A Hét 1965/1 (10. évfolyam, 1-26. szám)
1965-04-04 / 14. szám
Inhn (jfippiipv • jlllllíllllllllllllMÍM (II. folytatás) — Megkeserítik az életemet — folytatta csöndesen. — Ha szólni hagyom a rádiót tíz óra után, reggel betelefonálnak az ügynökségre, hogy nálam valamiféle orgia folyt. Egy este, amikor Philip — nem hiszem, hogy találkoztál Philippel, a Royal Aair Porcé nál szolgál, visszament Angliába — egy este, amikor Philip meg mások nálam voltak, kihívták a rendőrséget. A rendőrség berontott az ajtómon, és úgy beszélt velem, mintha tudomisten mi lennék, még a hálószobámba is benéztek. Ha azt hiszik, hogy férfi van itt éjfél után, felhívnak telefonon, és mindenféle undorító dolgokkal traktálnak. Persze, gondolom, beraktározhatnám a bútoromat, és szállodába költözhetnék. Jó hírem ellenére talán még befogadnak egy szállodába. Hanem, gondoltam, te talán tudnál egy lakást. Gondoltam ... jacket bántotta, hogy ezt a pompás nagy darab lányt üldözik a szomszédai, és megígérte, megtesz mindent, amit csak tud. Meghívta foant vacsorára, de a lány elfoglaltságára hivatkozva kosarat adott. Nem lévén más dolga, Jack elhatározta, hogy gyalog megy vissza a városba, a szál ládájába. Meleg este volt. Az eget felhők borították. Ütközően, a Broadway egyik sötét mellékutcájában, a Madison Square közelében jack egy menetet pillantott meg. A sötétben — a lakásokban sem égtek a lámpák — nem vehette ki jól, milyen feliratú táblákat hordnak a felvonulók. Egy utcalámpánál aztán .elolvasta, hogy felirataik az Egyesült Államok hadbalépését sürgették, és minden csoport a tengelyhatalmaktól leigázott egy-egy nemzetet képviselt. Meneteltek, fel a Broadway-n ahogy Jack figyelte őket — zene-, énekszó nélkül, csupán a durva köveken hallatszott lépteik koppanása. Nagyrészt idősebb férfiak, alkották a csapatot — lengyelek, norvégek, dánok, zsidók, kínaiak. Néhány fackhez hasonló tétlen járókelő sorfalat állt a járdák szélén, köztük vönultak el a fogságba esett ellenség öntudatával. Jelmezbe öltözött gyerekek voltak köztük, a mozihíradókban látni ilyen apróságokat, amint egy csomag teát, kérvényt, tiltakozást, indítványt, csekket vagy meghívást nyújtanak át a polgármesternek. Mint halálravált, tönkrevert sereg, baktattak a környező magas házak homályában, a Greely Square irányába. Reggel Jack átruházta titkárnőjére Joan lakáskeresési problémáját. Az hozzálátott: felhívott néhány lakásügynökséget és délutánra talált is néhány kiadó lakást a város nyugati részén, a 20. utca környékén. Joan másnap felhívta Jacket, hogy közölje: kivette az egyiket és köszöni a segítséget. Jack ismét nem látta Joant a következő nyárig. Vasárnap este a Washington Square ről egy koktél partiról tartott hazafelé és elhatározta, gyalog teszi meg a Fifth Avenuen pár épülettömbnyi utat, mielőtt buszra szállna. Ahogy Brevoort előtt elhaladt, Joan szólt utána. Üdén és frissen egy tisztes külsejű férfivel ült kinn a teraszon. egy asztalnál. Társát, mint kiderült Pete Bristolnak hívták. Kérte Jacket, üljön le hozzájuk, és vegyen részt az ünneplésben. Németország ezen a hétvégen támadta meg Oroszországot, és Joan meg Pete pezsgőt ittak annak örömére, hogy most már a Szovjetunió is részt vesz a fasizmus elleni háborúban. Hármasban pezsgőztek sötétedésig, majd vacsoráztak, Az öz és a vacsorához is pezsgőt ittak. Azután még több pezsgőt ittak, és átmentek Lafayttehez és azután még két-három más helyre. A maga kedves módján Joan ezúttal is fáradhatatlan volt. Irtózott attól, hogy vége szakadjon az éjszakának, és már három óra múlt, mire Jack bebotorkált a lakásába. Másnap reggel nyúzottan, nyavalyáson ébredt, az este utolsó óráira már nem is emlékezett. Az öltönye pecsétes volt, a kalapját elvesztette. Tizenegyig el sem jutott a hivatalába. Joan már kétszer kereste telefonon és ahogy Jack beérkezett, hamarosan. újból felhívta. Egyáltalán nem volt rekedt a hangja. Beszélni szeretne vele, mondta, és megállapodtak, hogy délben találkoznak az 50. utca egyik halvendéglőben. Jack, a bárban állt, mikor a lány belibbent. Ügy festett, mintha részt se vett volna a tegnapi mozgalmas éjszakai mulatozásban. Tanácsot akart kérni Jacktöl ékszerei eladása dolgában. Nagyanyja hagyott rá pár ékszert, és most pénzzé szeretné tenni, de nem tudja, hova forduljon. Előszedett néhány gyűrűt meg karkötőt a tárcájából és megmutatta. Jack kijelentette: nem ért az ékszerekhez, de tudna neki valamennyi pénzt kölcsönözni. — Ö, dehogy bírnék tőled pénzt kölcsönkérni, Jack — tiltakozott a lány. — Tudod, Pete számára akarok pénzt szerezni. Segíteni szeretnék rajta. Hirdetési irodát akar nyitni és a kezdéshez jó csomó pénzre lenne szüksége. Jack ezekután nem erőltette, hogy fogadja el a feljánlott kölcsönt, és a terv nem került többé szóba az ebéd folyamán. Legközelebb egy fiatal orvostól, közös ismerősüktől hallott Joanról, — Látta mostanában foant? — kérdezte az tőle egy este, amikor együtt vacsoráztak. Azt mondta, hogy nem. — Helyrepofoztam a múlt héten — beszélte a doktor —, átvészelt egyet- s mást, amibe átlag halandó már rég belehalt volna. Es magának sejtelme sem lehet, mi mindent vészelt át — még mindig olyan a szervezete, akár egy erényes, egészséges nőnek. Hallott a legújabb szerelméről? Joan eladta az ékszereit, hogy valami üzlethez juttassa, és mihelyt az ember megkapta a pénzt, faképnél hagyta egy másik lányért, illetve a lány luxuskocsijáért. Jacket behívták a hadseregbe 1942 tavaszán. Fort Dixben tartották majd egy hónapig, s eközben, ahányszor csak engedélyt kapott, bejött New Yorkba. Ezeken az estéken mohón élvezte a kapott haladékot, s ezt az érzést még csak fokozta, hogy a vonaton, Tretontól fogva, a nők igen sokszor kiolvasott Life-példányokat meg félig elfogyasztott bonbonos dobozokat tukmáltak rá, mintha az áltála viselt barna egyenruha már minden bizonnyal eljegyezte volna őt a halállal. Egy este a Pennsylvania pályaudvarról felhívta Joant. — Gyere egyenesen hozzám, Jack! — kérte a lány. Gyere egyenesen ide! Szeretném, ha megismerkednél Ralph-fal. Joan abban a lakásban lakott, amelyet Jack talált számára a 20. utca környékén, a város egyik szegény-negyedében. A ház előtt a szemétládából egy vénasszony káposzta- meg egyéb hulladékot kotort elő, és gyömöszölt egy gyerekkocsiba. Az ütött-kopott házban a lakás kedélyes benyomást tett Jackre. A berendezés a régi volt, és Joan is a régi fesztelen nagydarab lány. — Ügy örülök, hogy felhívtál — mondvegy ta. — Olyan jó látni téged. Készítek neked valami italt... Magam most ittam egyet. Ralphnak már itt kellene lennie, Megígérte, hogy elvisz vacsorázni. Jack fölajánlotta: tud egy jó vacsorázó helyet. Joan azonban attól tartott, hogy Ralph megjöhet, mialatt ő nincs itthon. — Ha kilencig nem jön meg, készítek magamnak szendvicset, nem vagyok igazán éhes. Jack a katonaságról mesélt. A lány az áruházról. Ugyanazon a helyen dolgozott már__mióta is! Jack nem tudta. Sohasem kereste fel a lányt a munkahelyén, és el sem tudta képzelni, hogy mit csinál ott. — Borzasztóan sajnálom, hogy Ralph nincs itt — bánkódott Joan. — Meg vagyok győződve, hogy tetszene neked. Szívspecialista és szeret brácsán játszani. Fölgyújtott néhány lámpát, mert a nyári ég elsötétült. — Van egy szörnyű felesége, a Riverside Drive-en, a folyóparti drága villanegyedben meg négy mihaszna gyereke. Légiriadó sziréna búgása vágott a szavába — kísérteties, fájdalomtól szinte megpattanó hangon, mintha a város minden nyomorát és tétovaságát szólaltatná meg. A távolabbi környéken is jelüvöltöttek a szirénák, míg csak meg nem telt zajukkal a sötét lég. — Hadd készítsek még egy itókát, mielőtt le kell oltani a világítást — ajánlotta Joan, és elvette a férfi poharát. Hozta az Italt, és lekattantotta a villanyt. Odamentek az ablakhoz és ahogy a gyerekek lesik az érkező vihart, úgy lesték: hogyan sötétedett el a város. Már minden fény kialudt, csak egyetlen egy lámpa égett még. Légvédelmi őrség füttyszava szólalt meg az utcán. Egy távoli udvarból rémület rekedt ordítása hangzott fel. — Oltsátok el a világítást, ti fasiszták — visított egy asszony. — Oltsátok el a villanyt, ti náci, fasiszta német népség. Oltsátok el a villanyt! Oltsátok el a villanyt! Kialudt az utolsó fény. Elmentek az ablaktól, ültek a világítatlan szobában. A sötétben Joan mesélni kezdett régi szerelmeiről, és abból, amit beszélt, Jack azt vette ki, hogy valamenyinek nehéz élete volt. Nils, a gyanús gróf meghalt. A részeges Hugs Bascomb felvétette magát a Kereskedelmi Flottába, és eltűnt az Atlanti Óceánon. Franz, a német megmérgezte magát azon az éjszakán, amikor /a nácik Varsót bombázták. — A rádióban hallgattuk a híreket —>. mesélte Joan — aztán Franz visszament a szállodájába és mérget vett be. A szobalány holtan találta a fürdőszobában másnap reggel. Amikor Jack megkérdezte, mi lett azzal, akt hirdetést irodát akart nyitni, Joan eleinte, mintha nem emlékezett volna rá. — Ó, Pete — mondta aztán kis hallgatás után. — Hát ő mindig nagyon beteg volt. Ügy volt, hogy elmegy Saranacba, de folyton halogatta és halogatta és... — Félbeszakította a beszédet, mert lépteket hallott a lépcsőházban, s úgy látszik azt hitte, hogy Ralph megjött. De akárki volt is, befordult a lépcsőpihenőnél és továbbment felfelé. — Ügy szeretném, ha Ralph megjönne — mondta Joan, nagyot sóhajtva. Jack megint unszolta, menjenek el vacsorázni, de a lány nemet mondott, és 12
