A Hét 1964/2 (9. évfolyam, 27-52. szám)
1964-12-13 / 50. szám
A Szovjetunió Kommunist* Párt|* Köxpoa U BlintUtgának, a Sxovjatanió Legfelsóbb Tante«* KlnökxógAoek éa a ucovjet kormányunk meghívására novombar 30-án hivatalos baráti látogatásra csehszlovák párt- és állami kOldSttség utazott a Szovjetunióba. A küldöttséget Antonín Novotnf elvtárs. « CSXP KB elsó titkára, köztársasági elnök vezette. — Brozsnyev és Novotn# alvtársak szívélyes kássxorltással ttdvüzSlték egymást a vnukovól repfilótónm. (CTK) A Keletszlováklai VasmO kohászati részlegének szereim a napokban tejazték be az alsó számé magaskemence a cé Ikons frakciójának Ifibb szerelési munkálatait. (CTK) A dióiul Severografle nyomdájában színes reprodukciókat készítenek a prágai Nemzeti Képtár remekmfivelrfil. — Vlad. Voatrf a repr odakel Ok mlofiségét elleaórzl. (CTK) "Hilfe áwmfláím • ••I „Neki héti Oldalt nagy, havas alkok. Előre! Ott majd mindent megtudok. Varjak. Bokám fájt Nem fűtött erő soha még ily vad. Az esteledő táj rámsziirklilt. Hol a Kürtös-patak? Az Ipoly jól mutatta az utat, hátra, előre ...“ (Szabó Lőrinc) Mohó kíváncsisággal rovom az utat, mely Itt kanyarog — szeszélyesebben, mint maga a folyó — az Ipoly mentén. Gyalog és szénásszekéren, kerékpáron és autóbuszon utazom egyszerre — mert mondanom sem kell, hogy egész gyermek és Ifjúkorom kisétált velem erre a rlport-útra. Szép, de egyben kísérteties dolog az ilyesmi... Mellettem lassan, szinte ünnepélyesen vonulnak hátrafelé Szlovákgyarmat hivalkodóan új házal. nek, kóvel dobálnak, kergetnek, de nem érnek utol, mert futni azt tudok. Nem tévedtem el, hiszen Itt van a gyárkémémy, emltt meg az út Balassagyarmatra, anyám jól megmagyarázta, merre kell mennem Kővárra. Még a réten, a gyalogúton Is futok, csak messze a faluitól, Jóformán a rét közepén pihenek meg, leheveredek a fűre és reszketve töröm a fejem, kik lehetnek ezek a gonosz gyerekek, akik bent laknak a hegyben. Kik lehetnek? Kik lehetnek? És íme, egészen elvonulnak . v. Mezítláb ballagok az úton, a forró homok égeti a talpam, kilenc éves vagyok és Kővárra megyek egyedül. Baloldalt a nádasok fölött bíbicek vijjognak, először járok erre, a szivem állandóan a torkomban dobog, mert most azt Is észreveszem, hogy emltt Jobbra füstöl a hegy. Nem értem, hogyan füstölhet egy Igazi, főidből való hegy, méghozzá tíz, vagy húsz helyen Is. Tűzhányó nem lehet, azt ismerem az olvasókönyvből. Akkor a tetején füstölne? Reszkető térddel vénszorgok, drótra kötött, ronda szőrös kutyák vicsorognak rám, s a hegyoldalban ajtókat látok, csúnya, mocskos gyerekek mutogatnak rám ujjal, fenyegetHúsz év telt el azóta, hogy először mentem Kővárra gyalog. Akkor még ebben a hegyoldalban, nedves, barlangszerű lyukakban élt Szlovákgyarmat lakosságának csaknem a fele. Téglagyári és alkalmi munkások, munkanélküliek, koldusok. Belassagyarmaí-Űjtelep — Ilyen neve Is volt már ennek a falunak, elgondolom, milyen pokoli humorérzéke lehetett az illetőnek, aki Ilyen fellengzős nevet adott ennek a nyomortanyának. A nyomorúság Itt, Szlovákgyarimaton volt a legnagyobb, de kijutott belőle az egész Ipoly-mentének. A vidék éghajlatánál fogva mezőgazdasági jellegű, a java föld viszont a felszabadulás előtt nagybirtokosok, nagygazdák kezén volt. Zsellérek ezrei tengődtek munka nélkül, hiszen a magántulajdonban lévő szlovákgyarmatl téglagyár (e vidék egyetlen Ipari üzeme) a saját alkalmazottainak sem tudott állandó munkát biztosítani. Másütt keresnt megélhetést? Hol? Hiszen
