A Hét 1964/2 (9. évfolyam, 27-52. szám)
1964-11-08 / 45. szám
DUBA GYULA: Az anyós, a menye meg az unokája Egy bíró barátom után mentem a Járásbíróságra, ott találkoztam velük: az anyóssal meg a menyével. Az anyós hetven év körüli, szikár falusi asszony, a folyosó végén ült egy pádon. Fekete ruhában, fekete kendőben, vékony ajkát szigorúan összeszorította és mereven maga elé nézett. Halvány volt és konok külsejű. A menye egy másik pádon a folyosó közepe táján ült a kislányával, nyugtalanul izgett-mozgott, és aggódó szemmel nézte a tárgyalóterem ajtaját. A férfiak, apa és a fia benn törvénykeztek a tárgyalóteremben. Az ajtóra függesztett papírlap így adta tudtára az embereknek az egyszerű tényt: „Tíztől — tizenegyig idősebb B. J. felperes és ifjabb B. J. alperes ügye.“ Az ajtó mögött néha ingerült hangok csattannak fel, ilyenkor a fiatalasszony idegesen összerezzen, csitítja a gyereket és fülelve az ajtóra néz. Alacsony, kövérkés asszonyka. Falun élő üzemi munkások feleségei öltöznek hasonlóan. Nem bírt a nyugtalanságával, beszélgetni kezdett, és méltatlankodva, kissé zavarosan elmesélte, hogy idősebb B. J. ki akarja túrni a fiát a házából. A ház az öregé volt, de nyolc éve megvette tőle a fia, ki is fizette, és a szülőknek meghagyta a haszonélvezetet. Lakjanak ott, amíg élnek, velük. S most az öregek megbomoltak, egy másik lányukat hoznák oda. őket pedig kergetnék világgá ... A kislány mellettünk állt, és tágranyílt szemmel hallgatta, hogy mit beszél az anyja nagyapáról meg nagyanyáról. — Már ezt a szegény gyereket sem állhatják ki a háznál — panaszkodott a fiatalasszony —, kis mocskosnak meg fatytyúnak hívják, és olyakat mondanak neki, hogy menj innen, te kis dög mert eltöröm a derekadat! A gyerek zavartan lesütötte a szemét és az anyja mögé bújt. Mintha szégyenkezne a dolog miatt, hogy ö egy kis fattyú .. . A tárgyalóteremben hangos szóváltás zaja szűrődött ki a folyosóra, aztán kivágódott az ajtó és egy negyven év körüli, felinduit férfi jött ki rajta, kopaszodó homlokát törülgetve. Nyomában egy deresfejű, fehérbajuszú öregember sáatikált böte lábával. Végigbattyogott a folyosón a feleségéhez. Leült mellé de nem szóltak egymáshoz semmit. ■ylegszakították a tárgyalást, a bíróság ítélethozatalra vonult vissza. Ifjabb B. J. mellénk állt és egyre a homlokát törülgette. Nehezen lélegzett és felihdultságát csak lassan tudta legyűrni, pedig a felesége egyre csillapította ás simogatta a karját. A kislány megszeppenve ült a pádon, már nem volt virgonc és zavartan tekintgetett, mindig arra. aki éppen beszélt. Pillanatnyi ijedség múló nyoma ült e szemében, mintha valami rémisztőt várt volna, ami ugyan nem következett be. de könnyen megtörténhetett volna. Aztán ez is eltűnt a szeméből, és nem maradt benne más, csak az apró ember-állatka kíváncsisága a nagyok dolgai iránt Amikor B. J. végre lecsillapodott, felháborodva. de magára erőltetett nyugalommal elmondta az apjával való Idestova egy éves harca okát és körülményeit. Más faluba nősült s olyan lányt vett feleségül, aki saját házat örökölt. Két évig laktak mint új házasok a felesége házában, s akkor a szülei haza hívták. Gyertek haza, édes fiam, így mondták, és lakjatok velünk Szükségünk van öregségünkre gondozóra. Ifjabb B. J. gondolkozott, hogy mit tegyen, de mivel a szülőfaluja közelebb van a munkahelyéhez — különben vasúti alkalmazott —, elhatározta, hogy hazamegy az apjáékhoz. A felesége házát eladták és a pénzen megjavítatták a szülei házát. Harmincezer koronát költöttek az öreg házra, s csináltattak benne két szép szoba-konyhás lakásegységet. Egyikben laktak ők, a másikban az öregek. A szüleinek húszezret fizetett a házért, amit azok szétosztottak a többi gyerekük között. Hivatalos adás-vételi szerződést kötpttek, a két öreg alá is írta a közjegyző előtt. S most egyszerre azt mondják, hogy ők csak ajándékozták a fiuknak a házat, az ajándékot pedig vissza is lehet venni, tehát ők élnek ezzel a jogukkal és visszaveszik. Látni sem akarják a fiukat, menjen, amerre akar. A két öreg mereven ült a folyosó végén, jóformán alig volt szavuk egymáshoz. Olyanok voltak, mint az egyiptomi sivatagok kőbe vésett, ülő királyszobrai, mozdulatlanságukban fenségesek, merevek és hajlíthatatlanok. A fiuk és a menyük néha oda-oda pillantva, kapkodva beszélt tovább, egymás szavába vágtak, mindegyik pontosabban akarta kifejezni igazukat, mint a másik és szavaik nyomán, éppen egyszerűségében tengermély emberi tragédia körülményei bontakoztak ki előttem. Az öregasszony, régi parasztasszony, korunkban anachronizmus és tragikomikus jelenség. Amíg dolgozni bír, ő akar a család feje lenni. Mindenkinek ő parancsol, az urának, a fiának, de leginkább a menyének. Neki a menye szolgálója legyen, így határozza ezt meg az évszázados paraszttörvény. Minden tettéhez kérje ki a tanácsát, minden elhatározáshoz az engedélyét. Rendnek kell lenni a háznál, és ez másképp nem lehetséges, csak ha minden szál az ő kezébe fut ősszé. .Mert az ész, nála van, ő az anya, öt gyerek felnevelésével szerezte meg magának a jogot, hogy egy család Anyja legyen. A fiatalasszony már középiskolába járt, élelmes és intelligens. Józanul gondolkodik, mielőtt férjhez ment volna, dolgozott is, és ismeri azt az életet, melyből az anyósa már kiöregedett. Nem tud belétörődni az öregasszony zsarnokságába, nem törődhet bele, mert tudja, hogy neki van igaza. Az anyósa régi világban é! még, melyről észre sem vette, hogy az elmúlt évek során összetört. A feketekalapos vénember meg makacs, öreg ereiben valamikor virtusokban kirobbanó vér keringett. Huszár volt annak idején, és élete során, ha, az asztalra ütött, legalább is látszólag, mindig igaza volt. Azért csak látszólag, mert a felesége tudta hogy ilyenkor engednie kell neki, ha lecsillapodik, úgyis az asszony akarata érvényesül. A vén huszár hát meg akarja védeni az igazát, meg az asszonya igazát és nem sajnál sem időt sem pénzt, sem fáradtságot, hogy ezt az igazságot akár a fiával szemben is érvényesítse. S a fia is igazságot véd. a fiatalság és a törvény igazát. Ebben az ügyben mindenkinek igaza van, csakhát az életben nincs helye minden igazságnak. Néha az igazság is megöregedik. Hónapok óta legfőbb gondjuk az öregeknek, hogy minél többet ártsanak a fiuknak meg a menyüknek. Talán egy hónapja farkaskutyával tépették szét a fiatalaszszony legiobb tojóstyúkját. A férje ekkor kezet emelt az apjára. Heves szóváltás során mellbe lökte, s az öregember — rossz lábán amúgy is bizonytalanul imbolyog — hányát esett. A vénasszony azóta azt beszéli a faluban, hogy a fia veri szegény, öreg apját. ítélethirdetéshez szólítják be a íele* két. A két öreg végigcsoszogott a folyosón. Elől az asszony, felszegett fejjel, szigorú tekintettel, utána az ember, fekete kalapjával a kezében. Pillantásra sem méltatják a fiatalokat. A fiuk is bemegy, becsukódik az ajtó utánuk. A folyosóra monoton hangok szűrődnek ki, olvassák az ítéletet. A csehszlovák szocialista köztársaság nevében ... Aztán a mormolás elhalkul, mintha elhalt volna és nagy csend költözik a nyomába. Lassan nyílik az ajtó, az öregasszony lép ki elsőnek. Merev, mint volt, de egy árnyalattal talán halványabb. Arcában semmi vér, rezzenéstelen vonásai mögött mintha meghalt volna a lélek. A vénember lehajtott fejjel a nyomában, zavartan motyog és tehetetlenül forgatja kalapját a kezében. Fiatalabb B. J.-n á visszatartott diadalérzet nyugalma és felszabadultsága látszik. Tudtam én ezt... mondja a tekintete... Idősebb B. J. keresletét elutasította a bíróság, és kötelezte a perköltségek megfizetésére. A tárgyalás után beszélgettem a bíróval a négy emberről. Mi oka lehet az öregek engesztelhetetlen gyűlöletének? Talán megérezték, hogy ha tehetetlenek lennének, a menyük magukra hagyná őket? Meglehet. Ilyen irányban érzékenyek az öregek. Talán a fiuk is másképp viselkedik velük szemben, mint itt állítja. Ez is meglehet. Ilyen emberi együttélés sokszor nem a drámai kitöréseiben, de az apró, rejtett indulatokkal teli és naponta ismétlődő összecsapásokban válik kibírhatatlanná! A törvény értelmében a fiataloknak van igazuk. A két öreg aláírta az adásvételi szerződést, és ezt visszacsinálni nem lehet. Kétszer járt kint náluk a bíró, és igyekezett meggyőzni Idősebb B. J.-t, hogy vonja vissza a keresletet. Csak a perköltségeket és az ügyvédi költséget szaporítja. Már eddig is közel tízezer koronára rúgnak. Gondolja meg. tehene van, hízója van, baromfitól népes az udvara, ez mind rámehet a pörre. — Még a szénáját is segítettem behordani a pajtába — mesélte mosolyogva a bíró-, s tudod, mi volt az eredmény? Le akart fizetni, azt mondja, hogy ő nem sajnálja a pénzt, csak igaza legyen. Kénytelen voltam ráijeszteni, .hogy becsukatom, ha ígv beszél.. . Bár ő talán már engedne is, de az öregasszony hajthatatlan. Mint egy kőbe faragott, pogány bálvány Az autőbuszállomáson még egyszer találkoztam négyükkel. A fiatalok a váróteremben ültek és halkan beszélgettek. A kislány az emberek között futkározott és más gyerekekkel ismerkedett. A két öreg az indulni készülő autóbuszok között mászkált. Most a vénember sántikált elől, kalapját mélyen a szemébe húzta, kezét összekulcsolta a háta mögött. Arca töprengő volt és komor. A feketekendős asszony engedelmesen ment a nyomában, és néha szólt hozzá, de az ember nem felelt vissza. Zavartnak látszott a kőarcú asszony, egész lényén tanácstalanság ült. Vigyázott, hogy az öreg mellé ne lépjen, csak a nyomában legyen mindenütt Egy autóbusz mellett megálltak beszélgetni a sofőrrel. Láttam, hogy a perről beszélnek — bizonyára ez foglalja le minden érzéküket és gondolatuké! —, az asszony sebes nyelvvel mondta éppen: — Nem hagyjuk annyiba... fellebezünk ... — Veri az apját — mondta a hajthar tatlan öregasszony —, pedig nem lenne rossz gyerek, csakhát a menyecske Nem tudom, akarattal-e, vagy véletlenül, odafutott az unokájuk, és egy pillanatra megállt a nagyszülei mellett. Az öregaszszony haragosan feléje sújtott a kezével, de nem érte el a gyerek fejét — Mit hallgatózol. te kis görcs! — kiáltotta mérgesen, és arca kipirult az indulattól. A kislány zavartan összerezzeat és tovább futott. 10
