A Hét 1964/2 (9. évfolyam, 27-52. szám)
1964-12-06 / 49. szám
LaClCÖNÉ kj ss iBolya a^^öuy asj Erzsi tekintetes asszony Váradot választotta új otthonául. Az Apolló-utcában vett ki albérleti lakást a Fogtövy házban, ide költözött Jolánkával s a Sztregováról utána küldött bútorokkal. Csak azokat választotta, amelyekhez kedves emlékek fűzték: az almáriumot, melyet Emivel vásároltak Pesten, a titkosfiókú szekretert, melyben Emi verseit őrizte és a saját 'ágyát, melyben gyermekeinek adott életet ... Valaki azonban a bútorok közé csempészte a zenélő órát is, mely Madách szobájában állott. A többi bútort szekereken Cséhtelekről hozták — az öccse jegyben járt revisnyei Reviczky Emmával — az új asszony majd új bútorokkal fogja pótolni ezeket. Sok jó embere is volt ezen a környéken, elsősorban Baranyi Adolfék és Ritoók Zsigmondék, aztán itt laktak: Poroszlayné s a mindig jókedvű unokatestvére: Fráter Balázs, aki naponta járt vigasztalni elvált menyecske rokonát. Igaz ugyan, hogy néha hosszabban is nála felejtette magát, mint ahogy illene, deltát atyafinál nem kell mindent szigorúan venni. Csak az a baj, hogy Jolánka cseppet sem szerette a rokon nagybácsit, szinte féltékeny haraggal nézett rá. ha betoppant. — Né csókolj meg Jolánka előtt — intette rendre Erzsi a búcsúzónál szájára tapadó rokont. — Ki tudja, mit forgat fejében, ha látja, hogy átölelsz? — Mit gondolna? Azt, hogy a húgom vagy, mert hiszen az volnál, vagy mi a szösz... De meg tetszel is nekem, Erzsók. Nincs ilyen szemű asszony az egész megyében .. . Hje, csak ne lett volna egyazon nagyapánk... — Akkor talán feleségül kérnél? Mi? ... No jól is néznék ki veled, meg a bogaras szokásaiddal! — kacagott Erzsi aki szerette ezt a becsületes, jólelkű embert, aki mindent megtett, hogy ő jól érezze magát Nagyváradon. Megtett mindent — a maga módján, férfiízlés szerint. Alig húnyta le fáradt pilláit a nap s szállt rá a szürkület Várad házaira, már is náluk termett s hívta mézes szóval, ígéretekkel magával. — Ne penészed) a falak között Erzsi, Jöjj egy félórára nótaszót hallgatni. Vidámság illik tehozzád, nem ez a fekete bűbánat. Nem vagy te apáca, vagy mi a szösz... — Megjártam már egyszer. Nem kérek én a mulatozásból többet. — Az más volt. Akkor még férjes aszszony voltál. De ma? Ki parancsol neked? $aját magadnak tartozol elszámolással, senkinek másnak kerek e világon. — Senkinek... — sóhajtotta Erzsi s gondolata messze szállt, túl hegy-völgyeken, városokon túl, fel északra, egy magányos emberhez, aki sohasem fogja már megkérdezni, hogy hol járt, mit csinált?... Fráter Balázs azonban nem hagyta békén. — Meddig akarsz elbújva élni, mint Csiga a házában? Ráérsz ittihon ülni majd vénasszony korodban. Velem eljöhetsz bátran, ne félj, vigyázok rád jobban, mint a szemem világára.., Erzsi szíve sohasem volt kőből, megpuhult most is, már a harmadik hívásra. S ezután esténkint, ha Jolánkát édes csókkal, szép mesékkel álomba ringatta, felöltözött selyemviganóba s kiszökött a házból. A ház előtt Balázs rendszerint kocsival várta. Pedig a „Betekints“ közel volt, a Kőrös melletti Pokol-nak nevezett utcában, dehát nemes ember ez idő tájt csak nagyritkán járt gyalog. Két- és négylovas hintókon robogtak, hogy aztán a kocsma előtt a kocsis órák hosszat várjon az urára esőben, fagyban, — néha két nap is egyfolytában. — „Várjál, János!“ — parancsolta az uraság s a Jancsi várt. Néha fogcsikorgatva, ökölbe szorított kézzel, de várt, mert ugyan mást mit is tehetett volna? Váradon ez időben a „Betekints“ és a „Báránka“ volt a gentrytársaság találkozó helye. Földszintes, szerény kis kocsmák voltak ezek, de bennük jó bor s jó cigány derítette kedvre a búslakodókat. Az előkelő „Fekete Sas“-ba nem szívesen jártak, mert magyar ember szívében kínos emlékeket ébresztett ez a sárgára festett épület, amelyben 49-ben Paskievics herceg vezérlete alatt az orosz főhadiszállás ütött tanyát s ahol a magyar szabadságért harcoló volhyniai Rulikovszky Kázmér fejére kimondták a halálos ítéletet... Rebesgették. hogy ebben a Zöldfa-utcai szállodában határozta el Görgey egy átvirrasztott, gyötrelmes éjszaka után a világosi fegyverletételt is ... Nem, bihari ember nem szívesen tette lábát ebbe az emeletes házba, inkább járta a kiskocsmákat, ahol a fehérre meszelt falak nem kísértettek a múlt emlékeivel .. . Rendesen hárman vártak már rájuk, mikor Erzsi, Fráter Balázs karján betoppant hozzájuk: a mindig jókedvű Veress Tóni, ki kurtanemes létére olyan vagyont gyűjtött össze hangyaszorgalmával az eladósodott bihari uraktól, hogy azt rebesgették róla — a mellényzsebéből ki tudta volna fizetni a fő! megyét. Arról volt híres, hogy sohasem itta le magát, akkor tette le a borospoharat, amikor az a legjobban ízlett. Aztán hiába volt csúfolódás, csak nevetett és paptamást vizet ivott — reggelig. Meg nótázott. A társaság másik tagja egy bujdosó lengyel volt, akiről azt suttogták, hogy ruhája alatt golyó szaggatta zászlőfoszlányt rejteget s aki hajnalonkint virágot csempészett Rulikovszky keresztnélküli jeltelen sírjára. És itt ült minden este Klobusiczky Béla is, Monospetri ura. A földesűr gyönyörű ember, messze földön híres férfiszépség, s a szemét gyakran felejtette a szemközt ütő fiatalasszonyon ,., 36. Csakhamar olyan otthonosan érezte magát a Betekintsben, meg a Báránkában, akárcsak otthon, a Fogtövy-házban. A körülötte zsongó beszéd vidámsága, a lassan szürcsölt bor, s Klobusiczky dallamos, mélyen zengő hangja mellett felderütt a szíve s kiesett az emlékezetéből mindaz, ami eddig keserűvé tette a mosolyát. Ami a legfontosabb volt számára: itt nem volt ideje a, gondolkozásra. Mert a gondolkozástól félt legjobban, a vilá-. gon. Ha egyedül maradt csak egy pillanatra is, már elébe rajzolódott Sztregován hagyott kedveseinek képe: Emi, Aladár s az alig egyéves kicsi lánya, Ara... Ilyent kor úgy érezte, hogy szétveti szívét a benne felgyülemlett fájdalom, de itt a Báránkában fátyol borult az emlékekre, itt nótaszó és vidám beszéd járta. S ő hálás volt Balázsnak, hogy megismertette vele a váradi vidám életet... Egy volt csak a baj, hogy a házon kívül töltött érák s az otthon adott vacsorák, ebédeli nagyon sok pénzébe kerültek, Gyorsan elúszott a 400 forint tartásdíj, pedig Emi ezt teljes félévre szánta. Hat hónapig kellett volna megélniük Jolánkával belőle — s ő már a harmadik hónapban az utolsó forint nyakára hágott. Hogy történt ez? Maga sem tudott számot adni róla, kisiklott kezéből a pénz. — Nem tesz semmit... — biztatta magát, — tudok ón kölcsönt szerezni annyit, amennyit akarok ... S Iha jön a másik félévi tartásdíj becsülettel visszafizetek kamatostul mindent. — Majd szerzek neked egy becsületes zsidót — vigasztalta Fráter Balázs — aki engem is ki szokott húzni a csávából. Megsegít jó szívvel téged is. Hanem máskor vigyázz, ne költs eszed nétkül. Oszd be jobban a jövedelmedet, hiszen három százas, amit most olyan gyorsan elherdáltál, nagy összeg. Úgy látszik nem tudsz bánni a pénzzel. — Veréb mondja a bagolynak... — kacagott fel Erzsi. — Ha pénzbeosztásról van szó, akkor nem tőled kérek tanácsot. Éltél volna csak Sztregován, akkor tudnát csak, mi a takarékosság! — No húgom, ami azt illeti, úgy látom, rajtad sem fogott a nógrádi tíz év ... Ha, nem a zsidót elhozom, de nézz jól a körmére, be ne találjon csapni... Félév sem telt bele, hogy váradi lakos lett s már is a következő óv járadékát kötötte le a hitelezőknek. Aztán váltók következtek. Tíz forintokról... Húsz forintokról ... Százról. Néha csak kettőről. Fráter Erzsébet neve jól hangzott. Váradon, ki ne adott volna rá kölcsönt? _ S év végére már maga sem tudta pontosan, hogy kinek, hol és mivel tartozik. ... Madách Imre Lidérckéje önmagát csalta az örvény felé ... S nem vette észre a veszélyt, amely fenyegette.,. 37. Sztregován ez alatt az élet folyt a régi mederben tovább, mintha Erzsi soha ott nem lakott volna. A kis falu a béke tér-, mékeny csendjébe burkolózva élte eseménytelen életét. A Madách-kastélyban pedig újra a nagyasszony vette át az uralmat. Nem változott semmi, csak éppen a dal szűnt meg a kettős torony alatt, a gerlebúgású nevetés s a jövés-menés zajongó lármája... A kastély öreg úrnője szigorú, de bölcs tevékenységgel irányította az életet s az eltávozott anya helyett ő lett a kicsinyek „édesmamája“, aki őrködött az álmuk, játékaik, tanulmányaik" felett... A nagyasszony fáradhatatlan. Reggeltől estig rendelkezik, parancsol, tesz-vesz szüntelen, mintha nem is ember lenne. De éjjel a „gép“ szív nyugtalankodni kezd s remegve szemléli a fia ablakából kiszűrődő fénytávokat. „Emi nem alszik ... Virraszt már megint ... — sóhajtja az éjbe, baljóslatú félelemmel. — Vájjon a boldogtalansága nem ad testének nyugalmat, vagy az agyán
