékelteti a halált, az Árnyékban az esetleges atomháború minden életet megsemmisítő látomását ábrázolja, a Ptnkas zsinagógában az embertelenség, vandalizmus, áldozatainak emel emléket s örök mementóként figyelmeztet a múltra, az Odüsszeusz-. ban pedig a költő sorsát, saját maga sorsát példázza. Itt, új verseskötetének utolsó ciklusában emelkedik Ozsvald költészete általános emberivé, ez az a hang, mely tovább gyűrűzik költészetünkben, s magába fogja az örök emberit. DÉNES GYÖRGY Ozsvald Árpádnak ez a har- káig életképes marad, bár formálódik, ú] madik önálló verseskötete. El- elemekkel gazdagodik és sok tekintetben só kötete, a Tavasz lesz újra átalakul. Erdélyi vagy Illyés Gyula intefkedves 1956-ban jelent meg, lektuális hatásokkal feltokozott népiesséezt követte a fúdása én nem ge sem ugyanaz, mint Petőfié volt, halehetnék című második könyv, bár alapvető jegyeit megőrzi. Juhász Feamelyet 1959-ben adott ki a rencék népiessége ugyanakkor mind gon- Szlovákiai Szépirodalmi Könyv- dolati, mind formai megjelenésében szinkiadó magyar szerkesztősége.'te forradalmasította ezt az irányt. Az 5 Az előző két kötet mintegy elő- népiességük bonyolult hangszerelésével, készület volt a mélyebb lélek- nagyhatású képeivel, képzettársításaival zetvételre, a világba való tá- már-már a hagyomány korlátain is túlnőtt, rulkozásra, az emberiség sor- mégsem sorolható más kategóriába, mert sán aggódó, emberféltő poémák költészetük ugyanúgy az anyaföldből tápmegírására. Az említett két kö- lálkozik, mint elődeiké. Éppen az ő teltet verseinek alaphangja: a fa- lépésük oszlatja el azt a téves hiedelmet, lu, a szerelem, a gyermekkor miszerint a népi realizmus nem alkalmas nosztalgiája és a béke gondo- a bonyolult lelki folyamatok kifejezésére, laténak hirdetése. E témák kö- a modern, zaklatott kor túlfeszítette rül csoportosítja költeményeit, az érzékeket, szövevényesebbé formálta ezek adnak neki biztos tampon- aZ érzékelhető világot, az emberi társatok» ezek szabják meg látószö- dalomhoz való viszonyt, kizökkentette régét vizsgálódásaihoz, tájékozó- gj nyugalmából (ha ugyan nyugalomnak dúsához. Ez az a talaj, amelybe jehet nevezni egyáltalán a háborús éveket, beleágyazza költészetét, amely- évtizedeket) az embert. Az anyag felbonbe védelmet találva belekapasz- tásával a művészetek formabontása is kodhat, ahol otthonosan érzi ugrásszerűen megindult, újat, izgatót kelmagát. És ebben rejlik utjának jett hozni, olyat, ami kifejezi korunk létöretlensége is. Ebből a pa- nyegét, ami még le tudja kötni a felzakraszti nyugalomból ered ver- látott érzékeket. Igen ám, de ez a fejlőseinek tárgyilagossága, nyu- dés sokkal lassabban érvényesül a tögodt hangvétele, ez a lassú, megeknél, mint az egyedeknél és más a megfontoltnak ható előadás- megnyilvánulási formája az intellektuelmód, amely nem izgalmi állapo- “«• “in‘ a munkásnál vagy a paraszttól, hanem csendes derűt teremt nak Az is b,zony°s- hogy az eletjelensea lélekben, és szinte sztoikus gaknek ez a Progresszivitása arányosan bölcsességgel szemléli a világ ^ál 'a *“ a visszahatást, reakciót az emfolyását. A költő nem vágyik b?,rl le,lkekban- kísérő jelensége a korunk- idegen szférákba, a művészet, t61 val6 el'degenedes, elvágyakozás. Ez a költészet divatos izmusainak hatása ellen paradoxon azt bizonyítja, hogy az ember jól felvértezte magát, nem akar és talán a haladás leggyorsabb tempójánál sem nem is tudna mit kezdeni velük. Itt ma- tud egészen elszakadni őselemétől, a földrad földközelben, emberközelben, ami ha tői, az egyszerű életjelenségektől, s a leg„talán nem is érdem“ mégis biztos, érint- bonyolultabb lélekben is ott él az egyhető valóság. És ezt a valóságot példázza szerű dolgok és jelenségek ősi tisztelete, új verseskótete is, erről vall ars poeticá- szeretete nak is beillő címadó versében: Mindezt azért mondtam el, hogy érzé- Ma, amikor a gépcsodás század kivetette keltessem: az egyszerű, őszinte beszéd, a hálóját a sötét és mély tengerfenékre, hagyományos formákon felépülő költészet a Föld testét izotóp ujjak tapogatják, ma sem idegen az embernek, s ha nem is radarszemek merednek a holdas égre, divatos — hatásában nem lebecsülendő. levelek zöld színét, virágok vörös szirmát, A hagyományokat nem lehet egyszerűen az ízeket, szagokat képletekre bontjuk, levetkezni, egy költő kialakult művészi városokat pillanatok kötnek össze formáját sem lehbt váltóval más vágányra — eszembe jut nagyapám, aki csak Lévát átállítani anélkül, hogy ezt meg ne sínylátta Márton napi vásárok révén, lené költészete. Az adott forma kerete tea nadrágos embert s a könyvet nem szerette, hát nem lehet akadály abban, hogy egy de csodás dolgokat mesélt a csillagokról. költő ezen belül naggyá nőjön. Kosztolányi valahogy így fogalmazta meg: ha Ha az űrrepülésről, a csillagok meg- másként nem megy, a körmödre írd verhódításáról ír, akkor is „haza“ gondol, seidet, így is naggyá lehetsz, ha szépen emlékeihez kapcsolja az ember csodás és őszintén írsz. tetteit, népi realizmusának fókuszába Ozsvald Árpád is érzi ezt, amikor a csilgyujti a lényégét. Asszociációi emlékké- lógó metafórák, képzettársítások helyett peiben gyökereznek, az átélt események- az egyszerűséget keresi, végső fokon ezt •• 0lf, me,g‘ az egyszerűséget tágítja, emeli általános szokottaknak, hozzánk közelállóknak, jelentőségűvé- Szinte kirekeszti költészetéből az egzoti■kumot, a különös, anomáliás látásmódot, Kenyér, kő, szerelem, fény, lámpa, asztal... a metafórák szertelen alkalmazását. Ahogy kimondom, úgy is képzelem. Az a kérdés, lehet-e u huszadik század Nem szeretek játszani a szavakkal, második felében, a rohamos fejlődés, a felbokrétázni, mint menyegzös csikót, lázas, ideges állapot korszakában így írni? artista módon pörgetni a szót... Fel tudja-e még csigázni a sokfelé osztódóérzést, gondolatot, szertelen fantáziát, Fábry Zoltán írta annakidején a költőa népi realizmus hangja? Tud-e még újat r°' • • • Ozsvald verse az adekvát egyszeröhozni ez a látásmód, amelyre a moderniz- m*nt városlakóé is Látja az utcakömus apostolai már régen kimondták a vezőket: „Messziről azt hinnéd, hithű mitszentenciát: elavult, nem életképes többé, z“Imánofc haflonganak a kelő napot vdrképtelen kifejezni korunk emberének, ko- va“ Látja a munka embereit: a házépítőviszon ,Y!fgának érzékenV és bonyolult két az állványokon és állványok alatt, de iszonv atait. mindig úgy és azt, ami rokon a földdel, Hiszem, hogy a népi realizmus még so- mindent ami »öldből lett, a maltert, a Ut
