A Hét 1965/1 (10. évfolyam, 1-26. szám)

1965-04-04 / 14. szám

Inhn (jfippiipv • jlllllíllllllllllllMÍM (II. folytatás) — Megkeserítik az életemet — folytat­ta csöndesen. — Ha szólni hagyom a rá­diót tíz óra után, reggel betelefonálnak az ügynökségre, hogy nálam valamiféle orgia folyt. Egy este, amikor Philip — nem hi­szem, hogy találkoztál Philippel, a Royal Aair Porcé nál szolgál, visszament Angliá­ba — egy este, amikor Philip meg mások nálam voltak, kihívták a rendőrséget. A rendőrség berontott az ajtómon, és úgy beszélt velem, mintha tudomisten mi len­nék, még a hálószobámba is benéztek. Ha azt hiszik, hogy férfi van itt éjfél után, felhívnak telefonon, és mindenféle undo­rító dolgokkal traktálnak. Persze, gondo­lom, beraktározhatnám a bútoromat, és szállodába költözhetnék. Jó hírem ellené­re talán még befogadnak egy szállodába. Hanem, gondoltam, te talán tudnál egy lakást. Gondoltam ... jacket bántotta, hogy ezt a pompás nagy darab lányt üldözik a szomszédai, és meg­ígérte, megtesz mindent, amit csak tud. Meghívta foant vacsorára, de a lány el­foglaltságára hivatkozva kosarat adott. Nem lévén más dolga, Jack elhatározta, hogy gyalog megy vissza a városba, a szál ládájába. Meleg este volt. Az eget felhők borították. Ütközően, a Broadway egyik sötét mellékutcájában, a Madison Square közelében jack egy menetet pillantott meg. A sötétben — a lakásokban sem égtek a lámpák — nem vehette ki jól, mi­lyen feliratú táblákat hordnak a felvonu­lók. Egy utcalámpánál aztán .elolvasta, hogy felirataik az Egyesült Államok had­­balépését sürgették, és minden csoport a tengelyhatalmaktól leigázott egy-egy nem­zetet képviselt. Meneteltek, fel a Broad­­way-n ahogy Jack figyelte őket — zene-, énekszó nélkül, csupán a durva köveken hallatszott lépteik koppanása. Nagyrészt idősebb férfiak, alkották a csapatot — lengyelek, norvégek, dánok, zsidók, kí­naiak. Néhány fackhez hasonló tétlen já­rókelő sorfalat állt a járdák szélén, köztük vönultak el a fogságba esett ellenség ön­tudatával. Jelmezbe öltözött gyerekek vol­tak köztük, a mozihíradókban látni ilyen apróságokat, amint egy csomag teát, kér­vényt, tiltakozást, indítványt, csekket vagy meghívást nyújtanak át a polgármester­nek. Mint halálravált, tönkrevert sereg, baktattak a környező magas házak homá­lyában, a Greely Square irányába. Reggel Jack átruházta titkárnőjére Joan lakáskeresési problémáját. Az hozzálátott: felhívott néhány lakásügynökséget és dél­utánra talált is néhány kiadó lakást a város nyugati részén, a 20. utca környé­kén. Joan másnap felhívta Jacket, hogy közölje: kivette az egyiket és köszöni a segítséget. Jack ismét nem látta Joant a következő nyárig. Vasárnap este a Washington Squa­re ről egy koktél partiról tartott hazafelé és elhatározta, gyalog teszi meg a Fifth Avenuen pár épülettömbnyi utat, mielőtt buszra szállna. Ahogy Brevoort előtt el­haladt, Joan szólt utána. Üdén és frissen egy tisztes külsejű férfivel ült kinn a te­raszon. egy asztalnál. Társát, mint kide­rült Pete Bristolnak hívták. Kérte Jacket, üljön le hozzájuk, és vegyen részt az ün­neplésben. Németország ezen a hétvégen támadta meg Oroszországot, és Joan meg Pete pezsgőt ittak annak örömére, hogy most már a Szovjetunió is részt vesz a fasizmus elleni háborúban. Hármasban pezsgőztek sötétedésig, majd vacsoráztak, Az öz és a vacsorához is pezsgőt ittak. Azután még több pezsgőt ittak, és átmentek La­­fayttehez és azután még két-három más helyre. A maga kedves módján Joan ez­úttal is fáradhatatlan volt. Irtózott attól, hogy vége szakadjon az éjszakának, és már három óra múlt, mire Jack bebotor­kált a lakásába. Másnap reggel nyúzottan, nyavalyáson ébredt, az este utolsó óráira már nem is emlékezett. Az öltönye pecsé­tes volt, a kalapját elvesztette. Tizenegyig el sem jutott a hivatalába. Joan már két­szer kereste telefonon és ahogy Jack be­érkezett, hamarosan. újból felhívta. Egyál­talán nem volt rekedt a hangja. Beszélni szeretne vele, mondta, és megállapodtak, hogy délben találkoznak az 50. utca egyik halvendéglőben. Jack, a bárban állt, mikor a lány be­libbent. Ügy festett, mintha részt se vett volna a tegnapi mozgalmas éjszakai mula­tozásban. Tanácsot akart kérni Jacktöl ékszerei eladása dolgában. Nagyanyja ha­gyott rá pár ékszert, és most pénzzé sze­retné tenni, de nem tudja, hova forduljon. Előszedett néhány gyűrűt meg karkötőt a tárcájából és megmutatta. Jack kijelentet­te: nem ért az ékszerekhez, de tudna neki valamennyi pénzt kölcsönözni. — Ö, de­hogy bírnék tőled pénzt kölcsönkérni, Jack — tiltakozott a lány. — Tudod, Pete számára akarok pénzt szerezni. Segíteni szeretnék rajta. Hirdetési irodát akar nyitni és a kezdéshez jó csomó pénzre lenne szüksége. Jack ezekután nem erőltette, hogy fo­gadja el a feljánlott kölcsönt, és a terv nem került többé szóba az ebéd folyamán. Legközelebb egy fiatal orvostól, közös ismerősüktől hallott Joanról, — Látta mostanában foant? — kérdezte az tőle egy este, amikor együtt vacsoráztak. Azt mondta, hogy nem. — Helyrepofoztam a múlt héten — beszélte a doktor —, átvé­szelt egyet- s mást, amibe átlag halandó már rég belehalt volna. Es magának sej­telme sem lehet, mi mindent vészelt át — még mindig olyan a szervezete, akár egy erényes, egészséges nőnek. Hallott a leg­újabb szerelméről? Joan eladta az éksze­reit, hogy valami üzlethez juttassa, és mihelyt az ember megkapta a pénzt, fa­képnél hagyta egy másik lányért, illetve a lány luxuskocsijáért. Jacket behívták a hadseregbe 1942 ta­vaszán. Fort Dixben tartották majd egy hónapig, s eközben, ahányszor csak en­gedélyt kapott, bejött New Yorkba. Eze­ken az estéken mohón élvezte a kapott haladékot, s ezt az érzést még csak fo­kozta, hogy a vonaton, Tretontól fogva, a nők igen sokszor kiolvasott Life-példá­­nyokat meg félig elfogyasztott bonbonos dobozokat tukmáltak rá, mintha az áltála viselt barna egyenruha már minden bi­zonnyal eljegyezte volna őt a halállal. Egy este a Pennsylvania pályaudvarról felhívta Joant. — Gyere egyenesen hozzám, Jack! — kérte a lány. Gyere egyenesen ide! Sze­retném, ha megismerkednél Ralph-fal. Joan abban a lakásban lakott, amelyet Jack talált számára a 20. utca környékén, a város egyik szegény-negyedében. A ház előtt a szemétládából egy vénasszony ká­poszta- meg egyéb hulladékot kotort elő, és gyömöszölt egy gyerekkocsiba. Az ütött-kopott házban a lakás kedélyes be­nyomást tett Jackre. A berendezés a régi volt, és Joan is a régi fesztelen nagyda­rab lány. — Ügy örülök, hogy felhívtál — mond­vegy ta. — Olyan jó látni téged. Készítek ne­ked valami italt... Magam most ittam egyet. Ralphnak már itt kellene lennie, Megígérte, hogy elvisz vacsorázni. Jack fölajánlotta: tud egy jó vacsorázó helyet. Joan azonban attól tartott, hogy Ralph megjöhet, mialatt ő nincs itthon. — Ha kilencig nem jön meg, készítek magamnak szendvicset, nem vagyok iga­zán éhes. Jack a katonaságról mesélt. A lány az áruházról. Ugyanazon a helyen dolgozott már__mióta is! Jack nem tudta. Soha­sem kereste fel a lányt a munkahelyén, és el sem tudta képzelni, hogy mit csi­nál ott. — Borzasztóan sajnálom, hogy Ralph nincs itt — bánkódott Joan. — Meg va­gyok győződve, hogy tetszene neked. Szívspecialista és szeret brácsán játszani. Fölgyújtott néhány lámpát, mert a nyári ég elsötétült. — Van egy szörnyű felesége, a Riversi­de Drive-en, a folyóparti drága villane­gyedben meg négy mihaszna gyereke. Légiriadó sziréna búgása vágott a sza­vába — kísérteties, fájdalomtól szinte megpattanó hangon, mintha a város min­den nyomorát és tétovaságát szólaltatná meg. A távolabbi környéken is jelüvöltöt­­tek a szirénák, míg csak meg nem telt zajukkal a sötét lég. — Hadd készítsek még egy itókát, mi­előtt le kell oltani a világítást — aján­lotta Joan, és elvette a férfi poharát. Hozta az Italt, és lekattantotta a villanyt. Odamentek az ablakhoz és ahogy a gyere­kek lesik az érkező vihart, úgy lesték: hogyan sötétedett el a város. Már minden fény kialudt, csak egyetlen egy lámpa égett még. Légvédelmi őrség füttyszava szólalt meg az utcán. Egy távoli udvarból rémület rekedt ordítása hangzott fel. — Oltsátok el a világítást, ti fasiszták — visított egy asszony. — Oltsátok el a villanyt, ti náci, fasiszta német népség. Oltsátok el a villanyt! Oltsátok el a vil­lanyt! Kialudt az utolsó fény. Elmentek az ab­laktól, ültek a világítatlan szobában. A sötétben Joan mesélni kezdett régi szerelmeiről, és abból, amit beszélt, Jack azt vette ki, hogy valamenyinek nehéz élete volt. Nils, a gyanús gróf meghalt. A részeges Hugs Bascomb felvétette ma­gát a Kereskedelmi Flottába, és eltűnt az Atlanti Óceánon. Franz, a német megmér­gezte magát azon az éjszakán, amikor /a nácik Varsót bombázták. — A rádióban hallgattuk a híreket —>. mesélte Joan — aztán Franz visszament a szállodájába és mérget vett be. A szoba­lány holtan találta a fürdőszobában más­nap reggel. Amikor Jack megkérdezte, mi lett azzal, akt hirdetést irodát akart nyitni, Joan eleinte, mintha nem emlékezett volna rá. — Ó, Pete — mondta aztán kis hallga­tás után. — Hát ő mindig nagyon beteg volt. Ügy volt, hogy elmegy Saranacba, de folyton halogatta és halogatta és... — Félbeszakította a beszédet, mert lépte­ket hallott a lépcsőházban, s úgy látszik azt hitte, hogy Ralph megjött. De akárki volt is, befordult a lépcsőpihenőnél és to­vábbment felfelé. — Ügy szeretném, ha Ralph megjönne — mondta Joan, nagyot sóhajtva. Jack megint unszolta, menjenek el va­csorázni, de a lány nemet mondott, és 12

Next

/
Oldalképek
Tartalom