A Hét 1964/2 (9. évfolyam, 27-52. szám)
1964-11-08 / 45. szám
X A Madách Múzeum -a barátság emlékműve Alsösztregován Madách Imre halálának 100. évfordulója alkalmából rendezett napszabású ünnepségen, amikor a több ezer főnyi tömeg elhelyezte koszorúit az Ádámot jelképező bronzszobor talpazatáaál, és a szónokok az ünnepi beszédek elmondására készültek, mi egy szlovák tanító iránt érdeklődtünk. Zoltán Batelt kerestük, az iskolául szolgál-t Madácb-kastély egykori tanítóját, aki elsőnek fáradozott azon, hogy a kastélyban, ahol Madách a Tragédiát írta, múzeumot rendezzenek be. A ma 56 éves tanító évekig levelezett Madách külföldi és belföldi tisztelőivel és gyűjtötte az anyagot. 1955-ben, mikor először beszélgettem vele, ezeket mondta: — A szoba, ahol Madách Imre élt és nagy művét írta, jelenleg lomtár, de idővel itt múzeumot rendezek be. Szeretném megszerezni a Tragédia eddigi kiadásait, Madácbnak és családjának fényképeit, valamint a költőről és művéről szóló újságcikkeket. Eddig megkaptam az Ember tragédiájának bárom kiadását, néhány képet és újságcikket. Amikor rátaláltam a feketébe öltözött, szemlátomást boldog tanítóra, régi szavaira emlékeztettem. — Azóta — mondja nevetve — sok minden történt. Engem elhelyeztek Sztregováról, a múzeum gondolata azonban tovább élt bennem és másokban is. Vibrálnak a képek ... Magam előtt látom Batelt, aki tíz éve három kötet, néhány fénykép és újságcikk birtokában kalauzol és mutatja, hol szeretné berendezni a múzeumot. Aztán a losonci irodalmárok, Csemadök-tagok, a Losonci Járási Nemzeti Bizottság iskola- és kulturális ügyi szakosztálya és mások többéves küzdelmére gondolok ... A múzeum berendezése sok időt vett igénybe, számláién akadályba ütközött, de a jó elképzelés végül is érvényre jutott.. . Most itt állunk az ünnepségek színhelyén, várjuk a múzeum megnyitását s kíváncsiak vagyunk, mit mond az, akinek régi és nagyon dédelgetett terve valósult meg. — Azonkívül, hogy boldog vagyak — mondta — a győzelem érzése tölt el. Örülök, hogy tervem nagyobb méretekben valósult meg, mint ezt annak idején elképzeltem. Örülök annak is, hogy gyűjteményemet átadhattam a múzeumnak. Most már csak azt szeretném, ha a hatalmas művet — amelyet sokszor elolvastam — egyszer színpadon is megnézhetném. Dübörög a taps, a szónokokat köszönti a tömeg. Együtt tapsolunk, majd a síremléktől a kastélyba megyünk a múzeum megnyitására. A múzeumba elsőnek Sza.kasits ÁTpad, az Országos Béketanács elnöke, a magyarországi küldöttség vezetője és Darvas József kétszeres Kossuth-díjas író lép. A külföldi vendégekkel közvetlenül a megnyitó után beszélgettünk. — Tudtam — mondta Darvas József — hogy Madáchról Sztregován is megemlékeznek, de nem gondoltam, hogy az ünnepség ilyen nagyméretű lesz. A múzeum nagyon tetszik és messze felülmúlja a várakozásomat. A küldöttség nevében is köszönöm mindenkinek ezt a szép napot és ezt az értékes, kifejező múzeumot. Szakosíts Árpád, a 76 éves politikus ezeket mondta: — A Madách Múzeum a csehszlovák— magyar barátság szombóluma. A meg^ nyitó alkamából ritka eredményben volt részem. Az alsósztregovai összejövetelt a testvériség ünnepének tartom, ahol egy új tavasz virága nőtt. Szeretném, ha ez a virág sohasem harvadna el. Az ünnepi ebéden egy idős asszonyra, dr. Ficekné Reinhardt Alizra figyeltünk fel. — Mennyire hasonlít... A szeme, az arcvonása, teljesen a költőé ... — Mit érez? — kérdeztük a dédunokától? — Gyermekkoromban sok kedves órát töltöttem itt. Meghatott, hogy most újra visszatérhettem Sztregovára. Nagyon szép minden, és úgy érzem, emberfeletti munkát végeztek. Hálásan köszönöm. Ferencz Ferdinand, a losonci könyvtáros és Lóska Lajos, a füleki tanító is boldog. A múzeum létrehozásában nekik is jelentős részük van. Mint a losonci irodalmi kör tagjai, a nemes gondolatnak ők voltak legjobb szószólói. Ferencz Ferdinánd most ezeket mondotta: — A küzdelem nem volt .hiábavaló A múzeum szebb, mint reméltük. Lóska Lajos így vélekedett: — A múzeum megnyitása határkő kulturális életünkben, és sok mindenre kötelez. Mi ebből az alkalomból újjászervezzük a losonci irodalmi kört és Madách Imréről nevezzük el. Alsösztregován 1964. október 1-e az öröm, a hálaérzet és a feladatvállalás napja - • ■ A munkákat vezető Milan Králik, a Losonci Járási Nemzeti Bizottság iskola- és kulturális ügyi szakosztályának elnöke a jövőről, terveikről beszélt: — A kastély üres helyiségeiben 'Mikszáth-múzeumot rendezünk be és szlovákmagyar irodalmi és történelmi kapcsolatokat bemutató, állandó jellegű kiállítást nyitunk. Szeretnénk, ha ezzel még szebbé, még kifejezőbbé válna a sztregovai múzeum. Az ünnepségen mintegy kétezer ember vett részt. Felnőttek, diákok adóztak kegyelettel Madách Imre emlékének. A legnépesebb tábor talán Nagykaposról érkezett. Petrik Barna és Géczy Lajos tanítók Szirotyák Dezső rajza vezetésével 120 diák ünnepelt ezen a felejthetetlen napon Sztregován. Kérdésünkre, hogy mi késztette az iskolát a több száz kilométeres útra, Géczy Lajos, így válaszolt: — Módunkban állt kirándulást szervezni, s úgy gondoltuk, annél szebb helyre nem is mehetünk. Tarsolyunkban feledhetetlen emlékekkel térünk haza. A nagykaposiak nemrégen a város szülöttére, a jeles költőre és filozófusra: Erdélyi Jánosra emlékeztek. Nem mondták, de tudjuk, most azért is jöttek ide, hogy lássák, miként emlékeznek a sztregovaiak. Az alsósztregovaiak méltón ünnepeltek, mint ahogyan annak idején méltón ünnepeltek a nagykaposiak, majd később, Jókai Mór halálának 60. évfordulója alkalmából a komáromiak, és Bihari János halálának 200. évfordulója alkalmából a dunaszerdahelyiek és a nagyabonyiak. E rendezvénye kulturális életünk új és az eddigiekhez mérten magasabb szintű fejezetét jelentik. Reméljük, a sor nem zárult be. Vidékünkhöz fűződik Balassi Bálint, Tompa Mihály, Blaha Lujza, Fadrusz János, Ferenczi István, Vámbévy Ármin, Kármán József, Mikszáth Kálmán, Krúdy Gyula, Juhász Gyula, Táncsics Mihály és mások emléke. Jó lenne, ha róluk sem feledkeznénk meg, jó lenne, ha a mindkét népnek értékes, haladó hagyományokat egyforma szeretettel és gonddal ápolnánk mindenütt. BALÁZS BÉLA 9
