A Hét 1965/1 (10. évfolyam, 1-26. szám)

1965-02-14 / 7. szám

Sserg»j Konyonkav, * Ssovjetunió népmüvésre műtereiében

púkat és a kerítéseket pedig szénnel rajzoltam tele.

1892-ben jöttem Moszkvába. Sokan jelentkeztek a Festészeti, Szobrászati és Építészeti Főiskolára, s élt is megfeleltem a felvételin. Nem volt könnyű az életem, viszont sóba sem loptam a napot. A kötelező előadásokon kívül konzervatériuml hangversenyekre jártam, Bach, Beethoven, Csajkovszkij műveiben gyönyörködtem. Életörömét merítettem Paganini muzsikáján, a művészi tökéletesség útját láttam benne.

Nagy támaszom volt az orosz klasszikus irodalom. Bgy gazdag szellemi világba vitt, fejlesztette szépérzékemet. Gogol, Puskin, Dosztojevszkij tanított engem a művészi kép formálására.

Pavel és Szerge] Tretyakovszkij moszkvai városi képtára második szülőházam lett.

Már 44 éves voltam, amikor lejátszódott a Nagy Októberi Szocialista Forradalom. A szabadság fűze megvilágította Oroszország egét, öröm költözött a szívekbe- Ez volt az én második születésem, egy új kor születése.

Sok Ifjúkori barátomra emlékszem, igazi tehetségekre, akik megértették a korraim az Ihlet perceiben. Az, amit úgy röptében örökít meg az ember, néha ugyan műremekké válhat, ám leggyakrabban csak egyszerű vázlat, melyben a művész nem tudta kialakítani eszményét, nem tudta kifejezni a maga énjét.

Minden nemzeti művészetinek megvannak a maga hagyományai. Ml, szovjet művészek bátran támaszkodhatunk nagy elődeinkre — Rublevtől és Feofan Grektöl egészen a peredvlzsnylkeklg.

Azok, akik szakítani akarnak a hagyományokkal, azt kockáztatják, hogy elveszítik kapcsolataikat magával a művészettel.

Szerintem az Un. vonalak művészetében a legveszélyesebb az, hogy ez a művészet erőszakosan kilép a közös hagyományok medréből. Az Igazi művészet mindig lenn-. tartja magának azt a jogot, hogy az emberhez fordulhasson, az emberről beszélhessen. Formailag bármilyen erőe legyen is az élűjltó, elkerülhetetlenül kudarcot vall, ha szem elől téveszti az embert és a művészet elemi törvényeit.

Egészen más az igazi újító szellem, a művészeiben megjelenő új motívumok, melyek korunk társadalmi feszültségét fejezik ki. Repin művészete például abban az értelemben volt újító, hogy a nyíltság óriási erejével mutatott rá a forradalom elóttt Oroszország embereinek elnyomotts ágára.

Művészi tevékenységem kezdete nagy történelmi eseménnyel, az oroszországi forradalmi mozgalom erős hullámverésével esik egyibe. Húszévesnél valamivel Idősebb yoltam, amikor a főiskolán elfogott a vágy, hogy megörökítsem a felszabaduló népet. így született meg a Sámson eszméje. Most hat évtized múltán a Sámsont tartom életem alapvető művének. Soha sem feledem el, hogy Jlja Reipln művemet látva így kiáltott fel:

— Micsoda erői Micsoda hatailoml

Később megtudtam, hogy a Sámson elpusztult. Bánkódtam és örültem Is. Örültem, mert éreztem, hogy müvem célba talált, mert allegorikus értelmét nemcsak én, az alkotó, hanem azok Is felismerték, akiknek alkottam, az emberek. Ezért találták veszélyesnek a művészetet Irányító hivatalnokok. Akkor értettem meg, milyen nagy ereje van a forradalmi eszmétől áthatott művészetnek.

Ml Rublev és Grekov, Ivanov, Kramszkoj és Repln követői sohasem tagadjuk meg azt a nagy örökséget, melynek jegyében nemzeti művészetünk mindenkor élt: az embert, és elsősorban az embert ábrázoljuk.

(APÍf)

Üt a művészet titkaihoz

(A Hit számára írta: Szergej Konyenjcov lenin-díjas, a Szovjetunió népművésze

A í zovjetunióban és külföldön egyaránt ismertek Szergej Ronyenkovoak, a Szovjetunió népművészének, Lenin díjasnak, a Szovjetunió Képzőművésze*! Akadémiája rendes tagjának alkotásai. Kanyonkor 90 éves, de korát ma ghazudtoló an örökké itatni. Életének minden napja a művészet szentélyében ez emberekért végzett hangyaszorgalmú munkával telik el.

Életünk legnagyobb értéke a munka. A civilizáció, melyet a mai emberek oly egyszerűen élveznek, hosszú fejlődés eredménye. Természetesnek vesszük a villanyáramot, a telefont, a rádiót, a televíziót, az autót, a repülőgépet, s eszünkbe sem jut, hogy felmérjük e vívmányok értékét. Én még emlékszem arra a világra, amelyben ez nem volt, amikor csodának tekintették a telefont, és a gőzmozdonyban tűzokádó sárkányt láttak a falusiak.

Még ötéves sem voltam, amikor először vettem kezembe ceruzát. Rajzaimat kivágtam, és az ablaküvegre ragasztottam, hogy kívülről is láthatók legyenek. A kaeszmét, meglátták az újat a művészetben, mégsem tudtak felemelkedni az Igazi művészet legmagasabb lépcsőfokára. Müven fájó érzés, ha egy tehetség begyepesedik, elsatnyul, s Ifjú alkotóereje kárba vészi

Hogyan történhetett ez? Ml volt az oka? Azok, akikről beszélek, megvetették a munkát, pedig a művészetben nem a portré vagy a szobor megalkotására fordított Idő, nem a könnyű siker a fő, hanem a mindennapi kínosan nehéz folyamat, a művészet titkaihoz vezető út. Az a tehetség, akit munkája, művészetének mindennapi tökéletesítése nem tgazol, pusztulásra van Ítélve.

Én inkább bízom az Ihlető életben,