A Hét 1964/2 (9. évfolyam, 27-52. szám)
1964-07-26 / 30. szám
mozaik rancsra, egyszerre hangzik a bárom füttyszó. Aztán szótlanul, merev arccal néznek maguk elé, mintha némaságot fogadtak volna. Egyikük ujjatlan szőrmekabátot visel, keze gazdagon tetovált. Kérdéseimre rosszkedvűen, de előzékenyen válaszolgat. Morcosságuk oka ez a pocsék Időjárás, ha"madlk napja vannak már itt, de még alig fürödhettBk, pedig azért Jöttek elsősorban. Úszni meg evezni akarnak. Sportolók. Szeretik a sportot. Még mit szeretnek? Sok mindent. A szép leányokat természetesen. Táncolni? Persze. Mit még? A könyveket Is. Sokat olvasnak. De elsősorban szakkönyvet. Meghalni nem szeretnének. Dehogyis. Háború nem lesz? Szerintük nem. Hiszen még csak tizenhét évesek. Jövőre fognak érettségeznl. Hol? Prlevidzán, az Ipariban. 6. Narancsszínű sátor. Mint valami lángnyelv a zöld füvön. A sátor ajtajában fiatal párocska könyököl, belemosolyog a fényképezőgép lencséjébe. Bohumll Posplätl és Marta RanduSková. A fiatalembert az Idén avatták gyógyszerésszé, a leányt Jövőre fogják. A sátor szinte lobog a fényben ... Egy hétig maradnak a tónál. 7. Még a délelőtt folyamán ellátogatok a komáromi hajógyár Udülöházába. Egyike a legszebb létesítményeknek a tó környékén. Jelenleg százhuszonöt pionír üdül benne. Tegnapelőtt érkeztek, három hétig maradnak. Tizenhárom nevelő vigyázza testi és lelki épségüket. Életüket szigorú (talán egy kissé túl szigorú) napirend szabályozza. Reggel hét órától este kilencig minden percre programot terveztek. Ettől eltekintve azonban Irigylésre méltó soruk van. Mindent egybevetve, a hajógyár szakszervezeti bizottsága kitett magáért, amikor felépítette ezt az üdülőt. Egyébként Is a PoCuvadlo-tó környéke valóságos gyermekparadicsom — hiszen a komáromi pionírokon kívül Itt vannak az érseküjvárl Elektrosvlt, a bratlslaval Villanyszerelő Vállalat, a trnavát Kovosmalt munkásainak gyermekei is. A nemzetközi pionírtáborban meg svéd, osztrák, dán, szovjet gyerekekkel találkozom. Két cseh kisleány között egy szőke svéd fiú: Martin Romgö. Blúzán vagy harminc jelvény — büszkén magyarázza, melyiket kitől kapta, sajnos nem tudok svédül, így azt sem tudom megállapítani Jogos-e a büszkesége. Ám amin a leginkább csodálkozom, hogyan érteti meg magát a két cseh kislánnyal, egész nap együtt látom őket, egy szót sem tudnak egymás nyelvén, mégis állandóan beszélgetnek, sőt a kis Martié Stockholmból érkezett levelét Is felolvassa barátnőinek. Azok meg olyan áhítattal hallgatják, mintha csehül lenne Írva. Úgy látszik létezik valami nemzetközi gyermeknyelv, amit ml felnőttek Időközben elfelejtettünk — gondolom némileg elszomorodva ... Végre sikerült megismerkednem szomszédommal, Mancslk Gyulával, a lévai JNB Ipari szakosztályának dolgozójával, feleségével a halkszavű Valéria asszonnyal és a kis Gyuszlkával, aki éppen ma tölti be első életévét. Két hetet töltenek Itt a tónál, mintegy 1500 koronát szántak erre az üdülésre, amely részben a gyermek egészsége érdekében valósult meg — az orvosok szerint ugyanis kevés a vörös vérsejtje: levegőváltozásra van szüksége. Az asszony Is dolgozik, körülbelül kétezer koronát keresnek havonta. Nem nagy pénz, ők azonban kijönnek belőle. Ezt szinte egyszerre állítják, tehát elhiszem. Különben valami kedves titkuk lehet, mert állandóan mosolyognak, mint a ketten. Kiváló szomszédok, csöndes szavúak s a kisfiút még nem hallottam sírni. Délben málnapürét eszik s szemlátomást Javul — Jegyzi meg mosolyogva Mancslk Gyula, a szomszéd. Este kilenckor lefekszem, de egy félóra múlva gyötrő szomjúságra ébredek. Szobámban nem működik a vízcsap, öltözködöm és rohanok a szomszédos sörözőbe. Elkéstem. A sörözőt kilenckor zárják. Idegesen topogok a teraszon, amely még tele van vendéggel, Több asztalnál énekelnek. A sarokban harmonika szól. Olyan szomjas vagyok, hogy mozdulni sincs kedvem. A söröző üvegajtajának dőlök és szomorúan bámulom a csillagokat. A szél elállt, úgy látszik holnap fürűdhetünk, gondolom minden öröm nélkül. Valaki megérlhtl a vállam. — Nem kér egy sört? Megfordulok. A szőrmekabátos fiatalember áll előttem, s nyújtja felém a megváltó pilzenlt. Pénzt nem fogad el. Pillantásom véglgsikllk karján, melyet valóságos pálmaerdő borit. Megköszönöm a sört és kezet rázunk. Még ballagok a kis faházikó felé, a kedves szőrmekabátos sráctól gondolatban bocsánatot kérek a „huligán“-ért.,, ZS. NAGY LAJOS Prandl Sándor felvételei
