A Hét 1964/2 (9. évfolyam, 27-52. szám)
1964-11-22 / 47. szám
Sorge sírja a tokiöl Tama temetőben A második balra, az Uunepiesen beállított esküvői képen, az úr, a korrekt sötét öltönyben, az a férfi, akit a nyugati világ a második világháború legnagyobb kémjének rangjára emelt, akinek ügyével újságok, képeslapok és magazinok foglalkoztak, akinek életéről könyveket írtak és filmeket forgattak, akit japán első háború utáni diktátora, MacArthur, amerikai tábornok „mesterkém“-nek nevezett — az dr. Richard Sorge. 1944. november 7-én reggel tiz óra tájt kinyílt a siralomház ajtaja. Sorge tettetett lassúsággal felált. Már több mint ezer napja ült itt, és noha halálra volt ítélve, |már csaknem hozzászokott a gondolathoz, hogy egy napon minden másként történhet, mint aminek most kell következnie. De amikor az ajtón belépő fegyházigazgatót meglátta, Sorge tuda, hogy elérkezett az utolsó órája. A fegyházigazgató előírásos módon többször meghajolt. Sorge ismerte a szigorú japán etikettet. — Mi az ön neve? — kérdezte az igazgató. — Richard Sorge. — Életkora? — Negyvenkilenc év. — Kötelességem önnel közölni, hogy az Ügyében hozott halálos Ítéletet az Igazságügyminiszter rendelkezésének értelmében a mai napon végre kell hajtani. — Az Igazgató rövid ünnepélyes szünetet tartott, mielőtt még halkabban folytatta. — Elvárjuk öntől, hogy nyugodtan aláveti (magát az ítéletnek. Sorge könnyedén meghajolt, az igazgató ugyanúgy. — Van még valami elintézni valója? — Nincs, utolsó akaratomat írásban közöltem. — Akar még valamit mondani? — Nem — jelentette ki Sorge —, nincs mit mondanom többé. — Akkor kérem, kövessen. A nyugtalanság legkisebb jele nélkül indult Richard Sorge utolsó útjára. Sorge Blőtt harminc perccel ugyanezen az úton haladt végig társa, Hozumi Ozaki. Amikor elérkezett az ideje, Ozaki felöltötte azt a ruhát, a^nit erre a napra hozatott be magának. Aztán az igazságügyi tisztviselőkkel és a fegyházigazgatóvai végigment a halálraítélt a hosszú folyosón, áthaladt a széles börtönudvaron és belépett a falak közé rejtett, kőből épült kivégzőkamrába. Az előcsarnokban, a viaszgyertyákkal megvilágított oltár előtt pap várta a halálraítéltet, aki teát és kekszet nyújtott ál Ozakinak és megkérdezte tőle, kiket akar értesíteni a haláláról? Ozaki közölte a neveket és még egyszer felhívta a figyelmet írásos végrendeletére. Aztán mindketten odatérdeltek a Buddha-szobor elé, Ozaki a pap után mormolta az imát, füstölő pálcikát gyújtott, még egyszer meghajolt és kijelentette: — Készen vagyok. Ozaki másodszor mondta csendesen a buddhista halotti imát, amikor tnegnyllt lába alatt a padló. Az óra S óra 33 percet mutatott. 9 óra 31 perckor az orvos jelentette, hogy beállt a halál. Sorgét az oltár mellett rögtön a sötét hátsó helyiségbe vezették. Sehol egy ablak, hideg falak, középütt a bitófa, alatta a padlóba rejtve a csapóajtó, amely ha kinyílik, az elitéit a mélybe hull, s akkor a kötél és az elitéit testsúlya elvégzi a többit. Sorge, anélkül, hogy az utasítást megvárta volna, odaállt a csapóajtóra. A hóhér nyakába tette a kötelet, 20 perccel múlt 10 óra, amikor az ajtó lecsapódott. Sorge a „Kicsoda ön, dr. Sorge?“ című francia—olasz—japán közös filmben. Címszerepben a nyugatnémet Thomas Holtzmann, Sorge barátnőjét, Hanakót Keiko Kisl játssza. A Szugamo fegyház tisztviselői, akik Sorge kivégzésén jelen voltak, adtak hirt róla, hogy Sorge utolsó lélegzetvételnyi idejét arra használta fel, hogy szilárd hangon, német nyelven tegyen tanúságot az ügy iránti töretlen hűségéről, melyet szolgált: „Éljen a kommunista párt, éljen a Szovjetunió, éljen a vörös hadsereg)“ Később, nyilván feletteseik utasítására, a tisztviselők kijelentették: tévedtek, a halálraítélt semmit sem kiáltott. Sorge teste tömegsírba került a fegyház temetőjáben. De japán barátnője, Hanako, a háború után addig járt hivatalról hivatalra, ]tn!g végül megenegdték, hogy hozzáláthasson Sorge maradványainak megkereséséhez. Dehát melyik lehet a börtöntemető tömegsírjainak sok ezer áldozata közül dr. Sorge? Hanako tudta, hogy Sorge szerette a motorsportot. Ennek emlékeit haláláig magán viselte: forradás a fején, néhány kivert fog, s egy kicsit sántított. Ezeken a nyomokon indult el Hanako. Végül is megtalálta Sorge csontjait, amelyeket aztán elhamvasztatott. Az urna egy évig állt Hanako házában. Csak egy év múltán, amikor megjelent az első könyv Rainsey-ről (ez volt Sorge fedőneve), vihette át az urnát a Tama temetőbe. Szürke, négyszögletes gránitlapon japán és gót betűkkel ott áll a felirat: Richard Sorge 1895—1944. A legendák hazudnak: dr. Sorge nem él többé. Akik féltek tőle, fellélegezhettek, akik szerették, feladhatnak minden reményt. De senki sem felejti el őt, sem barátai, ellenségei pedig még kevésbé. Ki volt ez az ember, aki ki-besétált a Gestapo irodákban, akinek tanácsait náci diplomaták nem tudták nélkülözni, aki tudta, mit beszélnek RibBentrop külügymlnisztériujmában és mit gondolnak a japán kabinettben? A nagy magányos volt ez az ember, aki nem használt mérget, sem pisztolyt sem álkulcsot, a hatalom által megszállt hazárdjátékos, aminek sokan tartották? A nők lettek volna a gyöngéi, mint sokan hitték? Mi fűtötte mi hajtotta dr. Richard Sorgét? Kiváló újságíró volt, aki előtt nyitva állt a világ, művelt, sokat utazott, olvasott férfi, aki iránt bizalommal voltak az emberek. Mi űzte ezt az élnlvágyó ejmbert, hogy kockára tegye az életét, hogy évek hosszú során át a Szugamo fegyház akasztófájának árnyékában végezze feladatát — amelyen végül is meg kellett halnia? Ezekre a kérdésekre ad választ most induló sorozatunk. (Folytatjuk) 1937. szeptember 22-én tartotta esküvőjét a tokiói német követség címen könyvet Irt és aki Yves Ciampl francia rendező filmjében „tt-cu* rfr Han3jittn Maic«n»,r »VI „ hswrt „tsn ,a Sorge-ügy" önmagát játssza. Balról a második: dr. Richard Sorge újságíró.
