A Hét 1965/1 (10. évfolyam, 1-26. szám)
1965-02-07 / 6. szám
hajóidő szerint 16 óra 8 perc van — épp a szélesség 0,00,00 fokán, percéin és másodpercén s a hosszúság 28 fokán és 55 percén vagyunk nyugaton. A hajókűirt hatalmasat bődül, mindenfelől csengetés, zaj hallatszik s főképp Neptunus csoportjának zajongása, amely éppen ebben a percben lépett hajónk fedélzetére. A csoport élén személyesen maga őlstensége Neptunus (halad, borbélyától, orvosától, csillagászától kísérve — oldalán a tengert tündérrel. Kísérőit nem szükséges leírnunk — láthatják őket a felvételeken. A csoporttal szemben ott áll a hajó parancsnoka. Neptunus felteszi az első kérdést: — Hogy merészeltek a tengeremen hajózni, s voltaképpen ml ez az alkalmatosság, gálya vagy kara vella? — Már kaptunk engedélyt istenségedtől a hajózásra. — Igaz ez, asztronómus? — kérdi kísérőjétől őlstensége. — Igaz, már megkapták az engedélyt, de vannak a hajón olyan utasok is, akik nem fizették meg a váltságdíjat, s nem vettek részt a szertartásokon, amelyeket előír a tenger törvénye. Most aztán sor kerül a szertartásra. Az egyik újoncot a másik után vezetik Neptunus elé, aki kérdéseket tesz fel: — Szereted a lányokat? — Nem! — feleli a kérdezett. — És miért nem? — Nincs kedvesem — a válasz. — Úgy, akkor azonnal csókold meg a tengeri tündérem Jobb orcáját. Ha az újonc nem hajlandó az „áldozatra“, nyomban közbelépfa e s z te fe'^ Megye.,nüfvh Hajónk kapitánya fogadja Neptunust Neptunus kedvese, a tengeri „tündér“ nek a segédek, akik a Iegmegátalkodottabb ellenkezőt Is jobb belátásía térítik. Most pedig az orvosra kerül sor, aki megvizsgálja a keresztelendő!, hogy nem szenved-e holmi betegségben. Hogy nem?! Az orvos mindenképpen kezelésbe veszi, körülrakja borogatásokkal, ráken minden a hajén található festéket és olajat Az alapos orvosi vizsgálat után sor kerül a borotválkozásra az udvari borbélynál, aki rárakja vendége fejére mindazt, ami csak a hajó konyhájában található: tojást, paradicsomot, fűszert, lisztet. így „előkészítve“ megy át az újonc a déli féltekére... Egy jelzett alagúton kell áthaladnia, ördögök sorfala között, akik bottal verik az alagutat. Imltt-amott az újonc hátét sem kímélik... Szó, ami szó, nem a legkellemesebb keresztelő, ám mindenesetre olyasvalami, ami regényességével feledhetetlenné teszi az egyenlítőn való első áthaladást. , A „szertartás“ végeztével az újonc megkapja az engedélyt, hogy áthajózhasson az északi féltekéről a déli féltekére. Neptunus és kísérete a hajókűrt hangja mellett elhagyja a hajót. Legközelebb már csak újabb Brazíliába vezető utunkon találkozunk vele. Kelt az Atlanti-Óceánon, 1964 december 10-én. Stefan Navák Munkában a borbély A hajóorvos vizitje után Neptunus csoportja a hajú fedélzetén