A Hét 1965/1 (10. évfolyam, 1-26. szám)
1965-03-28 / 13. szám
s'? o r/€t/s////sze//{rf/e/r A mai jugoszláv prózairodalomnak két nagy témaja van: a háború es az ember mai világa. S a próza e két műfaja mintha testvériesen megosztotta volna egymás között ezeket a témákat. A regényíró szívesen idóz a háború témavilágánál, az elbeszélő inkább a modern élet kutatásába merül. Kivételek természetesen itt is vannak: Antonije Isakovié elbeszéléseinek egyetlen világa van: a háború, s Oskar DaviCo regényeinek nagyobbik hányada, mégha ezek nem a legsikerültebbek is, a háború utáni élet látványával foglalkozik. A kisregény műfaja szinte teljesen a mai élet köreit járja be, miként azt a „Telegram“ című zágrábi hetilap pályázata is jelezte. A jugoszláv író azonban legfontosabb mondanivalóját mégiscsak a nagyobb lélegzetű prózai kompozícióban közli, már-már trilógiákban gondolkodva (miként Cosié, Daviéo, Vuco, Lalié alkotásai jelzik), tehát a háború motívlimainak felhasználásával, hiszen az emberi kérdéseket éppen innen kiindulva tudja a lét-kérdések irányába fejleszteni, és az emberi létezésre megadni azokat a feleleteket, amelyeket csak Jugoszláviában élő író tudhat, az emberi sors sajátos példázataiban. Megfigyelő tő a bölcseleti eleinek eluralkodása a háborús regényekben, még azokban is, amelyek a realizmus valamely változata jegyében készültek, mintegy bizonyítva, hogy a tárna kényszerítő, a korszellem parancsoló hatása nagyobb volt, mint a regény-technika ilyen vagy olyan elemének választása, hiszen a filozófiai érdekűségben a realistaként számon tartott Mihajlo Lalié nagy lélegzetű alkotásai, az újra írt „Lelejska gora“ (Jajhegy) és folytatása, a „Hajka“ (Üldözés), már-már egzisztencialista regénynek is felfogható, bennük a magány és a börtönvilág, az ember ellen .sküdött természet mar a főhősbe, aki ott lebeg nemcsak a halál, de önnön természete szakadéka felett is. Doibrica Cosié legújabb regényében a csetnikség, a rossz, a pusztulás pricípiumának szentelt elemző figyelmet. A „Deobe“ (magyar nyelven „Oldódás“ cím alatt jelent meg, kevésbé fejezi ki azt a nagy osztódási folyamatot, amelyről a regény szól) a csetnikségről készült nagy anatómiai regény-tanulmány, arról az ellenforradalomról beszél, amelyben megjelent és mitológiai méreteket öltött az embertelenség és emberellenesség. Ugyanakkor a szerb történelem paraszti mitológiájának a kritikája is, leszámolás azzal az emberi helyzettel, amelyben az illúziók és a valóság a csetnikség negatív képletében oly véres ellentéteikbe csaptak át. Igen figyelemre méltó ötvözete készült el ebben a műben a modern jugoszláv regénynek; Cosié tárgyilagos előadásmódja és az élmény szubjektivitása folytonosan váltják egymást — ahogy egyik kritikusa állapította meg —, egyetlen bekezdésen belül is. A szerző a szubjektív prizmákkal mintegy megtöreti az objektív, s lévén sző történelmi regényről, a történelmi igazságot. Kifejezésmódja ellentétes a regény reálistörténeti tartalmával és a tartalom felfogásával, ami ismét csak természetes, hiszen a regény világa annyira realisztikus és racionális, hogy a szerzőnek a formai megoldásokban az ellenkező végletekig kellett elmennie, nehogy műve történelmi tanulmánnyá váljék. Cosié kontrasztjait fokozza stílusának költőisége, amelyet írói racionalizmusával ellenpontoz. Oscar Daviéo is a háború és a forradalom témájára írta eddig legjobb alkotását a „Pesma“ (Dal) című regényét, legújabb művében pedig, most befejezett regény-trilógiájában eljutott a háborút megelőző esztendők forradalmi mozgalmainak szépirodalmi felméréséig is. A regény-trilógia darabjai: „Cutnje“ (Hallgatások), „Gladi“ (Éhségek), „Tajne“ (Titkok) — ez utóbbi a jugoszláv könyvpiac egyik legfrisebb műve — témájuk szerint börtön regények, közös címük is „Robije“ (Raboskodások), a háború előtti kommunista mozgalom hőskölteményei, eszmei kihangzásukban a forradalmi ember lelkivilágának alakulását kísérik figyelemmel, az emberét, aki szemben találja magát az embertelenséggel, azét az emberét, akinek portréján az emberiség legújabb története dolgozott. Ugyanakkor (különösen a „Tajne“ című regényben) az eszmék kritikáját is megírta a dogmatikus marxizmus és a marxizmus humanizmusának nagy összeütközésében, s így ez a regény az első nagy szépirodalmi összefoglalója és projekciója a dogmatizmusnak a jugoszláv irodalomban. Ezek a Daviéo-regények egyúttal igen gazdag elméleti tapasztalatokat is tartalmaznak — formai eredményeikkel Mondanunk sem kell, hogy Oscar Daviéo, aki a mai jugoszláv irodalomnak nemcsak egyik legtermékenyebb írója (az elmúlt négy esztendő során verseskönyve, tanulmánykötete, afrikai útirajza és négy kötet regénye jelent meg), hanem legnagyobb kísérletezőinek egyike is, ebben a trilógiájában a korszerű regény modern formavilágának és egy forradalmi világképnek találkozását dolgozta ki, keresve benne a korszerű szocialista regénynek azt a képletét, amelyben a szocialista eszmeiségú tartalom harmonikusan találkozik a korszerű forma-eszközökkel. Bizonyos, hogy az egész mai jugoszláv regényirodalom a Daviéo-jelezte képiét után kutat, s műhelyében ezt alakítgatja. A jelek szerint a regény-experimentumok terén a szerb regényirodalom járt elöl már az ötvenes években is (például Radomir Konstantinovié kísérleti regényei) és az elmúlt időszakban is, különösen ha idesoroljuk azokat a müveket, amelyek megmaradtak az érdeklődés egy szőkébb körében. Miodrag Bulatovié lírai szövésű prózája, Danilo Kis haláltábor-regénye, Mirko Kováé műve, a „Gubiliste“ (Vesztőhely) a jugoszláv irodalom magas szintjén állnak, s a háborús irodalomnak új filozófiai vonatkozású lehetőségét hordozzák. Feltűnő bölcseleti vonása van a Londonban élő Milos Crnjanski „Seobe“ (Örökös vándorlás) című regénye kikerekített s teljessé tett változatának is, mely méltán keltett feltűnést a jugoszláv irodalmi életben. Az életmű kerekedik ki és egészül ki Miroslav Krleza legújabb alkotásaiban is. A szerző befejezte, húsz év után, a „Bankett Blitvában“ című regényét, a kelet-, közép európai kis népek scrsáről. s megkezdte „Zastave“ (Zászlók) című regényének közlését. A „Zastave“ az Osztrák-Magyar Monarchia világának, a Zágráb—Budanest — Bécs—Belgrád háromszögellési pontok jelezte történelem és embervegetáció szintézisének mutatkozik, az elmúlt ötven esztendő nagyarányú körképe lesz, a legimpozánsabb Krleza-alkotás, amelyben a nagy horvát író emberi, társadalmi és művészi indulatai éppen úgy öszegeződnek, mint ahogy ebben teljesedik ki embergalériája, s ragyog teljes pompájában írásművészete, sziporkázik reflexív temperamentuma, s eláraszt bőségével anyag-gazdagsága. A magyar irodalom és a magyar olvasó szempontjából talán legfontosabb jugoszláv mű született meg ezzel a regénnyel. A horvát és a szlovén próza a mai idők igézetében él, s ha olyan átütő erejű művek az utóbbi években nem is születtek, mint a háborús tematikájú szerb irodalomban, témaviláguk jellege így is figyelemre méltóvá teszi őket. A városi téma eluralkodását s a falusi tematika szinte teljes hiányát figyelhetjük meg. Intellektuális fogantatású ez a próza, faktúrájával, az írói figyelem irányával is a város felé mutat, s ezzel az epikus anyag új arculata is mind jobban kirajzolódik. Változatokban gazdagabb, az elbeszélés műfaján belül differenciáltabb prózairodalommal találkozhatunk itt: a szürrealista látástól ? szatirikus groteszkig terjednek a változatok, s ami szinte valamennyi írásban közös, az az élet filozofikus-intellektuális értelmezése. A figyelem például a fiatal szlovén írónemzedék eredményeinél állapodik meg, s azoknál a horvát prózaíróknál, akik a háború utáni élet problémáinak elemzésére, az emberek tudat-világának feltárására vállalkoztak, mint Antun Soljan „Izdajice“ (Árulók) című regényében. Az idősebb horvát írónemzedékből friss eredményeivel Petar Segedin prózája emelkedik ki, stílusának és írói magatartásának feszes intellektualizmusával. a szerb irodalomban pedig Antonije Isakovic ,,Paprat i vatra“ (Páfrány és tűz) című kötete jelentős az emberi létezés mikroszkopikus pillanatainak rajzaival. Megemlíthetjük a fiatal s most feltűnt Filip David álomnovelláit. („Bunar u tamnoj sümi“ — Kút a sötét erdőben) s hogy hűek legyünk pillanatfelvételünkhöz, rögzítsük Biankó CopiC: „Osina ofanziva“ (A nyolcadik offenzíva) című regényének megjelenését, amelyben az ismert Copié-hősök a háború utáni életbe igyekeznek beilleszkedni, ekkor vívják a hét háborús offenzíva után a békés nyolcadikat a tanulással; valamint Veljko Petrovic „Dah zivota“ (Az élet leheleté) című elbeszélés- és emlékezés kötetét, amelyben a nyolcvan esztendős író a fiatalokat megszégyeníts frisseséggel ad írásainak modern hangszerelést. A mai jugoszláv költészet, a prózával ellentétben a világ-felfedezés egészen más útjait járja. Az életérzés és -látás a mai jugoszláv költészet java termésében jellemzően intellektuális természetű, s szinte teljes egészében a lélek belső tájai felé fordult. Mai helyzetére ’ellemző, hogy el(Folytatás a IS. oldalon) 9 Pillanatfelvétel a mai jugoszláv irodalomról
