A Hét 1964/2 (9. évfolyam, 27-52. szám)
1964-12-13 / 50. szám
Gyermek- és Ifjú éveim a háborúig egy jómódú polgári család I biztos légkörében teltek el. Nem ismertük az anyagi nehézségeket. A többi fiatal embertől legfeljebb csak az különböztetett 'tneg, hogy a Kaukázusiban születtem .. Így kezdődik dsr. Richard Sorge önéletrajza, amit a Szugamo {egyházban kezdett Imi. A „miniszterelnök úr" Ha esik is, mindhiába ... „Esik eső, juj, juj, juj, hozzá még a szál is fuj) Ha esik is, mindhiába, el kell menni iskolába“. A régi, feledés homályába merült gyermekdalt futtatta eszembe az út, amely kanyarogva, szerteágazva, a környező tanyákra vezet GCtáról. Végeláthatatlan iszap, latyak, sárfolyó ez az út, most, hogy megáztatták az őszi esők. Ha pedig megfagy, tengelytörő, jármüfogó csapda lesz belőle. Óriási a határ s a szétszórt sok tanya úgy veszi körül a falut, mint cstrkék a kotlóst. Mint amolyan életrevaló, merész csirkék, amelyek éppenséggel nem húzódnak anyjuk oltalmat adó szárnyának közvetlen közelébe. Hat, nyolc kilométerre is fekszenek ezek a tanyácskák a központtól, és bizony nincs mindegyiken ötosztályos iskola. Akkor pedig a kis tanyasiak, ha iskolaköteles korba cseperednek, ötkor, félhatkor kikelnek a tollas ágyból, s hatkor már útnak vágnak, hogy Időben érjenek be a gútai iskolába. Ezek az apróságok még ma is nagyon drága tandíjat fizetnek az ábécé és az egyszeregy tudományának elsajátításáért. Az ország nem egy helyén úgy oldották meg ezt a kérdést, hogy a gyerekeket sátoros szekér szállítja be az Iskolába s viszi ismét haza. Ezek a fuvarok a kocsis munkaegységeinek számát növelik természetesen. Arra gondoltam, nem lehetne e itt is hasonlóképpen eljárni, hogy a gyerekek ne legyenek kitéve másfél-két órán át a nyakukba zúduló esőnek, hóviharnak, szélnek, tűző, velőt forraló napnak? A HNB én a tapasztalt, a közigazgatás sokféle ága-bogában magukat jól kiismerő férfiak fejüket Ingatják. — Nem akad olyan ember, aki vállalná azokon az utakon a gyerekszállítást néhánynapos esőzés után. Nem egy szekér ragadt már ott a sárba, de még traktor is. Annák pedig súlyánál fogva a kereket olyan mély árkot vájnak a latyakos földbe, hogy... Az út mentén még a könnyű súlyt hordozó gyermekclpöcskék, csizmácskák közlekednek a legbiztonságosabban. Hej, gútai utak! De rátok férne már az útépítők sárt, homokot, futó vizet zabolázó keze! Beletelik egy-két év, míg ezek a távlati tervek megvalósulnák. Addig ts mit tehetünk, jó egészséget, jó kedvet és lehetőleg minden napra jó időt kívánunk a minden versenyen kívül álló, csupán a tudás megszerzéséért távgyalogló kis embereknek. O. K. 18 Richard Sorge 1895. október 4 én született a Baku melletti Adzsikendben. Apja, Adolf Sorge, mérnökként dolgozott egy német részvényesek tulajdonában lévő olajkitermelő vállalatnál. Richard édesanyja, Jekatyerina Lvovna Kobeleva szegény vasutascsaládból származott. Hároméves a kis Richard, mikor a család — nővéreit, Marthát és Annát, valamint fivéreit, Martint és Hermannt csak futólag említi a Sorge irodalom — átköltözött Berlin- Lankwitzba. A szomszédos elővárosban, Lichterfeldében látogatta néhány évvel később Richard a főreáliskolát. „Rossz diák voltam, aki semmibe sem vette az iskolai fegyelmet. Konok és önfejű voltam, s csak ritkán nyitottam ki a szómat. Történelemben és irodalomban — és természetesen tornában — túltettem az osztálytársaimon, valamennyi többi tárgyban az átlag alatt maradtam. 15 éves koromban szenvedélyesen kezdtem érdeklődni Goethe, Schiller, Lessing, Klopstock, Dante és más »nehéz szerzők« iránt. Hasonlóképpen igyekeztem megérteni, habár nem sok eredménnyel, Kantot és a filozófia történetét. A történelmi korszakok közül különösen szívesen foglalkoztam a francia forradalommal, a napóleoni háborúkkal és Bismarck korával... Az iskolában »miniszterelnök úrnak« neveztek. Tudtam, hogy nagyapám aktív szerepet Játszott a munkásmozgalomban, s nyilvánvaló volt előttem, hogy apám nézetei nem egyeznek az övéivel. Apám tipikus német nacionalista volt. A Német Birodalom megalakulása fiatal korában igen nagy befolyást gyakorolt rá.“ Richard híres nagyapja, Friedrich Albert Sorge, egy szász lelkész fia, a 48-as forradalomban Friedrich Engelsszel a barikádokon harcolt, s miután halálra ítélték, az Egyesült Államokba menekült, ahol, hű maradván a régi ideálokhoz, megalapította Amerika Szocialista Munkáspártját. Az emigráns zenetanár, akit közben az I. Interoacionálé főtitkárává választottak, húsz évig levelezett Marxszal és Engelsszel; Lenin olyan nagyra becsülte ezt a levélváltást, hogy személyesen Irt előszót orosz kiadásához. Richard gondtalan szabadságát töltötte Svédországban, amikor még nem döntött, melyik útra lépjen, apját, a német nacionalistát, vagy nagyapját, a munkásmozgalom előharcosát kövesse-e. A háború poklába „Az utolsó hajóval tértem vissza Németországba, miközben kitört az első világháború. Rögtön önként jelentkeztem, anélkül, hogy iskolámat értesítettem, vagy a záróvizsgát letettem volna. Ellenállhatatlan vágyat éreztem a változás iránt. Izgattak a háborús kalandok. Sem tanáraimmal, sem anyámmal nem beszéltem meg a dolgot, (apám még 1911-ben meghalt). Hathetes, erősen középszerű újonckiképzés után Belegiumba küldtek és részt vettem abban a nagy csatában, amely az Yser partján alakult ki.. 1915 elején megsebesültem. Lábadozásom idején észre kellett vennem, milyen nehéz volt normálisan élni Németországban. Pénzért gyakorlatilag mindent meg lehetett kapni a feketepiacon, míg a szegényeknek csak a düh és a bosszúság maradt. Nyoma A nagypapa, Friedrich Albert Sorge, aki ax 1948-as forradalom után menekülni volt kénytelen. Az amerikai emigrációban 0 lett az I. Internacionálé főtitkára és sok éven át levelezett Marxszal és Engelsszel.
